Tisza-túra, újratöltve!
(2012. július 14. – 2012. július 28.)
A szokásos, elmaradhatatlan számadatok halmaza, amit érdemes átböngészni, vagy csak simán tovább lehet ugrani ezek ismerete nélkül is az összegző sorra, mit is teljesítettünk ebben a két hétben.
Kezdjük úgy, mint a nagy írók, köszönetnyilvánítással! (Hol vagyok én tőlük, aki arra sem méltó, hogy a beavatottak saruját megoldjam!!!!)
Köszönöm nektek, akik nélkül ez a KALAND nem jöhetett volna létre, vagy nem sikerülhetett volna így:
- Szami: Aki, a túra alapötletét, megvalósítását szorgalmazta, járjuk be ezt a már számomra „letudott túrát” újra! Segített a szervezésben, a (korábbi túrához képest a részben módosított) program, útvonal kigondolásában.
- Bodza: Aki, mountain bike kerékpárjával hősiesen végigtekerte (trekking bicajokkal egyenértékűként) a teljes távot.
- András: Aki önként és dalolva bevállalta a teljes utunk során a „seprő” szerepét, így nekem nem volt azzal gondom, hogy mi is történik az alvégen.
- Zafírnak és kedves családjának: Akik ismeretlenül befogadták kis csapatunkat. Megvendégeltek minket, és biztosították számunkra a szállás lehetőségét.
- Külön köszönet a résztvevőknek! Csak így egyszerűen, de igaz gondolatként írom le: Jó volt veletek túrázni! Köszönöm nektek az élményt, a társaságot! Hisz közel két hét alatt, a „4 fő túrázó” igazi CSAPATTÁ kovácsolódott.
- És nem utolsó sorban „köszönjük a Tiszának”, hogy VÉGIG biztosította azt a csodálatos élményt, a látnivalók sokaságát, melyet alkalmunk volt átélni és megtapasztalni! Útközben a természet ezer csodája mutatta meg magát nekünk: a kis folyóból folyammá szélesedő TISZA, hatalmas árterek, fák, korhadó törzsek, rejtélyes vízmosások, ahol minden apró zugból harsányan tört elő az élet. Kihagyhatatlan, feledhetetlen benyomást tettek ránk a betonozott gátak, melyek az érintetlen, háborítatlan természet képét mutatták. És még sorolhatnám a megtekintett múzeumokat, templomokat, egyéb nevezetességeket, melyeket vándorlásunk során felkerestünk. Érdekes volt megismerni azokat az embereket, akik lelket adtak mindannak, amit építettek, még most is a LELKÉT őrzik annak, ami az itteni természetből fakad, és mindezt, számunkra furcsa buzgalommal, őszintén, mintha nem is lennénk számukra idegenek, megosztották velünk, az IDEGENNEL.
Hogy is kezdődött?
Alezredes Úrnak jelentem! Jaaaa, bocs! Egy másik történet kezdődik így!
Hogy „Miért újra a Tisza?”, a válasz egyszerű. Miután Szamival összehozott minket a sors, elolvasta a korábban írt túrabeszámolóimat. Az írott anyagon, a korábbi fotókon keresztül a Tisza-túra, mint TÚRA nagyon megtetszett neki. Felmerült benne a kérdés „nem-e lehetne-e újra Tiszázni”. (”Tiszálom úgy is, úgy is!!!!!”) Bevallom, kevés kivételtől eltekintve, ritkán térek vissza egy-egy, általam már bejárt útvonalhoz a többnapos túráim során. Ez alól kivétel többek között a Tisza magyar szakasza. Így nem kellett sokat győzködnie az „újrázás” miatt. Ha már van ötlet, meg kell szervezni, túratársakat kell szerezni!
Szervezés, túratársak.
Lényegében a 2010-es túránk útvonalát tűztük ki célul kisebb változtatásokkal. Útvonalunkat továbbra is a korábbi elvek vezérelték: Minél közelebb kerekezzünk a Tiszához, illetve az egyik elsődleges cél a betonozott gátakon való tekerés, még ha ezáltal részben fel is kellett adni, vagy teljesen elhagyni pár látnivalót a környező falvakban.
Már a télen nekiálltunk a szervezésnek, azt hittük, hogy egy korábban már bejárt túrát lekoppintani nem nagy ügy. Majd jöttek a problémák: Keressünk túratársakat! Amíg csak a lelkesedés, az ötlet volt meg, persze, hogy túljelentkezés is volt. Majd ahogy kezdett kiforrni, alakot ölteni, a lehetőségből egyre inkább valóság lett, úgy fogytak a jelentkezők. Ki anyagi okok miatt, ki más indokkal mondta le ezt a kis kirándulást.
További gond volt, hogy Szamit nem engedték el szabira a kitűzött időpontban. Semmi gond, toljuk egy héttel az egész túrát. Csakhogy fokozódjon, ami még fokozható! Az egyik, biztosnak mondható jelentkezőt sem engedték el ilyen hosszú időre. Feltettem ezt a lehetőséget túraszervezős oldalakra, kör e-mail ismerősöknek, telefonok, szóbeli agitáció, stb., stb. De inkább nem untatlak ezzel, hisz valóban nem volt egyszerű ez a sztori (azért mégis csak két hétről van szó, és mondjuk úgy, pénzt is kell belefeccölni jócskán), de a végén csak összejött 4 fős kis társaságunk! Na itt feladtam a „társkeresést”, ha négyen vagyunk, akkor négyen megyünk! (Bevallom, ha nem lett volna jelentkező, akkor is belevágunk ketten kedvesemmel! Ezt nem hagyjuk ki!)
