A Nagy Kaland! Tisza-túra,
Gemenccel megfejelve
2012. július 15. – 28.
(készült: 2012.08.04. – 2012.08.14.)
Kezdjük a tényekkel!  Tavaly kora tavasz lehetett, mikor elolvastam Hege élménybeszámolóját, és végignéztem a fotóit az előző években teljesített Duna- és Tisza-túrájukról. Már akkor tudtam, hogy a Tiszát én is nagyon szeretném így végigjárni. Később szerencsére úgy alakultak a dolgaink, hogy kimondhattuk, „Jövőre Tisza-túra lesz a nyaralás!”. Ez motiválta azt is, hogy rábólintottam, cseréljük le a biciklimet, így került az életembe Ilike. Már a télen elkezdtük szervezni a túrát, újraosztottuk kicsit a távokat, mivel szerettem volna beiktatni 1-2 pihenőnapot, valamint a szállások internetes oldalait is felkerestük, hogy költségkalkulációt végezhessünk. Majd jött a dátum kitűzése (amit tavasszal aztán egy héttel el is kellett tolnunk) és a túratársak keresése. Na, ez utóbbi nehezebb volt, mint gondoltuk! Bár úgy voltunk vele, hogy mindenképp megyünk, akár ketten is. Mégis jobb lenne, ha jönne más is, mert templomba, múzeumba, közértbe… nem szívesen mennénk be úgy, hogy őrizetlenek a gépek. Viszont egyedül megnézni bármilyen látványosságot, hogy a másik vigyázzon kint, kicsit unalmasnak tűnt. A 12 nap, viszonylag magas költséggel, és viszonylag nagy fizikai terheléssel (már a hétköznapokhoz képest), na erre nem nagyon vállalkozott senki! Végül kisebb keveredések és személycserék után, de mégis négyfősre duzzadt a csapat! Szállások lefoglalása, előlegek kifizetése, túrához szükséges dolgok beszerzése, és várakozás: „Ott vagyunk már?”. És igen, eljött az indulás napja is!
Közben lett egy „slágere” a túrának… Apukám telefonjának a csengőhangja a Madagaszkár zenéje: „Riszálom úgyis, úgyis!” Ő pedig újabban arra szokott rá, hogyha hívom, úgy veszi fel, hogy „Én is úgy tudom riszálni!” Drágámnak mondtam valamikor nyár elején, hogy hívja fel aput, de ne lepődjön meg, ha így fog beleszólni. Ekkor Hege visszakérdezett: „Tiszálom??” Na, innentől a túrának már zenéje is lett: „Tiszálom-úgyis-úgyis!” Nem tudnám összeszámolni, hányszor daloltam ezt el, főként a szeles útszakaszokon, ahol beszélgetni esélytelen volt a túratársakkal a menetzaj miatt! 
Még egy gondolat a beszámoló előtt…
Vidéken, falukban, mindig is beszélgetősebbek, ráérősebbek az emberek. És mi többnyire ilyen helyeken mentünk keresztül. Mikor megálltunk valahol, múzeumnál, boltnál, szinte mindig szóba elegyedtek velünk, honnan-hova-miért tekerünk. Igen! Mindenki csodabogárként tekintett ránk. Hogy ez milyen nagy táv, ő erre nem lenne képes, még kocsival is sok ez a km, és hasonlók. Mi csak mosolyogtunk rajtuk. Viszont ami számomra még ennél is furább volt: amikor a környezetemben mesélgettem a nyári terveinkről rokonoknak, ismerősöknek, kollégáknak, hogy két hétre megyünk majd biciklizni a Tiszához, akkor az esetek durván 2/3-ában visszakérdeztek: a Tisza-tóhoz? Nem, a Tisza teljes magyarországi szakaszát fogjuk végigtekerni, amiben persze a tó is benne van. Meresztettek is rám nagy szemeket! Fura volt, hogy az emberek a Tisza hallatán, főleg, hogy bicikli kapcsolódott hozzá, rögtön és kizárólag csak a Tisza-tóra asszociáltak, annál nagyobb dologban nem tudtak gondolkodni!
Néhány számadat:
A Tisza-túra 12 napos volt, melynek során 670,87 km-t tekertünk, a tekeréssel töltött időnk 36 óra 29 perc 50 másodperc volt az én órám szerint.
