5. nap (szerda) 
Kalocsa – Kunfehértó

Reggel megint nem keltünk/indultunk korán. Hideg reggelinket kivételesen a szálláson fogyasztottuk el. Amíg felmálháztunk, egyben át is adtuk a szállás kulcsait. A tévesen megadott céges szám miatt több telefont ejtettem meg, hogy végre elérjek valaki illetékest. Ha nehezen is, de sikerül! Ennyit tesz 1 centi… „órák hosszat” tartó telefonálás!

Hideg van, de végre nincs eső, szél!!! Kellett vagy 1/2-1 óra tekerés mire elmondhattam, hogy már nem érzem hűvösnek az időt. Pedig ez nem jellemző rám!

Miskén csak áttekertünk, Hajósig meg sem álltunk! Itt is kiemelnék két nekem tetsző dolgot: Hajósi Érseki Kastély Látogatóközpont (A kalocsai érsekek kedvelt nyári lakó és mulatóhelye volt egykor a hajósi Érseki kastély, később pedig évente egyszer a csodatévő Szűz Mária búcsújáróhely gyónáshelyéül szolgált. A múlt század elején gyermekotthon költözött a falai közé, amely közel száz évig használta a kastélyt. Az 1998 óta üresen álló épületet 2009 és 2010 közötti felújították, belső tereit turisztikai funkciókkal töltve meg.) Tény, régen láttam ilyen jó állapotú, jól karbantartott, szép kastélyt (mondhatnám csodálatosnak is)! Aki erre jár, bátran merem ajánlani, nem fog a látnivalókban csalódni! Mi is van itt? A pompás látnivalók felsorolása a teljesség igénye nélkül:

- Barokk kastélyenteriőrök (díszterem, szalon, dolgozószoba, hálószoba)
- Főúri vadászat a kalocsai érseki uradalom hajósi kerületében
- A hajósi szentbúcsú sokszínűsége
- Szőlőkultúra és borászat a Homokhátságban
- Titkos alagút – a barokk kori melléképület alatt feltárt kút és a hozzá vezető földalatti folyosó
- Lépcsőház (műmárvány, stukkó díszek, faragott kőkorlátok)
- A barokk kori kéményrendszer bemutatása (eredeti formájában maradt fenn)
- Barokk kert

Minden jónak, így a kastélybámulásnak is vége szakad egyszer. Mehettünk tovább, a következő kinézett látnivalóhoz a Hajósi pincefaluba, ahol közel 1300 pince található.

A faluba beérve - Tamás unszolásának engedve, „kóstoljunk már valahol bort” – megkérdeztem egy ott dolgozó úriembert, hogy „nem-e lehetne-e bort kóstolni-e”? De lehetett! Majd jól elbeszélgettünk, és megtudtuk, hogy az urat Dobler Józsefnek hívják, és van több díjnyertes bora. Na kérem, ennél jobb helyen nem is állhattunk volna meg! Finom borokat kóstoltunk, jól elbeszélgettünk, mi kell még? Hiába akartuk a bort kifizetni, Józsi bácsi nem engedte! Persze, hogy Szami jó sokat fotózott itt (is)!

Tettünk még egy kört a faluban. Tamás kadarkát is szeretett volna kóstolni, ezért betértünk egy másik nyitva lévő pincébe, a Varga pincészetbe. Persze, hogy megejtettünk egy kis borkóstolást, amiben most már szerepelt a kadarka. Itt is kedvesen fogadtak bennünket, jól elbeszélgettünk itt is. De lassan már indulni kellett, hisz még vissza volt több mint 40 km a szállásig.

Emberek... mit ad Isten?!?!?!? Hátszelünk volt, és végre jó idő!!! (Kikérem magamnak!!! Az örömmámort nem a bor okozta!!!) Még az sem zavarta meg kedélyállapotunkat, hogy az út emelkedett Jánoshalmáig. Kései ebéd-vacsoránkat elfogyasztottuk egy vendéglőben, majd kicsit körülnéztünk a városban. (Még a településen megvettük aznapi „vacsipótlékunkat”, hogy este kártyázás közben legyen mit rágcsálni.) Ami tán említésre méltó, a Doktor-telepi szélmalom, illetve a Felső-Bácskai Műmalom.