Hogy milyen apróságokra is kellett még figyelni? A túrára való készülődés során írásban megkerestem Accell Hunland Kerékpárgyártó és Értékesítő Kft. tószegi gyárát egy üzemlátogatási kérelemmel. (A vállalatot 2010-es túránk során fedeztem fel, és már akkor beugrott, de jó lenne itt egy gyárlátogatáson részt venni!). Engedélyezték, ami természetes is, hétköznapra. Akkor időzítsük úgy az indulást, hogy ez is teljesüljön. Így lett az indulás napja vasárnap, a látogatásé hétfő.
Soroljam még? Terveink szerint kedvesem szüleivel is terveztünk egy találkozást a Tisza-tónál, közös programmal egybekötve.
Szami a „túraötlet szárbaszökkenése” elején nem bízott magában (neki ez volt az első ilyen hosszú túrája). „Tervezzünk be pár pihenőnapot!” Miért is ne? Ha ezt összeköthetjük valami értelmes programmal, pl. városnézés, fürdés, stb. Így iktattunk be egy borozást, akarom mondani városnézést Tokajban, mert ugye a kul-túra mindenek előtt! És akkor legyen még egy termálvizes „áztatás” Tiszakécskén. (Utólag megállapítottuk: bírta volna pihenőnapok nélkül is! De ettől eltekintve mégis hasznosan töltöttük el ezeket. Így nem volt ez felesleges kérés!)
A korábbi szállások jó támpontot, lehetőséget adtak, így most is maradjunk ezeknél! Amit hellyel-közzel tartottunk is. A legnagyobb gondot tán Tokaj jelentette. Akaratlanul is, de „belefutottunk” a Hegyalja Fesztivál időpontjába. Már az év elején lefoglalták (a netről elérhető) összes pihenési lehetőséget. (Mondjuk egy misét megérne az a kollega, akit felhívtam és segítséget kértem tőle ez ügyben. Nagy ígéretek „Szerzek!”, majd néma csönd… azóta is várom a hívását! Remélem, olvassa, és ezúton is meg tudom neki köszönni a „segítséget”!) Akkor haladjunk tovább szállás ügyben! A szomszéd faluban, Tiszaladányban, találtunk is egy jó kis kvártélyt! Mint utólag kiderült, ez inkább előny volt számunkra, mint hátrány, de erről majd a majd a maga idejében beszámolok!
Térkép: a korábbi túra tapasztalatai alapján most már két kiadó térképét is elvittem magammal, a korábbi pontatlanságok miatt. Az egyik olyan, amit egy térképtől elvár az ember, pontos, az van rajta, aminek lennie kell. Sajnos ez nem fedte le teljesen az útvonalunkat. A másik meg??? Hiába volt a legfrissebb kiadású térkép, háááát van még mit pontosítani ezen!!!! Ha leírnám egy útszakaszon tapasztaltak alapján a túratársaim véleményét a kiadóról, hát őket is fel akarnák jelenteni, nem csak engem!!!!  Marad a régi, de igaz mondás „Járt utat, járatlanért el ne hagyj!!!” Legalábbis ezzel a térképpel ne! Sajnos, túránk során elkövettem azt a hibát, hogy megint 100 %-ban hittem a térképnek… ott, ahol nem kellett volna!
Még mielőtt elkezdeném a túra „lefolyásának” ismertetését… Ismételjük át a korábbi „tananyagot”! Mit is kell tudni a Tiszáról? „A Tisza hossza valamikor 1419 km volt. Az Alföldön folyik keresztül, amely Közép-Európa legnagyobb síksága, s mint minden síkság, lelassítja a folyók futását. A Tisza is rengeteg kanyart és mellékágat alakított ki, így gyakoriak voltak az áradások.
Több kisebb, sikertelen próbálkozás után gróf Széchenyi István szervezte meg a Tisza szabályozását, ami 1846. augusztus 27-én vette kezdetét. A szabályozás eredményeként a folyó új hossza 962 km lett, született 136 km új, épített meder, valamint kialakítottak 589 km holtágat. A folyó esése a kilométerenként 3,7 cm-ről 6 cm-re növekedett. A szabályozás előtt mintegy két hónap alatt ért le az ár a Szamostól Szegedig, ma mindehhez 1-2 hét elegendő. A hajózható hossz ma 780 km.”
- 1. nap
Kaposvár – Budapest (szombat)
Na megint ez a hülye napi számozás! Miért „mínusz egy”??? Oka továbbra is egyszerű: az igazi TÚRA Tiszabecstől – Szegedig vezet, ha az odajutást nem számolom bele kis KALAND-unkba, akkor is el kell valahol kezdeni!
