2012. július 18., szerda

Dombrád-Tiszaladány

Reggel útnak indultunk a helyi közértig, és Hege tudta, hova vigyen minket onnan! A Tisza-parton lévő strandra! Kiültünk a partra levezető lépcsősorra, mint a verebek, és a víztükröt, madarakat bámulva reggeliztünk. Fantasztikusan jó volt! Szeretnék minden reggel ilyen helyen reggelizni!

Előtte azért a boltban még volt egy „édes” sztorim. A pultnál kértem ezt-azt, amit majd megeszünk reggelire, a hölgy selyempapírba csomagolta egyesével az árukat, de nem írt rájuk semmit. Majd megyünk a kasszához. Ahogy a kosárból teszi át a pénztáros hölgy a másik kosárba a cuccokat, blokkolja is. Meglepetten kérdezem, hogy fogásra ilyen könnyen meg tudja állapítani, mi is van benne? Erre Bodza közli velem nagy vigyorogva, hogy hát hisz ő adta ki hátul a pultban a kajákat! Na, ennyit az arcmemóriámról…

Viszont ha már faluban jártunk, és láttunk egy nagyobbacska-forma közértet, be is vásároltuk az ebédnek valót, amit a gátról kicsit letérve, a Tisza-parton, a Balsánál lévő komp mellett fogyasztottuk el. Ott pedig nincs bolt, se étterem, ahol harapnivalóhoz juthatnánk!

Nem túl sokat tekerve elérkeztünk Szabolcsra, ahol a térképünk, illetve a Drágám által kigyűjtött látnivalós listánk is jelölte, hogy itt található a Mudrány-kúria, amit esetleg érdemes megnézni. Megkerestük. Érdemes volt.  Vele szemben van egy honfoglaláskori földvár is, amire senkinek nem volt kedve rajtam kívül felmászni, egyedül meg semmi kedvem nem volt nekiindulni a melegben, így ez kimaradt most a programból.

Mikor elértük Tokajnál a Tisza felett átívelő hidat, tátva maradt a szám. A hídtól balra, a Tisza partján, olyan töméntelen mennyiségű sátor volt felállítva, hogy már ennek a látványától tömegundorom támadt. Azért persze megörökítettem, hogy más is szörnyülködhessen utólag a fotókat nézve.  Ekkor döbbentünk rá, hogy a véletlenül elkapott Hegyalja Fesztiválba botlottunk. (Egy héttel el kellett tolni a túránkat az eredeti időponthoz képest munkahelyi körülményeim miatt. A fesztivál akkor eszünkbe se jutott, nem emiatt volt ebben az időpontban a túra. Az időbeli egybeesésre csak a szállásfoglaláskor döbbentünk rá!) A bulizó fiatalok tömege áradt a hídon, és lakott a tömeg-iglukban a híd lábánál. Azon gondolkodtam, hogy mivel ezek a sátrak baromira egy kaptafára készülnek, akkora népsűrűségben még józanon se találnám meg a sajátomat! De ezek a fiatalok nyilván nem maradnak józanok. Hogy találnak majd haza? Vagy abban az állapotban már tök mindegy, csak vízszintbe kerüljenek valahol?? Elkeserítő. Mindenesetre ekkor kezdtük áldani az eget, hogy a Hege által neten lelt szállások mindegyike fullon volt a kérdéses időpontban, így nem Tokajban aludtunk aznap, hanem az onnan 7 km-re található Tiszaladányban. Elég messze volt a fesztiváltól ahhoz, hogy csend és béke legyen. És mi erre vágytunk!

Menet közben bemutatott Drágám. Na nem csúnyát, csak jobbra egy utcába, ahol a Szerelem pincesor van! Ott terveztünk másnapra borkóstolót, mivel az egyik pincét ő már próbálta két éve, és meg volt vele elégedve, hát oda fogunk visszamenni.