Aztán jött a ráadás. A Tisza-túra befejezését követő második napon volt egy egyesületi kiírt túra a Gemencben. Némi tanakodás után úgy döntöttünk Hegével, hogy bár anyagilag picit többe fog kerülni, viszont jóval kényelmesebb, ha a kettő között nem utazunk se Pestre, se Kaposvárra, hanem Szegedről rögvest Bajára vonatozunk, ott várost nézünk, majd úgy teljesítjük a kiírt túrát, úgyhogy Baján is foglaltunk szállást. Ha ennek a kitérőnek az adatait is hozzávesszük, akkor a túránk 14 napos volt, mely során 768,30 km-t tekertünk, 42 óra 36 perc 19 másodperc alatt.
És akkor jöjjenek a konkrét élmények!
2012. július 15., vasárnap
Budapest-Fehérgyarmat-Tiszabecs
Az indulás napja. A keréknyomást előző este megnéztük a benzinkúton, mikor a fiúkkal a vasútállomásról hazaértünk, így csak a Keletiig kellett kitekerni, nem volt plusz reggeli programunk. Meglepően közelinek tűnt a pályaudvar! Persze, aki a Délihez van szokva… De Bodza még így is megelőzött minket, ő már ott volt párjával, Misivel, és épp a vonatjegy beszerzésén mesterkedett. Miután ezzel megvoltunk, felcuccoltunk a vonatra, elhelyezkedtünk, majd békésen utazgattunk. Ám füzesabonyi átszállásunkkor kellett szembesülnünk azzal, hogy hiába utaztunk IC-vel, az 40(!) percet késett, a csatlakozás (ami kétóránként jár) pedig nyilvánvalóan ennyit nem várt. Így csak a következő vonattal tudtunk továbbmenni, így kb. 1,5 órával meghosszabbodott a vonatozással töltött időnk.
Füzesabonyban, rögtön a biciklik lepakolásakor, kisebb baleset is történt. András frissen vásárolt, először használt oldaltámasza felmondta a szolgálatot. Nem bírta a csomagok súlyát. A peronon tartózkodó munkás szerszámaival, és Bodza készletével sikerült lemesterkedni és kiegyengetni a görbe vasat, de használni persze már nem merte a tulajdonos.
Mikor végre megérkeztünk Fehérgyarmatra és elkezdtük a túrát, fura időnk volt. Délután ötkor olyan sötétben tekertünk, mintha este fél kilenc, kilenc lenne! Még a lámpámat is felkapcsoltam, és a fényvisszaverő csíkokat is felcsatoltam a bokámra. A sötétséget egy csúnya esőfelhő okozta, amiből háromszor kaptunk is a nyakunkba! De legalább láttunk szivárványt.
Hege vezetésével kimentünk a határátkelőig Tiszabecsnél, hátha megengedik útlevél hiányában is, hogy kicsit átnézzünk a Tiszára a másik oldalról. De nem engedte a hölgy. Iránymutatása alapján felmentünk a földes-füves töltésre és az első lehetőségnél levágtattunk a Tiszához. Nagyon szép volt, bár meglepően keskeny! Egy erősebb hajítással akár követ is dobhattunk volna a túlpartra itt még. Mivel megint kezdett zengeni az ég, visszamásztunk a gépekre és megkerestük a szállásunkat, közben harmadjára is megáztunk. Ekkor jött a legerősebb zuhé. Ráadásul hiába volt foglalva és előlegezve a két szoba, kiderült, hogy a központból nem szóltak le, hogy jövünk. Mákunkra nem volt teltház, így amíg mi megvacsoráztunk, ők megágyaztak nekünk, közben pedig telefonon tisztázták a helyzetet.
Kaja után a málhákat felcipeltük az emeletre, majd csapatostul hátratoltuk a gépeket a kenuk közé, ahol segítettek nekünk elzárni. Itt vettem észre, hogy tőlünk úgy tíz lépésnyire lehetett a terület hátsó kapuja, és mögötte közvetlenül már a gát magasodott. Egy szavamba került, hogy Drágámmal kettesben azonnal kimenjünk a partra! A többiek inkább visszatértek a szobába. Én meg kifutottam a partra, mint egy kisgyerek, gyönyörködtem, és megmerítettem a kezemet a folyóban. Üdvözöltem a Tiszát!