Pestig csak András és én utaztunk fel. Mert ha nem tudnád Magyarország hatalmas ország!!! Kaposvárról Pestre feljutni, hogy ott elérd 07.30 órás csatlakozást már egy nappal korábban el kell indulni! (Hiába no’! Azért mégis 200, azaz kétszáz km-ről van szó! És ez a MÁV tekintetében igenis, hogy nagy országra vall!) Na mindegy! 3 óra vonatozást követően, közben egy átszállás után, csak felértünk a „Nagyvárosba”.
Meséljek arról, hogy az összes jegyet „egyben”, előre megvenni sem volt egyszerű? Nehéz volt elmagyarázni, hogy honnan, hova, milyen jegyet kérek (pedig ki is nyomtattam előre, és odaadtam a pénztárosnak). Mi megoldottuk, szo-szo’, rutinosan.
De erről tán András többet tudna elmondani, aki a jegyét az állomáson akarta megvenni. Ő, akit saját elbeszélése alapján, „birkatürelemmel” áldott meg az ég, otthagyta a pénztárost, mert nem tudtak zöldágra, közös nevezőre vergődni. Javasoltam, vegye meg ott, ahol én, ott úgyis ismernek engem és csak azt kérje, amit nekem is kiadtak előző nap.
Szami már az állomáson várt minket, hogy vele együtt tekerjünk el lakásáig. Megkértem, hogy nekünk, vidékieknek, szervezzen már egy Margit-szigeti kitérőt, had’ lássunk már valamit Pestből, ami szép is, nemcsak a városi rohanásról szól… bicajon.
A szigeten lassú haladás, nézelődés, több meg-megállással kombinálva. Erről a napról más említésre méltó tán nem is maradt. Mert mit is lehet érdekfeszítően írni a lepakolásról, vacsiról, fürdésről, fekvésről?
Megtett táv (km): 23,56
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 1.41.40
Átlagsebesség (km/h): 13,8
0. nap
Fehérgyarmat – Tiszabecs
Reggeli kelés? Hasonló, mint a lefekvés: ébredés – tisztálkodás – reggeli – indulás a vonatra, ahová elég korán kiértünk.
A Keleti pályaudvaron már ott várt csapatunk negyedik tagjának párja, Misi! Akkor most mi is van? Nem Bodza jön? Bár, ha úgy nézem, a 4 fő megvan, bármilyen felállásban is, de mehetünk!! Jöhet Misi is!!!! Kiderült, az ijedtségem alaptalan volt! Bodza jön, csak elment jegyet venni, addig Misi csak a bicaj felvigyázását vállalta magára.
Búcsú, felpakolás, várakozás a vonatindulásra, hurrá, pontosan kigurultunk az állomásról! Kár volt ezt elkiabálni! Alig indultunk el, a vonatunk máris meg-megállt, és csak vártunk, vártunk, vártunk… ja és vártunk! (Említettem már, hogy ku…va sokat vártunk?) Sikerült is az átszállásig összeszednünk 40 perc késést! A csatlakozás persze, hogy nem várt meg! A 40 perc késéssel, a hivatalos érkezéshez képest, a 2 órával későbbi vonatot értük csak el Fehérgyarmatra! Ha ez egyedi eset lenne… inkább nem minősíteném azt, hogy mit is gondoltunk, emlegettünk a MÁV-ról, mert az kimerítené a Btk. bizonyos paragrafusait! Legyünk finomak: dög unalom így a vonatozás. Kivételesen én nem is voltam nyűgös (nem ismerek magamra!!!!!). Nyaralunk!!!! Mit számít 2 óra ide, vagy oda????
Füzesabonyban történt az első „bicajos műszaki balesetünk”, az állomáson. András újonnan vásárolt oldalkitámasztója felmondta a szolgálatot, nem bírta a csomagok terhelését. A sima „bimbiacél” elgörbült, befordult a küllők közé. Leszerel, majd egy MÁV dolgozó jóvoltából kiegyenget (egy jó pont a MÁV-nak, vagy inkább az alkalmazottjuknak), visszaszerel. Jobb, mint új korában! Vagy nem is? Na mindegy, ettől a pillanattól András nem bízott meg a kitámasztóban, inkább keresett egy-egy jóképű oszlopot, aminek neki lehetett támasztani a bicajt, ha valahol meg kellett állnunk.
Na ez után a közjáték után csak elértünk e napi vonatos uticélunk végállomását, Fehérgyarmatot. Innen már napokig csak tekerés következett! Hurrá, hisz erre vártunk, ez volt a cél!
A Tiszabecsre vezető úton, a leszállástól, Fehérgyarmattól, háromszor eredt el az eső. Néha nem kicsit! Hol felöltözni, hol levetkőzni álltunk meg. Egy előnye ennek is volt, többször láttunk szivárványt!
Tiszabecs: Itt lép be a Tisza hazánkba. Elgurultunk a határig, hogy az itt található hídról nézzük meg az országunkba belépő folyót. Kiderült, hogy ez már tényleg a határon van, így ide útlevél kell. A szolgálatot teljesítő határőrtől megtudtam, ha kicsit odébb megyünk, úgy 2-300 métert, akkor már legálisan nézhetünk Tisza-folyót! Hát elmentünk…. Tiszát nézni!!! (”Tiszálom úgy is úgy is!!!!!”)
