|
Tisza-virágzás másként
2014. augusztus 16-24.
(készült: 2014.08.27-2014.10.15.)
Tavaly már pedzegette Hege, hogy idén újra meg kéne csinálni a 2012-es Tisza-túrát - Tiszabecstől Szegedig – a teljes magyar folyószakaszt. Én húztam a számat, mert ott már voltunk, ki tudja, meddig fogunk még ilyen nagy túrákat csinálni, inkább menjünk másfelé. Kiterveltünk egy szigetközi túrát, megspékelve egy kis szlovák tekeréssel és egy kis komáromi-tatai résszel. Rászervezve a fertőrákosi kőfejtőben egy színházi előadásra. Ám legnagyobb bánatunkra a kőszínházat még idén sem nyitották meg, tartanak a felújítási munkálatok, így kompromisszumos megoldással a szigetközi nagytúrát lerövidítettük egy ötnaposra, és átdolgoztuk a tavalyelőtti Tisza-túrát, ebből lett az idei Nagy Kaland, kilenc napban.
Szokás szerint a szóba jöhető ismerősöket kör-email-ben értesítettük a tervekről, amikor már összeállt az útvonal, a látnivalók és a dátum. Utóbbi esetében teljesen fixen rögzített volt a dolog, ugyanis az útvonalat úgy állítottuk össze, hogy a minden évben aug. 20-án Debrecenben megrendezendő virágkarnevált is megnézzük. Pont emiatt, ismervén a szálláshelyek ebben az időszakban való kihasználtságát, sürgős is volt a döntés, mert legföljebb február hónapban a szállásfoglalásokat (legalább ebben a városban) meg kellett ejtenünk. Fentiekre való tekintettel ötfős lett csapatunk. Kaposvárról jelentkezett Évi és Tamás, valamint Pestről Bodza. Nekiálltunk hát a szállásfoglalásoknak. Valóban utolsó pillanatig húztuk a dolgot, mint kiderült, Debrecenben már így is több helyen elutasító választ kaptunk, pedig túráink többségével ellentétben itt most nem is egy, hanem három éjszakára akartunk foglalni. De végül minden kinézett településen lett hálóhelyünk, és ez a lényeg!
Majd túra előtt két héttel… Jön egy hívás Tamástól, hogy Évi Balaton-kör során szerzett térdfájása nem enyhül, a hétvégén próbáltak volna tekerni, de kb. 20 km után fel kellett adniuk, ezért orvosnál voltak, aki műtétet javasol. Egy ekkora túrát semmiképpen sem tudna végigcsinálni, így sajnos le kell mondaniuk a tervezett programot.
Nem örültünk neki, több szempontból sem. Főleg azért, mert szeretünk velük tekerni, és tudtuk, hogy hiányozni fognak a túráról. Másrészt pedig, mert ennyire utolsó pillanatban feltölteni a helyüket igencsak lehetetlen feladatnak tűnt, a szállásokon a lefoglalt létszámot módosítani pedig rizikós, hogy lehet-e egyáltalán.
Akit csak lehet, újra végigtelefonáltunk, e-mail-eztünk, feltöltöttük a kiírást túraoldalakra, facebook–ra, de sehonnan nem kaptunk pozitív választ a két hely feltöltésével kapcsolatban. Így egy héttel indulás előtt újra végighívtuk a szállásokat, hogy két fővel csökkentsük a létszámot – persze nem örültek neki, de tulajdonképpen nem csináltak nagy ügyet belőle. Ráadásul időközben Bodza kitalálta, hogyha nem találunk Éviék helyett senkit, akkor a férje, Misi lejönne utánunk Debrecenbe. Ő nem bringázós, oda meg úgyis csak a karnevál, másnap városnézés volt tervezve. Így legalább az egyik debreceni jegy árát is visszakaphatják kiesett túratársaink. Jó ötletnek bizonyult! 
A szállások végigtelefonálása során kiderült, hogy Tiszalökön gond van. Nem kértek előleget a foglaláskor, és e-mail-es megerősítést sem. Ez még hagyján, mert sokszor van ilyen. Viszont ők valahogy elfelejtették felírni a telefonos foglalásunkat, és teltházasak. Tanakodás a vonal másik végén, majd jön a megnyugtatónak szánt válasz: megoldják, menjünk, majd valakiket valahova átköltöztetnek.
