Fertő-tó kerülgetés

2016. június 18-21.

(készült: 2016. július)

A túrán az alábbi útvonalat jártuk be:

0. nap

Június 17., péntek

Budapest

Nos, az úgy kezdődött… Szokta mondani férjem az ilyen bevezetők után, hogy én csak meséljek, aztán ő elmondja az igazat. Szóval ha valaki az én verziómat nem hiszi, járjon utána Hege beszámolójában.

Idén, a szokottól eltérően, eléggé kitolódott nálunk a mindenféle nyári program megszervezése. Ennek volt némi hátránya. Mire kitűztük idénre a kéthetes szabadságunk időpontját, és megterveztük, hogy először elutazunk Sopronba nászútra, majd utána megyünk a Fertő-tóhoz egy négynapos túrára, szóval mire összeállt a terv, kiderült, hogy vannak nehézségeink. Először túratársakat kerestünk magunk kellé. Évi és Ani kapható is volt erre a történetre, időben is jó volt nekik a tervünk, hát nekiálltunk szállást keresni Fertőrákoson. Ekkor jött az első probléma, ugyanis – nem szándékosan – a VOLT fesztivállal ütköztünk volna némiképp, így sehol nem találtunk két szabad szobát a szombat-kedd időszakra. Nem baj, legyen következő hétvégén, csütörtök-vasárnap időpontban. Körmél a két útitársnak, okés. Újabb kör a szállásadóknál, még mindig necces a történet. Ezzel párhuzamosan elkezdtük szervezni a soproni nászutat is, ám ott is belefutottunk két teltházas éjszakába, így a tervezett szombati indulást előre kellett hoznunk csütörtökre. Viszont így már, ha kapunk is szállást a kerékpártúrára, többre nyúlik a teljes időtartam, mint két hét, én viszont annyi szabadságot nem tudok most összevakarni. Jött az ötlet, hogy akkor az egészen fordítsunk egyet, a teljes két hetünket hozzuk előrébb egyel, és a szabit kezdjük a Fertő-tóval. Újabb szervezés, hisz már mindketten lefixáltuk a szabit munkahelyen, de szerencsére nem volt gond egyikünknél sem. Következő lépcső, hogy a lányokkal egyeztessünk. Évinek minden jó volt szerencsére, Aninak viszont erre a hétvégére sajnos már volt programja. De nem akartunk tovább variálni a dolgokkal, így úgy döntöttünk, hogy fájó szívvel, de lemondunk Ani társaságáról (majd kitalálunk máshova mást, hogy találkozhassunk vele). Persze, adódott rögtön a következő kérdés, kit lehetne beszervezni a helyére! És máris jött az isteni szikra: Somebody! Úgyis ismeri egymást a két nő egy korábbi túráról, miért ne? Már csörgettem is az általam ismert mobilszámot, és mivel évek óta nem voltunk Bodyval kapcsolatban, csak remélni mertük, hogy az nem változott. És mázli, rögtön elértem a csajt! És még mázlibb, a helyzet vázolása után 1 nap hezitálást követően kimondta a boldogító igent! Ja, nem, azt pár héttel később mi mondtuk ki Hegével az anyakönyvvezető előtt.  A lényeg, hogy Body meg tudta oldani, hogy velünk jöjjön erre a négynapos túrácskára!  Ekkor gyorsan végighívtuk a már korábban kinézett szállásokat, hol tudnak fogadni, és végülis a második helyen le is foglaltuk a szobáinkat. Jöhet a túra!!

És hogy mi ez a bizonyos nulladik nap? Pusztán annyiról van szó, hogy kis hazánk vasúti közlekedése elképesztően vacak, tán nem kell bemutatnom. Lényeg: Évi Kaposvárról csatlakozott a túrához, és onnan Sopronba vonattal eljutni szinte lehetetlen épeszű keretek közt. Így az lett a döntés, hogy előző este feljön Pestre (na ez is megérne egy misét, mert épp vágányzár volt, így csak jelentős kerülővel tudott ideérni), és szombat reggel együtt indulunk innen. Viszont a vonata a Délibe érkezik, ahonnan kerékpárral átkelni a városon hozzánk egy nem idevalósinak azt hiszem, kb. lehetetlen küldetés, ezért Hegével nyeregbe pattantunk, és mintegy a túrára való bemelegítő körként, átgurultunk Éviért. Leszedtük a vonatról, némiképp megreparáltuk a málhazsákját és a bicaját, majd irány haza, hozzánk. Pakolászás, vacsora, beszélgetés, majd viszonylag korai ágybabújás következett, hisz négy napig úgyis együtt leszünk, meg amúgy is, fárasztó volt a nap. Várakozással teli álmokat!