Kár volt a korábbi beszámolómban lelőni a poént, és ezt megosztani csapatunk tagjaival, má’ hogy hazánk második legnagyobb folyója milyen kicsi is itt a Dunához képest, így most nem hűlt-halt emiatt senki! Hát így jártam!!! Na majd legközelebb megtartok minden infót magamnak! Aminek örültem: 2010-es túránk során a Tisza tele volt szeméttel, műanyag flakonnal akkori utunk során végig, ám most ez elmaradt!
Szállásunkat, a Vidám Delfin Kempinget, részben földes gáton közelítettük meg, szakadó esőben. A kempingben kiderült, hogy történt egy aprócska malőr. A központból, ahol a szállásfoglalásokat intézik, elfelejtettek ideszólni, hogy érkezünk. Hurrá!!! Eső szakad, szállás nincs… azaz mégis van… de nem a központi ügyintézők jóvoltából, hanem ennek prózai oka volt… nem volt teltház. (Csak halkan jegyzem meg: előleget is fizettem, és mégis rám hozták egy pillanatra a frászt.) Végül is minden jó ha a vége jó! Olyan szobákat kaptunk, amit amúgy is lefoglaltam. Akkor meg minek izgulni emiatt??? Lemálházás, vacsi. Majd Szamival ketten elmentünk „Tiszanézőbe”. Még mindig szép volt. Mind a ketten megerősítettük egymást abban, hogy „de jó, hogy összejött ez a túra!”.
Fürdés, majd hatalmas UNO partiba kezdtünk 4-esben. A kártyaparti szinte mindennapos esti programunk lett utunk során! Pár kör elfogyasztása, illetve pár sör lejátszása után… vagy fordítva??? Minek iszik, aki nem bírja?!?!?!? Na fussunk neki még egyszer! Pár kör lejátszása után, illetve pár sör elfogyasztása után jó éjszakát mondtunk egymásnak. Hisz holnap indul az igazi TISZA-TÚRA!
Megtett táv (km): 37,67
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 2.15.06
Átlagsebesség (km/h): 16,7
1. nap
Tiszabecs – Vásárosnamény, Gergelyiugornya
Végre… eljött „az NAGY” túra napja! Nem mondom, hogy siettünk a felkeléssel, ennek részben oka volt a szállásunk által biztosított reggeli, csak későn tudták felszolgálni. Éjjel még mindig esett, így borús, hűvös reggelre ébredtünk. Összecsomagoltuk a málhánkat és reggeli után… irány... kalandozni.
Tiszabecsen megnéztünk pár helyi látványosságot. Ebből amit érdemes kiemelni, az a helyi Református templom, melynek a mennyezete érdekes látványosság. A helységnév táblánál készült egy „rajtfotó”, hisz innen indult a hivatalos Tisza-túránk.
A többieknek is feltűnt, ami nekem az előző túra során: A település(ek) tele vannak virággal, melyek gondozottak!!! Utunk során ez a virágos, rendezett falukép sokszor visszaköszönt, melyben a helyiek igényessége mutatkozott meg a „szép iránt”.
Milotán megtekintett látnivalók, amit ajánlani tudnék annak, aki erre jár: Dió szobor, illetve Tájház.
Innen egészen Tiszakóródig betonozott gáton tekertünk, melynek a felülete kiváló minőségű kerékpárútnak bizonyult.
Erről az útról letérve, tényleg csak kis kitérő, Tiszacsécse, ahol megtekintettük Móricz Zsigmond emlékházát, ahol is az író született (na jó majdnem itt, de ez a hivatalos múzeuma), illetve érdekes látványt nyújtott a Református templom és a mellette lévő fa harangtorony (fatalpakra épített, fazsindelyes torony teljes magassága mintegy 24 méter.) A Ref. templom oldalán találtunk egy telefonszámot, hogy „érdeklődés esetén” kit is kell keresnünk. Mivel mi „érdeklődőek vagyunk” és a templom tényleg érdekelt minket, így telefonáltunk, és „jól meg is megtekintettük”. Érdekes beszámolót hallgattunk egy helyi nénitől, aki számos érdekes adatot elmondott, bemutatott nekünk, többek közt Kányádi Sándor: „Az én Miatyánkom” című versét is felolvasta. (Lásd kedvesem beszámolójában, aki a verset kikereste a netről.) Még az újonnan épülő, készülő szép parkot is megmutatta nekünk. Ezeket a látnivalókat kár lett volna kihagyni!
Vissza a gátra, ahol csak úgy bicajról rámutattam, elmondtam a fehérnyárfás fasorral kapcsolatos infókat, a nyárfák a Tisza partján találhatóak, amely védettnek minősülnek. Érdekes látvány volt, ahogy a szél alákapott a faleveleknek és így a fehér foltok hullámzását idézte elő a fakoronában.
És ha már szél! Bicajosnak honnan fújjon a szél, ha nem szemből???? Itt jegyzem meg, utunk során a (néha viharos erejűvé fokozódó) szembeszél szinte Tokajig mindennapos utitársunkká szegődött. Tokajtól már nem volt annyira zavaró a szél iránya…. Sőt néha „hátszelesek lettünk”.
