3. nap

2019. július 1., hétfő

Krimml - Kaprun

Úgy keltem, hogy szarul aludtam. Egyrészt baromi meleg volt a szobában, másrészt hajnaltól kóválygott a gyomrom. Nem tudtam, mi bajom lehet. A délután-este megivott 3 sör ütött így meg, vagy esetleg napszúrást kaptam? Nem voltam nyugodt mindenesetre, mikor megszólalt az ébresztő, de szerencsére később jobban lettem. Hacsak nem nevezzük bajnak, hogy az ágyból kikelve kb. mindenhol izomlázat éreztem, pedig magnéziumot is ittunk délután (a túrán amúgy minden nap ezt tettük, miután elfoglaltuk a szállást). 

Finom reggelit kaptunk, frissen kisütött, meleg pékáruval. 9 óra körül indultunk el a szállásról, már ekkor égetett a nap. Úgyhogy mindketten lekentük magunkat naptejjel még a felmálházást követően. Hege nem egy nagy kenekedős, könyörgésre sem hajlandó legtöbbször kenőcsözni, ezen a túrán viszont többször előfordult, hogy ő maga kérte el a naptejet, hogy kenekedjen, vagy hogy engem kenjen. Gondolhatod, mennyire lehetett akkor erős a sugárzás!

Az utunk, mint már említettem, többé-kevésbé a kisvasút vonalát követve haladt vissza Kaprunba, a gyors sodrású, jéghideg vizű (kipróbáltam a kezemmel – mire Hege elért a mellettünk lévő hídon egy olyan pontra, hogy lefotózzon, már kezdtek lilulni az ujjaim!) Salzach mellett, melyet egész Salzburgig követni is fogunk. A táj végig gyönyörű volt körülöttünk, a hatalmas, havas hegycsúcsokkal, az itt még szinte patak-szélességű Salzach-al, kedvenc látványosságunkkal, az alpesi legelőkkel.  Egy helyen még valami elkerített részre is be kellett mennünk, amit kerítéssel és kapuval védtek, ezen a területen belül pedig volt egy kis legelő-féle lekerítve, óllal, ahol két láma lakik. 

11 óra magasságában ittunk valahol egy kávézófélében kávét és sört, ettünk egy-egy nápolyit. Pihentünk picit. Aztán délután 1 óra körül már kezdett elhagyni a cukrom, persze pici falukon vitt keresztül az utunk, ahol nincs semmi a házakon kívül. Így egy helyen letértünk a kijelölt bringaútról, mert az felvitt volna kissé a hegyre, ahol csak egy újabb csöpp falu látszott, így nem feltételeztük, hogy lenne boltja. Túl nagy energiát kellett volna belefeccölni az oda való felmászásba, ami nekem már baromira nem fért bele sajnos az energiámba. Viszont a következő településen mázlink volt. Nincs olyan magasan, boltot is találtunk! Gyorsan vettünk kiflit és hideg narancslét, meg pár szem sárgabarackot, majd kihámoztuk a málhából az otthonról hozott májkrémet. Miközben vágtam fel a kifliket, megjegyezte Hege, hogy mennyire remeg a kezem.  Hát igen, már muszáj volt ennem valamit! A hideg gyümölcslé meg annyira kellett mindkettőnknek, hogy kaja után Hege visszament a boltba még egyért, és a második adagot is hamar elpusztítottuk. 

Mikor elindultunk, néztem, hogy messze előttünk, kb. Kaprun magasságában, a hegy totál párában van. Elgondolkodtam rajta, hogy ott vajon esik-e az eső?! Ahogy közeledtünk lassanként, a párából sötét felhők lettek, majd elkezdett dörögni, feltámadt a szél, végül aztán mi is begurultunk a sötét felhők alá. Kicsit aggódtam, mi vár ránk. De még ekkora mázlit! Kaprunba beérve megkerestük a járműmúzeumot, amit amúgy is terveztünk megnézni. Mint kiderült, ez egy szálloda pincéjében van berendezve. A bejárathoz érve sikerült majdnem teljesen betolnunk mindkét bringát egy fedett rész alá. Mire a recepción megvettem a jegyeket, kint leszakadt az ég, nem kispályásan ám! Jéggel érkezett a vihar! Levonultunk a hűvös pincébe, megnéztük a kiállítást, majd a szálloda bárjában ittunk egy-egy sört. Utána picit kellett még várnunk, és elállt az eső. Ezt kihasználva gyorsan eltekertünk a nem túl messze lévő szállásunkra, ahol lemálháztunk, a kocsiból kipakoltuk, amire szükségünk volt. Még a szobából lejelentkeztünk a családnak, hogy a mai napot is túléltük, ezután átmentünk a korábban ajánlott helyre vacsorázni. Mire leadtuk a rendelést, újra nekieredt az eső, azonban ismét szerencsénk volt, mire fizettünk, el is állt. Mázlista egy nap, simán szarrá ázhattunk volna többször, ám egyszer sem sikerült! 

