A mozgás szeretete egészen kicsi gyerekkoromtól kísér(t). Ugyan én már nem emlékszem rá, de szüleim szokták néha mondogatni, hogy mikor egyszer Sopronban nyaraltunk, bár alig pár éves voltam csak, én már akkor is a csoport élén szaladtam, mikor az erdőben kirándultunk. Ezek a családi kimozdulások, séták, hegyekben töltött hosszúhétvégék később is megmaradtak szokásaink közt. Ezek során nem csak erdei barangolásaink voltak, de megnéztük a városokat, az ottani nevezetességeket is. 

Idővel elköltöztem a szüleimtől, és gyakorlatilag azzal a lendülettel kikerült az életemből (ez is csak átmenetileg!) a kerékpározás. Ám ezzel egy időben újra berobbant a gyalogos kirándulás a „hétköznapjaimba”. Akkoriban alakult ugyanis egy túraoldal az interneten (nevezzük nevén is: Sétafika), ahol gyakorlatilag a kezdetektől jelen vagyok, és nagyon sok szép helyre eljutottam az ottani túravezetők önzetlen szervezése eredményeképp – belföldön és külföldön egyaránt. Jártam a Tátrában, Erdélyben, Szlovéniában. Zemplénben, Bükkben, Börzsönyben. És megannyi más szép helyen. Hálás köszönet érte nekik!  Ám idővel sajnos le kellett szokjak a túrákról, így maradt a négy fal otthon. Jó, persze, túldramatizálom. Ezekben a köztes időszakokban eljártam fitnesstermekbe tornázni, illetve uszodába, táncórákra is. De ha hosszabb ideig nem sikerült mozognom, mindig is rosszul éreztem magam a bőrömben, és borzasztó hiányérzetem volt.

Aztán betoppant az életembe Hege. Nem túl meglepő, hogy kedvenc túraoldalamon regisztrált túravezető a férfiember! Elkezdtünk levelezni, egyre többet beszélgettünk mindenféle témákról. Közben lassan egymásba habarodtunk. Tekintve a múltamat, nem volt nehéz dolga rábeszélni, hogy poroljam le a folyosói plafonról lógó bringámat, és menjek el vele valamelyik túrájára! Innentől pedig nincs is megállás.  Sok helyre eljutottunk már együtt, akár csapatos túra, akár privát szervezkedés keretében is. Mivel ő kissé fotófanatikus, én meg csak szeretek fényképezni, mindkettőnknek természetes, hogy két ilyen készülék van csomagjainkban, bárhová is indulunk. Egy neki, egy nekem. És bizony volt, hogy megnézve túra után a Drágám által készített képeket, csak pislogtam: „Hát Te meg hol jártál? Én ezt nem is láttam!”. Majd egy ilyen rácsodálkozás kapcsán beugrott a nagy ötlet, melyet azon melegében tálaltam is. Csináljunk egy közös weboldalt! Milyen érdekes lehetne, ha egymás mellett, egy egységes felületen megjelennének kettőnk meglátásai egy-egy túráról. Élménybeszámolókban és fotókban egyaránt. Nekünk magunknak is izgalmas lenne így látni a párhuzamot, de ha már csinálunk ilyet, osszuk meg a családdal, a barátokkal, és az ismeretlen olvasókkal is ezeket.

                                                                           Tóth Gabriella