Fentiek megtekintését követően indultunk el a mai napi végállomásunk, Kunfehértó felé. Útközben (Szami hangos integetésével kísérve) felfedeztünk megint egy... csak kiskunsági pusztasági környezetben élő... „ööööööönyúl”-at!!! A fene se’ gondolta volna, hogy itt ennyi őshonos, ritka állat él. Pl. a szarvasló, illetve az ööööööönyúl. Még szerencse, hogy nem volt támadó kedvében. Elképzeltem… mi lenne, ha torokra támad. De megúsztuk!!! Már ezekért az állatokért megérte megszervezni ezt a túrát!!!

Kunfehértón, a céges szálláson lepakoltunk. Mivel az üdülőövezetben semmi nem volt még nyitva úgy döntöttünk, hogy megvesszük a holnapi reggelinket. Vissza a településre. Ja… el ne felejtsem!!! Az üdülőövezetben beneveztünk egy önszorgalomból szervezett „tókerülés”-be. A vízparton tekerve megállapítottam, csak azt tudom mondani „szép ez tó”.  Érdemes volt megkerülni! Este a szokásos ténykedés: UNO. És nem mellékesen: hideg van! Nem kicsit! Még én is ezt mondtam, pedig...  szóval még én is betakaróztam egy plédbe kártyázás közben. Na mindegy… kibírtuk. Jó éjszakát!!

Megtett táv (km): 69,25
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 4:00:15
Átlagsebesség (km/h): 17,2

6. nap (csütörtök) 
Kunfehértó – Bugac
(Avagy egy szenvedős nap története!)

Ma is – a szokásokhoz híven – 8 körül indultunk. Hideg van, de végre nincs eső, szél! Ma még én is fáztam, pedig ez ritkán volt jellemző rám ezen a túrán.

A szállás kulcs leadása előtt még bedobtunk egy ablakot, ja nem!!! Csak egy kávét, majd a Halasi Csipkemúzeum-ot kerestük fel Kiskunhalason. A múzeumhoz kicsit korán értünk, így várni kellett a nyitásra. A múzeumban megtudtuk, hogy a világelső brüsszeli csipke után a magyar csipkevarró asszonyok remekművei a legelismertebbek. A múzeumban élőben megtekinthettük a csipkevarrás folyamatát, valamint jól lefotóztuk az üvegtárolókban kiállított szebbnél-szebb halasi csipkéket, melynek alapját 60 féle motívum képezi. Megtudtuk, hogy 5-8 év kell ahhoz, hogy valakiből csipkeszövő „mester” legyen. A csipkéket végignézve több csodaszép darabot láttunk, melyen az elkészítési idejét években mérték. Le a kalappal a kézügyesség és a türelem ilyen párosítása láttán!!!

Szerettük volna megtekinteni az Emitel Telegalériát (ami bejelentkezős), sajnos a tulajdonosa épp nem ért rá, mert valahol kirándult az országban. Említést érdemel még a Sáfrik-féle szélmalom, amely a net szerint ma is működőképes ipartörténeti építmény. Persze, nem volt nyitva! Kívülről végignézve a malmon nem is bánom túlságosan, hogy ide nem jutottunk be. Na menjünk tovább!!!! Nézzünk körül Kiskunmajsán.

Kiskunmajsáig – 20 km-en át – nincs lakott teleülés, viszont kárpótolt bennünket csodás a táj. Üdezöld mezők, rétek, erdők váltakoztak, néhol pipacsmezők vonták el tekintetünket a monotonszürke betonútról.

Az indulástól számítva alig tettünk meg 25-30 km-t, elkezdett fájni a térdem, mondjuk úgy, hogy nem kicsit! Mindegy… menni kell, hisz napra leosztott távokat kellett leküzdenünk minden esetben. A fene egye meg!!! Pont ez lesz a leghosszabb napunk a tervek szerint a távot tekintve. Hurrá!!!

Kiskunmajsán két nevezetességet szerettünk volna „kiemelten” megtekinteni. Az ’56-os Múzeum-ot, ami épp felújítás alatt állt, ezért nem látogatható. Persze, hogy a neten erről semmi infó nem volt a túra előtti estén sem! Illetve az ’56-os kápolnát. Ezt is csak kívülről tudtuk megtekinteni. Ez is bejelentkezős! Erről infó?? Nem volt a neten!

