4. nap
Tokaj
Erre a napra felejtős volt számunkra a bicaj. Hogy miért? Tokaj nevezetességei közül a borkóstolást nem szerettük volna kihagyni. Ha már itt vagyunk… ezt is megejtjük. „Perszehogy” gyalog, nehogy a rend éber őrei belénk kössenek ittasan való tekergelődés miatt. Mottónk erre a napra: „Inkább bicajozzunk másnaposan, mint részegen!!!”
Reggeli után bebuszoztunk a városba. A tömeg tegnap óta semmit nem józanodott, sőőőőt! Nem mondom, hogy épületes látvány volt. Tanultunk is itt egy jó kis nótát! Egy srác (aki annyira tudott gitározni, énekelni, mint én!!!! Én bevallottan egyiket sem mondhatnám magamhoz közelinek, sőőőőt!) egy monoton nótát pengetett, énekelt furcsa kiejtéssel, vagy tájszólással (????)! Biztos nem az alkohol okozta a kiejtés béli furcsaságot?!?!?!? Kissé nehéz volt megjegyezni a mélyenszántó, magvas gondolatok burkolt mondanivalóját. De várj… felírtam, hogy szó szerint tudjam idézni! Mindjárt előkeresem. Na meg is van! A teljes dalt tudom, és fogom idézni: „Aggyá’ pénzt vagy húzza el a faszomba!” Na kérem ez volt a fő strófa… a refrén… a magvas, mindent összefoglaló mondanivaló is egyben!
Másik szösszenet. Egy alig-alig józan állapotú srác a tömeget lejmolta: „adj egy ezrest, elköltöttem minden pénzem!” Mondjuk én meg tudom érteni! A buli szerdán kezdődött... és MÁR csütörtök volt. Nagy idő ez kérem, igen nagy idő!!!!
Terveink szerint múzeum, templom, illetve egyéb nevezetességek felkeresése volt a célunk. Ezért úgy gondoltuk, hogy ezeken a helyeken nem igazán fogjuk egymást kerülgetni a bódult tömeggel! Valahogy bejött ez a megérzés! :-D
A nap röviden: nézelődés, fotózás a Bodrog partján. Na itt még kerülgettük egymást a csak kissé józan tömeggel. Bort is ízleltünk, de tényleg módjával, mert még máshol is szerettünk volna kóstolgatni a hegy nedűjéből. Múzeumok, templomok felkeresése után ebéd a belvárosban, majd irány Szerelmeskedni! Na nem úgy…
Felkerestük a Szerelmi Pincesoron található Benkő Pincét!!!! Korábbi tapasztalatom alapján itt nem nyúlunk mellé, ha jó bort szeretnénk megízlelni. Házigazdánk bemutatta a pincéjüket és ismertette az általuk palackozott borokat. Érdekes pincelátogatás volt, naná, hogy utána nem hagyhattuk ki a saját termesztésű boraik a megkóstolását! Ha nem tudnád: Tokajban csak fehérbort forgalmaznak „Tokaji” néven. Természetesen vannak itt minőségi vörösborok is, de azok csak „Tokaji tájjellegű bor” márkanéven forgalmazhatóak.
Borozás közben megbeszéltük, hogy társainkat, illetve kedvesem szüleit meglepjük finom, Tokaji borral. Vettünk is kóstolót a részükre, félszáraz sárgamuskotályt. Utólag senki nem mondta, hogy nem ízlett neki ez a bor… vagy csak nem merték, merő udvariasságból??? Akkor így jártak!
Haza ismét busszal mentünk, ahol is meghallgattuk, az otthon maradottak merre jártak, mit is láttak Tiszalökön. (Szerintem mi jártunk jobban!) Elmesélték, hogy bejutottak a helyi Református templomba, és szerintük megérne egy próbát, hogy mi is megnézzük. Mi ennek nem mondtunk ellent, így már négyesben indultunk el „templomolni”. Itt épp egy előadás végére értünk oda. Így csak benéztünk, hogy ne zavarjunk. Majd egy helyi úriember felajánlotta, hogy az előadás végén körbevezet minket bent is. Nemsokára megérkezett a lelkészasszony is, aki szintén felajánlotta segítségét. Valahogy megint olyan „furcsaérzés” fogott el az ismeretleneknek felajánlott önzetlen segítségnyújtás kapcsán. Ez valahogy hiányzik felénk az emberekből. Jó érzés volt azt megtapasztalni, hogy ez még nem veszett ki teljesen az itt élőkből. Utólag is köszönjük az önzetlen, minden „ellenszolgáltatás elvárása nélküli” idegenvezetést!!!!!
Esténket nem is ismertetem…. Az eddig megszokottak szerint folyt.
5. nap
Tiszaladány – Tiszacsege
Ez a nap megint a korai indulás jegyében indult. Előzetesen erre a napra megint nagyobb távot terveztem, ami Bodza ötletét felhasználva jelentősen módosult: „minek mennénk vissza Tokajba, majd át a nagy forgalmú hídon, amikor átkompozva ezt ki is kerülhetjük?” Átnézve a látnivalós összeírásunkat, semmi olyanról nem maradtunk le, amit bántunk volna, így a KUPAKTANÁCSUNK egybehangzó DÖNTÉSE: menjünk a rövidebb úton! Így nyertünk majdnem 30 km-t. Hidd el tényleg csak az észszerűség volt a motiváló tényező, nem a km-eken való spórolás, szerintem lazán le tudtuk volna ezt tekerni. Kis kitérő, megint a szélre utalva: eddig szinte mindig olyan szelünk volt, aminek volt szemből jövő összetevője, vagy teljesen szemből fújt. Innentől kegyes volt hozzánk a sors. Nem mondom, hogy nem volt szél, de csak ritkán volt szemből jövő alkotóeleme. Sőőőőt párszor azt is megértük, hogy hátszelesek lettünk. Igaz ilyen csak kivételes alkalmakkor esett meg velünk.
