Szóval a busz 1068 m tengerszint feletti magasságról 1209 m-re vitt fel, ahol át kellett szállnunk erre a platós felvonószerű izére (Lärchwand-Schrägaufzug).

(Ez a világ legnagyobb különleges, sínen közlekedő felvonója, amelynek széles, nyitott platóján egyszerre 140 ember fér el.)

Ez 1640 m-re vitt fel, ahol újra buszokra szálltunk, hogy feljussunk 2040 m-re.

Amikor második körben ültünk a buszban, már látszottak a víztározók, az út mellettük kanyargott fel, több alagúton keresztül áthaladva emelkedtünk a második tó szintjére. Mikor még a buszban ültünk, már akkor lélegzetelállító volt a környezet látványa, a hatalmas víztömeg, az óriási hegyek, jórészt hóval borítva. Mondtam Hegének az egyik kanyarban, hogy ez olyan szép, hogy mindjárt bőgök, és ezzel a lendülettel el is pityeredtem.

A német nyelvű oldalakon talált leírásokból nekem nem volt világos, hogy az a bizonyos idegenvezetés, amire lent nem adtak jegyet, az valami más, mint amire mi gondoltunk. Mi azt hittük, hogy a víztározó gátjára kell az idegenvezetés, ahova mindenképp szerettünk volna felmenni. Fent lett világos számomra, hogy a fizetős túra bevisz a víztározó gátjának falába, ott mutatja be a műszaki berendezéseket Úgy döntöttünk, hogy ezt most kihagyjuk. Egyrészt, kb. 10 fokos bent a hőmérséklet, arra nem készültünk ezen a napon, másrészt pedig az csakis úgy érdekes, ha értjük, mit mesél róla a vezető. Márpedig az én nyelvtudásom sajnos kevés ahhoz, hogy megértsem. Úgy viszont az egyórás séta csak kidobott idő és pénz lenne, inkább önerőből sétálunk, gyönyörködünk a gát tetején. Nem bántuk meg!

Maga a víztározó két nagy tóból áll, melyek nagy szintkülönbséggel épültek egymás felett. A túránk a felső tóhoz vezetett, annak gátját csinálták meg úgy, hogy akár autóval is járható legyen. Ez két körívből áll, a kettő között van egy nagyobb szikla, kereszttel a tetején, illetve egy vendéglátóipari egység. A kereszthez egyedül másztam fel, Hege félútnál inkább visszafordult és lent nézelődött addig, majd egy kávé után elindultunk még a másik köríven picit. Eredeti terv az volt, hogy azon is végig megyünk, mert a túloldalán indult turistaút a sziklás részen, ahol elérhető távolságban hatalmas hótömeg látszott, de végül eléggé elfáradtunk, nagyon meleg volt, inkább visszafordultunk. Így is mindent láttunk, amit ott és akkor érdemes volt megnéznünk.

Lefelé ugyanúgy lehetett jönni, ahogy fel. Busz + siklószerű felvonó + busz. Nem kellett sokat várnunk semmire. Mivel délelőtt korán kiértünk, ezt követően még jutott időnk a Sigmund Thun Klammra (szurdok) is, amivel úgy voltunk, ha bejutunk nyitvatartási időben, jó, de a víztározó élvez elsőbbséget, ott annyit maradunk, amennyit kedvünk tartja. Ha nem fér bele a szurdok, azzal sincs semmi baj. Szóval a hajnali indulás miatt még bőven volt időnk erre. Fantasztikus csodaország, nagyon örülök, hogy sikerült ezt is megnéznünk. Hihetetlen, mit művel a természet. Az ember pedig kihasználja a lehetőségeket, fából készült lépcsők, ösvények vezetnek a sziklák közt, a gyors folyású patak felett, hogy gyönyörködhessünk a látványban. 

Eztán pedig a szállásra vettük az irányt. Itt is mázlink volt, mert kb. egy héttel az indulás előtt kaptam e-mail-t a hölgytől, hogy látjuk-e már, kb. mikor érkezünk. Nem tudom, milyen indíttatásból, de google maps-en ránéztem a szállás képére, ahol láttam, hogy van jó néhány parkolóhely kialakítva a ház előtt. Így megírtam az aznapi terveinket, és vettem a bátorságot, hogy megkérdezzem, a kocsit hagyhatnánk-e ott az egy hétre. Kedvesen megengedte.  Szóval megkerestük a panziót, lepakoltunk, majd irány vacsorázni. Kétháznyira találtunk egy szimpatikus éttermet, ahol kiderült, hogy összesen 6 magyar is dolgozik. Közülük 2 pincér is foglalkozott velünk, így nem volt gond kiválasztani, mit szeretnénk enni. Helyi specialitásokat kértünk, nem bántuk meg! Csak azt sajnáltuk, hogy mikor két nap múlva újra visszatérünk Kaprunba, épp hétfő lesz, ami náluk szünnap, így nem tudunk újra náluk vacsorázni. De kaptunk tippet, hova menjünk.

2. nap

2019. június 30., vasárnap

Kaprun - Krimml

Bár ezen a napon már nyeregbe szálltunk, az igazi bringatúra majd csak következő nap fog indulni. 