A fenti látnivalók 2x7-8 plusz km-t jelentettek a tervezett utunkhoz képest. Sosem szoktam ilyen miatt háborogni, de most nem esett jól ez a kitérő a térdem miatt!!!!

Amíg itt tébláboltunk, megjött a szembeszél, ennek ellenére – aminek örülhettünk – végre jó volt az idő.

Ma is hideg ebéd volt a menü. Majd elindultunk Bugacra. Ide kerékpárút vezet, Kiskunmajsától kb. 30 km erdei/fás/zöld környezetben, szinte lakatlan területeken.  Átgurultunk Jászszentlászlón. Egy pihentető sör legurítása után folytattunk utunkat. A települést elhagyva sehol nem találtunk semmire való kocsmát sem Bugac külterületéig! Mit láttunk ezen a semmi közepén vezető úton? A kerékpárút mellett viharvert, kidöntött fák, jó esetben csak természetellenesen kifacsarodott pózban, melyek több helyen a kerékpárutat is tönkretették. Szó szerint megdöbbentő látvány volt néhol a kidőlt, megtépázott fákat látni!

Utunkat egyre lassúbb tempó jellemezte a térfájásom miatt. Egy helyen meg is álltunk egy „térdkenőcsözésre”, ami csodát tett. A fájdalom jelentősen csökkent, szinte a régi tempóban tudtuk utunkat folytatni Bugacig. (Szerencsére ezt a napot leszámítva nem volt több gondom a térdemmel sem a túra elején, sem ezt követően.)

Eredeti tervek szerint Bugacon nem ma nézünk körül, majd csak holnap, hisz emiatt terveztünk kisebb távot arra a napra. Így egyből a szállásra tekertünk. Na jó, majdnem egyből. Útközben kinéztük a mai napi „vacsorázó helyünket”. A szobákat pillanatok alatt belaktuk. Szuper kis helyet sikerült most is lefoglalnunk! Legyen még egy ingyen reklám a Lótusz Vendégház-nak is!!!

Fürdés, majd bicajjal tekertünk el vacsizni. Kaja után hazaérve mindenkin látszott, hogy a mai nap volt leghosszabb etapunk, amit a folyamatos szembeszél tett még nehezebbé. Nem kellett senkit altatni!

Megtett táv (km): 86,31
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 4:48:47
Átlagsebesség (km/h): 17,9

7. nap (péntek)
Bugac – Kecskemét

Végre jó időre ébredtünk! Hogy miért nem tudott ilyen idő lenni az eddigi túrán?

Reggeli előtt még elugrottunk megtekinteni a „volt” Pétermonostori templom romjait. Ismertető táblák olvasása, fotózás. Útközben felfedeztünk egy csodaszép pipacsmezőt is. Visszaúton persze, hogy le kellett fotózni ezt a feledhetetlen látványt. (Nem is tudom Évi/Tamás, hogy tudja/tudta elviselni ezt a rengeteg megállót, várakozást a fotók miatt!)   

Reggelinket a kocsma előtt egy padon fogyasztottuk el. Nem kapkodtunk, hisz a tervezett látnivaló csak 10.00 órakor nyitott, addig még volt bőven időnk.

Sanyi „bá”-nál vettünk egy kis páleszt a hátralévő pár napos útra, illetve ajándéknak. Ahogy végeztünk, elindultunk megszemlélni Bugac-puszta nevezetességeit.

Homokon tekertünk be, ami szerencsére még vizes, tömörödött volt a korábbi esőtől. Még így is volt, hogy a kerékpár önálló életre kelt. „Erre fordítottam a kormányt, ő meg arra ment!” Mi lett volna egy heti rekkenő hőség után? Max a gyalogtúrás tolás jöhetett volna szóba az országúti virsli gumikkal. Hááát!!! Ezt a feltételezésemet a helyiek megerősítették: „még egy ilyen meleg nap és itt a sivatag!”

Bugac látnivalói kissé lelomboztak. Azért nem annyira olcsó a belépő, ami nem gond ha...  itt igazán új élményt nem kaptam. Vagy én láttam már jópár hasonló dolgot, vagy tényleg „szegényes volt a felhozatal” a látnivalók terén. Na majd a résztvevők eldöntik a saját szájuk íze szerint.