Kompozás után semmi említésre méltó esemény nem történt a Tiszalöki Vízlépcsőig. Az erőművet jól körbefotóztuk, majd megkíséreltünk bejutni az erőműbe. (Sajnos családi okok miatt nem volt időm előzetesen bejelentkezni.) Mit veszíthetek? Becsengettem, elmondtam, mit is szeretnénk, telefon hegyek az erőmű részéről, majd jött a válasz: IGEN jöhetnek! Hurrá… bementünk… megnéztük… érdemes volt ezt is… rengeteg új látnivalóval, infóval lettünk gazdagabbak! Pl. megtudtuk ki is volt az a Zsuzsi!!!! (Bodza bánhatod, hogy önként és dalolva a bicajok megőrzését vállaltad be!) Egy minimális infó az erőműről: „A Tiszalöki Vízlépcső a Tisza szabályozásának során megépített első jelentős méretű műtárgy. Építésének terve már 1863-ban megfogalmazódott. A vízlépcső 1954-ben, a hajózsilip 1958-ban készült el. A kiviteli tervekkel megegyezően egyszerre készült el építészetileg mind a Duzzasztómű, mind a villamos energia termelésére alkalmas Vízerőmű.” Ezt követően, irány tovább…
Tiszadadán még megkerestük a Zathureczky-kúriát. Van tipped hogy nézett ki? Ha a tipped arra tendál, hogy romos, nem érdemes megnézni, akkor te nyertél! Sajnos…
Viszont Tiszadobon szerencsénk volt. Utunk a Tubus-torony mellett vezetett el, így ennek megtekintése nem volt külön kitérő. Majd felkerestük az Andrássy-kastélyt, illetve annak angol partját. Basszus! Hát nem most újítják fel, így nem látogatható?!?!?!?!?! Na mindegy, akkor legalább az épületet és a parkot körbejárjuk. Majd az ott dolgozóktól megtudtuk, hogy a fő-fő építésvezető pont most jött meg, ha megkörnyékezzük, talán ő körbevezet minket az épületben.
Megkörnyékeztem… beengedett. De jól tette!!! Belülről egy teljesen frissen felújított épületet találtunk itt, amiből még hiányoztak a kiállítási tárgyak. Így is egy lenyűgöző épület benyomását tette ránk a kastély. Utólag is köszönjük, hogy megtekinthettük ezt a csodás épületet!
Szájtátó nézelődésünk után bevásároltunk a közeli boltban, ugyanis terveink szerint úgy 45-50 km-es gátas rész következett, amit (ha nem muszáj) nem hagyunk el. És mint köztudott a gáton nincs TESCO, sem LIDL áruház, ahol ivóvizet, vagy csak a kaját tudnánk pótolni!
A gátra való felhajtás előtt még megnéztük a Tiszadobi pontonhidat. Felsétáltunk rá, majd gyönyörködtünk a szelíd arcát mutató Tiszában, a zöld számtalan árnyalatába burkolt partvonulatban. Épp fordultunk volna vissza a partra, amikor kiderült, hogy rövidesen át fognak engedni egy nagyobb motorcsónakot (vagy inkább kisebb jachtot???). Ezt a látnivalót nem szabad kihagyni! Naná, hogy megnéztük! Megint egy olyan élmény, amit látni kellett, és fel is kell jegyezni! („Az ideiglenes hidak egy speciális csoportját alkotják a pontonhidak, melyeket egymás mellé kötött úszó létesítményekből szerelnek össze a tetején szétszerelhető, leginkább fából készült útfelülettel. Amikor nem úszkál jég a Tiszán, komp helyett pontonhíd köti össze a két partot. Ha jön egy hajó, vagy az áradás pár perc alatt szétbontják a híd középső elemeit.”)
A fenti kitérőt követően következett a betonozott gát! Tiszadob után, alig pár kilométer letekerése után, megtekintettük a Tisza-szabályozásának emlékművét. Majd irány Tiszacsege, kb. 45 km-t tettünk meg ezen az útvonalon.
Bevallom, a Tisza menti gátas részek számomra a túra egyik „legjobban bejövős” részét jelentették: vadregényes, lényegében emberektől távoli, lakatlan területek, ez kell nekem, ezt szeretem! Hol az élő Tisza mellett tekertünk, hol csak ráláttunk. Néhol csak a gát emlékeztetett arra, hogy a Tisza „valahol” itt folyik a közelben. Volt, ahol árvizes, ingoványos területek mellett tekertünk el. Unalmas, monoton látvány??? Lehet! De nekem/nekünk mégis hatalmas élmény volt. A táj méterről méterre más arcát fedte fel, mutatta meg számunkra. Aki szereti ezt a fajta tekerést, látványt, ami a monotonitása ellenére mégis mindig más és más, az bőven megtalálja itt a számítását!!! A gátas részen csak enni, illetve nem keveset inni álltunk meg. Ennek ellenére erről mit is lehet érdekfeszítően, hosszan írni? Láttam sok madarat, láttam sok fát, meg még egy fát, meg még egy... Ezt saját magának kell teljesíteni, hogy valaki átélje azt az élményt, amit mi is megtapasztaltunk ezeken a részeken!
Mivel bőven időben értük el tiszacsegei szállásunkat (Éva ház), kedvesemmel úgy döntöttünk, hogy irány a termálvizes strand. Kisebb dilemmánkat hallotta szállásadónk is: „Mivel menjünk? Gyalog elég messze van, ha bicajjal megyünk, hol hagyjuk a bicajt?” Házigazdánk felajánlotta, hogy saját kocsijával elvisz minket a fürdőig, amit köszönettel el is fogadtunk.
