Fertő-tó, avagy tókerülgetés
(2016. június 18. – 2016. június 21.)

Miért  is ez lett idén az (egyik) nagy túránk?

Én már korábban tekertem a tó körül, így több, vagy inkább kevesebb élményem/emlékem volt az úttal, a látnivalókkal kapcsolatban. Az megmaradt bennem, hogy a táj, egyéb nevezetességek nagyon szépek voltak a korábbi túra során. Szami, mivel még nem járt erre bicajjal, szerette volna ezt a túrát a „közös térképünkre” berajzolni, illetve a várható érdekességek is hozzájárultak ehhez a döntéshez. Így nem volt nehéz az elhatározást kimondani: Ezt látni kell! (Ezt a tervet csak megerősítette az, hogy már évekkel korábban terveztünk ide túrát, amit összekötöttünk volna egy „barlangszínházi” előadás megtekintésével. Ez sajnos az évekig elhúzódó Kőfejtő, illetve Barlangszínház felújítás miatt váratott magára. De most…!!!)   

Utánajártam! Mit is kell tudni a Fertő-tóról, miért is lesz érdemes erre tekernünk?

„A Fertő-tó Közép Európa harmadik legnagyobb tava, hossza 35, szélessége 7-15 kilométer. Vízmélysége igen sekély, közepes vízálláskor 60-70 cm, legnagyobb mélysége is csak 160 centiméter. A tó területének háromnegyede Ausztriához tartozik, a magyar terület nyolcvanhét négyzetkilométeres. A Fertő-tó síkvidéki sóstó, melyet mi sem bizonyít jobban, minthogy sótartalma harmincháromszorosa a Balatonénak. Ezen sajátságának tulajdonítják gyógyító erejét is. A Fertő-tó nem csak természeti viszonyai miatt híres, hanem növény- és állatvilága is egyedülálló. A tó partját nagy kiterjedésű nádasok szegélyezik, melyek kitűnő életteret biztosítanak számos növény és állatfaj részére. Több növényfaj csak ezen a területen honos az országban. A tó területén összesen körülbelül háromszáz madárfaj fordul elő, ezek közül száztíz költ is itt. A tó harminc hajfalnak ad otthont, ezzel horgászati szempontból is jelentőséggel bír. A páratlan természeti adottságoknak köszönhetően közös osztrák-magyar kezdeményezésre az UNESCO 2001-ben a Világörökség részének nyilvánította a Fertő-tavat.

A tavat bárki felfedezheti, hiszen 133 kilométer hosszúságú kerékpárút veszi körül, ebből 38 kilométer található magyar területen. Általánosságban elmondható, hogy az osztrák területen (nem meglepően) jobb minőségű utakkal találkozhatunk, a magyar szakaszon gyakori a repedezett burkolat és több helyen zavaró a belógó növényzet és a gyökerek által felsértett beton is. Egy gyakorlott kerékpárosnak 8-9 órába telik körbetekerni a tavat, de a sok látnivaló és a lényegesen kellemesebb tempó akár többnapos túrát is eredményezhet. Az út többnyire a tótól távolabb vezet mezőgazdasági területek, szőlőtőkék között visz. Ahhoz, hogy a kerékpárútról a tópartra jussunk 1-3 kilométeres kitérőket kell tenni. Az út egyébként könnyedén követhető akár térkép nélkül is, a B10-es jelzés (Ausztriában) mutatja a tavat megkerülő utat. A különböző leágazásoknál is világosan jelölik a célállomást.” (Ugye Body, Évi ezt ti is meg tudjátok erősíteni, hogy itt még eltévedni sem lehet?!?!?!?!)

Na, a szervezésről is érdemes pár szót ejteni, mégha kitérő is lesz ez a gondolat!

Az idei év nem a bicajozás évének indult! Több kellemes, és kellemetlen történet kétségessé tette azt, hogy ebben az évben tudunk-e egyáltalán több napos túrát/túrákat szervezni, teljesíteni. Miután kiderült az „IGEN”, már benne jártunk a nyárban, így ez a túraszervezés kissé kapkodósra sikeredett.