Amit azért meg kell jegyeznem Bugac előnyére! A lovasbemutató jó volt, ezért már megérte, mégha láttunk is már ilyet párszor.

Kiérve kezdett „elviselhetetlenedni” a meleg, ezért általános sztriptíz… jöhet a rövid ruha.  Hogy miért nem tudtunk végig így, ilyen időben tekerni?

A be-, akarom mondani a kijáratnál ránéztem a kilométerórámra, meglepődve láttam, hogy még el sem indultunk, még mindig Bugacon vagyunk, de már letekertünk 16 km-t.

Jakabszálláson általános „lángosevészet”. Itt szívem szerint megnéztem volna a Bugacbócsai buckás vidéket, ami az 54-es út 30 km szelvény közelében található. Sajnos pont a másik irányban, mint amerre mentünk és azért elég távol voltunk tőle. Így ez kimaradt.

Az 54-es főúton tekertünk be Kecskemétre. Eleinte kis forgalom volt a jellemző, majd Kecskeméthez közeledve egyre csak nőtt és nőtt a forgalom!

Elsőre azt mondtam magamban, hmmm itt a közlekedési kultúra egész „jó”! Nem úgy, mint utunk elején, a déli részeken, ahol sportot csináltak abból, hogy ki tud közelebb elhúzni a bicajok mellett!

Pont ezen morfondíroztam… a jó a közlekedés kultúrán. Majd jött egy a jó... „pénzért férfiak barátságát kereső” anyádat felkiáltás! Egy... CSAK centikre elhúzó kamion miatt Évi lehajtott/lesodródott a padkára, ami szerencsére jó állapotú volt, így esés, baleset nem lett belőle. Mellékesen… a „centizést” semmi forgalmi helyzet nem indokolta, csak a „jópofa brahi”.

Kecskeméten sem ma néztünk körül, mivel egy napot itt is gyalogos nézelődésre szántunk. Menjünk egyből a szállásra! Azért ezt elég körülményesen találtuk meg.

Útközben pár személyt, akik a kiváló minőségű gyalogos járda ellenére a kerékpárúton sétáltak (és az elején valóban diszkrét kérésünk ellenére sem voltak hajlandók legalább elengedni bennünket), felvilágosítottuk, hogy EZ a kerékpárút, AZ a gyalogút. Hogy miért sértődtek meg a felvilágosítás hallatán? Passz! Pedig tényleg csak a segítőkészség dühöngött bennem.  

A kisebb incidens után még mindig kerestük a szállást! Mint kiderült, ott voltunk tőle 2 percre, mi ennek ellenére tettünk úgy 15-20 perces kört, hogy oda találjunk! Hiába, aki vidéki, az így jár! Ha körülményesen is, mégis ráleltünk végül!

Lepakolás, fürdés majd irány vacsizni egy közeli, jónak tűnő kis pizzériába. Erről csak annyit érdemes tudni, hogy a kaja szuper... a kiszolgálás pocsék! Közel 2 órát vártunk a vacsorára. Még szerencse, hogy nem annyira éhesen érkeztünk. Állítólag sok volt a pizza rendelés/kiszállítás. Mondjuk, ha az elején szólnak, „bocs, de a kaja elkésztése sok időt vesz igénybe, mert a kiszállításokat is intézni kell”, máris más szájízzel nézünk a dolgokra, nem szólunk egy szót sem!

A végén még adtam nekik nyolc percet, „ha nem hozzák… fizetjük az elfogyasztott italokat és megyünk”.  Vagy meghallották és… vagy csak úgy simán elkészült a kaja. Finom volt, ennek ellenére nem igazán kaptak ezért a (le)szereplésért borravalót!

Mára már csak egy fontos feladat várt ránk! A szállásra vissza érve rendeztük a számlát és irány a jól megérdemelt ágy!

Megtett táv (km): 56,12
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 3:22:54
Átlagsebesség (km/h): 16,5

8. nap (szombat) 
Kecskemét nevezetességei

Ébredés, összecihelődés után örömmel fedeztük fel azt a tényt, hogy ma is jó az idő! Már reggel langymelegen süt a nap!
 
