„Térkép hiánypótló túra”, azaz...
Busóföldtől Budapestig a Gemenci erdő mentén és a Kiskunságon át
(2015.május 23. – 2015. június 1.) 

Miért  is lett „térkép hiánypótló” ez a  túra?

Aki ismer minket tudja, hogy az általunk kerékpárral bejárt túraúvonalakat „felsrájboljuk” egy Magyarország térképre. Szerencsére elég sok felfedezett terület található már ki kis hazánk „kartográfiai ábrázolásán” amit az elmúlt években már bejártunk. Ennek ellenére még mindig akad jópár fehér folt amerre még nem tekertünk, így a Duna-Tisza közti rész is felfedezésre váró terület volt számunkra. Ennek a hiánynak a pótlására jött az ötlet, „ide kellene valami túrát szervezni és ezt a hiányosságot pótolni”!
  
A hiánypótló túrán az alábbi útvonalat jártuk be:

A túra számadatai:

Tervezés, szervezés

Még a fenti túra fixálása előtt tettem pár renyhe kísérletet Szaminál, hogy az idén tekerjük le ismét a Tisza magyar szakaszát, de ő egyszerűen elintézte: „NEM! Arra megyünk amerre még nem jártunk!!” Felmerül még pár lehetséges túraötlet, de legideálisabbnak EZ a túra ígérkezett.     

Visszagondolva, a túra ötlete több mint egy éves. Kidolgozása pedig két lépcsőben valósult meg. Eredetileg volt egy rövidebb útvonal, Bajától Budapestig a Kiskunság érintésével. Szamival egyeztetve a dátumokat, erre már 2014. január 30-án volt egy „hevenyészett” ötletünk. Útvonal nagyjából kitalálva, a távok „körülbelül” leosztva, már csak szállást kell foglalni, a látnivalókat összeírni és akár indulhatunk is.

Egy alkalommal beszéltem Szaminak a Kölkedi Fehérgólya Múzeumról. A reagálás erre: „ő ezt látni akarja”! Így a túra elejét átalakítva, Bátaszékről indulnánk Mohács felé, majd átkompozva visszatérünk az eredetileg is tervezett útvonalra Bajánál. (Nem beszélve arról, hogy a térképünkön Duna vonala melletti részletből hiányzott a Baja-Mohács közti szakasz, így ez is kapóra jött, hogy újabb „térkép hiánypótló” részt tudunk teljesíteni.).

A túra végleges útvonalának összeállítása, a látnivalók összegyűjtése, a részletek kidolgozásának kezdő időpontja: 2014. 11. 06-a volt. Hogy is kezdik az öregek a mesét?  Erre a napra úgy emlékszem, mintha ma lett volna, „’iszen…”!!!! Hogy miért is volt jeles ez a nap, honnan tudom ilyen határozottan és pontosan? Megnéztem az elmentett dokumentum létrehozásának időpontját!

A következő kérdés: mikor induljunk???  A túra kidolgozása alatt (talán Szami) felfedezte, hogy az új útvonalon található Szeremlén minden évben, pünkösdkor, megrendeznek egy érdekesnek tűnő néphagyományt, a „Szeremlei ladikázás”-t. Jött a nagy ötlet, mi lenne, ha megnéznénk ezt a rendezvényt? A tervezett útvonalon nem kellene változtatni, mert a kitűzött Kölkedi Fehérgólya Múzeum megtekintésén ez nem módosít semmit. A megbeszélés eredménye: Nézzük meg!!! De hogyan is jutunk le erre a rendezvényre? Kitaláltuk, vonattal indulunk… majd szépen „hazakerekezünk”. 

A pünkösdi rendezvény egyből meg is határozta a túra időpontját. Hiába no’! A kedvünkért nem teszik későbbre ezt a csónakázós mizériát, nekünk kellett ehhez a dátumhoz alkalmazkodni. Így lett a túra kezdőnapja 2015. május 23. szombat, majd az indulást követően, ahogy sorba teljesítjük a napokat, a rendezvény időpontjában érünk ide és jól megnézzük ezt magunknak!

A túrához kellenek túratársak is!!!

Szokásos, számomra ideális, 6-8 fős létszámmal gondoltam ezt a túrát is végigtekerni. Ezért a már „megszokott” kis csapatunkkal igyekeztem felvenni a kapcsolatot. Volt, aki az év elejei „kapcsolatfelvevős” levelemre nem is reagált. Így a második levélből „ezt tervezzük, és ekkor, jössz-e velünk?” már kimaradt. Volt, akit érdekelt volna a túra, de „munkahely további létének bizonytalansága, illetve a szabi kivétel hogy is oldható meg ilyen légkörben” okán nem erőltette a részvételt. Volt, ahol a kinézett szállások befogadóképessége limitált volt. Így a végére csak Évi és Tamás (illetve Szami és szerénységem) volt az a fix pont, akarom mondani létszám, aki indult a „rajvonalnál”. Ennek tükrében álltunk neki a szállások lefoglalásnak. Túratársakkal történő többszöri egyeztetést követően (ahol nem egyszer én maradtam alul a kinézett szállás tekintetében, pl. Kuli Pintyó, és még sorolhatnám!!!! ) sikerült ezt is megoldani.