Gyorsan kitaláltunk egy dátumot (amit sajnos nem ellenőriztünk le, hogy…). Kerestünk túratársakat, akiknek elmondtuk, hogy „ekkor mennénk. Jöttök?” Miután összeállt a csapat, rohamléptekben álltunk neki szállást keresni, lefoglalni! Ezzel csak egy nagy gond volt… a „VOLT”.

Kiderült, hogy Sopronban ebben az időpontban rendezik meg a VOLT fesztivált. Így a kiválasztott településen, Fertőrákoson, lehetetlen (de szó szerint értsd ezt a mondatot!) szállást foglalni. Egy helyen ígérték „talán”-ra. Nem kapkodták el a visszajelzést, ezért ezt, mint lehetőséget, kilőttük. Teltek a napok, egyre nehezebbnek tűnt a szervezés a többi nyári kötött program miatt. „Tologattuk az időt”, sakkoztunk a lehetséges időpontokkal. Végre!  Találtunk egy időpontot, ami nagyjából jó volt nekünk. Az hogy „nekünk megfelelt”… sajnos nem mindenki mondhatta el ezt magáról. Így megint ment a varia: ki, kivel, hogyan, mikor? Bevallom, már elkeseredtem. „Nem igaz, hogy egy nyomorult 4 napos túrát nem tudok leszervezni!!! Többet soha nem szervezek bicajos kirándulást!”  Utólag is elnézést azoktól, akinek a lehetőség elhintésével, illetve az időpont módosításból adódóan kellemetlenséget okoztam! De higgyétek el, nem rajtam múlott!

Na azért a végére csak összeállt minden, a csapat, az időpont, a szállás. Már csak indulni kellett!

Mondjuk a MÁV is megér egy „misét”! Most is hozta a formáját! Korábban kinéztük a vonatokat: ki, hogyan, honnan, mikor jön, mi mikor indulunk, stb. Pont az indulás hetében ezt a MÁV keresztbe húzta a nyári „időszámítással”, az új menetrendekkel, illetve bevezetett vágányzárakkal. Így a tervezetthez képest később indultunk 2 órával, ami nem volt számunkra akkora gond, hisz így is időben odaérünk a kiinduló pontra. Viszont ez problémát okozott Évinek, aki egyedül cuccolt fel Kaposvárról Budapestre az indulás előtti nap. A korábban kinézett „átszállásmentes” vonatot eltérítették, és betettek pár-átszállós történetet. Így a felmálházott bicajt emlegethette fel-le-fel-le egyedül, vagy csak bízhatott abban, hogy valaki csak megszánja és segít.   

Vissza kiránduláshoz: a túrát két nap alatt terveztük teljesíteni. Áttekerni Fertőrákosról Mörbisch-be, majd kompozás Illmitzbe, és egy nap az osztrák, illetve másnap hasonló indulást követően a magyar oldalt teljesítését tűztük ki célul.     

A túrán az alábbi útvonalat jártuk be:

A túra számadatai:

0. nap (péntek)
Bemelegítés: Éviért a Déli pályaudvarra

A cím, illetve korábban leírtak lényegében elmondanak mindent erről a napról. Így ehhez csak pár mondatot tudnék hozzáfűzni.

Ledolgoztuk a napi munkaidőt, majd érzékeny búcsút vettünk munkahelyünktől. Könnyben ázó szemekkel gondoltunk arra, hogy most két hétig be sem tesszük ide a lábunkat, de még gondolni sem fogunk rá!!! (Remélem főnök te is olvasod ezt a beszámolót és el is hiszed, hogy így volt!!!!)

