Magas Tauern Nemzeti Park

Szami élménybeszámolója

2019. június 29. – 2019. július 7.

Előzmények

A túra ötlete már valamikor ősszel, október magasságában megszületett. Interneten találtunk befizetős utat, ami erre a környékre vitt, ezt terveztük át saját igényeink szerint egy bővebb körtúrává. Gondolkodtunk rajta, merre lenne érdemes az egész tekerést indítani. A tavalyi túra tapasztalataiból okulva először arra feküdtünk rá, hogy az útvonalon hol lehetne a kocsit ingyenesen hagyni egy hétre, mert attól függően terveznénk meg az útvonalat. Így kiindulópontnak Kaprunra esett a választás.

Novemberre már annyira előre jártunk a tervekkel, hogy a szokásos ismerősi körnek Hege kiküldte a háttéranyagokat emésztésre. Mindezzel párhuzamosan azonban tavaszra egy lakásátalakítást is beterveztünk, valamint májusra Hege nagyobbik fia bejelentett egy nősülési szándékot. A felújítással kapcsolatban a kivitelező annyiból keresztül húzta a számításunkat, hogy már februárban nekiállt, ám mivel egyáltalán nem voltunk képben az árakkal, erősen alulsaccoltuk a várható költségeket.

Ilyen előzmények fényében márciusban még úgy tűnt, erről a túráról idén sajnos kénytelenek leszünk lemondani, financiális okokból kifolyólag. Mire mindent kifizettünk, és láttuk, hányadán állunk a családi kasszával, meghoztuk a döntést – nyáron irány Ausztria, megcsináljuk a túrát! Mivel nem mutatkozott komoly érdeklődés az ismerősi körben, így május elején lefoglaltuk kettőnkre a szállásokat. Bár a booking.com több helyen is azt mondta, az utolsó szobát foglaltuk, a helyszínen láttuk, hogy legtöbb helyen alig voltak rajtunk kívül.

Ahogy közeledett a túra időpontja, kicsit kezdtünk aggódni, mert tekerni alig volt lehetőségünk idén, és ehhez a nyaraláshoz kellene kondi is, azt előre sejtettük. Annyi könnyebbségünk volt, hogy időközben beszereztünk itthonra egy szobabringát, azon toltuk mindketten rendszeresen, de azért az mégsem ugyanaz. Pünkösd hosszúhétvégéjén részt vettünk egy négynapos túrán a Kopácsi réten, mivel azt bírtuk (bár tudom, sík terep), adott némi önbizalmat nekünk, hogy az osztrák túrával sem lesz túl nagy gond.

Mindezek után az indulás hetében irány autópályamatricáért, hiányzó cuccokért, aztán csomagolás és go holiday!

Általános észrevételek:

-          A reggelihez még mindig kevés zöldséget tálalnak, pont úgy, mint tavaly.

-          Nagyon sok az arab mindenfelé. Kaprunban a víztározónál, a szurdokban, a városban, Krimmlben a vízesésnél, Salzburgban mindenfelé. De a csúcs Zell am See volt, ahol kb. több arab-ruhást láttunk, mint fehér embert. Elég rémisztőnek tűnt!

-          Sok alagúton mentünk át kocsival, illetve busszal a túra során. Ami tavaly, illetve tavalyelőtt nem tűnt fel: minden alagútban van valahol egy beugróban elhelyezve egy kis szobor valamilyen szentről. Furcsának találtam.

-          A bankkártyás fizetésnél a legtöbb helyen nem lehet a pay pass-t használni, ha mégis, akkor jellemzően kiveszik az ember kezéből a kártyát, majd a pénztáros érinti.

-          Sok helyen látni a mezőkön szalmabálákat, azonban az itthoniakkal ellentétben nem csak valami heveder-félével vannak összefogva, hanem nejlonba burkolva. Erre tavaly és idén is rácsodálkoztam, nem nagyon értem a miértjét – valószínűleg így vízhatlan csomagot kapnak, ami talán jobban eláll. Idén láttunk egy gépet is működés közben, ami „bebugyizza” ezeket a nagy bálákat. El voltam hűlve, milyen iszonyú mennyiségű műanyagot használt fel ennek során. Nem mondanám környezettudatos hozzáállásnak! Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!