Javában mentünk kifelé a városból, sőt azon is túl. Jobbról a tokaji szőlőhegy emelkedett már mellettünk, mikor Hegének gyanússá vált, hogy rossz helyen vagyunk. Térkép, GPS. Tényleg nem itt kéne lennünk! Némi tanakodás után visszafordulás, helybéli megkérdezése, újbóli megbeszélés. Végül nem mertük bevállalni a bizonytalan földutat, hanem visszatekertünk az elágazásig, ahol el kellett volna fordulnunk balra. Visszanézve láttam, hogy valami okos elforgatta a táblát, ezért nem láttuk. Így ugyan némi kitérőt kellett tennünk, ráhúztunk a napi távra, viszont megcsodálhattuk a szőlőföldeket a távolból. Nekem tetszett, nem bánom, hogy „eltévedtünk”!

Tiszaladányba érve gyorsan megtaláltuk a szállást, egy tóparti lovaspanziót. Furcsa hely, de ajánlom figyelmetekbe! A pici udvarban tyúk, póni, kutya, az istállókban lovak. Azt beszélgettük Hegével, hogy furán keveredik az igényesség az igénytelenséggel a házban. A panzió nevével hímzett törülközők, pici szappan volt bekészítve a fürdőszobákba, hűtő, tűzhely is volt a konyharészen, ugyanakkor a burkolatokon, a tapétán pl. meglátszott, hogy rosszul összeválogatott dolgokból készült, nem jó minőségű, összecsapott munka. Mindegy, azért jót aludtunk itt!

Fürdés és vacsi után felkerestük a helyi vendéglátóipari egységet, ahol néhány sör legurítása közben megbeszéltük a másnapi terveket. Eddigre egyértelműen eldöntötte Bodza és András, hogy kihagyják a tokaji városnézést, annyira megrémisztette őket a fiatalok tömege.  Inkább körbenéznek kicsit a faluban. Ráadásul Bodza felfedezte a térképen, hogy van nem messze egy komp, így Hege eredeti terve helyett (vissza Tokaj, Rakamaz, és úgy tovább lefelé) erre kéne mennünk majd, ha jár a komp. Ahogy Hegével átnézték, kiderült, hogy ezzel nyernénk vagy 30km-t. Ehhez a tervhez akkor ők megnéznék azt a kompot másnap.

Drágámmal viszont úgy gondoltuk, hogy a tömeg ellenére sem mondunk le a másnapi városnézésről, busszal bemegyünk, ahogy terveztük. Kis séta, kis városnézés, kis borozás a késői kelés után, ez volt a tervünk.

Az ablakából figyelve láttam, hogy időközben a minket félrevezető útjelző táblát már helyrebillentették.

Egyik belvárosi pincénél kértünk 1-1 pohár bort kóstolónak. A hölgy láthatóan nem állt a helyzet magaslatán a borfajták és a készletek ismeretének tekintetében, gondolom, nyári diákmunkás lehetett, tán épp csak a fesztivál idejére...  Mindegy, azért a bor finom volt. Kimentünk a Bodrog partjára is kicsit szétnézni, szép volt a táj, a csónakok, jóleső a csend, a béke. Ahogy haladtunk kifelé a városközpontból, úgy a tömeg is egyre csökkent, és konszolidálódott.  Miért nem lepődtünk meg rajta, hogy a Tokaji Múzeumban, ahova bementünk, tulajdonképpen senki látogatót nem találtunk, főként nem fesztiválozó fiatalokat?! A kultúrprogram után nézegetvén az óránkat, visszaindultunk. Beültünk egy elegánsforma étterembe, ahol szimpatikus volt az étlap, és a teraszról szép a kilátás a Bodrogra. De a kaja azért nem kapna sok csillagot. Se igazán ízletes, se igazán nagy adag nem volt. Mindegy, legalább főttételt ettünk ma is. Egy utcai árustól vettünk még palacsintát, majd felsétáltunk a pincesorra. A Hege által ismert pincébe befordulván kiválasztottuk, mit is kóstolnánk meg, majd előkerült a tulajdonos hölgy, és az épp ott lévő vendégekkel együtt minket is levezetett a pincébe. Jó volt látni, tetszett! Úgy döntöttünk, hogy a félszáraz sárga muskotály különösen finom, hát vettünk is ebből kóstolót szüleimnek, illetve túratársainknak, amit ők este, a vacsora után, szívesen el is fogyasztottak!