Miután otthon találkoztunk Szamival… kényelmesen összekészülődtünk (mi a nagy túrára ezen a napon pakoltunk össze), és elindultunk a Déli pályaudvarra Évi elé, hogy az általa ismeretlen úton hazavezessük, illetve hogy holnap megint ide tekerhessünk vissza a vonatindulásra. . A távot kimondottan andalgós tempóban tudtuk le. Miután Évi befutott, pár műszaki gondot megpróbáltunk orvosolni a bicaján, volt amit helyben sikerült, illetve volt amit csak otthon. Összességében elmondhatjuk, hogy sikerrel jártunk „szerelés” terén. Később, a túra során már semmi „hátráltató körülmény” nem merült fel a kerékpárján.

Viszonylag későn értünk haza, így erről a napról nem is maradt sok mesélni való. Vacsi, beszélgetés, fürdés, elvackolás, álmodozás a holnapi napot várva.   

Megtett táv (km): 30,25
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 1:58:13
Átlagsebesség (km/h): 15,3

1. nap (szombat)
(Budapest) – Fertőrákos

Mivel vonatunk csak 10.20 órakor indult így nem kapkodtuk el az indulást, a felkelést. Kényelmes készülődés, illetve reggeli után rájöttünk, hogy még mindig korán van a rajtoláshoz. Ennek ellenére jóval korábban elindultunk a vasútállomásra, hisz oly’ mindegy, hogy otthon lessük az időt, vagy az állomáson.

Az „időtúltengés miatt” a kényelmesnél is kényelmesebb túratempóban haladtunk. Megvettük az útra a tízórainak szánt péksüteményeket, kényelmesen kávéztunk egyet egy útszéli kocsmában, mégis jóval a vonatindulás előtt kiértünk. Szerelvényünk még nem állt bent, így türelmesen várakoztunk. Közben csörög a telefonom…

Túratársunk, Body, telefonált… vagy késik… vagy nem, mivel egy vonata kimaradt! Elnézte a menetrendet. Így vagy velünk jön, vagy majd jön utánunk és a szálláson talizunk.

Befutott a szerelvényünk, és amiről nem is mertem volna álmodni, alacsony vonat volt! Így nem kellett a bicajokat feltornázni a magas peronra, hanem csak simán feltolni a kocsiba.  Legyen ez a mondat kivételesen a MÁV dicsérete! (És szerencsénk volt a túrán végig! Az összes vonat oda-vissza hasonló felépítésű volt, így nem volt gond a felmálházás a vonatokra.)

A vonaton, rajtunk kívül, eléggé „érdekes arcok” utaztak, ezt jól ki is tárgyaltuk egymás közt.

Még a Budapest-Győr vonalon megbeszéltük, hogy a magyar oldallal kezdjük a tó megkerülését, az esetleges vasárnapi osztrák boltzár miatt.

Vonaton jó hangulatú beszélgetés, evés, illetve évődés. (Néha olyan érzésem volt az elhangzottak kapcsán: „Atyaisten, hova kerültem??? Ezt biztos nekem is tudnom kell???” Hiába, ha egy szem pasi három nővel indul el egy útra… megtudja még azt is… hogy… izé… na… hú de elpirultam még így utólag is!)

Győrben a következő vonat indulásáig bőven volt időnk, így ráérősre vettük a figurát az átszállásnál. Már bent állt a Sopronba induló vonatunk, amely a fent már említettek alapján, szintén alacsony szerelvény volt. Hurrá, ezt már szeretem! A bepakoláshoz csak a bicajokat kellett le, illetve feltornászni a vágányok alatt átfutó közlekedőn, ami azért nem volt annyira egyszerű eset, de közös erővel ezt is letudtuk.

14.15 óra körül érkeztünk meg Sopronba. A mai napra még egy fontos látnivaló megtekintését tűztük ki célul a megbeszéltek szerint. Ez a Fertőrákosi kőfejtő volt. Ezért a leszállást követően egyből elindultunk a lefoglalt szállásra, Fertőrákosra. Miután kikeveredtünk a belvárosból, már csak kisebb-nagyobb dombokat kellett letudnunk a kitűzött cél eléréséig, amit sikeresen teljesítettünk is.

