Dámnézőben Tamásiban

  2012.05.05.

(készült: 2012.05.08.)

Korán kellett kelnünk, mivel a vonatunk 7.03-kor indult Kaposvárról, a reggeli csípős levegő azonban hamar felébresztett bennünket! Bár a túra előtt kánikulás hetünk volt, melegrekordok dőltek, de az levegő azért még keményen hűvösnek bizonyult a hajnali órán. Beugrottunk a helyi pékhez, ahol rengetegen álltak sorba, így félő volt, hogy a kiírt találkozási időpontra le se érünk az állomásra, de ezzel végül szerencsére nem lett gond. És nem is utolsóként érkeztünk! Egy átszállás, bő egy és negyed órás zötyögés után mind a heten megérkeztünk Kurdra, túránk kiinduló állomására.

Két nappal túránk előtt Drágám összefutott egy ismerőssel, aki említette, hogy a neten látta a szombati túrakiírásunkat, és szívesen jönne is, de más dolga van. Ekkor került szóba, hogy oda járt iskolába, így ismeri azt a részt. És nekiszegezte Hegének a kérdést, hogy tudjuk-e, hogy Kurdtól egész Lengyelig, első pihenőpontunkig, komoly kaptató vár ránk, harmincX kanyarral? Nem tudjuk, hisz sose jártunk arra.

Őszintén szólva, nem idegeskedtem emiatt. Úgy vagyok vele, hogyha nem bírok egy hegyre feltekerni, hát feltolom a gépet. A gond csak az, hogy este visszafelé is vonattal mentünk, és ha túl sok időveszteségünk lesz a kaptató miatt, nem érjük el. Akkor pedig gáz van! Viszont nagyon kíváncsi voltam, mit is jelenthet ez a hegy nekünk, hát próbáltam neten utánakeresni még indulás előtt. Amit kihámoztam, az az, hogy Lengyel a környék legmagasabban fekvő települése. De úgy néztem, hogy a vasútállomás és a falu közt kb. 155 m a szintkülönbség. És van közte 12,5 km. Nem nagyon értettem, hogy lehet olyan kemény az útszakasz, ahogy be lett nekünk harangozva, de hát hajrá, meg kell néznünk!

Annyiban igaza volt a fiatalembernek, hogy tulképp végig emelkedett, és kanyargós volt a terep. De nem volt vészesen meredek! A váltót sem kellett egész kicsire visszatennem, és egyseggel kitekerte mindenki a hegyet. Az út pedig gyönyörű: gyérforgalmú, alig pár kocsival találkoztunk rajta, végig fák veszik körül, igazán hangulatos, kellemes szakasz. A tetőre érve, pont az Annafürdő felé lévő lehajtónál szólt Hege mobilja. Hátul defekt történt, majd jönnek ketten utánunk. Rövid gondolkozás után lelkiismeretes túravezetőnk visszafordult, és segített elhárítani Rita műszaki problémáját. Mi az aszfalton, napsütésben üldögélve vártuk, hogy megérkezzen a szervízcsapat.

Mindenféle megállás nélkül hajtottak le balra, így gyors lóra pattanás után utánuk gurultunk az Annafüredi tóhoz, ahol erdei iskola, panzió, tanösvény, és egy gyönyörű tó is van. Sétáltunk bent, fotózgattunk, de sajnos a tanösvény nagyon vacakul van kitáblázva, két helyen is elvétettük az irányt. Viszont a tó gyönyörűséges, mindenképp érdemes elmenni hozzá! Kár, hogy nem volt több időnk, szívesen tízóraiztam volna a partján….

Mikor visszaértünk a gépekhez, megbeszéltük, hogy nem túl messze van Lengyel, ahol az Apponyi-kastély található. Jelenleg mezőgazdasági középiskola működik benne, de a parkja állítólag érdemes egy sétára, ha nyitva van. Szóval következő célunk az, és ott fogunk szendvicsezni is.

Tényleg szép ez is, de nem volt rá túl sok időnk. Drágám kicsit feszült volt, látván az órát, és tudván a vonatindulást, így délben már noszogatott minket a továbbállásra. (A tervezettnél sajnos több időt vett igénybe a szerelés és a tanösvény bejárása, így jogos volt az aggodalma, amit akkor én fel sem fogtam…) Lefelé persze igen hamar leértünk a vonathoz. Mivel ugyanarra kellett mennünk, mint felfelé, itt csak fékezni volt szükséges, erőinket a további részekre tartalékolhattuk. A kurdi kocsmában KV és némi üdítő betermelése után irány tovább, mert még sok út várt ránk.

Következő település Gyulaj. Közben persze kaptunk erős szelet is, kivételesen oldalról – el is kezdett fájni a térdem sajnos. Idén valahogy rosszul bírja a bringás terhelést... És ezen a napon sokszor volt erős szelünk, mely nem ritkán szembe fújt. Káromkodtunk is miatta párszor… Én egyszer még szélűző nótával is próbálkoztam, de Hege kedvesen elnémított, mondván, szerencse, hogy András ismer, és így nem néz teljesen hülyének.  Mondom, miről beszélsz, Drágám, nincs is itt. Hátrafordultam. Ott volt. :D

Szóval Gyulaj. Felejtős hely. Egyedül nem tudnék nyugodtan végigmenni rajta. Bár békés, álmos, poros helynek tűnik, de fehér embert csak elvétve láttunk a házaknál, utcákon. Nem jártam korábban ilyen helyen…