A látnivalók megtekintéséről kb. annyit írnék csak, mint amit Kalocsához is írtam. „A belvárosban megtekintettük a bennünket érdeklő nevezetességeket. Igen! Kb. ennyit írva erről. Ennek ellenére a napunk jó része elment erre az egy mondatra! ”

Még a nevezetességek felkeresése előtt reggeli, amit a piacon hurka-kolbász-sült oldalas formájában tettünk magunkévá.  Akkora adag volt, hogy ebéd sem kellett, így azt ki is hagytuk. Pontosabban fagyi volt az ebéd!

A belvárosba itt is bicajjal mentünk. Hogy ne kelljen őket mindenhova magunkkal vinni, majd valakinek folyamatosan felvigyázni, bepróbálkoztunk a rendőrségen, „nem-e lehetne-e a gépeket biztonságos helyen hagyni-e”? Engedélyt megkaptuk... az udvarra be… majd irány a város! Nevezetességek megtekintését így gyalogosan abszolváltuk. Szerintem mindent sikerült megnéznünk, amit előre elterveztünk. Kettő dolgot, de tényleg csak kettőt emelnék ki a belvárosi látnivalók sorából, mint nekem nagyon tetszőt: az Orvos- és Gyógyszerésztörténeti Múzeum-ot, illetve a Magyar Fotográfiai Múzeum-ot. (A két múzeum megtekintése közöt megjutalmaztuk magunkat egy-egy fagyival.)

Bicajainkat sértetlenül felvettük a rendőrségen. Köszönjük a lehetőséget és a biztonságos megőrzést!

A külvárosban még megnéztük a Szélmalom Csárdát. Ide már Tamás vezetett el bennünket. Azt, hogy vendéglátó egység-e, vagy sem, egy-egy sör kikérésével meóztuk le! Az épületet körberjártuk/fotóztuk kívülről, majd belülről is.

Terveztük még, hogy Tamás szüleinek megismerkedési helyét (ami, mit ad isten egy „egység volt” valaha) felkeressük. A nagy tervek ellenére, ezt nem sikerült teljesíteni, mert pár hónapja bezárt, ezért vissza a szállásra.

Fürdés után - a tegnapiakból tanulva- korán elindultunk vacsizni, hogy ha későn lesz kész a kaja, akkor se legyen gond az éhségérzetünkkel. Na meg tán azért is, mert nem ebédeltünk ezen a napon. Erre készülve vittünk is magunkkal egy pakli UNO kártyát. Hmmm, most valahogy elég gyorsan kész lett minden! Vacsira várva megbeszéltük a másnapi tervet, egyeztettük a látnivalókat, majd hazaérve korai fekvés.

Megtett táv (km): 13,84
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 1:01:08
Átlagsebesség (km/h): 13,5

9. nap (vasárnap) 
Kecskemét – Kunszentmiklós  

És amire ma ébredtünk… Éjjel esett! Hurrá, már úgy hiányzott! Azért tegyük hozzá, mire indultunk, elállt. Az eső miatt viszonylag hűvös volt a reggel, így ismét széldzsekibe, meleg ruhába beöltözve vágtunk neki a napi távnak.

Kecskeméten a piac vasárnap is nyitva, így a tervek szerint ismét itt veszünk valami reggelit. Szamival mi megint piaci hurka-kolbász mellett tettük le a voksunkat.

Hurkasütő, mellette kocsma, ahol a kis kocsmákra jellemzően a törzsarcokat már ismerték. Tudták ki kicsoda és „kérés nélkül mit is kér”…. Nem is rendelt, de már kiszolgálták. Vagy csak elég volt egy mondat: „Pista bácsi kéri a szokásosat”. Nem kérdeztek vissza „az mi is az”, egyből töltötték.

Épp a kávémat kevergetem, iszogatom, amikor egy remegős kezű „úriember”… meg sem szólalt… letette a pénzt... már kapta is a felest! Odébb sem lépett, és már le is borította a páleszt!

Itt döbbentem rá... én is ilyen lehetek külső szemlélő számára!!! Csak én a kávéval! Amíg nincs bennem legalább két feles kávé!!!! „Ne szójjá’ hozzám, ne lökj odébb, ne.. és ne.. és neeee... de azonnal tőccsed má’ ki”!!!