Később, miután mindenki tisztába tette magát, lementünk a földszintre, ahol söröztünk kicsit, és megkezdtük a minden esti UNO-partyk sorát. Ekkor még azt mondta Bodza, hogy milyen hülye szabály ez a 7-es, 0-s dolog, és utálja. Pár nap alatt megváltozott a véleménye! 
A nap mérlege számokban:
- megtett táv: 38,09 km
- tekeréssel töltött idő: 2.12.54
- átlagsebesség: 17,1 km/h
- max. sebesség: 29,3 km/h
2012. július 16., hétfő
Tiszabecs-Gergelyiugornya
Na, ez a nap volt az, amikor a túra valójában is elindult. Hisz ennél a településnél lép be a Tisza hazánkba, de mire idáig vonattal eljutunk, az egy teljes nap! Pedig nem is vagyunk nagy ország!!
Mivel a szálláson félpanzióval kértük a szobákat, a reggelit pedig túl korán nem szolgálják fel, így viszonylag későn indultunk. Sajnos, számomra ehetetlen virsli volt az aznapi menü, így egy müzliszelet lett a reggeli tápanyagom, majd a falu első boltjából finom pékáruval pótoltam a reggelim hiányát.
Az időnk kicsit fura volt. Széldzsekiben melegünk volt, nélküle fáztunk, így volt némi macera, jó pár megállás, mire mindenkinek sikerült az utazógöncöt felmérnie, amire szüksége van. Ebben persze, mi nők gyötrődtünk többet.
A település vége táblánál (persze, átmentünk az út túloldalára, hogy az eleje tábla látszódjon a képen!) csapatunk összegyűlt egy „rajtfotóra”! Hege ötlete volt, hogy legyen ilyen, meg a végén „célfotó”, mi meg nem tiltakoztunk. Sőt, a csoportképekre András is szó nélkül beállt, pedig amúgy mindig elszalad a fényképezőgépek elől!
Ezen a részen tapasztaltam meg először, hogy mennyire rendezettek, tiszták, virágosak az utcák. Ma is meggyőződésem, hogy rendesen kézben tartják arrafelé a polgármesterek a közmunkaprogramot, ennek az eredménye ez! Hiába a nagy munkanélküliség, a megélhetési gondok, a jelentős számú kisebbség, mégis tudnak valamiféle kiúthoz vezető lehetőséget biztosítani ezzel az embereknek, akik pedig valóban tesznek is a boldogulásukért! Ami nagyon fura volt, hogy sokaknál láttam zsákszámra uborkát, egy helyen uborkafelvásárlást hirdető táblát is. Később kiderült, hogy az itteniek közül sokan ebből (is) élnek. Nem restek uborkát termelni, hogy a megélhetésüket többé-kevésbé biztosítani tudják! Lehetne tanulni az ott élőktől, az ottani vezetőktől!
Tán Milota lehetett az első falu, ahol feltűnt, hogy a közintézmények kerítése, a buszmegállók oldala, mindenütt fából készült deszkákkal (korláttal) vannak körülvéve, viszont a fa úgy van kifaragva, hogy két léc összeillesztésében tulipán alakja formálódik ki. Nagyon megfogott ez a díszítési mód! Egyszer, ha sok pénzünk lesz, szívesen csináltatnék én is ilyen korlátokat a most még (lesz valaha? ) nem is létező házunkra.
Errefelé találkoztam először azzal is, hogy a bicikliket lelakatolás, személyes felügyelet nélkül is kint hagyhatjuk a tájház előtt, senki sem nyúl hozzá. Nagyvárosi lányként még ma is annyira hihetetlen ez nekem!
Tiszacsécsén egy nagyon hangulatos kis református templomba jutottunk be, amiről megtudtuk, hogy bárkás templom. Lényege, hogy a mennyezet kékre van festve, és rá csillagokat rajzoltak. Itt egy kedves hölgy beszélt nekünk az épületről, a faluról, végül egy szép verset is felolvasott, melyet a neten meg is találtam.
Kányádi Sándor – Az én miatyánkom
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor, kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!
Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a rossz: – Merre van Istene!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram, SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mikor mindenfelől forrong a nagyvilág,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor a Pokol szabadul a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg homlokod,
S mondd: URAM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a gazdag milliót költ: hogy éljen,
S millió szegény a nincstől hal éhen,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: URAM, ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!
Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, – sőt, ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy tagadd meg ŐT,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram, segíts, S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!
Mikor hittél abban, hogy téged meg becsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak…
Ó lélek, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram, MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!
Mikor a nagyhatalmak a békét tárgyalják,
Mikor a béke sehol, csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt? ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a rossz, támad, s tombol…
URAM, MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
ÁMEN.
UTÓHANG
S akkor megszólal a MESTER, keményen – szelíden,
Távozz Sátán – szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!
Miért féltek kicsinyhitűek?
BÍZZATOK! Hisz' én megígértem Nektek:
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig – VELETEK MARADOK!
Ezek után a hölgy megmutatta a készülőben lévő Móricz parkot, ahol egy már szinte teljesen kész színpad is látható (várhatóan Varnus Xavér is fog koncertet adni, hisz már többször tette ezt a kis templomban, és arra is tett ígéretet, hogy a park átadásakor ismét fellép itt), és a Golgotát megjelenítő kereszt a háttérben. A templom mellett lévő fa harangtoronyba fel is lehetett mászni. Bodza és Hege megfelelt ennek a kihívásnak, én a legtetejéig nem mertem felmenni. Nagyon szűk és meredek volt a falépcső-létra, és nem éreztem biztonságosnak. Andrásunk pedig meg sem próbálkozott vele, hogy feljöjjön. Lehet, ő járt jobban. Engem itt alaposan megharapdált néhány szúnyog!
Még megnéztük a Móricz Emlékházat is, majd visszatértünk kedvencünkre, a gátra!
Tiszakóródon lementünk a bukógáthoz. Itt folyik bele a Tiszába a Túr. Fura, nagy betonépítmény ez. Bár én másra számítottam, így picit „csalódás” volt, mégis nagyon tetszett az egész.
Furcsa, érdekes hangulatú hely, de ha valaki arra jár, semmiképp se hagyja ki! Alapvetően református temető, és kizárólag fából, csónakformára faragott fejfákkal jelölik a sírokat benne. Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy minden fejfa feliratának első sorában az ABFRA betűszót olvashattuk. Szerencsénk volt, mert találkoztunk a helyi egyházi tisztségviselő hölggyel, aki elárulta a betűk jelentését. A Boldog Feltámadás Reménye Alatt. Ami még furcsa volt számomra, hogy a fejfákra nem csak a nevet, születési, halálozási dátumot vésték fel, hanem ha valaki házas volt, akkor házastársa keresztnevét, és hogy hány évig éltek együtt. Kedves szokásnak tartom.
Itt, ebben a temetőben található Kölcsey síremléke is.
Mivel megint kezdett sötétedni az ég, és feltámadni a szél, gyorsan megebédeltünk a templom előtti téren álló padokon, innen pedig gyorsabb tempót diktálva igyekeztünk a gát felé. Útba esett két kúria is a következő településen, ám mindkettő magánkézben van, így nem juthattunk be. Az egyik előtt belebotlottunk egy bringás csapatba. És milyen kicsi a világ… A túravezetőjük az a srác volt, akivel együtt utaztunk a vonaton egy csomó ideig.
Tivadarnál átkeltünk hídon a Tisza másik partjára, innen ismét gáton folytattuk utunkat, gyakorlatilag aznapi szállásunkig. Viszont olyan viharos szembeszelet kaptunk, hogy képtelen voltam a szép tájra, a röpködő madarakra figyelni. Csak arra koncentráltam, hogy ha lehet, ne maradjak le a többiektől – holott elöl szoktam lenni, most mégis hátra szorultam. Egy idő után feladtam. Minek hajtsam túl magam? Úgyis kénytelenek lesznek megvárni valahol. Kb. mikor ezt eldöntöttem, és kezdtem kicsit lemaradni, akkor döntött úgy Drágám, hogy nem hagy egyedül küszködni. Ő is lassított, bevárt, és ketten küzdöttünk hátul. Vígasztalt, hogy nem is vagyok túl lassú, és neki is jobb ez a tempó, mert a szembeszél tulajdonképp hegymenetnek számít, azt meg az ő térdei tudom, hogy nem szeretik! Jól esett a vigasztalása. Legszívesebben megálltam volna egy ölelésre, de nem akartam ezzel húzni az időt.