Zárás előtt nem sokkal távoztunk a fürdőből. Szállásunkon rendeltünk egy-egy pizzát vacsira, majd a már megszokott rutin jött, amiből nem maradhatott ki a kártya sem.
Megtett táv (km): 80,64
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 4.06.11
Átlagsebesség (km/h): 19.6
6. nap
Tiszacsege – Abádszalók
Most is korán keltünk. Oka egyszerű: erre a napra inkább nézelődős programot terveztünk. Poroszlón szerettük volna megnézni az Ökocentrumot. Mint az elején utaltam rá, kedvesem szüleivel egyeztetett, közös programról volt szó. Már a szervezéskor egy napot kijelöltünk, hogy jóóóól összefutunk a Tisza-tónál és megtekintjük ezt a nevezetességet, ezért ők is így időzítették a nyaralásukat. Tiszacsegén megvásároltuk a reggelinket, amit a kompon, illetve a Tisza-parton, a kompra várva fogyasztottunk el. Átérve egyből irány a betonozott gát. Ezen a napon is erős szél volt, de az irányát tekintve lényegében nem volt zavaró tényező. Kivéve pont a gátas részt.
A betonozott gát el-elfogyott, majd egyre inkább átment murvás útba. Azért azt megemlíteném, hogy mást jelölt a térkép, és más volt a valóság! És még a szél is szembe fújt!!! Nem volt egy ideális útszakasz. Inkább mentem volna az általam már bejárt útvonalon… jobban jártunk volna. Lehet, hogy az hosszabb, de legalább végig betonozott. Így bízz meg EBBEN a térképben! A murvás rész joggal kapta a „kurva-murva” elnevezést tőlünk.
Na jó ebből elég… Tiszabábolnánál irány az országút, az legalább nem döcög! Viszonylag korán, 10.00 óra körül már magunk mögött hagytunk 35-40 km-t, leértünk Poroszlóra.
Itt Bodza (ideiglenesen) elbúcsúzott tőlünk, hisz hivatalosak voltak egy esküvőre. Misi lejött érte kocsival, majd elmentek szórakozni, nagykanállal enni egyet. A búcsút követően felkerestük kedvesem szüleit szállásukon. Beszélgetés, ajándék bor átadása, ajándék sör elfogyasztása (már részünkről), majd kocsival irány az Ökocentrum. A centrumról ez év májusában, a rádióban hallottam, hogy „most került átadásra.” Röviden a lényeg: Az Ökocentrum turisztikai- és rendezvényközpont, amely egy helyen gyűjti össze és tárja látogatói elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát.
Akkor… Szamival megbeszélve úgy döntöttük, hogy ezt látni kell. Ehhez az ötlethez csatlakoztak kedvesem szülei is. A részleteket… a miértet, a hogyant… lásd fent!
Tényleg csak tőmondatokban arról, amit élőben kell látni:
- Egy kis hajózás a tavon
- Tisza-tavi tanösvény
- 3 D mozi
- Kilátó(k)
- Európa legnagyobb édesvízi akváriuma
- Tájház
- Szabadidőpark
- Stb.
Aki erre jár, egy jó távcsövet mindenképp vigyen magával! A sétányon rengeteget fotóztam, csak azt bántam, hogy a távcsővel látott dolgokat a fényképezővel nem tudtam megörökíteni. Pedig de jóóóóó lett volna!!!! Hát most így jártam!
Miután megtekintettük a minket érdeklő látványosságokat, beiktattunk egy kései, mégis gyors ebédet, hisz még ránk várt úgy 40 km tekerés, el kellett érnünk Abádszalókra, ahol a szállásunk volt.
A búcsúzást követően a Tisza-tó jobb oldalán tekerve indultunk el úticélunk felé. Folyamatos rálátás a tóra biztosította számunkra a csodálatos panorámát. Így értünk el Kiskörére.
Kényelmesen áttekertünk a Kiskörei Vízlépcső gátján, előtte és közben megálltunk fotózni. „A Tisza-völgyében a Kiskörei Vízlépcső és a vele összefüggő öntözőrendszer megépítése további jelentős lépés volt a folyóvíz komplex hasznosítására. A Kiskörei Vízlépcső a Tisza 404 fkm szelvényében, jobb parti átvágásában, Kisköre község határában épült meg. A vízlépcső három egybeépített főműtárgyból duzzasztómű, hajózsilip, vízerőmű és a hullámtéri duzzasztóból, valamint az egyéb csatlakozó létesítményekből áll. A három főműtárgyat a hullámtérben, árvízi körtöltéssel védett közös munkagödörben építették meg. A vízerőmű épületrészébe épített négy vízszintes tengelyű csőturbina újszerű, Magyarországon első ízben alkalmazott megoldást jelentett. A kisesésű folyami vízerőműveknél alkalmazott függőleges tengelyelrendezéssel szemben előnyt jelentett az építési méretek fajlagos csökkenése és a kedvezőbb hatásfok elérése.”
A gáttól már nem lett volna nagy távolság a szállásunk, „hála” a néha kedvezőtlen irányú szélnek… persze, hogy jóval többnek tűnt. Szállás nem egy nagy durranás, de az igényeknek megfelelt, akkor ne háborogjunk! Fürdés, majd egy kimondottan ízletes, bőséges vacsi elfogyasztása a szomszédos vendéglőben.
Hazaérve meg is állapítottuk, EZ IS egy jó nap volt! Na jó éjszakát!
