12. nap
Baja
Mivel a hivatalos egyesületi túráig még volt egy napunk, ezt arra szántuk, hogy megtekintsük Baja nevezetességeit. Választási lehetőség: gyalog, vagy bicajjal? Végül is a bicaj mellett döntöttünk, hisz így nagyobb távot, gyorsabban meg tudunk tenni.
Reggeli után eltekertünk a Bajai hídhoz, majd irány a belváros, amit nem egyszer körbetekertünk, hol innen, hol onnan. Nem utolsó sorban körbejártuk a Petőfi-szigetet is. Majd úgy döntöttünk, hogy felkeressük a Zsilipmúzeumot (Deák Ferenc Zsilipmúzeum). A helyieket megkérdezve a zsilipről, az útirányról pontos útba igazítást kaptunk. De ott „nincs múzeum, ne is keressük, ő helybéli… ő tudja.”. Mindegy akkor is megnézzük, ha mást nem a zsilipet. Fotózás, tanakodás, „erős betekintgetés” a zsilip udvarára, hátha mégis ott van az a fránya múzeum. Az ott dolgozóknak feltűnhetett bámészkodó csapatunk, felajánlották segítségüket. Kiderült, hogy jó helyen járunk. Kaptunk is egy olyan idegenvezetőt, de olyat!!!! Hogy le a kalappal. Alapos, lelkiismeretes, részletes, mindenre kiterjedő ismertetés, beszámoló, múzeum tárgyainak bemutatása. Ez igen… ilyen idegenvezető kellene mindenhova! Ezt is köszönjük!!! Hogy utaljak kis csapatunkra, és az összekovácsolódásra: amikor megtekintettük a vízügyi múzeumot, ahol felkértek, hogy írjunk be az emlékkönyvbe.... András meg is jegyezte... „ez így nem jó... hiányzik Bodza aláírása!”
Már javában elmúlt ebédidő, így úgy döntöttünk, hogy most már isten biz eszünk a két hetes túra során egy IGAZI halászlét. Az nem járja, hogy sem a Tiszán, sem a Dunán nem kóstoljuk meg ezt a „helyi nevezetességet”. Meg is kóstoltuk a bajai halászlét, illetve túróscsuszát harcsapaprikással. Nem rajongok a halas kajáért, de ez olyan volt, de olyan…. Szóval pont OLYAN!!!! És nem volt kisadag! Szerinted ezek után kellett még vacsi? Még egy kis bóklászás a városban, üldögélés, nézelődés a Sugovica parton, majd irány a szállás.
Ez egy laza, kényelmes nap volt. De kell ilyen is, hisz ekkor már javában 700 km felett voltunk a teljes túránk során. Így nem is csoda, hogy ez az este a semmittevésé, a punnyadásé volt.
Megtett táv (km): 27,02
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 2.22.36
Átlagsebesség (km/h): 11,4
13. nap
Baja – Gemenci erdő – Duna-part
2012. július 28. szombat: erre a napra egyesületi túra került kiírásra. Mint említettem, ez a Tisza-túránk levezető szakasza volt. Semmi tudatosság nem volt ebben, csak egyszerű véletlen. Ez a túra már ősszel kidolgozásra, időpontja meghatározásra került. Majd jött a Tisza-túra, amelynek időpontját ide-oda oda tologattuk, és ez a kettő így találkozott.
Véleményünk szerint nem volt értelme hazautazni a Tiszáról, majd nem sokkal a hazaérkezés után újra visszavonatozni. Anyagilag sem volt így sokkal több, de kényelmileg tuti ez volt a legjobb megoldás. A túrára a társaság majdnem annyi irányból érkezett, ahányan voltunk. Így a találkozási idő elég széles skálát ölelt fel. Volt aki 8 előtt, volt aki 8-ra, és volt aki csak 9-re érkezett.
„Összeverődésünk után” csak-csak elindultunk. Irány a Bajai Duna-híd. Aki nem látta, annak nem tudom, mennyire lesz hihető, vagy csak egyáltalán érdekes a következő adat:
Mi, akik a Tiszáról jöttünk és Dunát láttunk! Érdekes volt összehasonlítani, hogy Magyarország két legnagyobb folyója közt mekkora is a méretbeli különbség. Itt a Duna úgy 2,5-szer volt szélesebb, mint a Tisza Szegednél. Óóóóóóóriási eltérés! Egy kis nézelődés, fotózás, majd tovább Pörbölyre. Kb. 15 km-t tettünk meg az 55-ös főúton, elég nagy forgalomban. Eszembe jutott, mi lehet itt, ha nem a hétvégén járunk erre? Pörbölyre beérve szinte a település elején megtaláltuk azt, amit kerestünk. A Gemenci ZRT által üzemetetett Ökoturisztikai Központot. Itt megtekintettük a Gemenci Állami Erdei Vasutat. Majd következett a Nagyrezéti vadmegfigyelő, ahol szintén csak kicsit időztünk. Ki így, ki úgy de jól lefotózta a gímszarvasokat, illetve vaddisznókat. Érdekes volt látni, hogy az erdei vadállatok egyáltalán nem félnek az embertől, így hagyták magukat etetni, simogatni, fotózni. Mivel szorított az idő, ezekre a látványosságokra, ezeknek a megörökítésére a túrázók csak 1/2-1/2 órát kaptak a szívtelen túravezetőtől.  Hiába, a „vonat nem vár!”.