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   61,1 km
• tekeréssel töltött idő:    3:54:55
• átlagsebesség:               15,7 km/h
• max. sebesség:              40,0 km/h
• napi szintemelkedés:    252 m
• napi ereszkedés:           620 m

4. nap

2019. július 2., kedd

Kaprun - Pfarrwerfen

Éjjel újra esett, de én azt átaludtam. Cserébe reggel hűvös, borús volt az idő, a terasz vizes, így bentre terített a házinéni reggelihez. Összepakolás után irány vissza a Salzach partjára. Lend után jött egy rész, ahol Hege mondta, hogy oda kell felmennünk – és mutatott messze előre felfelé. Nem hittem neki, pedig igaza volt!  Iszonyú hosszú, végnélkülinek látszó emelkedő. Itt sokszor én is leszálltam és toltam a bringát, nem szégyen az.  Ráadásul tolni is néha annyira lassan sikerült, hogy a km-óra szerint egy helyben álltam.  Se árnyék, se mosdó, se kocsma – kemény egy hely! 

Felérve elvileg egy tavat kellett volna látnunk a térkép szerint, ám csak az alján látszott valami posvány. A tó mellett tekerve találtunk egy táblát, amin van egy kép, azon tele van a meder vízzel. Erről a képről tudjuk, hogy a schwarzachi erőmű mellett jártunk.  A tó mellett áll kb. 8-10 ház, az egyiket háromlakásosnak gondoljuk, egy másik a térkép alapján úgy tűnik, hogy ifjúsági vendégház, valamint láttunk kovácsoltvas valamiket készítő műhelynek gondolt épületet is.

Mikor leértünk, a városkában találtunk az út mellett egy kifőzde-szerű valamit, ott vettünk sültkolbászt, csevapcsicsát ebédre, a szemben lévő boltban pedig ásványvizet. Tovább tekerve Bischofshofenben megálltunk szusszanni, sörözni, majd a helyi boltban Hege ötletére (jó gondolat volt!) vettünk hideg vacsorát.

Ahogy közeledtünk Pfarrwerfenbe, megint vihar készülődött. Tudtuk, hogy a szállás nem a faluban, hanem a hegyen található, de hogy ennyire magasan, arra én nem voltam felkészülve. Konkrétan a világ tetejére kellett felmásznunk, az utolsó 1,8 km bringatoló gyalogtúrára váltott, annyira hosszú és meredek azon a részen az emelkedő. Nem mondom, hogy jól esett, hisz a viharfelhők nem felettünk gyülekeztek, így árnyék nélkül megint szarrá izzadtunk a napon. Viszont, mikor végre megláttuk a kanyarban a szállást, eljött a mi szerencsénk. Amit láttunk, az az épület hátulja, nyitott garázzsal. Már eléggé ki voltunk fáradva mindketten. Mivel én rendelkezem némi elhanyagolható nyelvtudással, mondtam Hegének, maradjon a bringákkal, én megkerülöm a házat, hátha ott van a bejárat, ő addig pihegjen csak.  Bekopogva egy fiatal hölgy nyitott ajtót, aki rögtön közölte, hogy szól a párjának, ő tud magyarul. Jött Ádám, akiről később kiderült, hogy Eger mellől származik, kb. 10 éve hagyta el Magyarországot. Először Svájcba ment, de nem jött be neki, két év elmúltával átköltözött Ausztriába.

És akkor vissza Hegéhez.  Még szerencse, hogy nem toltuk tovább a bicikliket az épület személybejáratához, mert mint kiderült, a hátul található garázsba kellett becuccolnunk a gépeket, ahol éjszakára elszállásolták őket, így a lehető legjobb helyen parkoltunk le elsőre. Kicsit később kiderült, hogy nem visznek melegkonyhát, csak reggelit adnak, így az is tök jó ötlet volt, hogy hideget vacsorázzunk, amit, mint korábban említettem, jó előre megvettünk. Ugyan lehetne a városból rendelni pizzát, vagy más meleg kaját, de ez nekünk akkor már nem hiányzott. Ittunk viszont hideg sört, Arany Ászokos korsóból… osztrák sört!! Micsoda élmény volt!!  Miközben vacsoráztunk, az eső is eleredt. Ekkor már ez sem zavart minket. 