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                      30,2 km
• tekeréssel töltött idő:        1.58.13
• átlagsebesség:                  15,3 km/h
• max. sebesség:                 30,5 km/h

1. nap

Június 18., szombat

Budapest – Sopron – Fertőrákos

Reggel nem indult korán a vonatunk – nem is volt aznapra nagy letekerendő táv, meg a már emlegetett csodálatos MÁV-közlekedés csodája okán –, így nem kellett korán kelnünk. Ennek ellenére mindenkit viszonylag hamar kidobott az ágy. Kényelmesen megreggeliztünk, felmálháztunk, összekészültünk, majd ránéztünk az órára. De korán van! Ennek ellenére egyöntetűen az volt a véleményünk, hogy tök mindegy, hol üldögélünk, viszont ha már így kész vagyunk, akkor mégis inkább a vasútállomáson parkoljunk, mint itthon a lakásban, úgyhogy felkerekedtünk. Előzetes terveink szerint nem készítettünk ebédre szendvicset, mert a pályaudvaron akartunk venni péksütit, de ha már ilyen korán van, hát megálltunk egy útbaeső pékségnél. Sőt, annyira korán volt még, hogy egy teljesen kietlen helyen lévő, mégis vendéggel telített kocsmában megálltunk kávézni is. És még ezek után is nagyon korán kiértünk a pályaudvarra. Nem baj, inkább így, mint hogy kicentizzük az időt, és esetleg még beugorjon egy defekt, ezért lekéssük a vonatot!

A kocsmában Hege felolvasott egy SMSt. Miszerint negyedik túratársunk kissé benézte a dolgokat. Ő ugyanis Pécelről érkezik, és a Pécel-Bp. viszonylatra általa betervezett vonatról akkor derült ki, hogy csak hétköznap közlekedik, mikor szombat reggel odaért az állomásra. Szegény, bekapta kissé az ideget, eléri-e a csapatunkat! Ezt jelezte az üzenetben, és hozzátette, ha nem érne el minket, akkor a szálláson találkozunk. Szerencsére Hege mindig elküldi a teljes útitervet a társaknak még indulás előtt, a szállásokra vonatkozó információkkal együtt, és Body felkészült túrázóként ezt ki is nyomtatta, így nagyon nem esett volna kétségbe, ha nem ér el minket.

A pályaudvaron kellemes csalódás ért minket. Új típusú, alacsonypadlós vonat várt ránk! Így nagyon kényelmesen feltoltuk a három biciklit. Épp elhelyezkedtünk, mikor megszólalt Hege telefonja. Body futott be a pályaudvarra, és érdeklődött, melyik peronról indulunk, hova esik az állomáson belül. Szegény jól kifulladva, leizzadva tolta fel magát a szerelvényre, de még bőven időben!

A vonaton semmi extra nem volt, beszélgettünk, hülyéskedtünk, pihentünk. Ami említésre méltó, az max. annyi, hogy milyen fura településeken robogott velünk keresztül a vonat. Volt ott Bicska, Szarliget, Véresszőlő, Egyjómáguskell, Almásfüzitó.

Míg utaztunk, verőfényes napsütés volt. Amint megérkeztünk Sopronba, beborult az ég, és még az eső is pötyögött kicsit. De végülis mákunk volt, mert hamar megtaláltuk a szállás felé vezető utat, és bár végig felhős volt az ég, de nem esett!

Beérve Fertőrákosra, elgurultunk a kőfejtő mellett, majd a főúton megkerestük a szállásunkat. Ekkor kicsit beparáztam, mert a kőfejtőtől végig lejtett az út és eléggé húzni kellett a féket. Azt pedig Hege beharangozta, hogy másnap reggel úgy kezdjük majd a napot, hogy ezt a „pucoktúrást” megmásszuk. Ajjaj!

Miután elfoglaltuk a szobákat, és kicsit melegebben felöltöztünk, elindultunk vissza a hegytetőre, hogy a kőfejtőt bebarangoljuk. Én itt már jártam, de még gyerekként, osztálykirándulással, így gyakorlatilag semmilyen emlékem nem volt. Ráadásul láthatóan nem is olyan régen az egész egy nagyrenováláson esett át. Szóval nagyon jó volt minden, erős hangulatú a hely. A „tanösvény-szerűség” végén lehet bemenni a szikla gyomrába, ahol egy kisebb cápakiállítás, egy rövid filmvetítés a kőfejtőről és maga a barlangszínház kapott helyet. Utóbbiba bemenni nem lehet, csak a kordonon túlról bekukucskálni. Már előre dörzsöltem a kezeimet, mert tudtuk, hogy egy hét múlva visszatérünk, ám nem sportosan, hanem kosztümösen-öltönyösen, hisz jegyünk van oda a Dzsungel könyvére!