Aztán persze tovább a tűző napsütésen, és szinte belerobogtunk egy lezárt sorompóba. Mellette őrbódé, őr. Mivel Hege épp leghátul gurult, én odaszóltam az elöl haladóknak, hogy álljanak meg (volt jobbra sorompó nélküli út is, nem akartam, hogy elforduljanak), mert van valahova útvonalengedélyünk, lehet, ez az… Lassan előregurultunk Hege vezetésével az úrig, aki közölte, hogy igen, máris nyitja nekünk a sorompót, Palánki úr telefonon odaszólt neki, hogy minket (ilyen és ilyen néven) be kell engednie. Eddig egész nap kisforgalmú úton haladtunk, ám az innen jövő szakasz lezárt jellegéből adódóan teljesen autómentes volt. Igazi bringás paradicsom. Erdő-mező jobbról-balról, nagy tó vadászházzal. Időnként kaptató, aztán meg lejtő, majd kezdődött elölről.  Néhol dámszarvasokat is láttunk, itt található ugyanis a Gyulaji Erdőgazdasági Zrt. dámvadrezervátuma.

Az út, a természet, a fizikai erőkifejtés, a napsütés, a társaság… Annyira fantasztikus volt az egész, hogy frankón túlcsordult nálam a boldogságérzés! Ilyen nap kéne rengeteg! Párom is mondta többször is, hogyha a vonat miatt esetleg nem férne bele a vadaspark megtekintése Tamásiban, azt sem bánja, mert annyira szép az egész túra (még az emelkedők erőlködése is, amit aztán a lejtőkön való gurulás bőven kárpótolt), hogy így is megérte ezt megszervezni, megcsinálni. Ő se járt még arrafelé sose, de ez is felkerül a kedvenc útvonalai közé…

Aztán egyszercsak újabb sorompó állta utunkat, Cola-automatával, szelektív hulladékgyűjtővel kiegészülve. Először nem is értettem. Mikor átértünk a sorompón, akkor láttuk csak a kiírást, illetve az őrbódéban lévő úrral pár szót váltva derült ki, hogy konkrétan a látnivalók közé amúgy is betervezett Vadaspark bejárata előtt állunk. Mivel párom eddig azt hitte, hogy ez messzebb van, most meglepődött. Ránézett az órájára, és mivel nem messze gyerekeskedett, innen már ismerte a távokat, hát úgy döntött, belefér a vadaspark is még a programunkba, ahogy eredetileg terveztük.

Elsőre azonban úgy tűnt, nem érte meg a 600 Ft-os belépőt ez az egész. Volt egy ketrec, két simogatható dámmal. Azon kívül, ahogy haladtunk körbe, csak fák és bokrok, semmi más. Bár volt még egy ketrec, tán vaddisznóknak, de az üresnek tűnt. Később, már lefelé, találtunk egy kilátót. Jó, jó, kilátó, de semmi extra látvány nem volt a környéken. Kicsit bosszankodva haladtunk tovább, amikor kiírást láttunk. Leskunyhó. Ez meg mi lehet? Persze, hogy odaballagtunk! Kívülről egy fa ajtó riglivel, nádkerítés. De mikor kinyitották az ajtót a túratársak, meglepetésemben, csodálkozásomban, örömömben felsikítottam. Párom rám is pirított, hogy maradjak csendben! Jó, persze, igaza volt, de önkéntelen volt a reakcióm!!  Ugyanis az ajtóval szemközti fal deréktól plafonig egy nagy ablak volt. Mögötte pedig, tőlünk pár méterre, egy nagy csomó dám álldogált, eszegetett békésen. Kicsit arrébb meg két vadmalac is csámpázott. Nagy élmény volt így megfigyelni őket! Fényképezés, kinézelődés után tovább mentünk, majd találtunk még egy leskunyhót. Ide is bementünk, de innen nem látszott állat. Dagonyázóhely volt előttünk, ami épp üresen árválkodott. Mindenesetre ezek után nem sajnáltam a belépődíjat!

A bejárat előtt még eszegettünk némi szendvicset, csokit, gyümölcsöt, majd jött az utolsó nagyobb erőfeszítés. Az út Tamásitól Szakályig. Itt is várt ránk a már megszokott szembeszél, kaptató bőséggel, ráadásul itt már azért volt autóforgalom is, de szerencsére nem túl vészes. Viszont még Tamásiban nagyon kellett röhögnöm! A termál- és gyógyfürdőben épp valami rendezvény lehetett tán, mert mikrofonba beszélt valaki, aztán meg ének és zene volt. Drágám tekert előttem, és egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy kiemelkedik a nyeregből, és elkezdi rázni veszettmód a seggét jobbra-balra. Mókás volt látni, ahogy „táncikált”, miközben haladtunk a biciklikkel. :D

Regöly magasságában bal kézről felfedeztünk egy templomromot is, mely talán egy jövő évi felfedező-túránk egyik célpontja lesz….

Szakály határában egy kocsmában jégkrémmel, citromos sörrel felüdülve töltöttünk pár percet, majd legurultunk az állomásra, és újabb kb. órás utazás, átszállással tarkítva, várt ránk. Kaposváron pedig már csak három emelkedőt kellett megmásznunk, hogy hazaérjünk.

 
Jó túra volt, bármikor szívesen visszamennék!! Szerintem fogunk mi még arra járni!

A nap mérlege számokban:

- megtett táv:                     80,07 km

- tekeréssel töltött idő:      4.33.16 h

- átlagsebesség:                  17,6 km/h

- max. sebesség:                 41,5 km/h