És még így is, hogy minden rutinból, illetve gördülékenyen ment, mennyi idő, ténykedés is van abban, hogy az ötlettől a most olvasott beszámolóig eljutottunk. Csak a főbb állomások. A túra kitalálása, az útvonal megtervezése, a látnivalók összegyűjtése, összeírása, a látnivalók függvényében a napi távok leosztása, egy hevenyészett költség kalkuláció (lesz-e rá keret), térképek megvásárlása, beszerzése, szállások keresése, lefoglalása, látnivalók pontosítása (látogatható-e, be kell-e jelentkezni), stb. Hogy mennyi is lehet ez időben? Cirka 35-40 óra. És akkor nem is beszéltünk az önszorgalomból készülő beszámoló megírásáról, illetve a fotókról, a honlapra való felrakásról. Vajon megéri? Naná, hogy megéri!!!

1. nap (szombat) 
(Budapest) – Bátaszék – Mohács 

Közeledett az indulás napja…

A múlt évi túrabeszámolómban ezt írtam: „A túra során semmi nagy, akarom mondani leküzdhetetlen akadály nem jelentkezett (szerencsére). Se rossz idő, se műszaki probléma, se...”

A 30 napos, majd a 15 napos időjárás előrejelzést nézve… „hurrá jó időt ígérnek”! Majd jött a derűre ború. Ahogy közeledett a kitűzött nap, az időjárás előrejelzés úgy romlott percről-percre. „Kicsit rossz lesz, rosszabb lesz, nagyon rossz lesz!!!!” Az indulás előtt már bennünk volt a félsz rendesen, mi lesz, ha annyi eső esik, mint amennyit ígérnek? Nekem van vízhatlan ruhám... de Szaminak nincs. 2000 óta tekerek kicsit komolyabban, így kirándulós bicajosként. Eddig még nem kellett elővenni... De most jó szolgálatot tehet, ha valóban olyan lesz az idő, mint amit ígérnek. De akkor is! Mi legyen Szamival? Irány a net, ahol kinéztünk neki is egy vízhatlan ruhát. Még szerencse, hogy az indulás előtti nap szabin voltam, így el tudtam menni érte. Mit ad Isten, pont olyan volt, mint az enyém, bár ez csak a megvétel után derült ki. Most már tényleg indulhatunk!!!!

A vonatunk korán indult a Déliből. Azért, hogy időben oda is érjük, sajnos jó korán kellett kelnünk: hajnali 02.00 órakor. Húúúúú, de nem akaródzott kikászálódni az ágyból!!! Pozitívum: legalább nem esett! Készülődés, felmálházás, elkészültünk (de korán van még!). De!!! Inkább a Déliben várjunk, mint itthon.

Kihalt, sötét városon tekertünk át. Amit észrevettem az első méterek után: a felmálházott bicajjal kissé más az ember stabilitásérzete, illetve a kigyorsítások sem mennek olyan könnyen. (Az utolsó napokban a málhában már csak a mindennapi le és felszerelés volt zavaró!)

Tekerjünk csak tovább… már csak 10 perc a Déliig! És megjött!!! Na nem az! CSAK az eső. Eleinte alig észre vehető „pötyögés”, majd ez egyre intenzívebben átmegy felhőszakadásba. Szami már kora reggel a vízhatlan ruhát vette fel, én csak a kevésbé vízállót... Szerencsére nem ázott át a kabátom, de vízálló nadrág híján sikerült „elvizesedni” alulról rendesen.

Így szálltunk fel a vonatra. Utazás közben hol esett, hol nem. Sárbogárdon át kellett szállni a Bátaszék felé induló szerelvényre. De jó! Leszállásnál: nem esik!!! Bő fél órát kellett várnunk, persze, hogy megjött közben az eső. Na mindegy, kibírjuk, csak induljunk már! Ez is eljött. Vonat zakatol, mobil csörög! Tomi telefonált, ők már Bátaszéken vannak! „Oké mi is érkezünk majd!”

Útközben kiderült, hogy nyertem egy Kinder csokit (amit csak 2015.06.05-én kaptam meg!). Szami szerint a vonat Inter Régiós járat volt, szerintem meg személy. (Jóóóó, én könnyen voltam, há’ ’iszen én vettem meg elővételben a jegyet és ott közölték, hogy ez nem IR vonat. Szami csak erősködött, hogy fogadjunk. Én biztosra nem akartam fogadni, de a végén engedtem. A vonaton a kalauztól megkérdeztem, hogy akkor most min is utazunk? IR, vagy személy: Persze, hogy SZEMÉLY volt a kalauz szerint is. Ő meg csak tudja, hogy min is dolgozik! Kérem a csokimat!!!!) 

Jön a kalauz és szól „Bátaszék következik”... ahol csak az eső fogadott minket. Évi/Tamás egy közeli fedettpályás egységben várt ránk. De régen is találkoztunk! Puszi jobbról, puszi balról, és mert hideg volt, egy lélekmelegítő az egységben. „Lélekápolás” közben átadtunk egy kis emléket a túra alkalmából. Semmi extra. Egy kulcstartó, benne a tervezett útvonal térképe. Ennek ellenére mégis úgy tűnt, hogy az érintettek örültek a „meglepinek”.