Vissza a túrára. Ekkor is mázlink volt, mert mikor már lefelé jöttünk a tanösvényről, elkezdett szemerkélni, mikor pedig bevonultunk a sziklákba, nekikezdett zuhogni az eső. Mire végigértük a benti tereken, tulajdonképpen elállt, így minden komolyabb vízi-gond nélkül tudtunk aztán eljutni az étteremig, ahol a vacsorát terveztük. Itt azonban pofára estünk, mert kiderült, hogy épp meccs van (EB, Izland-Magyarország), ezért teltházasak. Hurrá! Mit ajánl, van valami más étterem a közelben? Igen, kicsit tovább és a túloldalon, a Puskás. Oké, nézzük meg, mi mást tehetnénk? Tényleg nem volt messze ez a hely. Bár itt is ment a meccs, és nézték is sokan, pont volt egy üres asztaluk, amit jól elfoglaltunk. Bár nem esett, de a levegő lehűlt, így nagyon jól esett a benti meleg. Az elfogyasztott kajákból csak egyet emelnék ki, amit férjuram rendelt. 30 dkg-s óriás bécsi szelet. Megdöbbentő volt a mérete a tányéron, amikor kihozták! És nem arról szólt, hogy papírvékonyra klopfoltak egy normál méretű hússzeletet, hanem tényleg óriás-adag volt! 

A meccs eredménye amúgy 1-1 lett. Amint vége lett a bőr-rúgásnak, ki is ürült az étterem, mi ekkor még a desszerten gondolkodtunk.

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                      24,9 km
• tekeréssel töltött idő:        1.48.11
• átlagsebesség:                  13,8 km/h
• max. sebesség:                 34,0 km/h

2. nap

Június 19., vasárnap

Fertőrákos – Fertő-tó déli, magyar oldala – Fertőrákos

Sajnos egész éjjel esett, sőt, amikor reggeliztünk, újra rákezdett (kicsit már elcsitult, mikor lementünk a kajához). Összességében még mindig mázlisták voltunk, mert mire befejeztük a reggelit, épphogy csöpörgött, úgyhogy tulajdonképpen nyugodt szívvel indultunk neki az aznapra tervezett távnak. A kompra érve már a nap is kezdett erőlködni, majd hol kisütött, hol visszaborult, míg átértünk Mörbisch-ből Illmitz-be. Később is így maradt, kicsit felhős, kicsit napos idő. Tipikusan az a történet, amikor nem kenem be magam naptejjel, tudván, hogy szarrá fogok égni. És tényleg, konstatálhattam este fürdésnél.

Ahogy tekertünk, valahogy én kivételesen sereghajtónak hátra maradtam. És látom ám, hogy nagy betűkkel fel van festve az aszfaltra, hogy HU jobbra, és ott bent áll is egy határőrkocsi két osztrák határőrrel, előttem a csapat meg száguld tovább. Furán néztem, hogy mi is van, elkezdtem kiabálni előre, de Hege annyira messze volt, hogy nem is hallotta. Végül láncban a lányok előreadták az infot, így satufékkel megálltunk.  Némi tanakodás – annak idején, mikor Hege erre járt, itt nem volt határátkelő, így ő „rutinból” ment egyenesen, nem nézett semerre ilyen szemmel.  Ha már így alakult, akkor menjünk át itt kis hazánkba, legalább számára is lesz teljesen új út ezen a túrán. Oké, hátraarc, elkanyarodás, határátlépés. És gyakorlatilag azonnal meg is álltunk fotózni.  Jobbra-balra művelt szántóföldek, távolban hegyvonulatok, szeretjük az ilyen tájakat! Túratársak legnagyobb örömére, mert ilyenkor csomó ideig elvacakolunk a fotómasinákkal. Miközben ők lerohadnak épp a nyeregről, annyira melegen süt épp a nap, és kockásra unják a fejüket.

