Húsvásár
– Ha ráér, menjen már ki a piacra, és nézzen szét a libacombos pultnál! Ha jó a felhozatal, akár hozhatna is belőle párat! – vakkantotta oda délután a Főnök. – És… Vigye magával a Kölyköt is! – intett fejével a szoba sarka felé.
Kirúgtam magam alól a széket. Ezt a fajta melót mindig szerettem! Amúgy is haldokló cigarettámat elnyomtam, felkaptam vedlett farmerdzsekim és az ajtó felé indultam. Félúton azonban megtorpantam. Mit mondott Főnök? Vigyem magammal a Kölyköt? De hát egy pár libacombbal nagyon jól elboldogulok egyedül is! – füstölögtem magamban. Na mindegy, legalább megviccelem ezt a mamlaszképűt. Hátrafordultam, és bosszúsan vettem tudomásul, hogy kollégám még csak most tápászkodott fel fintorogva a székéről. Megvető pillantásomat látva gyorsította mozdulatait, majd mellettem elhaladva kilépett a folyosóra. Rákacsintottam a szobában maradókra és a Kölyök után siettem, aki alig pár hete került csak hozzánk. Még iskolaszagú volt a srác.
– Tényleg henteshez megyünk csirkéért?
– Libáért!
– Mi lesz vacsorára Főnökéknél? Melle? Combja? Belsőséget is kell vennünk? – fanyalgott cinikusan.
– Combja érdekli. Hisz hallottad! – válaszoltam neki tettetett mogorván.
– De a libacombért miért kell ketten mennünk? Csak elbír vele egyedül is!
Válasz nélkül hagyva lépkedtem mellette a folyosón. Fejem úgy tartottam, hogy ne láthassa meg a szám sarkában bujkáló mosolyt.
A külvárosba hajtottunk. Láttam arcán az értetlenkedést, hisz sokkal közelebb is rengeteg húsbolt van, miért ilyen messze akarunk a Főnöknek libát szerezni. Mégsem kérdezett. Már tudta, mindig időben megkapja az információkat, amikre szüksége lehet a terepen, de az üres szócséplést nem bírom. Akkor meg minek jártassa a bagólesőt? Jobb neki, ha nem húzza ki a gyufát az öreg rókáknál.
Úgy húsz percnyi autózás után lepusztult környéken parkoltam le. Értetlenkedve bámult rám a Kölyök, majd körbenézett. Látva, hogy mozdulok, kiszállt az autóból.
– Hol a piac? – kérdezte elhűlve, felmérvén az elhagyott gyárterületet.
– Ott! – mutattam a néhány saroknyival feljebb lévő földszintes épületek irányába.
Rögtön az első háznál rátaláltunk egy portékáját kínáló lánykára. Felismerés csillant a Kölyök szemében – nem hülye ő, csak kezdő. Csendre intettem, majd megszemléltem a Libacombot. Ránézetre is látszott, hogy zsenge, nem rágós darab. Formásan gusztusos melleket is kínált az alig több mint 17 éves csitri.
– Mennyiért adod őket? – böktem rá a combjaira.
– Ha csak ez a kettő kell – és végigsimított az árun –, ötezerért megkaphatod Szépfiú!
– Hm. Ötezer. Nem sok egy kicsit a két darabért?
– De mit tud ez a kettő! No, meg ami közte van! Nem, egyáltalán nem sok érte. Kérdezz csak meg bárkit!
Kicsit még alkudoztam, majd átadtam a fruskának a fekete levest.
– Jöjjön. Tiltott kéjelgésért előállítjuk a városi Rendőrkapitányságra! Ott majd lesz ideje átgondolni az árakat, combokat, no és ami köztük van! – közben felvillantottam rendőrigazolványomat és csinos karperecet csattintottam csuklójára.
2011. január
Megjelent az alábbi magazinban, 2011. februárjában:
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