Megbeszéltük, hogy Bátaszéken mit is akarnánk megszemlélni. Az Egyháztörténeti gyűjteményt egyhangúlag elvetettük, mivel a túra során több ilyet terveztünk megtekinteni. Viszont jól megnéztük a Ciszterci romkertet, és a mellette lévő szép templomot. (A korábbi gyakorlat szerint most sem kívánom leírni az általunk megtekintett összes látnivalót, csak azokat, amelyek nagyon bejöttek, vagy netán pont, hogy nem jöttek be számomra. Így nem feledékenységből hagyok ki látnivalós dolgokat, csak nem ez a fontos egy ilyen beszámolónál. Aki ott volt, úgy is tudja, hogy mit láttunk, aki nem... annak szívesen elküldöm/átadom a kigyűjtött látnivalót az útvonallal együtt.)

Induljunk, vár minket Mohács!!! Azt hittük, Alföldi túrát szerveztünk! ÁM! Útközben kiderült, hogy előtte még le kell küzdenünk a Baranyai-dombság „hú de dombos” lankáit. Jött a fel-le (de inkább fel, mint le). Nem csak a dombokkal kellett küzdenünk, hanem az esővel, és a széllel is! A vízhatlan ruha jól védett, kiállta a próbát, ennek ellenére nem a legideálisabb tekerős öltözet!

Esőben értünk be Dunaszekcsőre, melynek egyik fő nevezetesség a Magtár, ami hajdanán templom volt. Elvileg „bejelentkezős a bejutás”, de! Szerencsénk volt délutánra nagyobb rendezvényt szerveztek és erre készültek, így minden nehézség nélkül körül tudtunk itt nézni. Még vezetőt is kaptunk egy hozzáértő „műkedvelő” történész személyében. Jó „beszélőkével” megáldott, hozzáértő úriember, élvezet volt hallgatni az általa elmondottakat. Nem csoda, hogy jól elidőztünk itt. Minden jónak vége szakad egyszer, eljött a továbbindulás pillanata.

Az épületből kilépve „örömmel állapítottuk meg a pontos időt”… Úgy 10.50 óra körül lehetett… és nem mellékesen ehhez az időponthoz kapcsolódik az is, hogy elállt az eső! Hurrá, most már tényleg induljunk!

Ezt követően az útvonalunk az élő Duna közelében vezetett, így elég sokszor gyönyörködhettünk kis hazánk egyik nagy folyójában, csodás panorámájában, kék vizében és a partokat borító hatalmas zöld területekben! Hm… lehet még mindig elfogult vagyok a „vizes helyek” tekintetében? Igen! Bevallom ezek a legkedveltebb túracélpontjaim!

Mohácsra érve jutalmat kaptunk… végre melegen kisütött a nap. A városba beérve, egységes „sztriptíz” egy elágazóban. Eső ruha le (kiderült, hogy nem csak kívülről vízhatlan, de az izzadságot is „jól nem ereszti át” kifelé… ). Itt jól megbeszéltük, hogy csak átsuhanunk a városon (annak ellenére, hogy itt fogaltunk szállást), le sem málházunk, hanem megnézzük a kicsit délebbre fekvő kinézett látványosságokat.

Mivel ebédidőre járt, most hideg kaját szereztünk be, amit a Duna-parton, panorámában gyönyörködve fogyasztottunk el. Gyerünk tovább… A város szélén felhajtottunk a betonozott gátra, és Kölkedig meg sem álltunk! (Útközben kiszúrtam egy nekem nagyon tetsző helyet a vízparton. Természetes gát, vagy tán inkább csobogó, amit visszafelé feltétlen meg kell nézni és jól le kell lefotózni!) Kölkeden egybehangzó vélemények alapján érdemes volt betérni a Fehérgólya Múzeumba.

Innen már csak Sátorhelyig, a Mohácsi Történelmi Emlékhelyig „kellett” eltekernünk. Itt derült ki, hogy volt egy potya utunk. Szami már járt itt. Én is… korábbi kiránduláson, plusz még két bicajos túrán. Így ez minket nem hozott lázba, csak a többiek miatt terveztem ennek a nevezetességnek a meglátogatását, „ha már amúgy is erre járunk” címszóval. Tamás is látta, ő is szívesen kihagyta volna, Évi még nem járt itt, de egyedül nem akart bemenni. Hiába akartam őket rábeszélni, ha már itt vagyunk… szóval ennek a látnivalónak a megtekintést kihagytuk. Kis pihi, melynek során megbeszéltük a visszautat. Választási lehetőség: A rövidebb közút, vagy a hosszabb gátas részek??? Egyhangúlag a másodikat választottuk. Amit nem is bánok, mivel én a fent említett „csobogót” mindenképp meg akartam nézni, lefotózni!  

A gáton visszafelé tekerve Szamival megbeszéltük, hogy ez számunkra tiszta Tisza „fíling”-es érzés: gát, víz, gyönyörű tájak, madarak, és csak a keréksurrogás monoton zaja.

A csobogónál megálltunk, ahol fotózás, mélázós pihenés. Nagyon úgy tűnt, hogy senki nem akar továbbmenni, csak nézte a tájat, és hallgatta a semmit, vagy a csendet néha megtörő madárrikoltásokat, illetve „azanyáddemegcsíptélterohadtszúnyog” kezdetű magyar népdalt! Sokadik fotó után mégis én voltam az, aki kis csapatunkat a továbbhaladásra ösztökélte, hisz még rengeteg látni való várt ránk a mai napon.