Reggelinket most is a piac előtti padon fogyasztottuk el. Amikor is…

Egy idős úriember szólal meg mellettünk: „...áááá.. bicajosok! Honnan-hova?” Ezt követően kisebb „szóváltásba keveredtünk” a bácsival, melynek során megtudtuk, hogy fiatalkorában ő is kerékpározott, mégpedig versenyszerűen. A Magyar Ifi Válogatottnak volt a tagja. Később azt is megtudtuk, hogy ő országúti kerékpáros volt, csak választania kellett „vagy egyetem, vagy a versenyszerű sport”. Ő az egyetemet választotta. De az emlékek….

Gondoltam, ha már ilyen jól elbeszélgettünk, megkérdeztem tőle, hogy merre is kell kimenni a városból. Elkezdte magyarázni „itt jobbra, ott balra, majd ha elérik, akkor ott elfordulnak…” Látva, hogy semmit nem ismerünk itt, úgy döntött, felajánlja inkább, hogy kivezet minket autóval a városból. Ez úgy sem (nagy) kitérő számára. Nem egészen erre lakott, de mégis megtette, hogy rávezetett bennünket a jó útra. Köszönjük neki így utólag is! Majd elindult kocsival, mi követtük!

Azaz megpróbáltuk követni! Lehet régi ifjúságára emlékezett, mert olyan tempót tolt, hogy a felmálházott bicajokkal alig bírtuk követni! A város határában elbúcsúztunk egymástól, még integetett is, amikor ő „jobba el, mi pedig balra el”…

Kecskeméttől Hetényegyházáig megint valami kerékpárútnak csúfolt valamin tekertünk. No comment!!!

Hetényegyházát elhagyva, egész nap szép tájakon tekertünk. Rendezett porták, rendezett tanyák, zöld színű labirintussal, erdőfallal övezett kisforgalmú utak. Annyira megtetszett, hogy úgy döntöttünk ide még egyszer vissza kell térni!!!

Ezt még jobban megerősítette az is, hogy Kerekegyházán, pontosabban annak környékén terveztük volna a Tanyamúzeum, a kunpusztai templom, illetve a Nyakvágó Csárda megtekintését. Mivel az eredeti túratervünk nem egészen így szólt, és elsőre nem tudtam, hogy ez mekkora kitérő is lenne, ezért úgy döntöttünk, ezt áttesszük egy másik, későbbi túrára. Itthon, a térképet megnézve láttuk, hogy nem lett volna nagy kitérő. Így jártunk, majd legközelebb!

Kunadacs határában egy horgásztó rendszert fedeztünk fel. Ez volt a kunadacsi Horgászcentrum és Pihenőpark. Kis pihenő, hideg ebéd. Kaja közben néztünk befelé… majd a tulaj szólt, hogy akár körül is nézhetünk bent, ha akarunk. Ezt persze, hogy jól kihasználtuk. Ami nekem újdonság volt, pontosabban nem annyira tetszett. Egy kis tó, benne vagy ezer, vagy csak simán rengeteg afrikai harcsa, amelyek kissé NAGYON ki voltak éhezve. Jegy sem kellett, csak fizesd ki a kifogott hal élősúlyát. Ekkora terültről a kiéhezett ezer hal közül egyet kifogni…. Háááát biztos nehéz lehet!!! Na ez az, amire azt mondtam, ez nem horgászat, ez csak arra jó, hogy anyuka levideózza, apuka és a gyerekek milyen ügyesen (???) „fognak” halat. (Ezt mind két saját szememmel láttam!!! Szó szerint így történt!!! „Bizonyám”!!!) Na mindegy, ha nekik jó, nekem is jó! Ennek ellenére volt itt IGAZI horgász tó is. Barátságos, rendezett környezetben. Na itt már élvezet lehet a horgászat… már annak, aki szereti!

Továbbtekerve Kunadacs nevezetességeire leginkább csak én voltam kíváncsi. Így csak számomra volt itt élmény a nézelődés, fotózás. A többiek felvették a „mikor unja már meg” testtartást! De becsülettel kivárták!! Az itt található Lovak násza szobor több túratársunk fantáziáját megmozgatta. No comment! Persze, hogy megkerestük, nehogymá’ álmatlan éjszakája legyen emiatt bárkinek is! Ugye Szívem???? Ha már itt vagyunk, és ha nem is erre számítottunk, azért csak csináltunk itt egy(pár) csoportképet.