A településre beérve, a szállásig egy jó kis lejtőn kellett legurulni. Azt hiszem sikerült „megnyugtatnom” kis csapatunkat, hogy ezt a lejtőt holnap, mint emelkedőt kell teljesítenünk. Úgy tűnt nem igazán sikerült a többség megnyugtatása… Nem is értem miért volt ez így??

Elfoglaltuk a szállásunkat, lemálháztunk, miközben megbeszéltük, hogy lepakolás után: Irány a kőfejtő!

Míg a csajokra vártunk, indulás előtt kifizettem a szállást. Miután összeverődött kis csapatunk, még csaptunk egy gyors borkóstolót (mivel ez benne volt a szobák árában). Nehogymá’ száraz torokkal menjünk abba a szikes kőfejtőbe!!!

Felsétáltunk az emelkedőn (amin az előbb legurultunk), volt aki szóvá tette, hogy holnap ezen a dombon tolni fogja a bicajt. Miután leszurkoltuk a jegyek árát, illetve beléptünk a kapun… a korábbi „emlékekből felsejlő emlékeket” kellemes csalódás váltotta fel. A kőfejtő teljesen újjászületett, az ösvényeket jól járható lépcsők/utak váltották fel. (A kőfejtő nagyszabású felújítási munkálatok után 2015. nyarán nyitotta meg ismét kapuit, illetve a színházát!) Röviden, erről az élménybeszámolóm: Lenyűgöző volt!

Na jó, legyen kicsit hosszabb írás is erről: „Az egyiptomi sziklatemplomokra emlékeztető fertőrákosi püspöki kőfejtő a Fertő-tó vidékének egyik legnépszerűbb látványossága. A rendkívül látványos, hatalmas barlangszerű terekben, kitűnő akusztikája miatt barlangszínházat alakítottak ki.

A kőfejtő kialakulása: A területen évmilliókkal ezelőtt a Pannon-tenger hullámzott. Mészvázú állatok, csigák, kagylók maradványaiból alakult ki az itt bányászott ún. lajtamészkő. Még ma is láthatunk néhol megkövesedett állati maradványokat.

Már a rómaiak is bányásztak itt mészkövet, a XIII. században a szerzetesek vitték innen a mészkövet a lébényi templom építéséhez. A kőfejtő csúcsidőszaka a XIX. században volt, az innen kinyert mészkőből épült fel számos soproni és bécsi épület.

1944-ben zsidó foglyokat dolgoztató kényszermunkatábor működött itt, majd 1948-ban végleg befejeződött a bányászat. Az egykori kőfejtő ma népszerű turisztikai látványosság.”

A kőfejtő megtekintése után visszatértünk a szállásra, ahol Szamival boroztunk, amíg Évi, Body lefürdött. Miután elkészültünk, elindultunk az egyik közeli vendéglőbe, hogy jól bevacsorázzunk. Asztalt csak a 2. helyen tudunk foglalni, mivel az elsőnél a magyar meccs miatt teltház volt. Vacsi után visszaballagtunk a szállásra, ahol lefekvés előtt, a kertben, még egy jót beszélgettünk. Amit utólag is bánunk, a két szoba nem egymás mellett volt, hanem két külön lépcsőházban. Így a korábbi túrákon megszokott esti UNO partik elmaradtak. Ezért nem maradt más, mint a szokásos esti rituálé, fürdés-fekvés. 

Megtett táv (km): 24,69
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 1:49:07
Átlagsebesség (km/h): 13,5

2. nap (vasárnap)
Fertőrákos – Fertő-tó (magyar oldal) – Fertőrákos

Nem keltünk korán, minek is? Hisz nem sietünk, ha lekéssük a kinézett 09.00 órás kompot, megyünk a következővel. Nem gond! Hova má’ ez a nagy kapkodás?