Én ebbe simán belenyugodtam volna, de Hege felszívta magát, és nekiállt variálni. Mivel Tiszalökre a vízi erőmű miatt mentünk volna, amit mi ketten (akkor Andrással) két évvel ezelőtt láttunk, Bodzát akkor nem érdekelte a hely, Tamásék pedig nem jönnek, tulajdonképpen fölösleges oda feltekernünk (más szálláshely nincs is a településen, csak ahol elfelejtkeztek rólunk). Előtte lévő település Tiszavasvári, nézzünk szét, hátha van ott valami lehetőség. Találtunk is egy panziót, ahol kicsit olcsóbb is a szállás és volt hely (később kiderült, miért!), hát ott foglaltunk három főre szobát, és az eredeti tiszalökit visszamondtuk.
Túra indulása előtt három nappal Hege már szabin volt, és amúgy is akadt dolga a városban, hát megvette elővételben a MÁV-jegyeinket, a Nyugati pályaudvaron (mivel arra járt, amúgy a vonatunk a Keletiből indult szerencsére). Szépen összeírta, kinyomtatta, melyik vonatra, hányadikára, milyen és mennyi jegyre van szükség. Meg is kapta, ki is fizette. A pénztárcsarnok kijáratánál azért a biztonság kedvéért átnézte a kapott fecniket. Indulásunk aug. 16. Jegyen milyen dátum van? Aug. 18. Hurrá! Újra sorba állt ugyanahhoz a kasszához, hogy oldják meg. A pénztáros hölgy nagyon kreatív volt, közölte, hogy nem tud vele mit csinálni, majd indulás napján reggel menjen be a Keletiben a pénztárhoz, és pecsételtesse át a dátumot. Viccel? Biztos véletlenül akarta elővételben megvenni, és nem az induláskor… Irány kifelé, megkereste a forgalmi irodát, ahol mondta az ott lévő hölgynek, hogy segítséget, vagy panaszkönyvet kér, attól függően, milyen fogadtatást kap. Elmesélte a gondot, a bent lévő felhívta az egyik pénztárost, és megbeszélte vele, hogy írja át tollal a jegyeken a dátumot, és pecsételje le. Hege ki, pénztárhoz harmadjára is sorbaáll, jegyeket elintéz. De miért kellett ehhez ennyi macera??
Nos, a kevéssé zökkenőmentes előzmények után jött a péntek esti csomagolás, majd a szombat reggeli indulás.
Augusztus 16., szombat
Füzesabony - Zsórifürdő
Reggel korán kelés, mint ilyenkor mindig, felmálházás után kényelmes tempóban kitekerés a vonathoz. Semmi gixer, defekt nem jött közbe (főként hosszú túrák előtt szokott ilyen nyűg lenni, és olyankor kapkodva kell a vonathoz sietni, itthon ne hagyjon minket), így még túl korán is odaértünk, megelőzve Bodzát. Feltettük a két gépet, majd hívtuk túratársunkat, hogy melyik vágányra jöjjön, és melyik vagonban talál minket. A megfelelő időben vonatfütty és indulás!