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   62,13 km
• tekeréssel töltött idő:    4:55:44
• átlagsebesség:               12,6 km/h
• max. sebesség:              37,5 km/h
• napi szintemelkedés:    528 m
• napi ereszkedés:           784 m

5. nap

2019. július 3., szerda

Pfarrwerfen - Salzburg

Még az este megkérdezte Ádám, a tulaj, hogy sima vagy magvas kiflit kérünk reggelire, mert reggel megy le a városba megvenni a péksütit, és olyat hoz. Magvasat kértünk. Volt némi köményes beütése. Legjobb kifli, amit életemben ettem!! 

Reggeli után szokásos cihelődés, majd indulás. Ahol tegnap feltoltuk, ott most csak úgy suhantunk lefelé. Hogy mennyivel gyorsabban sikerült ebben az irányban haladni!! 

Göllingben megálltunk picit pihenni. Ezen a reggelen az éjszakai eső után kicsit hűvös, borongós időre ébredtünk, ami kb. ekkorra tisztult ki. De annyira, hogy innen való indulás előtt lehántottam a hosszú ujjút, és mindketten bekenekedtünk „napvédelemmel”. A kimelegedett időjárásból adódóan eddigre már alaposan megszomjaztunk. Na jó, sörhöz még korán volt, így egy cukrászda teraszán letelepedve két kávét rendeltünk. A felszolgálónőt nem nagyon érdekelte, hogy mit szeretnék még a kávén kívül fogyasztani, hiszen fagyizni is akartunk, de mire megrendeltem volna már el is szaladt. Mikor kihozta a kávékat, akkor sikerült kikérnem Hege 3 gombócát, ám nem hagyta, hogy folytassam. Azt gondoltam, akkor biztos kétszer fogja ugyanazt kihozni. Tévedtem, azonnal tovább viharzott, így nem volt alkalmam még egyet rendelni, csak mikor Hege már majdnem az egészet megette. Nem volt egyszerű történet, de a végére mindketten fagyiztunk, kávéztunk, mielőtt folytattuk volna utunkat.

Ezen a napon is sok volt az emelkedő-lejtő, végeredményben ekkor küzdöttük le a legtöbb szintemelkedést. És bár a fagyizásra kisütött a nap, így is maradt aztán, mégsem volt hőguta, mert innentől majdnem a nap végéig hűvös szembeszél fújdogált.

Salzburg külterületén egy időre elbúcsúztunk a Salzach folyótól. Bevallom, az én kérésemre, amit már a túra tervezési fázisában jeleztem Hegének. Tavaly ugyanis az egész móka Salzburgból indult, és a kiutazás napján tettünk a városban egy körtúrát bringával, aminek során anno Hege talált egy csatorna menti sétány-féleséget. Ez nekem már akkor is nagyon bejött, csendes, hangulatos hely, ahova az emberek kijárnak csobbanni, a parton üldögélni, napozni, a fiatalok bandázni, egy ponton pedig úgy alakították ki a medret, hogy szörftanoncok tudnak „bohóckodni”. Szóval tavaly annyira bejött nekem az Alm-csatorna, hogy idén kifejezetten kértem, hogy a városba beérve annak a partján tekerjünk el ismét. Itt újra megfizethetetlen segítséget nyújtott számunkra Milán, a túra GPS, nélküle tuti nem találtunk volna rá a megfelelő útra, és simán a Salzach mellett mentünk volna végig a belvárosba, valamint azon is túl. Így viszont részünk lehetett ismét a csatorna hangulatában.