Megtett táv (km): 72,07
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 3.47.36
Átlagsebesség (km/h): 18,9
7. nap
Abádszalók - Kőtelek
Reggel esőre ébredtünk. Hurrá, erre a napra fürdést terveztünk kedvesem szüleivel közösen a Tisza-tóban. De így ezt a programot elmosta az eső. Erről beszéltünk is a szülőkkel, akik szintén úgy gondolták, ennek a programnak már lőttek. Mindegy a mai nap délelőttje a semmittevésre volt szánva. „Menjünk reggelizni, és majd meglátjuk, mit is akar az időjárás”. Reggelire meleget ettünk, mivel terveink szerint ma már nem eszünk főtt kaját. Közben az eső is elállni látszott. Szami biztos, ami biztos, pontosította azt, hogy akkor a taliból már nem lesz semmi.
Korán volt még. Mivel erre a napra, a délelőtti „majdnem pancsolás” miatt, rövid etapot tűztünk ki, addig is, üssük el valamivel az időt! Egésznapra való bevásárlás... kaja tekintetében, majd irány a helyi Baba múzeum. Itt 56 cm-es méretű babákon több mint 560 rend ruha tekinthető meg. Elsősorban a Kárpát-medence területéről származnak, de lelkes adakozók, diplomaták jóvoltából a Föld több mint 60 országának jellegzetes népviselete is kiállításra, bemutatásra került több mint 200 babán. A tulajdonos egy kedves, agilis hölgy volt, aki ha nem várt volna csoportot, szinte minden egyes babáról külön élménybeszámolót tudott volna tartani. Kiderült, hogy a korhű, hiteles ruházatot ő kutatja fel, készíti el, ha lehet eredeti anyagból, illetve saját kezűleg, lemásolva az eredeti ruházatot. Érdemes megtekinteni az épületben látható helytörténeti gyűjteményt és az itt élők tárgyi kultúráját. Kedvesem a múzeum megtekintése előtt kissé fanyalogva szánta rá magát erre a kulturális programra, ám utólag a véleménye jelentősen megváltozott: „De jó, hogy bementünk ide!!”
Múzeum után irány a szállás, ami cirka 40 km-re van. Fel a Tisza-tó mellett található gátra, majd ismét áttekertünk a Kiskörei Vízlépcsőn. A faluba beérve útbaigazítást kértünk, hogy merre is található itt a betonozott gát. Nem volt egyszerű, három ember 3 félét mondott, de megtaláltuk, nem fogtak ki rajtunk!
A betonozott gáton, a „Madárúton”, 16 kilométert tekertünk. A terület Pélyi madárrezervátum határán vezetett minket végig. Tekerés közben számos (általunk) ismeretlen madarat láttunk, illetve az erdős részekről folyamatos madár zsivajjal kísérve teljesítettük ezt az útszakaszt „A falu nagy kiterjedésű természetvédelmi területe a Tisza árterén található ez a madárrezervátum, mely a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet kiemelt területe. A tájvédelmi körzet egyes területei csak engedéllyel látogathatók, de a Tisza töltésén sétálva, tekerve is szép látványban lehet részünk. A Tisza hullámterében még a régi vízivilágra jellemző élet látható, ártéri fűz-, nyár-, ligeterdők vadszőlő indákkal, nedves rétek, mocsárrétek, holtágak. A főleg madárvonulás idején látható ritka fajok, feketególyák, szürkegémek, kócsagok, kanalasgémek, télen egy-egy rétisas, maradandó élményt nyújtanak. A terület szigorúan védett természetvédelmi terület, ezért csak vezetővel, engedéllyel látogatható.”
Útvonalunk még egy érdekességet tartogatott számunkra, a műemlék jellegű Sajfoki Szivattyútelepet. „A szivattyútelep, amely 1878-ban épült, az ország első belvízátemelő szivattyútelepe volt. A ma is létező telep egyik legértékesebb vízügyi emlékünk.”
Itt hatalmas tereprendezés, építkezés nyomai látszottak. A térképet megtekintve megállapítottuk, hogy a Nagykörűi árvíztározó építkezését láthattuk. Stikában még egy kicsit fel is mentünk az egyik készülő zsilipre. 
Innentől erről a napról nem igazán van olyan élmény, amit le kéne írni. Max a szállásunk. Finoman fogalmazva giccsek gyűjteménye minden helyiségben, minden mennyiségben, de már a nyomasztó, kényelmetlen érzés határát súrolva. Hogy mennyire érvényesül a kereslet-kínálat? Itt a giccsgyűjtemény 1.000 forinttal került többe, mint pl. Tiszacsegén egy első osztályúnak mondható szállásunk. Hiába, a „szépet” is meg kell fizetni!
Estefelé megérkezett Bodza is a lakodalomból. (Hiába számítottunk rá, még tortát sem hozott, pedig egész nap emiatt nem ettünk, sőőőőt éheztünk! Ezért is fogytam le annyira!!!!) Lemálházást követően még elmentünk egy közeli fagyizóba, ahol megtudtuk, hogy nemrég, pár hónapja nyitottak. Van itt minden, kaja, pia, szállás. Maradjunk annyiban, ha nem foglalom le már tavasszal a szállásokat... és ha már akkor létezik ez a szállás… „beértük volna kevesebb giccsel is”. Szállásunkra visszatérve, immár 4-esben nyomtuk az altatónak is hatásos UNO partikat.