1. nap

2019. június 29., szombat

Budapest-Kaprun (kocsi)

Kaprun – Stausee Mooserboden (víztározó)

Kaprun – Sigmund Thun Klamm (szurdok)

Jó korán kellett kelnünk az indulás napján, mivel még a tavalyinál is messzebbre utaztunk, ráadásul aznapra még egy komoly tervvel rendelkeztünk, ami időhöz kötött. Ez a jó korán 1:30-at jelentett. Nem mondom, hogy egyszerűen ment a felkelés, de előtte meglepően jól aludtam. Ilyenkor általában sokat forgolódok éjjel, gondolom tudat alatt attól tartok, hogy elalszunk. Szóval kelés, reggeli, kávéfőzés, málhák lecuccolása, biciklik tetőre való felhajítása. Mindezzel időben nagyon jól végeztünk, 2:45-kor már indítottuk a kocsit, és a GPS-t.

Az úton jól lehetett haladni, nem kellett túl sokszor megállnunk, így 11 óra magasságában már kiértünk Kaprunba. Későbbre számítottuk az érkezést, így azonban még sokkal jobb volt!

Szóval mit terveztünk ekkorra? Mindenképpen fel akartunk menni a településen kívül, a hegyekben található víztározókhoz (Stausee Mooserboden), ami belépőjeggyel látogatható, és ehhez nyitvatartási idő is kapcsolódik. Tudtuk, hogy a feljutás a kocsitól három lépcsőben fog megvalósulni, de hogy mennyit kell majd várakozni az egyes helyeken, arról fogalmunk sem volt, ráadásul nem akartuk korlátozni magunkat a gyönyörködésben és fényképezésben, ezért akartunk időben kint lenni. Sikerült.

Először megálltunk egy nagy parkolóban, cipőcsere, hátizsákba összepakolás után irány a kassza. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Sehol nem láttam buszt, láttam viszont felvonót, ami nekünk a leírás szerint baromira nem kell most. A pénztárnál sikerült megtudnom, hogy jól sejtettem, nem jó helyen vagyunk. Tovább kell még menni kb. 2 km-t, ott lesz még egy parkoló, mi valójában azt keressük. Nem baj, már nagyon jól esett kiszállni a kocsiból és járni kicsit, valamint a kassza mellett mosdót is találtunk, az sem ártott.

Pár perc után visszaballagtunk a kocsihoz, irány tovább az úton. Egy elágazásnál a tábla közölte, hogy parkoló jobbra. Gyanútlanul ráfordultunk, akkor azonban jött a kiábrándulás. Valami épített félalagútféle volt a sziklafalban, amin keresztül kellett volna haladnunk, ez persze a kisebbik baj, de magasságkorlátozás járt vele, 2 m. Balu a két bringával ezt bőven meghaladta. Mi a fene legyen? Hege óvatosan elkezdett visszatolatni, közben mögöttünk érkezett már 2-3 autó, akik először türelmetlenek voltak, dudáltak, míg meg nem látták a túlméretes járművünket. Lejjebb ugyan elhaladtunk egy kicsi, elhagyatott parkoló mellett, ám ki tudja, innen még mennyit kell menni felfelé a buszig. Tanakodtunk, mi a fene legyen? Majd megláttam az úton, ami ment tovább egyenesen, egy kiegészítő táblát a behajtani tilos alatt. Kivéve motor, busz, mozgáskorlátozottak, valamint minden 2 m feletti jármű. Oké, ez a mi utunk akkor!

Nem sokkal feljebb megérkeztünk a célunkhoz, leparkoltunk, és megvettem a buszjegyeket. Itt szerettem volna megvenni a fenti idegenvezetésre is a jegyeket. Mivel azt mondtam, hogy inkább angolul hallgatnám, nem adott a hölgy, mert nem tudja, hogy indul-e angol csoport. Később kiderült, hogy ez nagy mázli volt ám!

Folytatás: ITT