Előző nap megbeszéltük, hogy mikor talizunk a reggeli előtt, azért mégis vigyünk valami rendszerességet a túrába! Hisz’ ma még jó lenne visszaérni időben a szállásra. Hiába a megbeszélt időpont… a „szomszédék” késnek! Hiába… NŐK! Vártunk, vártunk, majd mivel az éhség nagyúr… mi elindultunk reggelizni. Alig ültünk le, a többiek csatlakoztak hozzánk.

Reggeli után irány a komp. A helyszínen megvettük a jegyeket, felpakoltunk a hajóra, ahol nem kellett sokat várni, megkaptuk a jelet: indulás!

Mi Szamival az átkelés során sirályfotózással küzdöttünk. Megpróbáltuk az ide-oda cikázó, gyors röptű madarakat lefotózni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A kísérletezéssel úgy elment az idő, hogy csak arra riadtunk fel… Már át is értünk? (Kb. 20 perces a kompátkelés.)

Leszállást követően alig indultunk el, máris… Az útszéli nádasban meg kellett állni, hogy a fotózási kényszernek eleget tegyünk. Miután ezt letudtuk: Irány haza! Irány a magyar oldal!

Mégis!!! Utána is rengetegszer álltunk meg fotózni, hisz szinte az elkövetkező kétnapi túránk során (ami a tó mellett vezetett) vadludak keresztezték folyamatosan az utunkat, amit le kellett fényképezni. Ami érdekes volt számomra, nem féltek az emberektől! Így egészen közelről örökíthettük meg képen a vadlúdcsaládokat, ahogy kicsinyeikkel totyognak az úton, illetve a vadludak le-felszállását! Persze, hogy ezt nem lehetett kihagyni, kattogtak is a gépek ezerrel.

A mai napon az osztrák oldalon nem terveztünk nagy nézelődést „foganatosítani”. Ezért Illmitzen csak áttekertünk és irány Pamhagen. Én a régi emlékeknek engedve, meg is céloztam ezt a települést, minek ehhez térkép? Még Szami szólt rám, hogy nem a jobbra vezető úton akartunk elkanyarodni, és úgy haza tekerni? Azonnal stop! A térképet átnézve kiderült, hogy van egy új kerékpárút, amit én nem vettem figyelembe. Ha már kerékpárút, és a vadregényes természetben vezet, miért ne erre mennénk? Azonnal csináltunk egy hátraarcot és máris jó irányba vettük az „IRÁNY”-t. Az új útról pár szó, ami csak egy: SZÉÉÉÉP! Rengeteg fotó készült itt is (ezt hova nem kellene oda írni??).

Az új útra ráfordulva, egyből „haza értünk”, vagyis átléptük az osztrák-magyar határt. Fertőújlakot elérve sörözéssel egybekötött pihenőt tartottunk.

És egy kis kitérő! Ezen az úton kezdett egy gondolat megfogalmazódni bennem, ami a túra végére ki is teljesedett. Hogy mi is ez? A végkövetkeztetést írom le, nem a gondolatmenet „fejlődését”. Ahogy írtam is, én korábban már jártam erre. Mégis szinte minden kiesett… az útvonal, a látnivalók, a látottak, pedig azért ez más túrákon be-be szokott ugrani. Most nem! Mi lehet az oka? A korábbi túrán egy olyan csapattal voltam, de olyannal, hogy… és olyanok történtek ezen a túrán, hogy… Nem akarom a múltat felhánytorgatni, de kb. ekkor döntöttem el, hogy a jövőben nem vezetek többnapos túrákat hülye embereknek, sőt egyáltalán nem... Azóta ez annyiban változott, hogy a többnapos túráink „meghívásosak”. Én döntöm el, kinek szólok, és ő eldöntheti, hogy jön velem vagy sem. Ha nem jön… így járt… max. kevesebben tekerünk. Visszatérve az emlékezetkiesésre: Gondolom a korábban történteket igyekeztem elfeledni, ami annyira sikerült, hogy azt a minimális jót, vele együtt az útvonalat, a látottakat is sikerült elfelejteni, ami azon a kiránduláson történt. (Legyen ez a „díííííícséret” helye: ettől a csapattól nem kapok majd emlékezetkihagyást!!! )

