|
Várak és kastélyok egy patkó mentén
2012. június 22. – 24.
(készült: 2012.06.27., 2012.08.01.)
Péntek
A túra reggelén, mondhatni, már megszokott módon (mivel nem a város környékén van az úti úticél, hanem még előtte jelentősebb vonatozás is játszik), korán keltünk. Sőt, igazság szerint a kellőnél is korábban. Olyan heves eső és égzengés volt odakint, hogy képtelenség volt tovább aludni. Ekkor még reménykedtünk, hogy kitombolja magát a vihar, mire indulni kell.
Óracsörgés előtt kicsivel már reggeli, málhába bepakolás, készülődés. Én még mosogattam, mikor Hege úgy döntött, ő nagyjából kész, hát felmálházza a folyosón parkoló gépét. Na, innentől volt idegeskedés, kapkodás! Ugyanis csak ekkor derült ki, hogy az első kereke nagy valószínűség szerint defektes. Lapos! Pár másodperc tanakodás, hogy kockáztassuk-e a csere nélküli pumpálást, hátha kitart a pályaudvarig alapon, vagy pótbelső elő, és szerelés. Ránézve az órára, és tudván, hogy a vonatállomásig közel 16km tekerés vár ránk, ráadásul az eső sem csitul, utóbbi mellett döntöttünk. Szőnyeg felkap, bringa betol, fejre állít, kerék le, belsőcsere. Nem mondom, hogy nyugodtak voltak a körülményeink. Ez meg is látszott a lakáson, mikor elindultunk otthonról. Szokásommal ellentétben csatateret hagytam otthon…
Még bekanyarodtunk a benzinkútra, hogy felpumpáljuk mind a négy kereket (szintén szokott „rituálénk” a Pestről induló túrák esetében), majd irány a Déli Pályaudvar. Az út első harmadában csattogtak köröttünk a villámok, ömlött az eső, nem volt túl baráti az időjárás. Viszont ahogy közeledtünk Buda felé, úgy hagytuk apránként magunk mögött a vihart. A vonatnál megtaláltuk harmadik, Pestről érkező túratársunkat, majd felcuccolás után irány Pincehely. Itt két, Kaposvárról érkező bringás várt már ránk, vonatunk késése miatt ők értek le előbb. Ekkor megbeszéltük, hogy ők aznap egy szem esőt nem láttak, mi indultunk rossz helyről. 
Pincehely nekem nagyon tetszett, ahogy végiggurultunk rajta. Csendes, tiszta, rendezett. Szívesen megismerném jobban, ha egyszer lenne rá lehetőségem.
A központban, a templommal szemben, van egy Apácák kútja nevű nevezetesség. Ennek megtekintésével kezdtük a túrát. Ám ez egy teljesen zárt dolog, inkább valamiféle víztározónak, víztartálynak gondolnám. Annak idején apácák építették a város vízzel való ellátására, innen a neve. Mindenesetre nem mondanám látványosságnak. Így kissé csalódottan ültem bringára, hogy nekiinduljunk a túrának.
Első állomásunk Ozora volt, ahol Pipó várát tekintettük meg.
Egyöntetűen megállapította csapatunk, hogy ez nagyon megérte! A várat gyönyörűen felújították! Az idegenvezető hölgy kedves és informatív volt. A vezetőségnek további nagyszabású tervei vannak a helyi lehetőségek kiaknázására, pályázati pénzek segítségével. Ha valaki arra jár, mindenképp ajánlanám megtekintésre a várat! Túránk során amúgy ez volt az egyetlen hely, ahol külön fotójegyet kellett venni a fényképezés engedélyezésére (ezért itt csak Hege fotózott, minek-fizessünk-ezért-duplán alapon).
Innen Simontornyára mentünk tovább. Sajnos az utolsó szakaszt nagyforgalmú közúton kellett megtegyük, nem volt alsóbbrendű, amit használhattunk volna. Ez a része nem tetszett a túrának, de sajnos benne van a pakliban. Egyébként a három nap alatt végig elhagyatott aszfalton gurultunk, művelt mezőgazdasági területek között. Gyönyörködtem is jócskán a még fiatal, ám többnyire erős búzában, napraforgóban, kukoricában! Fantasztikus látvány volt a szikrázó napsütésben, dombos tájakon a föld, amit nem elhagytak, nem pusztulásnak engedtek, hanem valóban hasznosítottak! Mindig is szerettem nézegetni az ilyen területeket.
Amúgy Simontornyán is egy vár miatt voltunk. Itt két részre oszlott a csapat, nem akartuk a bicikliket és málhákat őrizetlenül hagyni. Először hárman bementek, közben én telefonáltam, illetve körbefotóztuk Hegével az épületet, majd cseréltünk. Hááááááááááát…. Kívülről nagyon impozáns a vár maradványa, de belülről számomra semmi értéke nem volt. Mindegy, ott is voltunk, kipipáltuk. Ajánlani azért nem fogom.