Egy laza sörözés után Fertőszéplakon álltunk meg kultúrálódni, ugyanis itt kinéztünk a netről egy Vasúti Lámpamúzeumot, amit feltétlenül szerettünk volna meglátogatni. Megállva az épület előtt azonban csalódottan vettük tudomásul, hogy vasárnap nincs nyitva.  Kicsit tanakodtunk, mi is legyen, amikor kinyílt a kapu, és kijött a tulaj, mert épp a kertben ténykedett, és hallotta kis csapatunk csalódottságát. Beengedett, megmutatta a büszkeségét, vagyis a vasúti lámpáit, és mesélt is csomó érdekes dolgot. Hálás köszönet érte, Haragovics József úr! Ráadásnak még a kedves feleségétől kaptunk egy-egy pohár nagyon finom vörösbort is. 

Aztán jött Hegykő, ahol egy templom mellett lekanyarodva a főútról, hasítva a földúton, nem túl jól kitáblázott úton megközelítettük a Vasfüggöny Emlékhelyet. Számomra történelem, az idősebb generációknak akár saját élmény is kapcsolódhat hozzá. Mindenesetre megrendítő a hely szelleme, a nagy táblákon közölt adatok, és lehet némi párhuzamot vonni a jelenlegi politikai eseményekkel is.

Következő állomásunk Nagycenk. De hogy is jutottunk ide? Mivel előre nem nagyon egyeztettük le, mit is szeretnénk megnézni… Túlgurultunk az elágazáson, amikor Hege satuféket nyomott, és gyors tanakodás kezdődött. Oké, menjünk Nagycenk felé, a múzeumvasút mindenkit érdekel. Hátraarc. Elkanyarodás. És ekkor jött a fekete leves, 10%-os emelkedő! Ekkor már Body, aki legjobban mondta, hogy erre menjünk, visszakozott volna, azonban mi már lendületben voltunk, így nem akaródzott visszafordulni. Ha ezt akartuk, legyen ez! Büszke vagyok magamra amúgy, jár a vállveregetés, mert sikerült ezt az emelkedőt kitekernem, holott úgy indultunk neki a túrának, hogy nem volt túl sok alkalmunk idén még a tekerésre, tehát a kondink nem volt éppen a topon.

Nagycenken a kastély előtt csak elgurultunk, és a szabadtéri mozdonykiállítást céloztuk meg, ami nagyon tetszett mindenkinek. Szóval csak megérte az a 10%!

Fertőboztól letértünk a főútról, mert a bringaút egy kis mellékutcában vitt tovább minket. Ez itt ismét egy olyan rész volt, ami Hegének is újdonság-számba ment, ráadásul ezt az utat láthatóan nemrég adták át, szinte még meg sem száradt a festék rajta!  Elkanyarogtunk Balfig, ahol egy Zsolnay ivókútból merítettek túratársaim. Én úgy döntöttem, inkább kihagyom, ugyanis sejtettem, hogy nem fog ízleni. Hege lelkes volt, a kulacsát kiürítette, és teletöltötte a gyógyvízzel. De mikor belekóstolt, eléggé fintorgósra vette a figurát.  Mondtam neki, hogy most döntse el, hajlandó lesz-e ezt a vizet meginni, mert ha nem, inkább borítsa ki gyorsan, mielőtt még a műanyag kulacsba beveszi magát az íz! Emberem hajlott a jószóra, azonnal borogatott.  Innen egyébként egészen Fertőrákosig új, Hege számára is ismeretlen úton mentünk. Annak idején ők a főúton tekertek, mivel akkor csak ez volt. Időközben azonban a szőlőhegyen kiépítettek egy új bringautat, ami ugyan kicsit hosszabb, jóval több benne a szintemelkedés (és vesztés, mert kicsit hullámvasutas a feeling), ám sokkal szebb és biztonságosabb is, hisz erre autók nemigen járhatnak. Egy baja volt mindössze. Mindig, mikor rászántam magam, hogy az út szélén pisilek, akkor ette a fene arra a népeket, így párszor necces volt a szitu számomra.

Beérve Fertőrákosra először is megkerestük a Jandl pincészetet, amit a szállásadónk ajánlott, ugyanis mindenképp szerettünk volna egy borkóstolón részt venni. Csöngetésünkre egy idős néni nyitott ablakot(!), és elég fura stílusban tájékoztatott az árakról, lehetőségekről. Miután elbúcsúztunk tőle, megbeszéltük egymás közt, hogy inkább nem borozunk, ha annak az ilyen stílus elviselése az ára. Vagy veszünk másnap a boltban bort, és este kiülünk a napernyők alá a szálláson, és ott borozgatunk majd.

Este az előző nap teltházas étteremben kajáltunk, de előbb még lepakoltunk a szálláson és tisztába tettük magunkat.

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                      71,18 km
• tekeréssel töltött idő:        4.26.33
• átlagsebesség:                  16,0 km/h
• max. sebesség:                 30,5 km/h