Átszelve a belvárost, megkerestük az éttermet, ahol tavaly első este vacsoráztunk, mert jó emlékeink voltak a helyről. Úgy terveztük, hogy először eszünk, csak utána megyünk elfoglalni a szállást, de pechünkre 16.10-kor érkeztünk, vacsora pedig csak 17.30-tól van. Így mégis előbb a szállásra mentünk, mely ezúttal egy kollégiumnak tűnő épület volt. Itt akadt némi fennforgás. Bejelentkezéskor a foglalásunk ugyan megvolt, rögtön ki is fizettették az éjszakát, azonban a szobakulcsunkat nem találták, végül hátulról, az irodából került elő. Fellifteztünk a 3. emeletre, megkerestük a 319-es szobát. Kulcs zárba betesz, kinyit, ajtó nyílik. Mindenki legnagyobb megrökönyödésére az asztaltól egy laptop mellől egy diáknak tűnő srác pattant fel. Sem ő, sem mi nem értettük a helyzetet. Elnézést kértünk persze és visszavonultunk a liftig, ahol a csomagokat, valamint Hegét hátrahagyva távoztam a recepció irányába. Ott előadtam, mi történt, a hölgy nem nagyon értette, vagy nem akarta érteni, vagy elhinni, vagy passz. Végül ismét hátul az irodában kötött ki, ahol nyilván kiderült a tuti, mert onnan már két kisüveg, behűtött pezsgővel került elő. A szobakulcsot betette egy fiókba, adott egy másikat, ugyanazon az emeleten, plusz kárpótlásul a két üveget is a kezembe nyomta.  Újra felmentem, Hegével megkerestük a 308-as szobát, ahol először kopogtam (!!!), mielőtt a zárba tettem volna a kulcsot.  Lepakoltunk, és bosszúból megittuk a pezsgőket, csak ezt követően gurultunk vissza bicajjal az étterembe vacsorázni.

A szállással szemben amúgy egy nagy sportpálya volt, focipályával, kispályás focival, kosárpályával, teniszpályával, távolugrási lehetőséggel és rekortán futókörrel. De hiába kocogok január óta, annyira azért nem vagyok fanatikus, hogy egy bringatúra kellős közepén este még kihasználjam a lehetőséget, inkább aludtam egy jót. 

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   63,46 km
• tekeréssel töltött idő:    4:57:46
• átlagsebesség:               12,8 km/h
• max. sebesség:              36,0 km/h
• napi szintemelkedés:    1162 m
• napi ereszkedés:           1438 m

6. nap

2019. július 4., csütörtök

Salzburg - Lofer

Kb. ez volt az egyetlen szállás a túra során, ahol nem tudtuk elzárni a bringákat, egy nyitott, de legalább fedett, videókamerával ellátott bringatárolóban lakatoltuk őket egymáshoz és a tárolóhoz. Reggel, mikor a málhákkal levonultunk, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a bicók nem pont úgy állnak, ahogy hagytuk őket, mindkettő el van húzva kicsit a tárolótól. Hogy valaki hozzájuk nyúlt, az tuti. Hogy milyen célzattal, az sose fog kiderülni. Mindenesetre nem dobott fel minket a tudat, de az a lényeg végülis, hogy megvoltak, bajuk nem esett. Még szerencse, hogy két lakattal, amiből az egyik jó erős volt, összelakatoltuk a vázakat.

Túránk itt fordult vissza a kiindulópont felé, így el kellett hagynunk a Salzach-ot, helyette egy mellékfolyóját követtük majdnem Zell am See-ig, a Saalach-ot. Előbb azonban meg kellett keresnünk! Ebben is óriási segítség volt Milán, szeretjük őt nagyon!

Marzoll előtt átléptük a határt, egy ideig Németország területén tekertünk. Igazság szerint ezt az országváltást észre sem vettem, csak az tűnt fel, hogy Marzollban, ahol megálltunk kávézni, gyakorlatilag nem láttam osztrák rendszámú autót. Gondolom, hogy az út mellett ki volt ez táblázva, csak elkerülte a figyelmemet.

Bad Reichenhall-ba érve lassan végiggurultunk a városon, egy ideig a belvárosban haladva, később a sétálóutcát elhagyva, mert ott szigorúan tolni kellett volna a gépeket. Baromira hangulatos város, olyan szerelem első látásra típusú élmény volt. Nagyon jó volna visszamenni ide. De itt nem időztünk igazán. Picit pihentünk, fotóztunk és mentünk is tovább, mert még sok km várt ránk ezen a napon.