Tiszakóródnál a betonozott kerékpárútról (gátról) le sem kellett térni és elértünk egy emlékművé nyilvánított Zsilipet. Amíg a többiek a Zsilipet nézték meg, én pár fotót készítettem az élő Tiszáról. Mit ad isten, itt pár munkás valamiféle munkálatokat végzett. Úgy 3 ember dolgozott ezen a munkafolyamaton, és vagy úgy 10-15 fő „szakértő szemmel figyelte őket”…. az árnyékban ülve, mert a nap sütött ám rendesen. Vajon miért nem tetszett az üldögélőknek, hogy a fotón ők is szerepelnek nem csak az élő folyó???
Irány tovább! A falu túlsó határában található hídnál befordulva párszáz méter megtétele után megtaláltuk a „Bukógátat”. A Túr folyó itt „bukik bele” a Tiszába. Érdemes volt ezt a kitérőt megtenni. Aki erre jár vegye a fáradtságot és keresse fel ezt a látványosságot. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ez nem csak nekem tetszett.
A betonutas gát ezen a településen véget ért, így közúton folytattuk utunkat tovább Túristvándi felé. Itt csak felkerestük a Vízimalmot. Vízimalom után irány tovább Szatmárcseke felé.
Éhségünket a szatmárcsekei boltban vásárolt kajával ütöttük el egy padon ülve, majd eltekertünk a közeli „Népi csónakos fejfás temetőt” megnézni. Érdekes volt látni a népi, csónakos fejfás református temetőt, mely jelenleg műemlék jellegű. Páratlan látványt nyújtott a közel 600, embermagasságú, stilizált emberfejet, illetve csónakban fekvő embert szimbolizáló sötét fejfával benépesített sírkert. Az alábbiakat tudtuk itt meg egy helybeli hölgytől erről a nevezetességről, illetve pár infóval kiegészítve a netről: „Egyelőre megdönthetetlen magyarázat nincs a csónakos fejfák eredetére. Több elmélet is napvilágot látott ezzel kapcsolatban: vannak akik úgy vélik, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emléke, ez azonban romantikus tévhit. Mások szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe, azonban errefelé ladikkal jártak és a bárkás, félbárkás és deszkás temetés volt a hagyományos. A hölgy egyszerű magyarázatot adott. Egy halászember halálát követően nem volt miből fejfát állítani a sírja fölé, ezért erre a csónakját használták fel erre a célra.” A szakemberek dolga a vita eldöntése, nekünk maradt az a különleges élmény, amit a fejfák százai nyújtottak. Megtekintettük még a temető a legmagasabb helyére épített Kölcsey Ferenc síremléket is, majd a faluban még megtekintettük Kölcsey Ferenc szobrát is.
Következett Nagyar. A település egyik jelentős nevezetessége „Petőfi-fa”. Szatmárcseke felől érkezők el sem tudják téveszteni ezt az érdekes látnivalót, mivel jól láthatóan kitáblázták még a falu határa előtt. Megosztottam a többiekkel a korábbi túrán szerzett információkat, amit az egyik itt dolgozó úriembertől tudtam meg: „Petőfi, és Kölcsey kortársak, sőt barátok voltak, a köztük lévő nagy korkülönbség ellenére, ha lehetett, összejártak. Akkoriban, ha vendégségbe mentek, sokszor átvágtak a másik faluba Szatmárcsekére (itt élt Kölcsey). A fa erre a feltételezett útvonalra esik! „Egyszer, amikor is Petőfi barátjától, Kölcseytől tartott vissza Nagyar faluba, útközben megéhezett. Vágott egy kocsányos tölgy ágat, tüzet gyújtott, és azon megsütötte a szalonnáját. Miután jóllakott a faágat leszúrta a földbe. A jóféle talajban a kis faág hamar életre kelt majd évek múlásával erőteljes, vaskos tölgyé erősödött.” Hogy ebből mi is az igazság? Bevallom nekem ez a verzió szimpatikus, kicsit mesébe illő, de ha mese is, akkor szép mese.
Sajnos ma már csak egy csonk emlékeztet a nagy költő és a fa kapcsolatára, 6 méteres átmérőjű, 25 méter magas fát villám sújtotta, majd tűz égette meg, vihar törte derékba, így napjainkra elpusztult. De!!! A tövében már ott nő, erősödik a régi tölgy makkjából sarjadó új fácska. Ha a facsonk idők múlásával tönkre is megy, az utódja még évekig, évszázadokig emlékeztet a nagy költő és a fa kapcsolatára.
Itt még megpróbáltuk felkeresni a Kende-, illetve a Luby-kúriát. Sajnos ezek magánkézben vannak, így látogatásukra nem volt lehetőségünk. Egy szösszenet: Fehérgyarmatra vezető utunk során több bicajos csapattal, személlyel utaztunk együtt. És itt, a kapuban, egy bicajos csapatban felismertünk pár velünk vonatozó srácot. Mint kiderül, ők teljesen más irányba tekernek, mint mi, így tőlük is, a kúriáktól is elbúcsúztunk.
Tivadarig (közös megegyezés alapján) nem volt olyan látnivaló, amit bárki is szeretett volna megtekinteni. Így itt ráhajtottunk a betonozott gátra, ami szállásunkig, Gergelyiugornyáig, Vásárosnamény külvárosáig vezetett. Felhajtva a töltésre néha viharos lökésekkel tűzdelt, folyamatos, erős szembeszelet fogtunk ki!!!! Na ez meg is látszott a tempónkon… kedvesem nem kicsit volt elkámpicsorodva emiatt. De amit feltétlen meg kell jegyezni: Itt érte el az idei évben az első 1.000 megtett kilométert! Gratula neki!