Utunkat folytatva kereszteztük a Hanság-főcsatornát, ahol rengeteg élőlénnyel találkozhattunk. Csak pár a látottakból: kacsa, lúd, bivaly, egyéb „madártenger”. Persze, hogy fotózni kellett! (De unom már, hogy Szami, mindig ennyit fotózgat!!!! )

Az új út miatt Fertőd nevezetességei kimaradtak, hisz a településen már „innen” tértünk rá a főútra. Hogy a várost megtekinthessük, vissza kellett volna tekerni a főúton. A kastély kihagyása nekünk nem gond, úgy is nemsokára jövünk és „jól megnézzük”. A többiek meg „jól lemondtak” erről a látnivalóról. (Utólag: mivel ezt mi megtekintettük a szabink második szakaszában, azt kell, hogy mondjam… bánhatjátok, hogy nem akartátok megnézni, hogy nem erre mentünk. A kastélyt nem is oly régen csodálatosan felújították!!!)

Amit erről a napról mindenképp meg kell említenem, az Fertőszéplakon a Vasúti lámpamúzeum. Ezt inkább „más tollával ékeskedve” írnám le az élménybeszámolómban. (Kellenek a plusz oldalak, nehogy má’ 10 oldal alatt maradjon a beszámoló!!! )

„Haragovics József gyermekkora óta érdeklődik a vasúton használatos lámpák iránt. Gyűjteménye legszebb darabjaiból egyedülálló múzeumot rendezett be Fertőszéplakon.

A vasúti lámpák a világ 22 országából származnak. Svédország, Mongólia, az USA és Új-Zéland lámpásai is megtalálhatók a kiállított darabok között.

A legnagyobb lámpa 120 centiméter magas, a legkisebb imakönyv méretű, laposra hajtogatható. Gyűjtemény egyik büszkeségei Erzsébet királyné korabeli vasúti szalonkocsiból származó fali gyertyalámpa és gázüzemű csillár.

Az első lámpák gyertyával működtek, majd repceolajjal, később pedig a gyúlékony petróleumot használták a vasúttársaságok. Karbiddal, propán-bután gázzal is világítottak. Az elektromos lámpákat már a gőzősöknél is használták, ahol gőzhajtású dinamóval termelték az elektromos energiát.

Idővel a petróleumlámpákat is "villamosították": a forma maradt a régi, az égő kanóc helyére pedig izzólámpa került. Készültek hibrid példányok is: normál esetben áramforrásról, áramszünet esetén pedig petróleummal működtek. Biztos, ami biztos!

A Lámpamúzeum legidősebb darabja 1838 és 1860 között készülhetett. Korára a veterán lámpán olvasható K. F. N. B.(Kaiser Ferdinand Nord Bahn) rövidítésből lehet következtetni.

A modern lámpákban már LED dióda világít. Ilyeneket is láthatunk a múzeumban.

Haragovics József 22 évesen jutott gyűjteményének első darabjához. A Krolupper típusú sarokzárjelző 30 évvel ezelőtt került a birtokába. Világszabadalom volt ez a maga korában: az utolsó kocsi hátsó sarkára kihelyezett lámpa hátrafelé piros, előre pedig fehér fénnyel világított a sötétben, megnyugtatván ezzel az íven haladó vonat mozdonyvezetőjét, hogy még megvan a szerelvény vége.

Olyan ritkaságokat találhatunk itt, amelyek a formatervezés vagy a kivitelezés remekművei. Láthatunk lámpát, amely nemcsak világít de elektromos áramot is fejleszt és felforr rajta a teavíz is.

Haragovics József közel 30 év alatt regénybe illő módszerekkel gyűjtötte össze a kiállítás darabjait. Aprólékos gondos munkával újítja fel az enyészettől megmentett tárgyat. Felkutatja a korhű dokumentumokat, bizonyítva ezzel a lámpák származását és felhasználási módjait. A lámpák arról árulkodnak, hogyan lesz egy, a szakmáját megszállottan szerető, szenvedélyes ember kezében az ócska kacatból ipartörténeti remekmű. Haragovics József 30 év megszállott gyűjtőmunkájával és aprólékos helyreállító munkájával csodát alkotott.”