Mikor visszaértünk a szállásra, túratársaink épp akkor indultak el ismét. Gondolták, körbetekerik a tavat. Kisvártatva halljuk ám, hogy vissza is tértek. Kiderítették: a tó megkerülhetetlen.  Vacsi közben mesélték, hogy látták délelőtt a helyi templomot belülről, és mennyire szép, és ezt nekünk is látni kell. Nem tiltakoztunk, mivel amúgy is le akartuk fotózni, csak a busz érkezésekor nem voltak jók a fényviszonyok, később el akartunk még sétálni ide.

Szerencsénk volt, mert akkortájt lett vége bent valami rendezvénynek, mikor odaértünk, és jött a lelkész asszony is, mesélt nekünk, megmutogatta a templomát. Ott volt a gondnok is, aki szintén egy kedves, beszédes úr. Miután a lelkész asszony hazament vacsorázni (nagyon fáradt volt már szegény, gyerektáboroztatás zajlott épp a szomszéd épületben, az ő vezetésével), a gondnok tovább beszélgetett velünk. Szokás szerint Hegével felmásztam a karzatra fotózni, miközben Bodza tartotta szóval a helybélit.  Tényleg nagyon szép templom, ez is nagyon bejött nekem! Érdemes volt megnézni!

Fürdés után UNO és ágynyugalom.

A Bodza által felfedezett rövidebb útvonalon mentünk végül, s Tiszatardosnál kompoztunk egyet. Így kerültünk Tiszalökre, az erőműhöz. Miután kerítésen kívülről megszemléltük, Hegével megbeszéltük, kár, hogy nem volt érkezése előre lebeszélni telefonon egy gyárlátogatást, mert „de jó lenne, ha…”. Erre gondolt a Drágám egy merészet, elballagott a kapuhoz, és a biztonsági őrnek előadta, mi is a helyzet. Néhány telefon után megjött a jó hír, zöld utat kaptunk. Nemsoká kijön egy úr értünk, és megmutatja az erőművet belülről is. Én bevallom, nagyon örültem ennek, mert érdekelnek az ilyenek. Ritkán járok gyárban, és jó kicsit belelátni, hogy is mennek a dolgok ilyen helyeken. Bodza viszont másképp látja ezt. Önként és dalolva kint maradt, míg mi bámészkodtunk, így őrizte a gépeket reggeli közben.

Már kintről nézegettük, hogy egy ilyen erőműnél vajon miért pont egy fiatal nő szobra áll, és miért tart villámot? Idegenvezetőnktől tulajdonképp ez volt az első információ, amit megtudtunk. Pedig nem is kérdeztük.  Annak idején rabok (kényszer)munkájával épült az egész létesítmény, és polgári alkalmazottként egy kislány hordta a melósoknak a vizet. Nem tudni, miért, de egyszer leesett és meghalt a lányka. Őt hívták Zsuzsinak. Őt mintázta meg a szobrász, a villám a kezében pedig a villamos energiát szimbolizálja.