Erről a napról már talán csak annyit: szállás elfoglalását követően tisztálkodás, majd lementünk az üdülőövezetben található éttermek egyikébe, ahol kimondottan finom és bőséges vacsit fogyasztottunk el ennek a napnak a tiszteletére. Persze, hogy megnéztük itt is a Tiszát! Ezt követően a napi rutin következett a szállásra visszatérve: kártya, fekvés.
Megtett táv (km): 61,84
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 3.36.06
Átlagsebesség (km/h): 17,1
2. nap
Vásárosnamény, Gergelyiugornya - Dombrád
Annak ellenére, hogy erre a napra (tervezetten) elég sok kilométert tűztünk ki magunk elé, mégsem keltünk korán. Szerettük volna megnézni Vásárosnaményban a Beregi múzeum épületét. Így kényelmesen elcsorogtunk a boltba, ahol friss reggelit vásároltunk, illetve kajával feltankoltunk az egésznapos útra. Vásárlást követően Bodza, András már eljöttek, amikor is mi még szóba elegyedtünk az eladókkal. Jól megbeszéltük a világ dolgát, majd távozásnál megkérdeztük, hol lehet a közelben kávét inni. Az információ birtokában elbúcsúztunk. Épp pakoltunk fel a bicajra, amikor a tulaj utánunk szaladt és visszainvitált bennünket, hogy ne menjünk kávézót keresni, a felesége főz nekünk egy adaggal. Ezt köszönettel el is fogadtuk. Majd egymás közt megbeszéltük Szamival, hogy ez „felénk nem igazán fordulhatna elő”, itt nem ilyenek az emberek! Sajnos… Vajon csak én éreztem úgy, hogy itt, sőt egész utunk során, MÁS az emberek mentalitása, egymáshoz való viszonya? Itt a „civilizáció” még nem ölte ki az emberekből az egymásra figyelést, az egymáson való segíteni akarást. És bevallom, szinte „kényelmetlenül furcsa” volt ez nekem! Én éreztem magam kellemetlenül… mégis jóleső érzés volt ez!
Reggeli felmálházás után begurultunk a városba, ahol megtekintettük a kitűzött célunkat, a múzeumot. Szép és impozáns épület. Mivel a múzeumban található dolgokat nem igazán akartuk megnézni utunkat a következő kitűzött célpontunk, Aranyosapáti felé vettük. Itt előzetes telefonos egyeztetés alapján már várt minket a Szent Miklós püspök, görög katolikus templom Parókusa. Megérkezésünkkor részletesen ismertette, bemutatta a templomot, a templomban található kegytárgyakat, elmagyarázta azok jelentését. Jól elidőztünk, fotóztunk itt. Bevallom, én örültem, hogy sikerült ezt így leszervezni és a templomot megnézni. Szerintem kár lett volna kihagyni!
Irány Mándok! Itt naivan azt hittük, érdemes megnézni a Forgách-kastélyt. Annyira romos állapotban volt, hogy inkább lemondtunk erről. Ilyenkor mindig elfog a keserűség, hazánkban egy-egy külsőre is impozáns épületet ennyire parlagon-, lerobbanni hagyni, és ez sajnos nem egyedi eset. Ehh… Csak bosszankodok feleslegesen ezen a mentalitáson.
Eperjeskén felkerestük a Jármy- kúriát. Külsőre nemrég újíthatták fel. Miután bekopogtunk, kijött egy úriember, a vele való beszélgetés során kiderült, hogy a belsejében még meg sem kezdték a munkálatokat. A korábbi összegyűjtésem szerint itt még érdemes lett volna megnézni a Pilisi-kúriát. Az úriembertől megkérdeztük ez hol is található ez a faluban… háááát nem állt a helyzet magaslatán. Elmondása szerint „Az Pest megyében van, innen messze!” Mint kiderült Pilis kúriáról nem hallott, ezért megosztotta velünk azt a Pilisi infót amit ismert a Pilisről, mint hegyről. Ennek birtokában irány… na nem a Pilis, hanem tovább a Tisza mentén!!! (Aztán egy hivatali embertől megtudtam, hogy a Pilisi –kúria azonos a Jármi-kúriával.)
Tiszaszentmártonban látnivalós célként a Református templomot jelöltük meg. Kiderült épp felújítás alatt volt, de a belső falak már szinte teljesen készek, ezért ezt megtekinthettük. Nekem tetszett! Szami meg teljesen oda volt, na meg vissza is, annyira bejött neki a „csupasz” templombelső, a tető festése, a templom egyszerűsége. Véleménye? „Hú de szép, húdehúúúúú!”