A város határában van a Saalachsee, a hídnál döntenünk kellett, melyik irányból kerüljük meg a tavat – ami valójában a folyó felduzzasztva. Valamiért mindketten úgy gondoltuk, hogy jobbról jobb lenne ez nekünk, ahol a térkép egy jó minőségű murvás földutat jelölt. (A térképünkben található túraleírás alapján döntöttük így, mivel itt „kihangsúlyozottan” szép erdei utat ígértek.) Elindulva rajta csodálkoztunk, hogy aszfaltos. Mondtam Hegének, hogy ez nagyon frissnek tűnik, tán csak pár hetes-hónapos, ő úgy gondolta, hogy akár tavalyi is lehet. (Nemsoká kiderült, annyira friss, hogy még kész sincs. ) Amikor már majdnem a tó végéhez értünk, jött velünk szemben egy személyautó, muszáj volt megállnunk. Közölte velünk, hogy vissza kell fordulnunk, ezen a napon egész biztosan nem mehetünk ott keresztül, le van zárva, mert aszfaltoznak. Egészen a hídig vissza kell mennünk és a túlparton elindulni újra. Szerinte csak kb. 2 km, amit vissza kéne mennünk, semmiség. Majd beszállt a kocsiba és továbbállt. Mi meg tanakodtunk, mi legyen. Nem volt ugyan kedvem a kitérőhöz, de hajlottam rá, hogy így tegyünk. Hege azonban még annyira sem akart visszafordulni, mint én, úgyhogy zabszemmel a seggemben ugyan, de továbbmentünk.  Később kiderült, milyen jól tettük, hogy Hege javaslatát követtük! Valóban voltak munkagépek, dolgoztak az emberek, de friss aszfaltnak még híre-hamvát nem láttuk sehol, talajmunkákat végeztek, sódert terítettek. A munkások meg nagyon jófejek voltak, simán félreálltak, elengedtek minket, esetenként még a gépet is leállították, míg elhaladtunk mellettük. Ezért igazán kár lett volna visszafordulnunk!

Loferben volt az aznapi szállásunk. Ez is egy csodaszép kisváros, újabb „szerelem első látásra” élmény. A szállásunk teraszáról pont ráláttunk a sífelvonóra, majdnem szemben volt velünk annak alsó állomása. Szóval a szobából a kilátás gyönyörű volt a hegyekre! 

Itt következett a nap második kalandja. Megtalálva a szállásunkat, megdöbbenve láttuk kiírva: csütörtök a pihenőnapjuk. Az a kisebbik baj, hogy helyben nem fogunk tudni vacsorázni, itt tuti lesz étterem, de hogy lesz szobánk?!?!?! Le van foglalva, visszaigazolták, akkor most mi a fészkes fene van?! A bejáratot nyitva találtam, beléptem, hallóztam, nem történt semmi. Kimentem, körbejártam az épületet, sehol nem találtam embert. Visszatérve mondtam Hegének, bemegyek újra, jöjjön velem, mert „a te hangod mélyebb”. Erre végül nem volt szükség, mert pont jött ki egy férfi, aki elmagyarázta, hogy ő is csak lakó, és nem tud segíteni. Hurrá. Végül kínomban felhívtam a telefonszámot, amit a visszaigazolásban megkaptam, lássuk, mi lesz. Nem mondom, hogy nyugodtan tárcsáztam, hatalmas nyelvtudásommal telefonálni mégis hogy, de más választásom nem lévén... Végül szerencsém lett, mert egy türelmes, lassan és tagoltan beszélő fiatalember vette fel a telefont, így viszonylag egyszerűen megértettem, mi a pálya. A bejárat nyitva, menjünk be, ott van egy pult, amire ki van rakva a kulcsunk névre szólóan. És láss csodát, tényleg ott volt egymás mellett három ilyen előre bekészített kulcs. De pl. ha ezt megírták volna mélben, mennyivel egyszerűbb lett volna nekünk, ráadásul őt sem zaklattam volna a pihenőnapján.  Mikor a szobakulcs meglett, kérdezte Hege, hova tesszük a bicikliket. Hát ez nagyon jó kérdés! Nézegettük, azonban nem jöttünk rá, így végül még egyszer felhívtam az urat, aki felvilágosított, hogy a terasz alatt az udvar felől van a sí-szoba, azt nyitja a szobakulcs, oda nyugodtan betehetjük. Ennél több információra, és jobb helyre már nem is volt szükségünk. Irány a szoba, majd lemálházást követően a központban egy szimpatikus étterem keresése. Vacsora után pedig az ágy!

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   49,57 km
• tekeréssel töltött idő:    4:28:35
• átlagsebesség:               11,0 km/h
• max. sebesség:              33,5 km/h
• napi szintemelkedés:    852 m
• napi ereszkedés:           744 m

Folytatás: ITT