Kunszentmiklóson (ez volt a napi végcél, mint település)... hol máshol??? Egy kocsmában EGY sör mellet érdeklődtünk, merre is kell tovább mennünk? Megtudtuk!!!

Mivel korán volt még, megnéztük a bennünket érdeklő nevezetességeket. A város főtere rendezett, akár szépnek is mondhatnám. Jól körbejártuk, elnyaltunk egy fagyit, majd felkerestük szálásunkat, a Kisbojtár Vendéglő és Panzió-t.

A szállás felújítás alatt, jó lesz ez… ha elkészül egyszer, most semmi extra. Mivel korán volt még a kajához, lefürödtünk, majd kiültünk a teraszra sörözni és egy-két UNO partit lenyomni. Majd eljött az idő! Ha enni kell, hát enni kell!!! Megrendeltük a vacsit, amit csak háromszoros extrával tudnék jellemezni!!! Extra adag, extra finom, extra olcsó!!!

A test táplálása után, tápláljuk a lelket is!!! Még egypár csocsó partit is lenyomtunk, amiben aljas módok kikaptunk Évi-Tamás párostól! A szégyenteljes vereség után mi is maradt még erre a napra? Csak a lefekvés.

Szállásunkra „hazaérve” máris elgondolkodtunk egy új túrán. A fenti hármas élmény miatt már meg is született az új tekerés alapötlete: Lajosmizse – Kerekegyháza – (fent említett) ezen a túrán kimaradt nevezetességek megtekintése – Szabadszállás – Kunszentmiklós útvonalon. (Útvonal Google térképen: https://goo.gl/maps/me5Xn) És mit is várunk ettől? Csak a fent említett „hármas” összegyúrását:
- Szép tájak, rendezett porták, rendezett tanyák, kisforgalmú erdei utak.
- Elmaradt látnivalók pótlása.
- Extra jó kaja Kunszentmiklóson
 
Megtett táv (km): 59,69
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 3:13:23
Átlagsebesség (km/h): 18,5

10. nap (hétfő) 
Kunszentmiklós – Ráckeve – (Budapest)

Nem keltünk/indultunk korán. Sajnos tudtuk, hogy MÁR csak 36 km az elválásig, Ráckevéig. Mindenkin érződött valami feszültség, amiről csakhamar kiderült, hogy mi is ez… szomorúan vettük tudomásul, hogy a mai nappal véget ér a túra, a kaland, a látnivalók sokasága, egy jó kis CSAPATTAL való együttlét, együtt tekerés. Kár!!! Nagy kár!!!!

Visszagondolva, ez a „feszültség” a túrán többször elő-előjött: „Basszus!!! Már túl vagyunk a felén… már eltelt egy hét… még három nap és lassan vége… holnap már vége…. ma már vége!” Szerintem... ha az ember így sajnálja, hogy közeleg a „vég”... tán nem lehetett annyira rossz túra!

Szami valahogy így jellemezte ezt az „életet”. Menjünk haza!!! Legyünk túl a mosáson, és mehetünk is tovább még egy ekkora túrára. (Egyet kellett vele értenem. )

Azt hiszem megint csak megértettem Lénát, illetve azokat a „világjáró” bicajosokat, akik be merik vállalni azt, hogy az élmény, a kaland kedvéért „beletekernek a nagyvilágba”. Élvezik a szabad ÉLETET, a szabad KALANDOT, a szabad SZABADSÁGOT. Ott állnak meg, ahol akarnak, azt teszik, amit akarnak, és mindezt úgy, hogy élvezik azt, amit szabad akaratukból csinálnak, csinálhatnak. Remélem, nekünk is évekig lesz még ilyen élményben részünk!

Ennyi lelkizés, álmodozás után vissza a jelenbe. A pincében lévő kocsmában ismét összefutottunk csapatunk fennmaradó tagjaival. Kávé, majd rendeztük a számlát és elindultunk boltot keresni. Évi javaslata alapján, a megbeszéltek szerint, ez volt a „búcsúzós állós reggelink”, ezért lemondtunk a svédasztalról.

Kajánkat a főtéren fogyasztottuk el, majd útra keltünk a Tassi zsilip irányába. Nem siettünk, tudtuk, hogy ez a mai nap még a miénk. Éviékért a Tesó jön kocsival, mi meg majd hazajutunk valahogy, végül is már itt vagyunk a „kertek alatt”.