Következő nagyobb megállónk Tiszadobon volt, amiről már korábban is hallottunk Hegétől. Hogy ott van egy Andrássy-kastély, és az milyen szép és jó, de gyermekváros működik-működött benne. Amúgy látogatható, de mikor két éve ott jártak, pont rendezvény volt, ezért nem engedték be őket. Reméli, hogy idén nagyobb szerencsénk lesz! Szóval ilyen előzmények után gurultunk be a kapun, és tátva maradt a szám. Hatalmas, impozáns, felújított, csilli-villi épület magasodott előttünk a szikrázó napsütésben. Előtte a kertben asszonyok dolgoztak, próbálták a park-részt kicsit helyrepofozni, ápolni a gyepet, növényeket. Ők mondták, hogy az épület sajnos nem látogatható, most lett felújítva. Rögtön elkedvetlenedtünk. Ekkor azonban azt is hozzátették, ha szerencsénk van, tán épp most fog jönni a főépítész, kérdezzük meg, talán beenged. És láss csodát, tényleg jött, és némi várakozás után tényleg beengedett. A teljes felújítás ugyanis már elkészült, de a tulajdonos még nem vette át az épületet. Végigvitt minket a földszinti termeken, nekem a szám is tátva maradt. Tágasság, elegancia. Szép! És nagyon érdekes volt látni a csupasz helyiségeket, a berendezetlenséget. Így azért ritkán van az embernek alkalma megcsodálni egy kastélyt!  Hege azt mondta, ő jobban örült volna neki, ha már átadás után, berendezve, múzeumként láthatta volna, de azért így is tetszett neki. Én jobban örültem neki így.

Találtunk egy kellemes cukrászdát is a faluban, így KV és fagyi fogyasztás, valamint közérti feltankolás után kereszteztük a gátat. Ám nem fordultunk rá rögtön, előbb még legurultunk a helyi pontonhídig. Még sose láttam ilyet közelről. És mekkora mázlink volt! Már majdnem indultunk, mikor beúszott egy nagyobbacska motorcsónak a képbe, ami miatt a pontonhidat megnyitották. Hát ezt muszáj volt végignézni, mivel addig el se tudtuk képzelni, hogy működik az elemek szétszedése, újra összerakása! Izgalmas volt ezzel képbe kerülni!

Miután műszakilag itt is kikupálódtunk kicsit, felkúsztunk a gátra, és aznapi végcélunkig odafenn nyomtuk a pedált. A gáton megálltunk a Tisza szabályozásának emlékművénél, később pedig ebédelni is. Igaz, előbb Bodzát és Andrást átküldtük a forgalmas úton, hogy keressenek alkalmas ebédterepet odaát, mi meg elindultunk a főúton, hogy hátha láthatunk egy kis Tiszát. Sajnos messze volt tőlünk a híd melletti területen, csak a magasból láthattuk (én kifejezetten parti ebédre vágytam, nyűgösködtem is emiatt eleget), de a híd mellett találtunk pár szilvától roskadozó fát, úgyhogy két zacskóba szedtünk belőle bőven. Ebédhez és vacsihoz el is fogyott. Igaz, a többiek elég szerények voltak, én fogyasztottam a legtöbbet.

Miközben a csomagokat pakoltuk le, tanakodtunk, mi legyen a nap hátralévő részével. Azt már korábban egyeztettük, hogy pizzát fogunk rendelni, mert a településen nem igazán van meleg étkezési lehetőség, hacsak vissza nem megyünk a komphoz, de ehhez senkinek nem volt kedve. Mi Hegével hajlottunk rá, hogy elmegyünk pancsolni a termálfürdőbe, a többieknek ehhez nem volt hangulata. De hát nem vagyunk összekötve! Ekkor jött a következő dilemma. Hogy jutunk el oda? Gyalog picit messzinek tűnik, de a biciklit meg hogy hagyjuk a kapun kívül? Biztonságos az? Vagy nem lehetne bevinni? Házigazdánk hallva tanakodásunkat felajánlotta, hogy neki még úgyis vissza kell mennie a virágboltjukba a feleségéhez, kocsival eldob minket a fürdőbe, nem gond ez neki! Hálásan fogadtuk a felajánlását, gyorsan átöltöztünk, és már indultunk is!  Jó az a strand, még b.sör is volt, csapolva!  És a kajákat, meg azok árait látva, picit sajnáltuk is, hogy közös vacsi, pizza mellett döntöttünk. Jó lett volna ott enni valamit...