Mohács nevezetességeit bicajjal jártuk körbe. Épp a Polgármesteri hivatal előtt tekertünk el, amikor észrevettük, hogy „lakodalom van a mi utcánkba”, vagyis násznép tódul ki a térre. Persze, hogy meg kellett itt állnunk, bámulni a menyasszonyt, meg a tömeget!!! (És mindezt nem miattam!!! ) 

A látnivalók sokaságából csak kettőt emelnék ki, ami nekem nagyon bejött: Nagyboldogasszony fogadalmi emléktemplom, illetve a Busó-ház. Bevallom, én még nem voltam a mohácsi Busó felvonuláson, nem láttam ezt a tömeghisztériát. A múzeumot megtekintve lett némi rálátásom/elképzelésem erről a rendezvényről. Nagyon bejött ez nekem! Köszönjük az itt árusító hölgyeknek azt, hogy amíg mi a múzeumot körbejártuk, addig vigyáztak a bicajainkra és a málhánkra.

A múzeum felé haladva csodás kajaillatok csapták meg orrunkat, és emlékeztetve gyomrunkat, hogy lassan itt a vacsi idő. El is döntöttük, hogy a meleg estebédünket itt fogyasztjuk el!  Előtte, még megejtettük a szállás elfoglalását, illetve a fürdést.

Meg kell jegyeznem, hogy a belváros szívében tök jó és nem utolsó sorban olcsó szállást sikerült lefoglalnunk!!! Legyen ez a reklám helye!!! Szállásunk a Centrum Panzió-ban volt.

A fenti helyen vacsiztunk. Választék bőséges, kiszolgálás első osztályú, de mondjuk úgy... ettünk már vendéglőben jobb kaját is Nem volt rossz, de... Amikor fizettünk, a pincértől megtudtuk, hogy ma van a „Jánoskázás”, illetve után tűzijáték is lesz. Ott a helyünk, ezt látni kell, induljunk el a Duna-part felé! Jól megnéztük a Jánoskázást, melyről (bevallom) itthon tudtam meg mi is ez pontosan:

„A legtöbben, ha azt hallják Mohács, akkor azonnal a busójárás jut eszükbe, mint a település leghíresebb, leglátványosabb programja. Pedig más is történik a télűzésen kívül a baranyai városkában! 1989 óta élő hagyomány Nepomuki Szent Jánosnak, a vízen járók védőszentjének megünneplése, melyet a helyiek csak röviden “Jánoskázásnak” hívnak. A hagyomány alapja a dunai hajósok, molnárok, halászok által Nepomuki Szent János napján, május 16-án tartott ünnepélye, mely mára két napos ünnepséggé nőtte ki magát, számos kulturális és szórakoztató programmal elegyítve a neves eseményt.”

Felejthetetlen látványt nyújtottak számunkra a Dunán csónakázó felvonulók, illetve több ezer lámpás hajócska, ahogy elúsztak előttünk. Közben lehűlt az idő. A többségünk a napközbeni meleghez öltözött, így nem kicsit kezdtek fázni. Évi/Tamás a kis hajók elhaladása után visszament a szállásra. Mi még megnéztük Szamival a tűzijátékot, majd mi is a távozás, ezt követően az alvás mezejére léptünk.

Megtett táv (km): 76,86
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 4:59:54
Átlagsebesség (km/h): 15,3

2. nap (vasárnap) 
Mohács – Baja

A mai napon (sem) keltünk korán, végül is szabadságon vagyunk! Hova rohanjunk, ha nem kell a vonatot elérni… Reggelinket, mint szinte minden túránkon, most is egy parkban fogyasztottuk el. (Szerencsére vasárnap is találtunk nyitva tartó kis boltot, „hála” annak, aki ezt így kitalálta!!!!)

Még a tegnapi napon házigazdánktól megtudtuk, hogy ma van a Szent Miklós Vízimalom megnyitó ünnepsége. (Tegnap, még az infó előtt, fel is merült bennünk, hogy meg kéne ezt nézni, de… és… mivel... mire kiderült, hogy hol is van, addigra a város túlsó végén kerekeztünk. Így már szinte le is mondtunk róla.) A kapott instrukciók alapján mégis úgy döntöttünk, hogy ezt meg kell néznünk. (Szami akarta leginkább!) Vissza oda, ahol tegnap már jártunk, „szriptizeltünk” Mohács határában. Egy boltban pontosítottuk, hogy merre is az ARRA.

Bevallom, láttam már jópár malmot, malommúzeumot. Azt hittem, nem sok újat fogunk itt látni, találni. Mégis! Az épületet körbejárva, látva a régi fotókat, hogy is nézett ki ez az épület, mint romhalmaz és most mi lett belőle. Le a kalappal a felújítók előtt! Érdemes volt visszajönni ezért!