A településen van egy szárazmalom, mely vidéki művészemberé, és galéria működik benne, azonban senkinek nincs hozzá kulcsa, mi meg nem jelentkeztünk be előre, így bejutni nem tudtunk. Azonban a várban azt mondták a hölgyek, hogy ebből okulva fognak kérni kulcsot, hogy a jövőben az esetleges érdeklődőket át tudják majd vinni. Legalább az az illúziónk megvan, hogy az utókornak jót tettünk. Kívülről azért megnéztük, de így nem mutatott semmit.
A helyi templom itt zárva volt, csak az üvegajtóig jutottunk.
Összességében simán kihagyhattuk volna ezt a kitérőt Simontornyára, de akkor nem tudnánk, mit „veszítettünk”, és bánnánk. Jó volt így, hogy láttuk, de vissza nem kívánkozom.
Mezőszilason épphogy nem robogtunk el a dísz ivókút mellett, azonban utolsó pillanatban még sikerült csikorgó fékekkel megállnunk. Megkóstoltuk a vizét, meg persze fotóztunk kicsit.
Itt van két kastély is, az egyik azonban nem is túl szép, ráadásul kezd az enyészeté lenni, azonban egy kis oldalsó helyiségében házi tejet árulnak – előzetes rendelésre. A másikban valamiféle idősek otthona működik. Így legalább az állagmegóvásra gondot fordítanak. Látnivalóban ez a település sem bővelkedik, de innen nem túl messze végre lefordulhattunk a főútról, és ismét kisforgalmú mellékúton haladhattunk!
Innen már igen közel voltunk Déghez, első napi szállásunkhoz. A településre beérve gyors taktikai megbeszélés, miszerint előbb szállást foglalunk, vagy Festetics kastélyt nézünk. Mivel viszonylag későre járt, a múzeumok pedig általában hatig vannak nyitva, az utóbbi mellett döntöttünk. Nem akartuk kihagyni a helyi kulturális látnivalót, viszont ha csak tízkor nyit másnap, és ma este nem jutunk be, kimarad, különben annyira későn tudunk csak elindulni délelőtt, hogy sose érünk majd a szállásra.
És milyen jól döntöttünk! Ez a kastély is szájtátós! Karban van tartva, és szép is. Egy időben gyermekotthon működött benne a falakon lévő képek és leírások tanúsága szerint, ma múzeumként funkcionál.
Csak a földszinti része látogatható, az emeleten nem tudom, mi lehet, de a lépcsőházba betekintvén, az vélhetően nincs felújítva. A parkban valaha gyönyörű rózsakert volt a terasz előtt, abból sem maradt meg már tulajdonképpen semmi.  Viszont a rózsákon túl egykori teniszpályát láttunk, mellette kutat. Az épület másik oldalán hatalmas füves terület, itt a gyerkőcök a táboroztatások, vagy ottlakás esetén, jó nagyokat kergetőzhettek! A park végén egy nagyobbacska tó van, benne sziget, rajta az ún. Hollandi ház. Ez sajnos szintén el van zárva a látogatók elől, de a fű-tó-sziget-ház kombináció nagyon hangulatos!
A nap mérlege számokban:
- megtett táv: 65,12 km
- tekeréssel töltött idő: 4.09.45
- átlagsebesség: 15,7 km/h
- max. sebesség: 36,5 km/h
Szombat
A reggelit is a horgásztó helyi büféjében fogyasztottuk el, ki-ki vérmérséklete alapján. Begurulva a településre, kerestünk boltot, hogy ebédnekvalót is vegyünk, majd egy helyi vendéglátóipari egységben benyeltük aznapi második kávénkat, tekintve, hogy az első mit se ért. Miután bőrünket is feltöltöttük naptejjel (legalábbis a nőnemű túrarésztvevők), nekivágtunk aznapi vándorlásunknak.
Kálózon próbáltuk megtalálni a Zichy-kastélyt, melyről egy megszólított helybeli azt mondta, fölösleges próbálkozás. Sorompóval van elzárva, el van dzsumbujosodva. Valami züllött alak magánkezén van a birtok, de semmi nincs benne. Se nem lakik, se nem gazdálkodik a területen. De azért útba igazított, merre menjünk, mi meg persze mentünk. Szívem sajog, mikor ilyen pusztulást látok, ami ott is van!
Itt láttuk először a település határában a hatalmas kocsikereket, melynek minden küllőjén más-más település címere volt látható, a tetején pedig az adott település neve arab betűkkel és rovásírással. Mint később megtudtuk, a Sárvíz Ökofolyosóban részt vevő települések vannak feltüntetve rajta.
Soponyán nagy nehezen megtaláltuk a Zichy-kasélyt, mely természetesen szintén nem látogatható. A bejárati ajtaját olyan pókháló fedte, hogy gyanítom, rég nem volt már nyitogatva. Pedig az egyik lámpában energiatakarékos izzót láttam a kapu fölött, némely ablakon szúnyogháló, tehát viszonylag a közeli múltban még használhatták ezt az épületet. Szemben vele, a kerítésen kívül, találtunk egy pihenőhelyet esőházzal, tóval, rajta szigettel. A szigeten pedig trianoni emlékművel. Némi fényképezkedés, táplálkozás után elindultunk, szemünket nyitva tartva, hátha találunk működő közkutat. Szerencsénk volt.