Megtett táv (km): 40,85
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 2.07.34
Átlagsebesség (km/h): 19,1
8. nap
Kőtelek – Tiszakécske
Eljött a túránk során az a nap, amit én már nagyon vártam. Fent említettem, hogy a túrára való készülődés során, írásban megkerestem az Accell Hunland Kerékpárgyártó és Értékesítő Kft. tószegi gyárát egy üzemlátogatási kérelemmel. (A vállalatot 2010-es túránk során fedeztem fel, és már akkor beugrott, de jó lenne itt egy gyárlátogatáson részt venni!) Engedélyezték! Kérésük csak annyi volt, hogy ha látni is szeretnénk valamit, akkor érjünk oda úgy 10-11 óra körül. A kérés miatt korai kelés, reggeli a helyi boltból, amit a kerékpárútra (gátra) való ráhajtás előtt el is fogyasztottunk. Mivel úgy is gáton voltunk, ahol a gyönyörű tájat menet közben is lehet csodálni, igyekeztem egy jobb tempót nyomni, hogy a megbeszélt időre odaérjünk. Utólag mondta Bodza: „33-al tekertem, és ti még mindig távolodtatok, akkor adtam fel, hogy utolérjelek benneteket!” Mint kiderült, nem véletlenül nem bírta tempót, a hátsó kereke (szinte) tök lapos volt. Ezt csak Szolnokon (úgy 30 km megtétele után) orvosoltuk. És csoda történt!!!!! Alig indultunk el, Bodza felkiáltott: „Jééééé tudok biciklizni!!!!!” Nem én lettem volna, ha nem árulom el egyből az igazat, mert az úttörő, és Hege, mindig igazat mond!!!. Én előző este láttam, hogy András matat Bodza bicajának hátsó kerekén. Nem is tudom mit csinálhatott ott! (Ugye, hogy így volt kedvesem, legalább te erősíts meg, hogy így volt!!!!!)
Szolnokon csak átrobogtunk, nem is igazán nézelődtünk, hisz időre mentünk. 10 óra után pár perccel értük el a gyárat, az Accell Hunland Kerékpárgyártó és Értékesítő Kft. telepét.
Gondolom, elsőre másnak sem mond túl sokat ez a gyár Tószegen, ahogy nekem sem mondott anno. De ha azt mondom, hogy Haibike, Hercules, Ghost, Winora, Lapierre, BMW… már ismerősek lehetnek ezek a márkák. Amit itt szerelnek össze. A neten a korábbihoz képest alig-alig sikerült új infót összeszedni: „2007-ben az Accell Hunland tószegi üzeme gyártotta annak a tizenötezer biciklinek zömét, amelyek Párizs bérkerékpár-hálózatában a turisták és helybeliek millióinak szolgálatában állnak. (Azóta ezt már kiterjesztették Finnországra és Hollandiára is. Hege.) A sajtó nyilvánossága előtt szerdán összeszerelt kerékpárról szólva Steurer elmondta: egymilliomodik termékük modern, ám megfizethető, lítium-ion akkumulátorral hajtott, elektromos bicikli; ezt a típust idén januárban kezdték gyártani. A tószegi drótszamarak négy-öt százaléka elektromos kerékpár, részarányuk a termelésen belül folyamatosan nő. Jelenleg száznál is több típust gyártanak, igény esetén. ”
Pár érdekes infó. Az üzemben csak festés, illetve összeszerelés folyik, alkatrész előállítás nem. A terméket nem saját néven forgalmazzák, hanem elszállítják a megrendelő cégnek, aki sajátjaként árulja. A vázak távol-keletről érkeznek festetten, illetve festetlenül. A festetlen vázakat itt helyben festik, matricázzák, lakkozák majd ezt követi a ráégetés. Ez a munkafolyamat csak kb. 1/2 órát vesz igénybe a vázak esetén.
Megtekintettük a kerekek fűzését (mely részben kézi, illetve gépi munka), centrírozását, ami teljesen gépesített. A fűzés, centrírozás csak perceket vesz igénybe. Érdekes volt munka közben látni a centírozógépet, ami pillanatok alatt 0.1 mm-es pontossággal centrírozza ki a kereket mind oldal-, mind radiális irányú ütést tekintve. Azért tegyük hozzá, itt is van „selejt” (mégha kevés is), amit kézzel még tökéletessé tudnak tenni!
Majd jön a bicajok összeszerelése. Nem is gondoltam volna, hogy ebben ennyi kézimunka van! Egy-egy bicaj összeállításánál, a „nulláról” való indulást tekintve, az első kerékpár kb. 4 óra alatt jön le a gyártósorról, majd ezt követően 4 percenként jön a következő (értsd most ez alatt a festést, keréklegyártást, stb., stb.). Egy nap akár 4-5 féle típust-, márkát is összeraknak.
Lehetne még erről írni… mert érdekes volt. A látogatás nem egészen 2 órát vett igénybe, én nem is néztem az időt, nekem pillanatok alatt elszaladt.
Ezt követően megint olyan látnivalók „leledzettek” a környező falvakban, ami számunkra felejtős volt. Így a fennmaradó 30-35 km-t „hama-hama” lenyomtuk, és elfoglaltuk szállásunkat Tiszakécske-Kerekdombon, a Viktória üdülőben. Na jó… útközben megálltunk Tiszakécskén egy bicajboltnál, mert Bodza egy új szivacsmarkolatot akart venni a bicajára. (Így utólag visszagondolva ő nem egy komplett új bicajt vesz, hanem alkatrészenként cseréli ki a bicajt, túra közben! Így is lehet, és a családnak jobban eladható, ezt is ki kellett cserélni, és ezt is!)
Lemálháztunk, és mivel még korán volt, ketten kedvesemmel elmentünk a közeli termálfürdőbe, ahol többek közt megettük kései ebédünket, ami egyben korai vacsink is volt. A strandról hazafelé a bejárat előtt nagyon finom nektarint vettünk, amit a szálláson fogyasztottunk el. A mai nap ismét a nagymosás napja volt!