Következő állomásunk Zsurk település: Itt szerettük volna megnézni a Református templomot és a mellette álló fa harangtornyot. Állítólag érdemes lett volna a Festett famennyezet megtekinteni. Sajnos a templom zárva volt, de a különálló harangtorony érdekes, és megragadó látványt nyújtott. Tettünk kísérletet az illetékes személy felkeresésére, kedvesem elindult a közelben lakót felkutatni, de nem volt otthon. Hát így jártunk. Akkor marad a fotó a külsőségekről. Ezt követően itt irány fel a betonozott gátra, ami Záhonyon át Györöcskéig vezetett. A gáton jött egy 100 %-ban igaz „Bodza féle kinyilatkoztatás”: Ha nem tudod merre kell menni, csak fordulj szembe a széllel! Sajnos azt kell mondanom, igaza volt, megint tartós szembeszelünk volt. De unom már a szembeszelet…
Záhonyban meg sem kíséreltünk felmenni a határon található Tiszai hídra, mivel ide is útlevél kellett volna. Úgy döntöttünk hideg ebédünket a híd alatt, a Tisza-parton fogyasztjuk el. Ebéd után pár fotó a hídról, a Tiszáról, a túlpartról, majd folytattuk az utunkat a gáton Györöcskéig.
A gátról lehajtva ismét közúton folytattuk a bicajozást, egészen a szállásunkig, Dombrádig. Az út minősége… röviden: SZAR. Ha árnyaltabban akarnék fogalmazni, akkor azt kellene írnom: nagyon rossz minőségű! De a lényege mind a kettőnek ugyanaz! Szinte mindenhol kint van a tábla „egyenetlen úttest”, vagy néha szövegesen is tájékoztattak arról, amit amúgy a saját fenekünkön tapasztaltunk, hogy „rossz az útburkolat minősége, kátyús az út”. Nem én lennék, ha nem háborognék ezen. Szerintem nem táblákat kellene minden bekötő úthoz kitenni, hanem egyszerűen csak meg kellene csinálni. Ennyi!
Kisvárdán megálltunk egy pumpálásra, mert a bicajnak is megjár az, ami megjár!!! Mit ad isten, Bodza, és András kiszúrta, hogy a kúttal szemben található egy bicajos bolt. Bodza ülést akart cserélni, András egy kitámasztót! Mint kiderült ez egy nagyker volt. Roppant baráti árakkal szolgálták ki a „mezei” vevőket is! Értem én hogy ITT olcsó! De hogy miért kell valakinek ahhoz egy két hetes Tisza-túra, hogy EGY ülést, EGY kitámasztót az ország másik végén vegyen meg??? Na mindegy kicsi vagyok, és ezt én nem érthetem!
Egy szónak is száz a vége, most már semmi nem tántoríthat el további utunktól, alkatrészcsere után irány a szállás!
Miután letáboroztunk Dombrádon a Kéklagúna Panzióban, kiderült, hogy a szakács már elment haza (17 óra körül lehettünk ekkor. Jó kis étterem mondhatom! Pedig a múltkor de finomat is ettünk itt!!!!). Mivel nincs szakács, így csak egyszerűbb meleg vacsit tudnak számunkra biztosítani (rántott hús, hasábbal), vagy ha elmegyünk az 5 km-re található vendéglőjükbe ott a teljes étlaprepertoárból választhatunk. Szerinted, egésznapos szembeszél után, amit felmálházva tettünk meg, mit választottunk? Persze, hogy jó volt a rántott hús!!!! Amúgy hideg sör bőven volt!!! Akkor minek is menjünk tovább?
Az este megint csak szokásos forgatókönyvi előadás zajlott: fürdés, kártya, fekvés!
Megtett táv (km): 90,48
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 4.53.35
Átlagsebesség (km/h): 18,4
3. nap
Dombrád - Tiszaladány
Mivel erre a napra nem terveztünk nagy távot, (amúgy a tulaj is viszonylag későn érkezett, így a számlát csak ezt követően tudtam kiegyenlíteni) nem keltünk korán. Mindenki engedett javaslatomnak, hogy a reggelinket a Tisza-partján fogyasszuk el, még akkor is, ha ez kb. + 10 km-t fog jelenteni erre a napra. Irány a bolt… vásárlás, majd letekertünk a folyóhoz. Csodás panoráma, csend, mi több „tiszai csend”… kell ennél több egy nyugodt reggelihez? Úgy tűnt, senki nem siette el a reggelit, mindenki élvezte ezt a békés hangulatot.
Minden jónak, így az idilli reggelinek is, vége szakad egyszer, tekerni kellett tovább. A településen még várt ránk pár látnivaló, amit nem hagyhattunk ki. Így megnéztük a Kisvasúti jármű skanzent, és a hozzá tartozó kis múzeumot. Hányadszor is írom, le, hogy ezt is érdemes volt megnézni? Pedig így volt.
Nagyhalászig semmi érdekes nem történt velünk. (Szelet már nem is említem, pedig VOLT!!!! És honnan fújt?? Persze, hogy szemből!) Itt Bodza javaslatára megtekintettük a Csuha-Kállay kúriát. Húúúú de jól nézett ki kívülről! Mindenkit sajnálattal töltött el, hogy a kúria zárva volt, így „belső élményekről” le kellett mondanunk.
Közös megegyezés alapján „beugrottunk” Paszabra, hogy a méltán híres Paszabi szőttessel ismerkedjünk meg. Sajnos a szövés minden csínját-bínját ismerő idegenvezetőt nem sikerült előkeríteni, de így is meg tudtuk nézni a még működő gépeken a félkész munkákat, illetve a hozzá tartozó egyéb helytörténeti látnivalókat.