Miközben kezdtünk felcihelődni a víznyerőhelynél, megszólított minket egy biciklis pasi. Pár mondat után kiderült, hogy nagy mázlink van, mert épp hozzá indultunk, a Látványtárba, szóval ha nem szólít le, nem találjuk a háznál, nem jutunk be. Tipikus csodabogár, kissé flúgos, de széleskörű ismeretei vannak. Alapszakmája kőműves, de gyűjt mindenfélét. Téglákat, repülőgépalkatrészeket, kályhákat, régi szódásüvegeket, mindent. Patkókból maga eszkábálta össze a nagykaput, és hihetetlen mennyiségű dolgot halmozott fel a háznál. Első ránézésre ugyan csak egy cséritelepet láthatunk, de minden darabnak története van, amit meg is hallgathatunk. Tervei vannak, tárolók, sétány, velorex-pálya kiépítése. Hogy elkészül-e? Ki tudja… Aki szereti a csodabogarasokat, mindenképp nézze meg ezt is, ha arra jár! Viszont érdemes előtte telefonon egyeztetni a fickóval, mivel nem ott lakik, így nem biztos, hogy bejuttok hozzá. (Varga Zoltán (30)243-3306)
Miután kigyönyörködtük magunkat, Tácnak vettük az irányt, ahol római kori maradványokat néztünk meg a szabadtéri múzeumban.
Szabadbattyánban a Kula gótikus torony kínált látnivalót. Erről én azt hittem, hogy valaha lakótoronyként funkcionált, ám itt kiderült, tévedtem. Királyi vámhely volt a maga idejében, később magtárként, majd diszkóként is üzemelt. A benne kiállított dolgok nem túl érdekesek, viszont az épület belső kialakítása szerintem nagyon izgalmas volt.
A sarkon még beszereztünk néhány nektarint, majd irány Sárszentmihály, ahol alig találtuk meg a Zichy kúriát. Itt persze megint nem volt túl nagy szerencsénk, mert magánkézben van az épület, viszont legalább szépen gondozva van, laknak benne!
Nádasdladányban is persze kastély van. (Mondjuk, ez nem túl nagy csoda, hisz a túra címe is erre épít! ) Ez egy Nádasdy kastély! Látogatható, bár szintén csak a földszint, az viszont nagyon szép, főleg a könyvtárszoba. Könyvek ugyan alig vannak benne, de a bútorzat, faragások nagyon szépek. Sajnos egy zenei rendezvény volt éppen kórussal, fogadással, sok-sok elegáns vendéggel, így két terembe nem juthattunk be. Érdekes volt látni mindenesetre a túránk során a kontrasztokat. Direkt kastélyos-túrának találtuk ki az útvonalat, jó sokat láttunk is belőlük, és hihetetlenül változatos képet mutat az épületek állapota, hasznosítása.
Viszonylag későre járt már, és információink szerint szállásadó településünkön semmilyen meleg étkezési lehetőség nincs, viszont a szomszédos Jenőben van egy kenyérlángos sütöde, hát Drágám felhívta a meglévő telefonszámot, hogy az ígért öt-hat óra körüli érkezésünk helyett inkább csak hét magasságában várjanak majd a háznál. Így nyugodtan megkajázhattunk az amúgy csak kiszállításra berendezkedett helyen, földön ülve, papírdobozból. A kaja így is isteni volt, azt meg kell hagyni! Jó lenne végigenni a kínálatukat!
Végül begurultunk Polgárdiba, ahol egy útba eső, nyitva lévő közértben betankoltunk némi sört, majd a templom előtt megvártuk a reformátusok vendégházának gondnoknőjét, hogy bejussunk, és elfoglaljuk szobáinkat. Meg kell mondjam, le a kalappal az épület előtt! Tiszta, tágas, kényelmes, árban elfogadható. Ha valaki Polgárdiban akar aludni, mindenképp javaslom a Ketskeméti Zsigmond Gyülekezeti Házat.
Még lecuccolás előtt kinyitotta nekünk a hölgy a templomot, aminek egyszerűségét megcsodálhattuk. Sőt, itt szembesültem vele, hogy a díszítésként szolgáló hímzett terítőket egyik ismerősöm rajzolja elő a kézimunkaszakkörben. Tudtam persze ezirányú tevékenységéről, de hogy pont ott is az ő hímzésük van, ahol mi megszállunk, arra nem számítottam.
A nap mérlege számokban:
- megtett táv: 69,55 km
- tekeréssel töltött idő: 4.18.30
- átlagsebesség: 16,1 km/h
- max. sebesség: 35 km/h
Folytatás »»»
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Viszont a rózsákon túl egykori teniszpályát láttunk, mellette kutat. Az épület másik oldalán hatalmas füves terület, itt a gyerkőcök a táboroztatások, vagy ottlakás esetén, jó nagyokat kergetőzhettek! A park végén egy nagyobbacska tó van, benne sziget, rajta az ún. Hollandi ház. Ez sajnos szintén el van zárva a látogatók elől, de a fű-tó-sziget-ház kombináció nagyon hangulatos!
Súgó