Szokásos esti programot lásd fent!!!
Megtett táv (km): 78,71
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 3.54.53
Átlagsebesség (km/h): 20.0
9. nap
Tiszakécske
Ez a nap megint a kollektív semmittevésé volt: pihenőnap, strandolás. Reggelinket a közeli boltban megvásároltuk, majd a szállásunkon „jól el is elfogyasztottuk”. A még meg nem száradt ruhákat kitettük, kiteregettük. Utána csapatostul irány a termálfürdő. Bő lére eresztve: Áztatás, kártya, ebéd, áztatás.
Hirtelen beborult, Bodza és András úgy döntött, nekik nem kell a megázás… ezért elindultak haza. Mi még akartunk egyet fürdeni, így eső ide, vagy oda… maradtunk. Miután az eső is lecsendesedett, mi is elindultunk haza. Szerettünk volna ismét olyan finom barackot venni, mint előtte nap, de sajnos nem volt kint az árus. Hát így jártunk.
Vacsinkat, ismét a közeli boltból szereztük be, ám séta gyanánt még megnéztük a barackos embert is. Most sem futottunk össze vele… sajnos. Ez a nap, a rövid mese ellenére is jól sikerült! Ilyen is kell!!!!
Esti programunk? Na kitalálod vajon?
10. nap
Tiszakécske – Hódmezővásárhely
Reggel szokásos készülődés, majd reggeli. 8 óra körül már el is indultunk, hisz ezen a napon közel 90 km várt ránk.
A 44-es főutat rövid idő alatt elértünk. Bevallom, ettől a pár kilométeres szakasztól a 44-esen kissé tartottam. Előző túránkra visszaemlékezve, roppant nagy a forgalom. Az, hogy elsőbbsége lehet egy bicajosnak, senkit nem érdekelt, illetve „majdnem elütésem” története is fel-felmerült lelki szemeim előtt. Ezekre a veszélyekre figyelmeztettem is a többieket, de be kell vallanom, kellemes csalódás ért. A nagy forgalmat leszámítva más atrocitás, kellemetlenség nem volt… szerencsére!
A Tisza-hidat elhagyva egyből le is tértünk jobbra Csépa, illetve Csongrád felé. Csépától az út minősége, hogy enyhén fogalmazzak, kritikus, pontosabban kritikán aluli! 14 km zötykölődés, rázkódás után elértük kitűzött uticélunkat, a pontonhidat. Vagy nem is ez a neve?
Hogy is volt? Előző nap rejtvényt fejtettünk… nem nevetni, csodálkozni, hűházni!!!! Igen is velünk is megesik az ilyen! A rejtvénybeli kérdés: PONT => vízszintesen öt betű! Megfejtés: pont = petty. Na ezt is megtudtuk, és jól be is memorizáltuk. És hogy jön össze a pont és a csongrádi híd és a petty?? Egyszerű, ha a pont = petty, akkor a pontonhidat, hogy is kell helyesen ejteni? Pettyenhíd, a teljes hasonulás miatt, vagy a pettyonhíd? Én a pettyenhíd mellett tettem le a voksomat, kedvesem a pettyonhíd mellett. Míg ezen „vitatkoztunk”, a többiek is beértek bennünket. Szerettük volna ebben a fontos kérdésben a segítségüket kérni. Háááát látni kellett volna az arcukat a kérdés hallatán!!! Majd miután elhitték, hogy ez igen is fontos, eldöntendő kérdés számunkra… ők is beszálltak a megoldás kibogozásába. Hát nem jutottunk közös nevezőre. Tudna valaki segíteni eme fontos kérdés megválaszolásában?
Így, bizonytalan lelkiállapotban, de átkeltünk a ponton-, vagy pettyen, vagy pettyonhídon. Már előzőleg megbeszéltük, hogy egy kicsit körülnézünk Csongrád belvárosában. Felkerestük a Keresztyén Gőzmalmot, illetve a belváros jópár nevezetességét. Szaminak, illetve nekem is nagyon tetszett a város. Meg is beszéltük, hogy akár itt is el tudnánk képzelni közös életünket. Kellemes élmények birtokában újra nekivágtunk a csongrádi betonozott gátnak. Ha már betonozott gát, akkor tán a gátas részek legszebb szakasza következett ezen az útvonalon. Fű, fa, virág, víz, tiszai csend… végül is utunk során már számos ilyet láttunk, de mégis ez másként volt „fű, fa, virág, víz, tiszai csend”… Csongrádon vásárolt hideg ebédünket ilyen csodás környezetben fogyasztottuk el.
Azért az örömbe egy kis üröm is vegyült. Elfogadható minőségű gátas kerékpárúton tekertünk utunk elején. Majd Alsómajor magasságában a betonozott út megszűnt. Pontosabban átment két nyomsávos betonútba. Olyan garázsbehajtós „feeling”-et árasztva. A két nyomsávval nem is lett volna bajom, ha az olyan minőségű lett volna, amilyennek elvárja az ember. Az út olyan volt, mintha 1,5 méteres betonlapokat fektettek volna egymás elé, ami a talajmozgás következtében el-elmozdult, hepe-hupássá vált. Nem volt elég a hepe, meg a hupa, sok helyen a betonlapok még ki is voltak fúrva, ezáltal is növelve a rázós út „komfortérzetét”. Egyből beugrottak a korábbi évek túrái. Ilyen terület miatt kezdtek el a bicajom hátsó kerekének küllői elpattogni. Rázós út, nehéz csomag = küllőtörés, majd az ezt követő kerékátfűzés. Szerencsére Karcsi jól „megfűzte” a kereket, így megúsztam a műszaki hibát. (És te Bodza?)