Füzesabonyig mentünk vonattal, onnan indult a konkrét túra, és majd kilenc nap múlva ide is tért vissza, erre a pályaudvarra. Némi útbaigazítás kérése után megtaláltuk a trianon emlékművet, „párat” kattintottunk a fényképezőgépekkel, majd irány vissza a pályaudvarra. Na nem azért, hogy visszafordulva hazatérjünk, hanem mert a sínek másik oldalán megy a 3-as számú főút, amire szükségünk van aznapi úticélunk, Zsórifürdő eléréséhez. Nem volt nehéz az útmutatás alapján megtalálni, ám pár méter megtétele után megállásra kényszerített minket egy aprócska baki. Az út biciklisek részére tiltott terep a közúti tábla szerint! Némi tanakodás, ám nincs mit tenni, muszáj bevállalni, vagy marha nagyot kell kerülni. Ha megállítana egy rendőr, „mindig a legutóbb elhagyott földutas bekötőről tértünk fel, és ott nem volt kitéve ilyen tábla!” Szerencsére nem volt szükségünk füllentésre, nem voltak elég éberek a közrend őrei.  Amúgy a teljes táv, amit a tiltott zónában meg kellett tennünk, összesen kb. 3,5 km volt. Ám ezt is lerövidítettük, csak hogy ne legyen annyira egyszerű az életünk. Ugyanis találtunk a főút mellett egy szimpatikus, járható betonozott utat, hát letértünk rá, milyen jó is lesz nekünk. Valóban, ahogy haladtunk, párhuzamosan a főúttal, már látszottak Szihalom házai. Ekkor azonban utunkat állta a Rima patak, amin nem találtunk belátható távon belül járható átkelőt. Végül nem fordultunk vissza, hanem feltornáztuk a rézsűn a felmálházott bicikliket a főútra a tökig-babig érő gazban. Köszönet érte Hegének, nélküle mi lányok, nem boldogultunk volna, annyira meredek volt a terep, kellett hozzá az erős férfikéz! Ennyit a rövidítésünkről. Némi szusszanás után viszont begurultunk a faluba, ahol egész az elején megláttuk az út menti Kálváriát. Bár nem volt bejelölve, hogy megnéznénk, de ha már ott járunk, útba esik, ám legyen. Ez volt a szerencsénk! Volt ott egy gondnok-féle bácsi, akitől megtudtuk, hogy az Árpád-halom, amit meg akartunk volna nézni, az épp nem látogatható, elvitték az ottani emlékművet restaurálásra, így felesleges arrafelé térnünk. Inkább körbejártuk a stációkat Hegével (Bodza beszélgetésbe merült lent a kedves bácsival). A stációk számomra igen furcsán voltak elhelyezve, ugyanis nem egy domb két oldalán felfelé váltakozó oldalon egymást követve, és a domb tetején a keresztre feszítés emlékművével, hanem egy körben voltak elhelyezve, vagyis a keresztre feszített Jézus emlékműve a domb tetején a stációknak nagyjából a felénél állt. Ráadásul mindegyik be volt zárva egy-egy fém ablaktábla mögé, hogy az időjárás viszontagságai ne érhessék, és úgy kellett egyenként kinyitogatni őket. Érdekes volt!
Mikor körbeértünk, visszasétáltunk a biciklikhez, hogy induljunk tovább, ám ekkor szólt Bodza, hogy defektes az első kereke. Gyanítjuk, hogy a töltésre való feltornászás közben szedhetett össze valamit, bár Hege alaposan végigtapogatta a külső belsejét, és nem talált semmit, szóval lehet, más volt a ludas. Szerelés után tovább, egy olyan csodás minőségű, járdából kialakított kerékpárúton, aminek a közepén akácbokrok nőttek, és az út felét már benőtte, visszahódította a fű. Nesze neked kerékpáros út! Zsórifürdőre érve megkerestük és elfoglaltuk a szállás. Ez még korán volt, de eleve így is terveztük, hogy a lemálházás után betekerünk még Mezőkövesdre várost nézni, és este megyünk Zsórin pancsolni. Nem is bántam, hogy van ott egy fürdő, mert bár a kisház elfogadható állapotú volt, a fürdőszobát fürdésre alkalmatlannak minősítettem, higiéniai és esztétikai szempontok alapján. Hege szerint sósavval volt kimosva párszor a zuhanytálca, ami felmarta a felületkezelést, azért néz ki úgy, szerintem viszont évek óta nem volt kitakarítva…
Mikor összeszedtük magunkat, hogy induljunk be Mezőkövesdre, kiderült, hogy Bodzának ismét defektje van. Kerék szétszerel, az előző folt elengedte magát. Használati útmutató elolvas (másfajta, mint amikkel eddig dolgozott Hege), kiderül, hogy a foltot kb. 2 percig rá kell szorítani a belsőre – na ez az előbb elmaradt. Remélhetően csak ennyi a gond. Újabb (de biztos, ami biztos más márkájú, de ugyanolyan öntapadós típusú) folt felapplikálása, kerék visszahelyezése után irány a város. Az oda bevezető kerékpárút felhajtóját sajnos nem találtuk meg, csak messziről láttuk, hogy létezik ilyen a főút mellett…
Mezőkövesdre délben értünk be, ebédidő! Hege valami pizza-félét evett volna, én valami egyszerűbbet, de végül ahova beültünk, mindketten palacsintát kértünk. Hege már nem tudom, milyet, én hortobágyit. Rossz választás volt. Hideg, száraz, túl paprikás, nem volt rajta kívülről szósz, csak tejföl. Nem esett igazán jól, küzdöttem is délután a pocakommal miatta. 
Ebéd után először is megkerestük a Gépmúzeumot, ami döbbenetes élményt jelentett mindannyiunknak. Hihetetlen mennyiségű mezőgazdasági gépet halmoztak fel itt nagy területen, ezen kívül szódakészítő, jégkészítő berendezés, kovácsoltvas tárgyak, meg még ki tudná megnevezni mennyi-, miféle, és mire is szolgáló masinák vannak itt kiállítva. Szerencsém van, mert párom alapvetően falusi, és még ért valamennyit ezekhez a gépekhez, így némelyiknek a működését el tudta mondani, így még többet nyújtott számomra ez a múzeum.
Innen egy fazekas házba mentünk, ahol a tulajdonos felesége mondta el nagyvonalakban, mi hogyan történik egy edény elkészítése során, valamint néhány gyors kézmozdulattal a munkapadra felfestett nekünk egy-két mintát is.
Benéztünk egy bútorokat festő család házába és egy mézeskalácsos házba is – ezek felejthető kategóriába kerültek.
Majd véletlenül találtunk rá a Kis Jankó Bori Emlékházra – ami számomra felejthetetlen. Ez a Bori az a hölgy, aki a matyó motívumvilágot kitalálta, megrajzolta, hímezte. Már 13 éves kora óta dolgozott, és fantasztikus dolgok kerültek ki a keze alól. A ház maga nem nagy durranás, de a hölgy, aki ott dolgozik, olyan dolgokat mesélt, ami hatalmas élménnyé tette a kiállítást. Pl. megtudhattuk tőle, hogy annak idején a lányoknak az volt a szórakozás, hogy mentek „karúnyi”. Mai szóval élve karolni, vagyis sétálni a faluban kart karba öltve. Az öregasszonyok meg árgus szemekkel figyeltek, és amelyik lyánynak kilátszott a ruha alól a bokája, azt már megszólták! Azt is megtudhattuk, mi az a „cuháré”. Ez tulajdonképpen a mai házibuli őse. Döngölt föld volt a házak padlója, amit időnként javítani kellett, és a friss föld ledöngölésére táncmulatságot rendeztek. Ez volt a cuháré.
Sajnos mennünk kellett tovább, mert a belvárosban még meg akartuk nézni a Matyó Múzeumot is, és a nyitvatartási ideje miatt muszáj volt innen továbbállnunk. Utólag azt mondom, hiba volt. Inkább hallgattam volna még a néni meséjét a matyók világáról, többre mentem volna vele, mint azzal a steril kiállítóteremmel. Na mindegy…
Visszafelé a külvárosba már a bringaúton mentünk, és megnéztük a fürdő nyitvatartását. A szálláson gyors átöltözés után irány a strand. Nem volt valami jó idő, és a meleg víz sem volt elég meleg, de azért hősiesen elpancsikáltunk benne egy ideig, majd alaposan megfürödtünk a tusolóban is, hogy a szálláson ne kelljen ezt a szolgáltatást igénybe vennünk. A fürdő melletti étteremben megvacsiztunk, majd a kirakodóvásárnak még a végét épp elcsíptük, így be tudtunk szerezni igazi matyóhímzéssel díszített hűtőmágnest is, ajándék gyanánt. Irány az ágy!
A nap mérlege számokban:
- megtett táv: 35,41 km
- tekeréssel töltött idő: 2.43.49
- átlagsebesség: 12,9 km/h
- max. sebesség: 26,4 km/h
Augusztus 17., vasárnap
Zsórifürdő - Poroszló
Zsórifürdőről nem terveztünk nagy távot erre a napra, csak Poroszlóig kellett eljutnunk. Eredeti terv szerint az ottani ÖKO Centrumot tekintettük volna meg, ami több órás program. De mint a bevezetőben említett tiszalöki vízi erőmű, úgy a poroszlói park is arra a sorsra jutott, hogy kihúztuk a megnézendők listájáról. Mi ugyanis két éve láttuk Hegével, Bodzát nem igazán hozta lázba, Tamásék pedig, akiket érdekelhetett volna, nem lehettek velünk. Így már túra előtt fontolgattuk, hogy inkább valami hajókázásra kéne befizetni a tavon. Poroszlóra beérve tanakodtunk, hogy vajon merre lehet kikötő. Én hajtogattam, hogy az ÖKO Centrum háta mögött, úgyhogy felhajtottunk a betonozott gátra, és elgurultunk a Centrumhoz. Ott valóban van egy kikötő, ami azonban tele volt gyerekkel. Hege kerített egy bennfentest, aki azt mondta, hogy teltházon üzemelnek, ha négyre visszamegyünk, talán lesz hely, ritkásabban, mint a sok gyerekkel lenne most. Hát jó, nincs túl sok választásunk. Elindultunk a gáton a másik irányban, hogy akkor letesszük a szálláson a csomagot, ebédelünk, és visszajövünk. Azonban belebotlottunk egy másik, csendes kikötőbe. Itt kérdezősködésünkre elmondták, hogy akár azonnal is indulhatunk, ha van kedvünk. 70 perces, vagy kétórás utat ajánlanak. Utóbbi mellett döntöttünk. A gépeket kikötöttük, összeszedtük, ami egy ilyen útra kellhet (naptej, víz, sapka, fényképezőgép), és gyakorlatilag már ültünk is be a motoros csónakba, ami csak minket, hármunkat vitt ki a tóra! Óriási élmény volt a sok sulyom, tündérrózsa, békatutaj, rucaöröm, nyílfű, tündérfátyol, vízitök, zajongó madarak közt hajózni.
Anomália: a sulyom védett növény – nyilvánvalóan nem lehet irtani. Viszont annyira benőtte már a Tisza-tó felületét, hogy káros a vízre és a vízben-vízen található többi élőlény számára. Furcsa szabályozások vannak életben….
Visszatérve a partra betekertünk a központba, ahol pizzát ettünk ebédre, majd újra a gát felé vettük az irányt, megkerestük az ezeréves tölgyfákat, és eltekertünk a betonozott gát végéig. Majd ugyanezen az úton vissza, és az út melletti térkép áttanulmányozása után megkerestük a szállásunkat. Szinte a legszélső ház volt ez a településen, de rajtunk kívül senki más nem volt benne, így kényelmesen el tudtuk rendezni a dolgainkat, még UNO-zni is volt kedvünk a teraszon este. A szállásbejelentő kitöltése közben megdöbbenve tapasztaltam, hogy előző nap távozott egy egyetemi kolléganőm a családjával. Milyen kicsi is ez az ország!
És el ne feledjem, még kártyázás előtt „kiborítottam” társaimat, pedig már megszokhatták, hogy sokszor szóviccet csinálok. Mint most is. Közöltem velük, hogy a település, ahol most vagyunk, osztrák hátas. Később persze ki is ábrándítottak, hogy az nem osztrák, hanem német, de ehhez már telefonos segítségre is szükségük volt! De azért a lényeget értették elsőre is!
A nap mérlege számokban:
- megtett táv: 40,91 km
- tekeréssel töltött idő: 2.32.21
- átlagsebesség: 16,1 km/h
- max. sebesség: 29,5 km/h
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Amúgy a teljes táv, amit a tiltott zónában meg kellett tennünk, összesen kb. 3,5 km volt. Ám ezt is lerövidítettük, csak hogy ne legyen annyira egyszerű az életünk. 