Következett az utunk egyik „legbejövősebb” szakasza, az ártér mellett húzódó betonozott gát. Egyből Tiszta „tiszai feelingem” lett újra ettől az útszakasztól. Hosszú, embertől elhagyatott táj, betonozott gátkorona, csend, ahol csak a természet, és mi csaptunk zajt a surrogó kerekeinkkel. Na meg Csiga az elhagyott csavarral! Egy sör ellenében kisegítettem csavarral és szerszámmal. (Csiga még mindig lógsz a sörrel!)
A Lankóczi Vízügyi Kiállítóhely és szivattyútelepen pecsételés, illetve minimális körülnézés, mert ez a múzeum csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Hiába volt otthon az úriember, hiába adott pecsétet, nem nagyon hajlott a beengedésünkre. Hát így jártunk. (Csak halkan súgom meg, hogy senkinek ne fájjon, én a múlt évben láttam, jól le is fotóztam! Így a veszteség számomra elenyésző… )
Kb. 10 km-es táv várt ránk a Keselyűsi Csárdáig. Itt ebéd, majd irány a betonozott gát. Monoton? Lehet. De mégis csodálatos!!! Keselyűstől az utunk lényegében Bajáig ilyen monoton, ám számomra mégis szép környezetben vezetett. Ezt a monotonitást tán csak a Sió-zsilip, illetve a szekszárdi Duna-hídon való áttekerés, illetve az itt megtekinthető látnivalók szakították meg. A híd túloldalán Csiga úgy döntött, elege lett belőlünk… ő haza megy a Duna mellett, ide a szomszédba… B.pestre. Na jó nem egészen így volt! Ő eleve így tervezte ezt a túrát. Búcsúzás, majd mindenki ment a maga útján. (Csiga a sört ne felejtsd el! Köszi!)
Érdekesség: A Tisza-túrát lényegében megúsztuk komolyabb műszaki gond nélkül. Volt egy üléscsere Bodzánál, Andrásnál kitámasztó csere. De ezek nélkül is lement volna a túra, akadálymentesen. Gemencben, Szami az utolsó 5 km-en összeszedett egy defektet, egy akáctüskét. A gumi futófelülete defektmentesített szalaggal van ellátva. A tüske épp e mellett a szalag mellett szúrta ki a belsőt. Mindegy.... gyors belsőcsere.... nem volt kedvem ragasztgatni.
Annak ellenére, hogy volt még egy kis időnk a vonatindulásig, egybehangzóan mindenki az állomásra való tekerés mellett tette le a voksát. (Mondjuk csak annyi időnk lett volna, hogy a belvároson áttekerünk.)
Hazavonatozást követte a hazatekerés. Jó volt a túra, még maradtam volna, de isten biz jól esett HAZA jönni! Itthon a megbeszélés nélkül is a megálmodott vacsora várt minket… hideg gyümölcsleves! Gyors élménybeszámoló, és kicsomagolás, de ez már lényegtelen a fentiek tükrében…
A teljes két hétről a megállapításom:
Jó túra volt! Bármikor jöhet az ismétlés!
Lásd fent!!! Kevés az a túra, amire azt mondom, hogy „Jöhet ÚJRA”! Legyen ez egy áradozás, egy fenomenális dicséret…. Ez BÁRMIKOR jöhet újra! Vagy majd a Körösök vidéke…. Jövőre.
Megtett táv (km): 69,78
Tekeréssel töltött idő (óra/perc/mp.): 3.47.42
Átlagsebesség (km/h): 18,3
Utóhang: Mindig is érdekelt, hogy másnak hogy jön be az általam kitalált, vezetett túra. Azt hiszem András levele választ adott erre a mostani esetben:
„Kedves Gabi és Hege!
Köszönöm, hogy megszerveztétek ezt a túrát és a meghívással lehetőséget kaptam a részvételre. Nagyon jól éreztem magam, sok szép, érdekes dolgot láttam jó társaságban. Kár lett volna kihagyni!
Még egyszer köszönöm szépen a túrát, a társaságot, a látnivalókat és minden mást...
Üdvözlettel: András”
Ezek azok a mondatok, amit szívesen hall, olvas egy túra után az az ember, aki szervezésre, vezetésre vállalkozik! Ilyenkor érzem úgy, hogy érdemes volt megszervezni: ha másnak is tudtál valamit nyújtani nem csak nekem/nekünk tetszett ez az egész!
Kaposvár, 2012. augusztus 5.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Hiába, a „vonat nem vár!”.
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