Jól körülnéztünk, már épp indultunk volna, amikor kiderült, hogy azt a részt, amit ma akarnak átadni, Szami, illetve én nem is láttuk! Gyerünk vissza megnézni, lefotózni! Na ezzel el is ment az idő! Így, a kinézett 10.00 órás komphoz elég tempós tekerést abszolváltunk, hogy elérjük. Le nem késtünk volna semmiről, mert 30 perc múlva indult a következő, de ha már kinéztük… Elértük! Még volt is pár perc időnk, akár kávézhattunk is volna, ha ezt a komoly ténykedést nem a túlparti kompkikötőben terveztük volna megejteni! 

Amíg a kompot vártuk, felfedeztünk egy nálunk „sokkal csomagosabb” túratársat. Megpróbáltunk pár szót váltani vele, de a nyelvi nehézségek miatt nem igazán sikerült sokat megtudni róla/tőle.  Már a kompon „ladikáztunk” amikor odajött hozzánk és kérte, hogy lefotózhassa az általam használt papír alapú térképet. Persze hogy! Még mondtam is Szaminak, hogy adjuk neki oda a tartalék garnitúra térképünket. A srác ennek nagyon megörült és köszönte ezerrel. Mint kiderült ő az EuroVelo 6-oson tekert. Mivel mi Fajsznál lekanyarodtunk erről, így a térképeknek csak egy részét tudta használni, ennek ellenére mégis lefotózta a térképeket.

Átérve: Kávé. Hiába! A kocsi sem megy benzin nélkül… és az én bicajom sem megy kávé nélkül!

A kávét, mint egy nagyobb adag „doppingot”, leborítva máris betonozott gáton tekertünk Szeremléig... egy seggel. Útközben beszélgetés, mivel forgalom nem igazán volt a gátakon.

Tamás korábban a gátakra ezt mondta: „meg tudja érteni miért is szeretjük mi a gátakat”, majd jött részéről egy „pálfordulás”, szerinte ez ingerszegény környezet, neki EZ nem annyira bejövős. :

Nem baj! Szaminak és nekem EZ a kedvencünk. Tekerni a „semmi közepén”, és a szinte érintetlen természetet bámulni, hallgatni a „semmit”! És csak tekerni, a gumisurrogás monoton zaját hallgatva. Tény… egy idő után ingerszegény, de mi megtaláljuk benne magunknak a benne rejlő szépet, a nekünk tetsző jót. Nem baj ez, nem vagyunk egyformák, „neked ez jön be, nekem az.” Egy a lényeg! A végén, a túra összegzésénél a végeredmény pozitív legyen!

A semmi közepén tekerve látjuk ám, hogy közel sem annyira magányos már a gát… emberek, sőőőt bicajosok beszélgetnek az úton. Mellettük elhaladva felismertük a reggeli kompos túratársunkat, így bizonyossá vált számunkra, hogy eddig jó irányba tekert!

És egy kis kitérő… Arra nem is akarok sok szót vesztegetni, hogy a legfrissebb kiadású térkép (ami nincs egy éves, és nem annyira olcsó) kissé hibásan jelöli az útvonal minőségét. És csak halkan jegyzem meg, hogy a kérdéses útszakaszon látszott, hogy azért nem egy éven beül épült. Lehet, hogy a térkép is követhetné gyorsabban az aktuális változásokat! „Esetleg” ennyi pénzért ezt el is várhatnám?

Szeremlére korán értünk. Mivel nem ismertük a helyi programot, úgy időzítettünk, hogy kb. 12.00-re érjünk ide, így nem maradunk le semmiről. Pontosan így is történt… nem maradtunk le semmiről, mert még el sem kezdődött! Úgy terveztük, az ebédet majd itt ejtjük meg, egy „Lacikonyhán”. Na ez kissé megcsúszott!! Nem a Laci! Az ebéd!!!

Majdnem 2,5-3 óra pihi volt még a rendezvényig. Addig hol is töltsük el az időt? Jött egy ötlet, mi más, mint a helyi kúúúúlturális egység... egy Kocsma! Itt UNO partit rendeztünk és elrágcsáltunk egy kis mogyit és mazsolát.

14.00 óra körül már elkezdődött a „buli”: májusfa kitáncolás, zene, tánc és egyéb kulturális műsorok. Így itt már mi is hozzájutottunk a tervezett, kissé késeire sikeredett ebédünkhöz, amihez persze a „ladikázás” egyik helyi nevezetes kajája is dukált! Mi más, mint a híres nevezetes „Szeremlei borsos kalács”. Mi is ez, milyen nevezetesség kapcsolódik ehhez????

„Szeremlén az ünnepi asztal elmaradhatatlan étke a borsos kalács. A lágy kelt tésztából készült kerek kalács, melyet kisülés után forrón meghempergetnek a tejfölös, zsíros sós borsos mártóban, „nemzeti étel” Szeremlén. Nevezték kálvinista kalácsnak is, hiszen minden nagy egyházi ünnepen sütötték ezt a sós-édes süteményt, elsősorban a falu tősgyökeres református közössége. A családi események, ünnepek záróakkordja is ez az étel volt. Lakodalmak készítőjében pénteki záró étel, keresztelőkön pedig ezt adták komakalácsnak” a hazainduló keresztszülő-pároknak.

A borsoskalács olyan speciális lokális ételtípus, amely a Duna alsó szakasza mentén mindössze néhány sárközi település (pl. Szeremle, Érsekcsanád, Báta) gasztrokultúrájában található meg. Van ahol a formája más, van ahol a mártójába lisztet is tesznek és hosszúkásra fonják. Szeremle népessége mindig is magáénak vallotta ezt a különleges kelt süteményt, és úgy tartják, hogy a szomszéd falvakba házasodott szeremleiek terjesztették el azt.”