Jó 1,5órás ázakodás után én már kezdtem elunni magam, meg azért a pocakunk is kezdett jelezni, hogy idő van, hát kikászálódtunk a melegvízből, és hazának vettük az irányt. Otthon gyorsan kiválasztottuk, milyen pizzát kérünk, majd elvonultunk fürdő iránt. Szerencsére a többiek ezzel addigra már végeztek, így szabad volt a pálya. Bodza pedig megrendelte négyünk vacsoráját.

Kaja után úgyse találjátok ki, mi volt a program!  UNO-party!

Nos, túránk során ehhez a naphoz érkeztünk.

Mivel Poroszlóig le kellett nyomnunk úgy 35-40 km-et, és 10-re oda akarunk érni, hogy jusson idő mindenre, ezért viszonylag korán indultunk. A reggelit a kompon fogyasztottuk el, ami átvitt minket Ároktőre. Jó darabig mentünk a gáton, követve többé-kevésbé a Tisza vonalát, térkép szerint kiváló betonozott úton. Csakhogy a valóságban egy idő után a beton (ami addig is igen silány minőségű volt) eltűnt, és murvás, rázós, vacak rész jött. Gyors tanácskozás, mi legyen. Itt még a többség azt mondta, maradjunk a gáton, hátha csak rövid szakasz lesz ez. Nem volt kedvünk kimenni a közútra. Valójában azonban sajnos innen úgy tűnik, végig ilyen út volt, káromkodtunk is miatta rendesen. Hegével egyszerűen csak „kurva-murvának” neveztük. Legjobb az volt, mikor ezt még egy kis szembeszél is megspékelte. Szóval, a tempónkat erőteljesen visszafogták az útkörülmények. Viszont ezen az útszakaszon a már megszokott nyulakon és madarakon kívül most rókát is láttam, amint épp besurrant a kukoricatáblába, és egy háznál rackajuhokat! Ja, és itt kellett birkák közt is keresztülvágni magunkat a gáton.

Van egy rész, ahol a tó kiszögellése miatt élesen visszakanyarodik a gát. Itt amúgy pár méter erejéig az országútra is ki kell menni. Viszont úgy tűnt, a gát továbbra is murvás, a társaság meg kezdett nyűgös lenni miatta (én is), hát egyöntetűen úgy döntöttünk, közúton folytatjuk az utat Poroszlóig. Hirtelen fel is gyorsult a tempónk!

A település határában talált kocsmában megittunk egy KV-t, majd a központban leadtuk Bodzát Misinek. Ugyanis aznap estére nekik esküvőre és lakodalomba kellett menniük, hát ők leléptek Pest irányába, másnap estig nem is láttuk a nőt.  Hármasban kerestük meg a szállodát, ahol szüleim voltak elszállásolva. Megkapták a nekik szánt tokaji bort, megkóstoltuk a pálinkájukat, sörüket, majd kocsival lementünk az Ökocentrumba.

Elég érdekes hely. Faházak (kultúráltak és tiszták voltak, de azért kicsit fura, ráadásul kilincsre zárni az ajtót nem is tudtuk – vagy kulcsra, vagy sarkig tárva kellett tartani), az udvaron egy birka legelt, a tulajdonosék is ott laknak valamelyik házban. Láthatóan hatalmas pörgés a kempingben, nagy fáradtság a recepción. Tele volt az összes bungalló fiatalokkal. Elég hangosak is voltak, féltünk: „hogy fogunk tudni pihenni éjjel?”. Szerencsénk volt, nem zavartak.  Vacsorázni a két házzal arrébb lévő étterembe mentünk, aminek egy a tulajdonosa a bungallós szállással. Nagyon finomat ettünk, de a pincér lányka…. Drágám már több mint háromnegyedét elfogyasztotta a vacsorájának, mire megkapta a savanyúságot, amit kért. Természetesen azon nyomban vissza is küldte érintetlenül. Akkor már minek?