Valami hasonló járhatott András fejében is, mert ő is egyre többször emlegette: „inkább menjünk országúton”. Viszont lehajtási lehetőség aaaaaz nincs. Vagy vissza, vagy előre…. Mondjam azt, hogy a térképen ahol (elvileg) jó minőségű útnak kellett volna lennie nem az volt, és ahol földesutat jelöltek, ott kiváló minőségű betonozott gát volt? Ebből a szakaszból úgy 8-10 km-t teljesíthettünk, majd az út jó minőségű betonozott gátra váltott át (Persze, hogy ez volt a földesútnak jelölt rész. És egy túra utáni infó is itt „jöhetett létre”: Bodza a túra után küllőszakadással vitte a bicaját szervizbe.)
Csanyteleknél lehajtottunk a Tiszához, ahol az ott lévő pecásoktól megkérdeztem az úttal kapcsolatban rendelkeznek-e infóval. Sajnos a válaszuk nemleges volt. De lásd fent, innentől már nem voltak gondok. Ha már lehajtottunk, akkor Tisza-nézés, fotózás. A beszélgetést követően csak egy nekirugaszkodás és máris a Baksi kompnál voltunk. A vízparton alig néztünk körül, a szemközti oldalon lévő komp el is indult értünk, illetve az itt lévő többi járműért. Átkompozva, egy frissítő az átkelőhely melletti büfében, majd irány Mártély.
Kitérő: Még a túraszervezés elején, 2012. kora tavaszán, Zafír kollegám (áldassék a neve!), ismeretlenül is felajánlotta, hogy a Baksra tervezett szállásunkat tegyük át hozzájuk, Hódmezővásárhelyre, mert szívesen vendégül látnak, illetve egy kisebb HU2-s bicajos találkozót is összehoz ennek apropójából. Ezt az ötletet én szívesen elfogadtam, a többiek meg úgy sem igazán tehettek mást, jöttek velem.
Visszatérve Zafír kollegára: már a gátas részeken folyamatos egyeztetés volt annak érdekében, hogy hol is találkozhatnák, hogy Hódmezővásárhelyen ne keveredjünk el. Így lett a találkozó helye Mártély, Hédi söröző, a holt Tisza-ág mellett.
Mivel egy kicsit előbb érkeztünk, fotózás a parton, pihenés a sörözőben. Kis idő elteltével látom ám, hogy nagy sebességgel érkezik egy „őrült bicajos”, na mondom a többieknek… ez csak Zafír lehet! Nem tévedtem! Bemutatkozás, ismerkedés, beszélgetés. Majd jött az elindulás. Mivel tudta, hogy engem érdeklenek a természeti képződmények, elvitt minket a Mártélyi Ős-Tisza-holtághoz, ahol is részben végigjártuk a tanösvényt. Érdekes látványt nyújtottak az itt található természeti képződmények. Készült is jócskán fotó a vízből kiálló száraz fákkal teleszórt lápos területről. Utólag is köszönjük ezt az élményt, ezt is kár lett volna kihagyni! (Vajon hány látnivalóhoz írtam már ezt? És hányhoz szerettem volna még oda írni? De!!!! Igyekeztem visszafogni magam. Tényleg egy látvány(ok)ban gazdag túrát sikerült teljesítenünk.)
A holtágról: „A képzőművészek kedvelt alkotóhelye, a tájképileg is megkapó mártélyi Tisza-part, mely 1971-óta védett. A Tisza egykori árterét az 1846-ban megkezdett folyószabályozás a töredékére zsugorította. A körtvélyesi és az ányási kanyar átmetszésével két holtág keletkezett. A morotvákkal bezárt szigetek, mélyfekvésű ártéri erdők, rétek buja növényzete gazdag állatvilágnak nyújt menedéket. A tájvédelmi körzet nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. Tízezernyi vadlúd és vadréce jelenik meg árvízkor és télen a be nem fagyó folyószakaszon. Nyárvégi és őszi látványosság a feketególyák és a kócsagok vonulása.”
Majd irány Hódmezővásárhelyen a „Zafír-tanya”. Vacsi és fürdés után egy egész estét betöltő ismerkedés, beszélgetés, melynek a fő témája mi is lehetett volna más, mint a bicajozás! Én hírből már ismertem a „megszállott Zafírt”, aki versenyzőként ismeretes céges berkekben (is). Ám a többiek ekkor szembesültek azzal, hogy a mi „kirándulós bicajozásunk” mennyiben más, mint a versenyszerű élsport! Megtudtuk, hogy a hétvégén egy 24 órás versenyre készül, erre mennyit és hogyan edz, stb., stb. Akkor utólag az eredmény: Zafír, Bihari Tibor társával a Zánkán megtartott 24 órás férfi duó versenyen ezüstérmes lett! Gratulálok! Gratulálunk!!! Nem semmi teljesítmény! Leírva, a mi szánkból, olyan banális, hisz csak ő tudja hogy ebben az általam leírt pár mondatban mennyi „minden” is található: rengeteg verejték, több havi (évi) munka, szenvedés, bánat, (családról) lemondás, és nem utolsó sorban az öröm, és örömkönny, amikor szólították, hogy lépjen fel a dobogóra! Azt hiszem, ismételten meg kell köszönnöm Zafírnak és kedves családjának, hogy ismeretlenül befogadták kis csapatunkat, megvendégeltek minket, és biztosították számunkra a szállás lehetőségét.
Megtett táv (km): 89,58
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 5.01.17
Átlagsebesség (km/h): 17,8
11. nap
Hódmezővásárhely - Szeged
(Vonattal Bajáig)
Eljött a „hivatalos” Tisza-túra utolsó napja. Lehet csak én éreztem így? Sajnálattal, szomorúan vettem tudomásul, hogy a mai nappal véget ér a túra, a kaland, a látnivalók sokasága, egy jó kis CSAPATTAL való együttlét, a közös tekerés. Lehet, csak beleképzelem? Mintha minden résztvevő arcán is ez az érzés tükröződött volna.