És íme! Életünk kockáztatásával megszereztük a nagy titkot!!!! És most megosztom lesz, ami lesz!  Receptje a következő:

Borsos kalács

Kalácshoz hasonlóan készítjük, kétszer kelesztjük. Alapja a mártó nélküli, ugyanebből a tésztából készült pusztakalács.

Hozzávalók a tésztához:

2 kg búzaliszt, 1 liter tej (ha lehet jó zsíros, nem az agyonpasztőrözött), 3 marék cukor (15-16 dkg), 10 dkg élesztő, só, az ujjak végével felmarkolva, az annyi, mint 10 g, 1 egész tojás, tyúkok alól, 4 tojássárgája, mert a fehérjétől kemény lesz a tészta, kb. 1 dl olvasztott tyúkzsír (étolajjal helyettesíthető, de így az igazi), kb. 1 dl étolaj, a zsírosság jót tesz a tésztának.

Hozzávalók a kenyőjéhez:

3 nagydoboz tejföl, 2 dl étolaj (zsírral is mehet kb. 2 púpos evőkanállal felolvasztva) kb. 2 teáskanál só, 3/4 csomag őrölt feketebors.

Lényeges tudnivaló, hogy minél lágyabb a tészta, annál foszlósabb a kalács, valamint az is, hogy a mártogatás után le kell a meleg kalácsot borítani, és letakarni, hogy saját gőzében puhuljon meg a tészta. Napokig finom, különösen melegítve!

Érdekes volt figyelni, amikor egy „férfiember” épp formázta, fonta a kalácsot… A tésztából maréknyi cipókat vágott, melyből a fonatot készítette, majd közölte, hogy most kicsinálom a kalácsot, vagyis: mindkét kezének ujjaival a tésztából hengeresen hurkát sodort, majd bal kezével a tészta egyik végét lerögzítette, a másik kezének tenyerével pedig felsodorta/felgyűrűzte azt. Ebből kört formázott, a két végét egymáson átfordítva az alján összeillesztette. Úgy tűnt, nem az elsőt gyártotta életében. Még javasolta is: „Ha ezzel nem akarunk bajlódni, akkor csak nyomjuk össze a végeit.”

Ebéd után jött a Ladikázás, amire kivonult a falu apraja, nagyja. (Vagy legalábbis egy része!) Énekeltek, táncoltak, láthatóan jól érezték magukat. Mi is! Szamival fotóztunk is ezerrel! A ladikázásnál azért némelyik „ladikosnak” lenne még mit csiszolni az evezőlapát kezelési technikáján! De a lényeg, hogy minden leány szerencsésen átért a túlpartra (velük én is, mert épp a kompról fotóztam, amikor elindult velünk. De ne aggódj!!! Visszatértem, mert különben hogy olvasnád ezt a „túraizét”???). Ők a túlparton arra el… mi meg erre… Baja felé. A mai napra még volt vissza egy kis etap. Nem beszélve arról. hogy hivatalosak voltunk Évi egy iskolatársához, vacsira, illetve a szállást is ő biztosította. 

Házigazdánk már várt minket. Tiszteletünkre főzött egy finom bajai halászlét, ami mellé pia hegyek dukáltak. Beszélgetés, zenehallgatás (és a többségnek még több pia). 

Szamival mi 22-23.00 óra körül aludni tértünk. A többiek még daj-dajoztak. Lehet, hogy volt, akinél másnap ezért jött az „ajj-jajj”! Másnap reggel a romokat látva jól sikerült a buli.

Megtett táv (km): 53,83
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 3:06:08
Átlagsebesség (km/h): 17,3

3. nap (hétfő) 
Baja – Kalocsa  

Ma sem keltünk „időre”, csak esőre! (Előreszaladva: szinte egész nap esett, hol jobban, hol kevésbé, és vele járt az elmaradhatatlan szembeszél is.) Reggeli program, készülődés és az éjszaki „romok” megszemlélése, majd egy „ki tudja, hol, milyen módon elveszett” szemüveg megkeresése. Indulás után reggelinket a bajai belvárosban vásároltuk meg, amit szokás szerint talpon állva fogyasztottunk el, most épp a Sugovica partján.

Békés táplálkozásunkat követően elbúcsúztunk házigazdánktól és áttekertünk a bajai hídon Pörböly felé. Szerencsére elég kicsi volt a forgalom (igaz ma is munkaszüneti nap volt pünkösdhétfő révén).

Pörbölyön meg akartuk mutatni Éviéknek a Nagyrezéti vadmegfigyelőhely állatait. Ez elmaradt sajnos!!! A sok esőtől annyira felázott a földesút, hogy a kerékpárokkal csak tolva lehetett volna ide „beközlekedni”. Szami és én már többször voltunk itt, Tamásék sem erőltették a sáros utat, így ezt kihagytuk.