Gávavencsellőn megint csak háborogni tudtam a romos Dessewfy-kastély láttán. Miért nem… ja erről már írtam! Le is tettünk ennek megtekintéséről.
Mai napi utunk utolsó szakasza (részben) megegyezett a „Rétközi kerékpárút”-al, mely Nyíregyházától, Tokajig vezet. Lehet „egyszer” ezt is teljesíteni kellene… „egyszer”? De ez egy másik történet lesz majd a jövőben… talán… „egyszer”.
Balsa településen olyan hír birtokába jutottunk, hogy elterelték a Tiszát! Így azonnal, és kötelezően lementünk és ellenőriztük, hogy még erre folyik-e? Még mielőtt szívrohamot kapnál, elmondom… ez a hír csak KACSA. Még minden a rendes medrében folyik, így a Tisza is! Ha már itt voltunk, Tisza-nézés közben meg is ebédeltünk.
A Rakamaztól Tokajig vezető úton nagy volt a forgalom. Nem kicsit.. nagyon! Mint utólag kiderült, ez csapatunk több tagját is frusztrálta. Tokajnál megálltunk a hídon, hogy jól lefotózzuk a Tisza és a Bodrog találkozását. Na és a híd mellett lévő szabadterületen elterülő „sátorerdőt”. A bevezetőben említettem, hogy akaratunktól függetlenül belecseppentünk a Hegyalja Fesztiválba. És erre a „jeles” alkalomra érkezett meg a „tömeg a köbön” mennyiségű népek. Azt ne kérdezd, hány józan emberrel találkoztunk ekkor. Szerintem a zoknimat sem kéne lehúzni, hogy segítségül hívjam ehhez a bonyolult matematikai művelethez a lábujjaimat! A sátrakról jut eszembe: még beszéltük is, hogy a több hektáron elterülő sátortengerből a józannak nem mondható embersereg, hogy találja meg a X üzlet „gazdaságos” sátraiból a sajátját, ha minden EGYEN sátor innen, vagy hasonló tucatárut áruló boltból származott. Vagy valaki mellé fekszik… ahhoz, aki befogadja? Végül is… ez is megoldás.
Lehet, hogy a csapatunk összetétele öreg volt (velem az élen), mindenkit nyomasztottak ezek a részeg fiatalokból összeverődött csapatok, bandák. Így utólag hálát adtunk az égnek, hogy nem itt kaptunk szállást, hanem csak Tiszaladányban.
Átverekedtük magunkat a tömegen, és közben megbeszéltük: „inkább lemondunk a meleg kajáról, vegyünk valami hideget, és minél előbb tűnjünk el a városból!”. Így is tettünk.
Még mielőtt megkérdeznéd, ha már itt voltunk, miért nem néztük meg Tokajt? A válasz egyszerű! Másnapra pihenőnapot terveztük, városnézéssel, borkóstolással egybekötve.
Ja a lényegre visszatérve: átverekedtük magunkat a tömegen, és elindultunk Tiszaladány felé. Illetve azt hittük, hogy arra, mivel az útjelző táblát valaki ügyesen elfordította. Végül is nem sokat tévedtünk, csak 90 fokot. Az volt furcsa, hogy a vasúti vonallal párhuzamosan haladunk, holott a térkép alapján már rég el kellett volna hagynunk a vasúti töltést. Egy helyen útbaigazítást kértünk, kiderült, hogy „hátraarc”. Még vacilláltunk, hogy toronyiránt földesúton, vagy inkább betonúton tegyük meg a távot. Többségi szavazattal a betonút győzött. A pár kilométeres kitérőnek lett hozadéka is: pár fotó a tokaji bortermő vidékről, pincékről.
Miután ráleltünk a helyes útra, pár kilométer megtétele után meg is találtuk szállásunkat, a Szilaj Lovas Panziót. Egy csodálatos tó partján, csend, béke, nyugalom, lovak. Ki a fene bánja ezek után, hogy nem kaptunk Tokajban szállást? Én tuti nem!!!!
Miután lemálháztunk fürdés, vacsi, nagymosás… majd megnéztük, hogy a helyi kocsma üzemel-e? Persze, hogy… ja’!!!! Az elmaradhatatlan kártya parti közben megbeszéltük a másnapot. Kiderült, hogy Bodzára, és Andrásra annyira nyomasztóan hatott a tokaji hacacáré, hogy inkább átkompoznak, bicajoznak Tiszalökre, így kihagyják a város nevezetességeit. Valahol érthető, de Tokaj is, mi is most vagyunk egy helyen, nehogy ne jöjjünk össze egy városnézés erejéig…. Na mindegy ők tudják. Így csak ketten mentünk el Szamival…. már másnap Tokajba.
Megtett táv (km): 83,84
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 4.52.33
Átlagsebesség (km/h): 17,1
Folytatás »»»
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Marad a régi, de igaz mondás „Járt utat, járatlanért el ne hagyj!!!” Legalábbis ezzel a térképpel ne! Sajnos, túránk során elkövettem azt a hibát, hogy megint 100 %-ban hittem a térképnek… ott, ahol nem kellett volna!