Élmény volt hallgatni a kincseit bemutató házigazdát. Az ismertető során kalandregénybe illő történeteket hallottunk tőle, melyből mindenütt kitűnt a (szó messzemenőkig jó értelemben vett) „vakbuzgó” lelkesedés.

Szaminak szerettem volna megmutatni Hegykőn a Vasfüggöny emlékhelyet, így ezt sem hagytuk ki, mégha ez plusz 6 km-t is jelentett oda-vissza számunkra. Hogy ez kinek mennyire tetszett kis csapatunkból? Döntse el mindenki maga. Nekünk bejött!

Body erőteljes nyomásának engedve, a Hidegség, illetve Fertőboz között nem a sík utat választottuk. „Minek is nekünk a síkság, amikor van itt jó kis 10 %-os emelkedő. Inkább ezen tekerjünk fel Nagycenkre!” (Engedtem „nekijje”, hisz tehettem volna mást????) Miután többeknek meg-meg kellett állni, hogy az emelkedő miatt lógó nyelveket be ne kapja az első kerék, egyszer csak felértünk a csúcsra. Csúcs volt az az érzés, amikor a bicaj már nem visszafelé gurult volna, hanem síkban közlekedett. (Azért meg kell dicsérnem azokat, és főleg magamat , akik ezt a kis pucoktúrást leszállás nélkül letudták. Ügyes voltál Hege és Szami!!! )  

Nagycenken, egybehangzó döntés alapján, csak a Széchenyi Múzeumvasutat néztük meg. Ezzel is jól elment az idő, na nem mintha bántuk volna az „elvesztegetett” perceket. Erre is csak azt tudom mondani… megérte. Azért a vissza útban is volt valami jó! Azt a 10 %-ot, amit korában emelkedőként éltünk meg, most visszakaptuk lejtőben! Hurrá!!!! 

Balfon eltekertünk az Ásványvíz üzem mellett. Itt megálltunk a „gyár” közelében található díszes ivókútnál, hogy jól lemeózzuk ezt a híres vizet. A kút szép! A vize? Hááát… az íze pont olyan, mint a szaga! A bolti pet palackos Balfi víz kutya füle ehhez képest! Vajon miért nem töltötte senki tele a kulacsát az itt található „jó minőségű” gyógyvízzel? És ami érdekes, mégis a környékbeliek sorban álltak, hogy kannáikat megtöltsék.

Kb. az ivókúthoz kötődik az az emlék, hogy itt is felfedeztünk egy újépítésű kerékpárutat, ami lényegében a szőlők között vezetett egészen Fertőrákosig. (Bevallom: Én ismét a régin, a számomra ismert útvonalon mentem volna.) A kerékpárút miatt elvesztettünk ugyan pár látnivalót (pl. templom), amit a fő utat keresztezve már nem akart kis csapatunk megnézni.

Ez az új út hosszabb is, sokkal több benne a kemény fel-le-fel. De erre is azt tudom mondani, így utólag: megérte. Csodás a kilátás, panoráma a Fertő-tóra! Kár lett volna kihagyni, mégha nehezebb is! Jó, hogy hagytam magam rábeszélni erre az útvonalra.

És innen már csak a napi rutin várt ránk. Bicajok lemálházása, elpakolása, fürdés, vacsi fekvés. (Azt hiszem egy ilyen nap után bőven megérdemeltük a kiadós, és nem utolsó sorban finom vacsorát, immár a másik vendéglőben, és a sört mellé. )

Holnap vár egy új, verőfényes, szélmentes nap, tele kalanddal… Na jóccakát’!

Megtett táv (km): 72,53
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 4:39:37
Átlagsebesség (km/h): 15,5

Folytatás: ITT.