Reggeli kávét még kollegáéknál fogyasztottuk el, megköszöntük, hogy segítettek nekünk, majd irány Szeged. Zafír még vállalta, hogy megmutatja számunkra Hódmezővásárhely nevezetességeit. Amit így „gyorsban” láttunk a városból, szép kis város, bár részletes megismeréséhez azért több idő kellett volna. Reggeli vásárlást követően irány a 47-es út. Zafír még elkísért a város széléig. Itt részletes útbaigazítást adott, hogy merre is menjünk.
Reggelink elfogyasztását követően el is indultunk Szegedre. Algyőig, a Tisza-hídig, kerékpárúton tekertünk. Majd jött az utolsó 10 km. Mit ne mondjak? „Kissé” (vagy kurvára?) nagy volt a forgalom itt!!! Vagy csak mi szoktunk el ettől? A gátakon, ahol jóformán rajtunk kívül csak a madár járt (vagy még ő sem), nem volt ilyen gondunk. A 47-esen jöttek-mentek az autók, teherautók, még szerencse, hogy az út kétsávos volt, és a többség kellő oldaltávot tartott.
Szeged táblánál, ha már volt rajtfotó… kellett egy célfotó is! Elkészült, irány a város! Hazaérkezésünket vonattal terveztük megoldani. A vonatindulásig még volt pár óránk. Irány nézelődni, irány a Dóm-tér. Ezt körbejárva, megnéztük a Dómot is. Majd irány a Tisza, hogy tőle is elbúcsúzzunk.
És igen!! Tiszától való búcsúzásnál a csapatunk elcsendesedett…. Felfedeztem magunkon a korábban leírtakat…. „szomorúan vettük tudomásul, hogy a mai nappal véget ér a túra, a kaland, a látnivalók sokasága, egy jó kis CSAPATTAL való együttlét, együtt tekerés”. Mit is mondhatnék? Köszönöm, hogy velem/velünk tartottatok, hogy közösen éltük át a jót (és remélem minél kevesebb) rosszat. Hisz utunk során közösek voltak az élmények, közös volt az egymásrautaltság, közös volt nyűgünk, bajunk, örömünk! Remélem, ez a túra legalább annyira emlékezetes marad nektek, mint nekem! És hogy jól sikerült… ezért KÖSZÖNETTEL tartozom nektek!
És most kéne valami frappáns záró gondolat, összegzés: Mit is éltünk át túránk során? Csendes, virágos falvak, romantikus, látnivalóktól hemzsegő települések, magányos, vadregényes tájak, hosszú (beton)gátas szakaszok, távol a városi nagy forgalomtól, a város zajától, a lakott terültektől, mindezt több száz kilométeren át. Vagy…
Vagy tán mégis jobb lenne ide a bevezetőben írt köszönet?
„Köszönjük a Tiszának”, hogy VÉGIG biztosította azt a csodálatos élményt, a látnivalók sokaságát, melyet alkalmunk volt átélni és megtapasztalni! Útközben a természet ezer csodája mutatta meg magát nekünk: a kis folyóból folyammá szélesedő TISZA, a hatalmas árterek, fák, korhadó törzsek, rejtélyes vízmosások, ahol minden apró zugból harsányan tört elő az élet. Kihagyhatatlan élményt nyújtottak a betonozott gátak, melyek az érintetlen, háborítatlan természet benyomását sugallták. Sorolhatnám a megtekintett múzeumokat, templomokat, egyéb nevezetességeket, melyeket vándorlásunk során felkerestünk. Érdekes volt megismerni azokat az embereket, akik lelket adtak mindannak, amit építettek és még most is a LELKÉT őrzik annak, ami az itteni természetből fakad, és mindezt, számunkra furcsa buzgalommal, őszintén, mintha nem is lennénk számukra idegenek, megosztották velünk, az IDEGENNEL.”
Remélem ez a beszámoló másokat is arra bátorít, ösztönöz majd, hogy kerékpárra ülve felkeressék kis hazánk ezen vadregényes, és még érintetlennek tűnő tájait, nevezetességeit. Sok sikert hozzá, és legalább annyi élményt, olyan jó csapatot, amit mi kaptunk a túránk során!
Miután így kellően elérzékenyültünk, még folytassuk a napi történések leírását! Mondtam én, hogy nem lesz szokványos ez a beszámoló! Záró gondolat után mesedélután? Hát ez van!
Az állomás környékén egy gyors gyros ebéd. Kiderült, hogy van korábban is vonatunk. Mivel már semmi kitűzött cél nem volt előttünk, úgy döntöttünk, hogy irány haza! Pontosabban csak Bodza. Ránk még várt egy egyesületi túra a Gemenci erdő, illetve Duna mentén. Így mi a hazautazást csak Bajáig abszolváltuk. Hiába, kell egy kis Dunai levezetés egy Tisza-túra után! A több órás vonatozás még mindig dög unalom, főleg ha még át is kell szállni. Leszállás előtt búcsú Bodzától a vonaton, majd hármasban utaztunk tovább. A bajai szállásunk nem volt messze az állomástól, még úgy sem, hogy sikerült jól elkeverünk. A többit csak címszavakban: szállás elfoglalása, meleg vacsi, fürdés, UNO, fekvés.
Megtett táv (km): 34,22
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 2.19.16
Átlagsebesség (km/h): 14,7
Folytatás »»» |
AJÁNLOM AZ OLDALT