Megkerestük a tassi zsilipet, ahol ráérősen sörözgettünk, még EZEN az oldalon. Majd átkelés a zsilip feletti átjárón, melynek rácsain át látható volt az alattunk hömpölygő víz. Ahogy hallottam, Éviék hárman jöttek át ezen a minden irányban nyitott felüljárón. (Évi, Majré és Tamás.) Én, szokásomhoz híven, még megálltam fotózni a zsilip közepén.

Közben a többiek kitekertek a Csepel sziget leges legvégén található pihenő helyre, ahol percekkel később én is csatlakoztam hozzájuk. Gyönyörködtünk az élő Duna és a Rárkevei-Dunaág összefolyásában, a panorámában. Hallgattuk a csendet, és néztük a kék Dunát, mely a távolban összefolyt a kék éggel. A szépbe is bele lehet unni egyszer, ezért Szami, illetve általam már ismert gáton, útvonalon eltekertünk Ráckevére.

Megérkezve mit is csinálhattunk volna itt? „Búcsú söröztünk”. És közösen várakoztunk Évi/Tamás fuvarosára. Közben meg jól megbeszéltük, kinek mi tetszett leginkább a túrán. És „közösen sajnáltuk a túra végét”. Gyorsan eltelt ez a 10 nap. Röviden, hogy milyen is volt? JÓ! Bővebben? Ku…va jó!

Megjött a fuvaros és megjött a búcsúzás, az elválás.

Ezt követően Szamival megnéztük a HÉV-et, pontosabban a menetrendet. Úgy állapodtunk meg, ha most ment el előttünk a szerelvény, akkor hazatekerünk. Ha nem, akkor… Csak szűk 1/2 órát kellett várni, ezért inkább megvettük a jegyet és söröztünk.

B.pesten a Közvágó-hídnál a zajos várost, a tömeget, a kocsikat meglátva elfogott bennünket egy „jó érzés”: na megjöttünk a büdös, nyüzsgő, nagyvárosba!!!! Hááát bevallom, inkább a magány a gátakon! Mégha ingerszegény is!!

Hazatekerve lemálházás, pakolás, mosás… szóval visszatért a megszokott, uncsi mindennapok élete, melója!
  
Megtett táv (km): 49,9
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 2:49:50
Átlagsebesség (km/h): 17,6

És most kéne valami frappáns összegzés. Hol is jártunk, mit is láttunk?

A netről vett okosság alapján: „A kiskunság homokos lankái szinte Budapest határában kezdődnek, és a Duna menti síkságon, a Duna–Tisza közi síkvidéken, valamint az Alsó-Tiszavidéken ívelnek át. Legdélibb részei egészen a Bácskai-síkság északi peremvidékéig nyúlnak.

Ez a bronzkor óta többé-kevésbé folyamatosan lakott táj a természet nagy tájformáló erőin túl magán viseli az emberi élet minden keservét és szépségét. Ezen erők harmóniája, ütközése formálta mai képét, és alakítja jelenleg is.”

Talán a fenti mondatokban rejlik az a felemelő érzés, az a varázs, ami a túránk során az első pillanatban megragadott bennünket, és ki is tartott az utolsó kilométerig. A kiskunsági táj gazdag kulturális és néprajzi értékei, egyedülálló élővilága (pl. öööööönyúl, szarvasló) felejthetetlen emléket hagyott bennünk. Annak ellenére, hogy ez a kaland csak „Térkép hiánypótló túra”-nak indult, nem bántuk meg, hogy ezt a tájegységet választottuk. Soha rosszabb túrát!!! Soha rosszabb társaságot! Remélem még lesz pár hasonló kalandban részünk! Jó kis túra sikeredett ebből, rengeteg élménnyel, emlékkel lettünk gazdagabbak. Megérte erre tekerni, kár lett volna kihagyni! Köszönöm a részvevőknek, hogy elkísértek erre az útra és velük, általuk annyi élménnyel lettem gazdagabb!

Budapest, 2015. június 4.

                                                                                                  Hegedüs László

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2015.06.26. 12:57 Évi mi köszönjük a lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat!!! :) Válasz (Hege): ... szerintem is jó túra volt.