Reggeli után felcsatoltuk a kisebbik málhákat, ami összesen két napra és egy éjszakára szólt. Hogy miért? Mert másnap visszatértünk ide, a túra hátralévő részére szánt cuccokat pedig addig a kocsiban hagytuk. Minek cipeljük, ha nem muszáj? Következő este majd jól megcseréljük a holmikat, és a nagyobbik málhazsákokra váltunk.

Kicsit ideges voltam induláskor, mert ezt a napot úgy terveztük, hogy a pinzgaui kisvasúttal megyünk Krimml-be, amiről azt olvastam, hogy előzetesen be kell jelentkezni, ha kerékpárral akarunk felszállni. Mi ezt nem tettük meg. Vajon lesz-e hely, felenged-e a kalauz, vagy mi a franc lesz? Mikor megérkezett a vonat, szerencsére semmi gondunk nem adódott. Viszonylag alacsony volt a padló, a kalauz hölgy pedig pörgött ezerrel, segített a felszállásnál, elrendezésnél. Túlzottan is pörgött, neki csak az számított, hogy mindenki fent legyen, a bringákat eléggé érzéketlenül dobálta egymásnak. Szerencsére nem lett bajuk, de azért nem tetszett, ahogy bánt velük. Hisz ők családtagok nálunk, kéretik óvatosabban hozzájuk nyúlni!

A vonatozás több mint egy órányit tartott, sokszor a Salzach közelében vitt a vasútvonal, másnap pedig kb. ugyanezen az úton fogunk visszatekerni, így már nyerhettünk némi ízelítőt abból, mi vár majd ránk.  Mikor leszálltunk a vonatról és elindultunk, hamar tanakodnunk kellett. A túraGPS ugyanis a közúton akart bevinni minket Krimmlbe, a táblák viszont az erdőn át mutatták az utat. Merre menjünk?? Én az erdőt preferáltam, Hege meg ilyen esetekben mindig rám hagyja a döntést, aztán meg jól elszid, hogy milyen helyre vittem.  Ugyanis itt nem volt közúti forgalom, és volt sok árnyék, cserébe jó minőségű földúton haladtunk, azonban sokszor fel, illetve le. A közút ugyan árnyék nélkül vitt volna végig autók közt, de legalább egyenletesen emelkedve, hullámzás nélkül. Lehet, kevésbé lett volna megerőltető, fene tudja. Engem ez sem zavart különösebben, élveztem a csendet. Persze én is elfáradtam a végére, nem kicsit.

A célhoz érve először ittunk egy sört, biztos, ami biztos. Mert megérdemeltük!  Aztán megvettem a jegyeket, és bementünk a természetvédelmi területre. Itt a krimmli vízesést néztük meg, ami Európában a legmagasabb, 380 m. Először az aljához mentünk oda, majd elindultunk mellette a panorámaúton, felfelé, ez kicsit több mint 4 km hosszú, 11 kilátópont van kijelölve a békés turisták számára. Hege a másodikig jött fel, itt már gyönyörű szivárványt is láttunk a vízesés aljánál, majd ő a térde miatt visszafordult. Én felmentem még három pontnyit, amiből az első és harmadik nem sokat ért, a második volt a legjobb. Megbeszéltük, hogy az első pontnál lévő étteremben találkozunk, ő addig iszik egy kávét meg egy sört, míg én kicsit felszaladok. Visszaérve ezt a kört én is kikértem magamnak persze.  Aztán mikor indulni készültünk és feltápászkodtam a székből, már éreztem, hogy izomlázam van a fenekemben, kellett nekem erdőn át idetekerni! Húha, még el sem kezdődött a túra. Mi lesz itt??

Némi szuvenír beszerzése után bringára kaptunk és irány a szállás. Ezúttal már nem az erdőn át, hanem a közúton haladtunk, de ahol foglaltunk szobát, az még az úttól jelentősen feljebb volt. Mondjuk nem bántuk meg, olyan szép helyen fekszik. A személyzet kedves, segítőkész, már vártak minket, rögtön mutatták, hogy málházzunk le a bejáratnál, mondták, hogy hagyjuk ott a cuccokat és már vittek is az épület alagsorában lévő síszobához, ami a szobakulccsal nyílik. Ott tudtak parkolni a bringáink. Aztán a szobát is elfoglaltuk, majd kimentünk az udvarra. Egészen eddig a pillanatig fel sem tűnt, milyen iszonyú meleg van. Mikor lemálházva ugyan, de még koszosan, izzadtan, kerékpáros ruhában kiléptünk az épületből, szó szerint megütött a hőség. Csak ekkor realizáltam, milyen időjárásban toltuk végig a napot. Gyorsan kértünk pár sört, kompenzálandó az elvesztett folyadék és ásványi anyag mennyiségünket.  Áttanulmányoztuk az étlapot, majd jól megvacsoráztunk itt kicsit később. Finom volt minden, jól tettük, hogy nem kerestünk másik éttermet, hanem megelégedtünk a helyivel. Magas, havas hegyek szomszédságában, napernyő alatt hűsölve, nagyszerű élmény volt!

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   9,78 km
• tekeréssel töltött idő:    1:07:10
• átlagsebesség:               8,6 km/h
• max. sebesség:              32,0 km/h
• napi szintemelkedés:    349 m
• napi ereszkedés:           384 m

 Folytatás: ITT