Vacsi után egyből ágyba zuttyant mindenki, és a ricsaj ellenére gyorsan elaludtak a fiúk. Hege legalábbis tutira, Andrást nem ellenőriztem le, hogy alszik-e.  Én még nem voltam akkor álmos, hát nekiálltam rejtvényt fejteni. El kellett telnie kis időnek, mire rájöttem, hogy amit hallok, az egy élő Bikini koncert! Nagyon sajnáltam, hogy nem jutott ez előbb el az agyamig, mert ekkorra Drágám már aludt. Ha még kajálásból hazafelé kapcsolok, akkor vehettük volna az irányt a hang forrása felé, és lehetett volna kicsit bulizni is. Hát, ezt bebuktam. Reszkess Hege, legközelebb szemfülesebb leszek!

Nem keltünk korán, mert az eredeti terv az volt, hogy Apuék jönnek át hozzánk Poroszlóról, pancsolunk egyet délelőtt a tóban, és ebéd után megy mindenki tovább a saját dolgára. Viszont esőre és hidegre ébredtünk. Némi tanakodás és telefonos egyeztetés után az lett a döntés, hogy strand lefújva, mi megtekintjük a helyi Babamúzumot, és a napi meleg kaja az a szomszéd étterem villásreggelije lesz. Így átballagtunk, és mikor kiderült, hogy a reggeli menübe az omletten kívül kávé és gyümölcslé is tartozik, már az ára is igen barátságossá vált!  Mire felálltunk az asztaltól, az eső is elállt, csak a csúnya felhők maradtak.

Málházás után megkerestük a múzeumot. Meg kell mondjam, nekem a szám is tátva maradt. Nem nagyon tudtam elképzelni, hogy egy babamúzeum érdekes lehet, de ez az! 56cm magas babákat öltöztet a néni mindenféle népviseletbe. Leány, menyasszony, újasszony, vénlány, mindenféle. Két nagy termet töltött meg ezekkel. A ruhákat saját kezűleg, eredeti anyagokból, ruhákból készíti. A harmadik teremben a világ népviseletét kezdte összegyűjteni a nyugdíjas pedagógus hölgy. De ahogy ő mesélni tud! Már az nagy élmény! Szóval ez is egy feltétlenül megtekintendő dolog, ha arra jártok!  Mi jó másfél órát töltöttünk odabenn…

Mire végeztünk a babákkal, kisütött a nap is, meleg lett, de azért a strand mára kimaradt. Sarki közértből ebéd beszerzése, majd irány vissza Kiskörére, és fel a gátra. Mikor már nem bírtam tovább, megálltunk, letelepedtünk az út szélére, és csak úgy parasztosan, papírból, bicskával, elfogyasztottuk elemózsiánkat.

Szállásadónk említette, hogy nemrég nyílt egy pub, nézzük meg, jó hely. Így már tűkön ülve vártuk, hogy Bodza végre megérkezzen! Hülyéskedve rögtön betámadtuk, hogy a beígért lagzi-sütit hozta-e nekünk!  Miután lemálházott, megfürdött, mesélte, hogy menet közben látott egy tök jó cukrászdát, meg kéne nézni. Mi meg mondtuk, hogy nem, mert sörözni szeretnénk, és állítólag van egy új pub, oda megyünk. Aztán mikor odaértünk, kiderült, a két hely azonos.  Sör, kávé, fagyi fogyott csapatunk által. Itt az is kiderült, hogy szállásként is működik az épület. Csaknem azonos áron fut a nénivel. Ha ezt tudtuk volna… De mikor a túra leszervezése történt, ez a hely még nem működött. Kár.

Folytatás »»»