Egy idő után Bodzát és Andrást már nem is láttuk, annyira messze lehagytak minket. Frankón a hiszti, bőgés szélén álltam ekkor, pedig nem tartom magam gyenge bringásnak, túrázónak! Persze, Hege mellett összeszedtem magam, és később már próbáltam a táj szépségére koncentrálni, beszélgetni, elterelni a gondolataim a természeti jelenségről!
Ráadásul ezen a szakaszon értem el az idei 1000. km-emet is.
Szállásunk Gergelyiugornyán volt, Vásárosnamény külvárosában. Lecuccolás és fürdés után séta a Tisza-partra, a töltés másik oldalára. Hááááááááááát….. Egymás szájában a cölöpökre épített házak, csomó helyen fiatalok ordíttatták a tuc-tuc-zenét. Nem jött be! Viszont lent a parton egy étteremben finom és bőséges vacsit kaptunk, előtte igazi Szatmári szilvát ittunk Hegével, ami nagyon ízlett. Vacsi után hazasétáltunk, és kártyáztunk.
A nap mérlege számokban:
- megtett táv: 61,83 km
- tekeréssel töltött idő: 3.35.52
- átlagsebesség: 17,2 km/h
- max. sebesség: 27,8 km/h
2012. július 17., kedd
Gergelyiugornya-Dombrád
Reggel közértben kezdtük a napot, ahol szembesültem a „nagy büdös magyar valósággal”, és a vidéki kedvességgel. Látván öltözékünket, meg hogy bringával álltunk meg, szokás szerint szóba elegyedtek velünk a boltosék. Honnan, hova, miért… Fizetés után megkértük, igazítanának útba, hol van kocsma, ahol ihatnánk egy igazi kávét. Megmondták. Kiballagtunk a bringákhoz, épp indulni akartunk vissza a szállásra, hogy megreggelizzünk, amikor a tulajdonos bácsi utánunk szaladt, hogy várjunk már, a felesége főz nekünk, ne menjünk sehova! Mivel Bodza és András nem kávésak, ők visszatekertek a házhoz, mi Hegével megvártuk a feketét. Közben ment a beszélgetés, és volt néhány vevő is, köztük egy középkorú hölgy. Vett pár dolgot, volt közte persze cigi(!) is, majd halkan súgta a tulajdonosnak, láthatóan szégyellte magát az idegenek előtt, hogy írja fel a többi közé. Ő meg a lajstrom végére odabiggyesztette ezt is. Olyan keserű lett a szájam íze… Kajára se telik, csak hozomra tudom etetni a családot – ez borzasztó. Viszont ennek ellenére nem teszem le a cigit – ez elkeserítő.
A boltos bácsitól tudtuk meg, hogy ha visszamegyünk oda, ahol vacsoráztunk, és egy kicsit a másik irányba indulunk, amerről amúgy jöttünk, akkor láthatjuk, ahol a Szamos beleömlik a Tiszába, és az milyen hangulatos hely. Ezért reggeli után úgy indítottunk a napunkat, hogy ezt megnéztük. Tényleg jó hely!
Szerencsére ma már alig volt esőnk (később meg egyáltalán, vagy csak éjjel), viszont a szembeszél nem kímélt. Bár a viharos erőt csökkentette, én meg már nem voltam hisztis tőle, de a dolgunkat azért nem könnyítette meg!
Vásárosnaményban megnéztük a Beregi Múzeumot, de csak kívülről. Úgy döntött a csapat, a benne lévő dolgok nem annyira izgik nekünk.
Aranyosapátiban megnéztük a Szent Miklós püspök görög katolikus templomot. Ezt Drágám előre lebeszélte a parókus-bácsival, úgyhogy várt már ránk. Nem rossz, a karzatra is felmehettünk, Hegének nagyon be is jött, de én azt hiszem, láttam már ennél szebb görög katolikust Magyarországon. Persze, ha már ott vagyunk, nézzük meg! Amúgy is szeretek ilyenkor minél több helyre el-, bejutni, ha már túrázunk, nyaralunk, úgyhogy nem bántam meg ezt sem. A sarki kocsma viszont elég ocsmány hely volt. A pultos nő bunkó, a WC gyomorforgató. A kávé legalább viszonylag jó.
Tiszaszentmártonban már az útról jól látszik egy domb tetején a református templom. (Megdöbbentő mód katolikus templom nagyon kevés volt, legalábbis így tűnt a sok református mellett túránk első felében, később kicsit változott az arány.) Meleg volt, ebédidő, nem akartam húzni az időt, de nagyon örültem, mikor kiderült, hogy itt bizony megállunk, felmászunk. Igaz, Bodza kihagyta az élményt, mondván, hogy ez neki már a sokadik templom (holott még alig láttunk párat!). Mi azért felballagtunk az építési területnek számító templomhoz (épp felújítás alatt áll), és bekéretőztünk. Nekem a szám is tátva maradt. Pici, egyszerű, annyi díszítés van csak, hogy pár helyen a fal nincs levakolva, és mintha régi feltárás nyomai, az így előkerült képek töredékei lennének ott. Szóval én beleszerettem ebbe az egyszerű falusi templomba!
Zsurkon is láttunk egy szép református templomot fa harangtoronnyal, de csak kívülről. Nem találtuk otthon a lelkészt, aki beengedett volna minket.
Ezen a napon megint sok gátas részünk volt szerencsére. Árterület fákkal, Tiszával, művelt mezőgazdasági területekkel. Nagyon szeretem ezeket a részeket! Szerintem fantasztikus, hogy ameddig a szem ellát, búza, kukorica, napraforgóföldek. Vagy épp a már learatott, és összebálázott szalmát látjuk mindenfelé, megannyi kis bogyó a földeken! Ebédre a záhonyi határátkelő előtt lévő, Tiszán átívelő híd lábánál álltunk meg. Érdekes volt ez a hely. Előttünk a Tisza, fölöttünk a rostokoló kamionok, a Tisza túloldalán már egy másik ország. Tudom, igen, mehettünk volna jóval rövidebb úton is, hisz Záhony jelentős kitérő Gergelyiugornya és Dombrád között. De mivel célunk a Tisza végigtekerése, minél közelebb a folyóhoz, így ezt a kunkort semmiképp sem akartuk levágni! Ráadásul ha nem erre jövünk, lemaradunk egy csomó látnivalóról is!
Kisvárdán belebotlottunk egy jó kis bringaboltba, ahol András lecserélte a rögtön első nap megzakkant, vadiúj oldaltámaszát, Bodza pedig a kissé megviselt és cafrangos nyergét. Mivel volt forgalom a boltban bőven, meg volt némi gondolkodási, vacakolási idő is, mire a megfelelő darabokat kiválasztották útitársaink, elég hosszúra nyúlt a projekt. Időnkbe végülis belefért...
A bolt után még elkanyarodtunk a várhoz is, ami azonban zárva volt, így semmi vizuális élvezetet nem leltünk benne.
Szállásunk Dombrád elején volt egy panzióban. Nem volt sok vendég rajtunk kívül, így a bringákat bevihettük a nagy rendezvényterembe, vagy étterem, vagy mi volt az. A szakácsuk már nem volt ott, mire odaértünk, a recepciós hölgy azonban jófejnek bizonyult! Mivel háziasszony, felajánlotta, hogy ránt ki nekünk husit, süt krumplit, ha szeretnénk. Persze, hogy szerettük volna! Kaptunk még csemege uborkát is. „Számunkra ez a legjobb, kérünk!” Különben még bebringázhattunk volna a központba, ami durván +10km a napi távon felül, a hülye szembeszéllel spékelve. Senkinek nem hiányzott, alig vártuk, hogy kikerüljenek lábaink közül a gépek végre!
Mire lepakoltuk a holminkat, el is készült a vacsora, így kaja után jött a szokott program: fürdés, UNO.
A nap mérlege számokban:
- megtett táv: 90,20 km
- tekeréssel töltött idő: 4.51.29
- átlagsebesség: 18,6 km/h
- max. sebesség: 29,2 km/h
Folytatás »»» |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tavaly kora tavasz lehetett, mikor elolvastam Hege élménybeszámolóját, és végignéztem a fotóit az előző években teljesített Duna- és Tisza-túrájukról. Már akkor tudtam, hogy a Tiszát én is nagyon szeretném így végigjárni. Később szerencsére úgy alakultak a dolgaink, hogy kimondhattuk, „Jövőre Tisza-túra lesz a nyaralás!”. Ez motiválta azt is, hogy rábólintottam, cseréljük le a biciklimet, így került az életembe Ilike. 