Gátra fel és bártan előre!!!! (Énekeltük is „a gáttal, a széllel egy az utunk” kezdetű mozgalmi dalt!!!) A töltésen, ahol jóformán rajtunk kívül csak a madár járt (vagy még az sem), az eső ellenére is jól éreztünk magunkat. (Évi/Tamás nektek mi erről a véleményetek? Vagy most is ingerszegény volt?? Vagy...??? )

Számunkra továbbra is kihagyhatatlan, feledhetetlen élményt nyújtottak a betonozott gátak, melyek az érintetlen, háborítatlan természet benyomását sugallták. Ja és amit azért kihagytam volna... a túránk egészére jellemző... szembeszelet!

Így értünk el a Lankóczi Vízügyi Múzeum-hoz. Bejelentkezős… amivel csak annyi baj van, hogy a neten található telefonszámot nem veszi fel senki! (Nem kéne esetleg ezt frissíteni, vagy egy olyan telefonszámot megadni, amin el is lehet érni valakit? Vagy egy közvetlen számot kiírni, amit eleve az érintett vesz fel? Vagy csak én gondolkodom naivan szokás szerint?)

Amikor odaértünk, egy életünk, egy halálunk, meg amúgy is!! Mit veszthetünk? Bekéretőztünk a Vízügyi Múzeumba, ami szerencsére sikerrel járt, így ezt a nevezetességet is kipipálhattuk! Mehetünk is tovább a Keselyűsi Csárdához! Kisebb eltévelyedést követően ideértünk. (Új kerékpárút készült, amire nem emlékeztem, mert még nem jártam erre, illetve a térképen sem szerepelt.) Szami meg is jegyezte utólag: „Ami sorompóval le is volt zárva, mégis ezt erőltetted, hiába mondtam, hogy nem kéne. ” Igazad van drágám... miért is nem te vezeted a túrákat???

Hmmm, milyen nagy név is EZ az „őskövület” túrázók közt: Keselyűsi Csárda! Aki most akarná felkeresni… ne tegye! Megszűnt. Helyette az út túloldalán épült egy ÖKO turisztikai központ. Erről csak jót tudok mondani!! Rendezett, olcsó, jó helyen van… ennek ellenére én sajnálom valahol a lelkem mélyén a csárdát, mégha ez az ÖKO izé puccosabb, netán jobb is!!!

Átkeltünk a Sió-Zsilipen, ahol egy kicsit körbenéztünk, majd utunkat a Szekszárdi Duna-híd felé „vezettük”. A hídtól megint csak az „ingerszegény” gáton kerekeztünk tovább Fajszra. (Lényegében Pörbölytől Fajszig betonozott gáton tekertünk, ami cirka 32-33 km-t tett ki.)

Ami jó volt, fent leírtam. Láttunk (jópár) erdei, és kevésbé erdei állatot útközben… róka, őz, fácán (nálunk csak „eccerűen fácány”), tehén, „szarvasló” (Hogy mi is ez? Kérdezd Szamit!! Ő látta ezt!)

Fajszon pihi, sör. Itt megpróbáltam elmondani egy korábbi túrán beszerzett infót. Ami csak félig meddig sikerült. Hiába… idővel az emlékek a feledés homályába vesznek. De azért is felelevenítettem!!!! Hogy mit is? A Dömös hajó tragédiáját, ami 1951. június 22-én történt.

Bármilyen hihetetlen az 1951-ben bekövetkező tragédia 1944. április 8-án, éjjel kezdődött. Ekkor 18 Wellington és 3 Liberátor típusú nehézbombázó, ezek a hatalmas, lomha nagy madarak, gyomrukban aknaterhükkel a Belgrád-Bázias Duna-szakasz fele vették az irányt. Zavartalanul szelték át az éjszakát és ezen a száz kilométeres szakaszon 40 darab ezerfontos (454 kg) akusztikus ráhatással működő aknát telepítettek a Dunába. Ezek közül robbant fel egy bomba évekkel később.

1951. június 22-e egy közönséges nyári nap volt.

Schafer János matróz így emlékezett vissza ezekre a percekre:
„Nem indulhattunk menetrend szerint 10 órakor, mert egy iskolás gyermekcsoport érkezését és beszállását kellett megvárnunk. Mivel nem jöttek, elindultunk, de az állomáson meghagytuk, hogy jöjjenek utánunk Dunaszekcsőre autóbusszal és majd ott is felszállhatnak, megvárjuk majd őket. Oda sem jöttek, tehát mentünk tovább és már eléggé késésben voltunk... A hajó nem csak kirándulókat és kofákat szállított, hanem ebben a korban napi közlekedési eszköze is volt a Duna partján fekvő községek lakóinak.”

Vajon mi volt a valószínűsége annak, hogy hat évvel a háború után éppen a "Dömöst" érje el a végzet, az évekkel korábban ledobott bomba felrobbanjon? Mégis…

Hajót hatalmas robbanás rázkódtatta meg, amit kisvártatva még egy követett. A gőzöst már az első detonáció két darabra szakítja és a hátsó rész azonnal elsüllyed. Felnőttek és gyerekek, egyszerű utasok és a személyzet tagjai voltak az áldozatok. 16 férfi és 18 nő lelte halálát, köztük 7 kisgyermek.

„A detonáció moraja végighullámzott a békés, napsütötte tájon, áthömpölygött a védgáton, aztán néhány pillanatra süket csend támadt. Hosszú másodpercek telnek el, mire a víz felől felhallatszottak az első sikolyok, a segélykiáltások. A faluban mintha megérezték volna, hogy valami nagyon nagy baj történt, mert a közelebb lakók szinte ösztönösen rohantak a közeli partra.”

Hogy mi is történt valójában? Lehet rejtély marad. A Dunában maradt bombák elméletét el akarták tusolni. Vajon miért is? Talán Schafer János matróz megjegyzése a kulcs hozzá: „...akkoriban az volt a hivatalos álláspont, hogy a Duna teljesen aknamentes. Tehát ez nem lehetett akna...!!!!”. Vagyis csak arról lehetett hivatalosan szó, hogy ami a Dömössel történt, az az „ellenség műve”, szabotázs a javából. Ne feledjük: a koncepciós perek idejét éljük, milyen jó kis forgatókönyvet lehetett összeütni a szerencsétlen hajó katasztrófájából az ÁVH boszorkánykonyháján.
 
A mese után folytattuk utunkat Kalocsára. Tekerés közben áthaladtunk Bátya belterületén, ahol van kerékpárút!!! Pontosabban kerékpárútnak csúfolt járda. De még annak is pocsék! Ha megcsinálnák rendesen, azt mondom oké. Pl. két jól elkülönülő, elválasztott sáv. Na itt ilyen nem volt!!! A főútról letiltnak, mert balesetveszélyes… Nem balesetveszélyes, ha egy keskeny útra összezsúfolják a gyalogost és a bicajost? És lakott területen kívül mennyivel balesetveszélyesebb tekerni, mint itt a faluban? Korábban is írtam már erről a „csodáról”, ami senkinek nem jó. Se a gyalogosnak, se a kerékpárosnak. De biztos van nálam hozzáértőbb!!! Neki biztos van erről papírja, meg tudja tervezni, de sosem bicajozott. Tán ha megkérdezne pár gyakorlati embert, aki már legalább, ha máshol nem fényképen, látott bicajt, bicajutat…

Szóval nem elég, hogy a járda keskeny volt, de a minősége! Olyan „bassza meg, aki ezt megcsinálta!!” És beismerem! (Sújtson le rám a törvény szigora... ha rám tudja bizonyítani!) Kimentünk a műútra, és itt tekertünk tovább!

Na mindegy… ennyi háborgás után csak-csak elértünk Kalocsára. Megkerestük a szállásunkat, ahol egyedül voltunk egy félkész panzióban. Amiről bővebben csak annyit: Ennyi pénzért elment, tán majd ha elkészül lesz ez jobb is. Mai napra nem maradt más: Fürdés, mosás, vacsi egy közeli pizzériában. (Meg kell jegyezni a hideg párás idő miatt a frissen mosott ruhák alig száradtak, még napokig nedvesen vittük magunkkal, és hol csak tudtuk, szárogattuk ruháinkat.) Vacsi után várt bennünket a megérdemelt alvás.

Megtett táv (km): 63,71
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 3:56:37
Átlagsebesség (km/h): 16,1

4. nap (kedd) 
Kalocsa nevezetességei

Ébredés, összecihelődés után megcéloztuk a belvárost... bicajjal! Reggelinket az eddig megszokottak szerint egy bolt előtt fogyasztottuk el.

A belvárosban megtekintettük a bennünket érdeklő nevezetességeket. Igen! Kb. ennyit írva erről a napról. Ennek ellenére... szinte az egész napunk elment erre az egy mondatra!

Na jó! Ne maradjon benned hiányérzet, kicsit bővebben is elmondom, hol is jártunk! Megnéztük a szép belvárost. Ami nagyon tetszett: Érseki palota, Kalocsai Főszékesegyház (sajnos csak kívülről tudtuk megnézni felújítás miatt), Kalocsai Színház, Paprikamúzeum, Kalocsai Porcelán Manufaktúra, Érseki könyvtár, Chronos 8.

Amit külön kiemelnék, az az érseki könyvtár... csodálatos, az idegenvezető felkészült, alaposan elmondott mindent, az itt felhalmozott kulturális kincsek felbecsülhetetlenek, kár lett volna kihagyni!

A belvárosi látnivalók „felfedezése után felfedeztük” a várost bicajjal. Röviden: a belváros oké, külváros csak egy nagy falura emlékeztetett.

Ezen a napon a kaján fordítottunk, meleg „kínai ételt” ettünk ebédre. Tán ami még említést érdemel: sütizés a belvárosban, ajándékvásárlás és a bicajmosás, már aki mosni akart.

A további nap ténykedése címszavakban: Telefonálni szerettem volna a holnapi céges szállásra, hogy mikor is érünk oda. Semmi!!! Nem veszik fel... mert nincs ilyen szám! (Másnap derült ki, hogy a visszaigazoló levél megírásánál a klaviatúrán 1 centivel mellé nyúltak a helyes billentyűnek. Az 1 centi nem sok, szinte semmi, mégis kisebb bosszúságot okozott nekem.) Kifizettük a szállást, majd elfogyasztottuk a hideg vacsinkat itt a fogadóban. És ami még várt bennünket: UNO, fürdés, alvás.

Megtett táv (km): 16,51
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 1:27:06
Átlagsebesség (km/h): 11,3

Folytatás: ITT!!!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés