3. nap (hétfő)
Fertőrákos – Fertő-tó (osztrák oldal) – Fertőrákos

A fenti, utolsó mondatból szinte minden össze is jött, kivéve a verőfényes, szélmentes nap. A többi megállja a helyét. A napfény hiánya, illetve a szél „pluszossága”, egyből el is intézte a kalandot kora reggelre.     

Esőkopogásra ébredtünk. Kinézve az időjárás lehangoló, tartósnak ígérkezik az eső, és még a szél is fúj, nem kicsit! Néha szakad, néha csak „eseget”. Reggeli alatt közösen megbeszéltük, hogy max. 12-ig várunk. Ha addig nem dől el az időjárás, akkor lefújjuk a mai napra tervezett nagy túrát. Nincs értelme elindulni későn, főleg szakadó esőben, mert sosem érünk haza.

Egy csendesedni látszó időszakban megdumáltuk: 10.00 órakor indulás. Így is lett, addigra felmálháztunk és… Persze, hogy esik!!! De most már mindegy… ha nekikészülődtünk, akkor most már megyünk! A „boltozás” után a korábban már bejáratott úton tekertünk ki a kikötőbe. Hú, ez jó menet volt! Épp időben befutottunk a kikötőbe. Már csak jegyet kell venni és mehetünk!

Azaz mehetnénk, ha járna a komp. Megtudtuk: mivel esik, és fúj a szél, ezért forgalom sincs, így a komp sem jár. Ha át is vinne a túloldalra, ott sem lesz „visszfuvarja”, így a főnökasszony nem engedélyezte a kompok elindulását, pedig a kapitány szívesen átvinne minket. (Na, itt érződik igazán a kereslet-kínálat!) Nálunk, pl. a Balatonon, ha az időjárás engedi, a menetrendszerinti komp elindul, ha van utas, ha nincs. Itt meg… csak akkor, ha „megéri”.

A kapitány közli, hogy 14.00 órára van egy bejelentkezett csoportjuk, velük átvisznek minket is, ha ez jó nekünk. Gyors fejszámolás: ma le kell tekernünk 80-85 km-t. Ez ideális esetben (szembeszél nélkül) is 5-6 óra tekerés, pihenés, nézelődés nélkül. A végkövetkeztetés: ez az időpont nekünk már késő a tó megkerülésére.  Toporgás, fejtörés… mi is legyen? Menjünk vissza, vagy induljunk el ezen az oldalon, és tekerünk, amíg jól esik (vagy jól nem „esik”?), majd vissza a szállásra?

Kapitány látva tétovázásunkat, illetve azt, hogy mennyire szeretnénk átjutni a túlpartra, egy magyarul beszélő „inason” keresztül adott egy tuti tippet. Próbáljuk ki a 200 méterre található „másik” társaságot, hátha ők átvisznek. Mit veszíthetünk? Nyeregbe!

Itt, ahogy megtudták mit is szeretnénk, nem tököltek sokat! Kerítettek egy tökös kapitányt, aki a nagy hajót lecserélte egy kicsire… és már indulhattunk is a túlpart felé! És ezen nem agyaltak órákat, pikk-pakk döntöttek. Ezt miért nem tudták az első helyen is megtenni?

(Meg kell jegyeznem: Itt is közölték, hogy csak az oda út a biztos, a visszaút bizonytalan!) Ezért még az átkelés előtt felajánlottam a többieknek a visszatérés lehetőségét (Szami és én tuti megyünk, többiek még dönthetnek!). Elmondtam, ha átkelünk nincs visszaút, csakis az, hogy a tavat megkerüljük. Egyhangúan döntöttünk: Tekerjünk!!!! (Halkan jegyzem meg, azt is csak írásban… még mindig esik!!! )  

Utunk első szakasza a tó mellett vezetett. A borús idő, a borús kedv ellenére is el kell mondani: szép ez a táj!!! Tele madarakkal, vadregényes nádasokkal, egyszóval ÉLETTEL.

Az út mentén több magasles mellett tekertünk el. (Az osztrák oldalon, a tó melletti úton, kb. 10 kilométerenként található kiépített kerékpáros pihenő, esőbeálló.) Persze, hogy fel kellett menni egypárra, hogy fotózhassunk, illetve néhol távcsővel gyönyörködhessünk a tájban, illetve az élővilágban, egyéb látnivalókban.

Még nem értük el a Hölle után található nagy kilátót, amikor az egyik pihenőnél Évi kisebb nemtetszését fejezte ki az időjárás, illetve a folyamatos hideg, „szembeszél” miatt. Felajánlottam, ha gondolja, forduljon vissza. Ha szerencséje van, lesz komp, ami visszaviszi. Bizonytalan, de mégis rövidebb ez a lehetséges út. Ha „nem van komp”, akkor... passz! Döntött: Velünk jön. Utólag úgy tűnt, hogy nem bánta meg ezt a döntését.

Podersdorf előtt az út itt vezet legközelebb a tóhoz. Pár kilométer megtétele után ismét egy kilátóból gyönyörködhetünk az elénk táruló panorámában. Persze, hogy ide is fel kellett menni és jól lefotózni, távcsővel megnézni a megannyi érdekességet! Láttunk itt több ezer madarat, egyéb látványosságot. Pl. láttunk „vízi-lovakat”!!! Na, jó! Legyen igazad! Csak lovakat a vízpart mellett. A kilátó melletti, „tájhű” esőbeállóban eltöltött rövid pihenő után folytatjuk utunkat. Ami még ehhez a helyhez köthető, és nagyon is fontos esemény volt számunkra: kb. itt állt el az eső, 12.30 körül. Ma már nem esett többet, de jóóóó is volt ez!!! 

Podersdorfban rövidke megállót ejtettünk meg, ezért csak címszavakban erről: vásárlás, pihenő, fotózás a strand mellett, a világítótoronynál. Mivel még korán volt az ebédhez, ezért folytattuk utunkat. Az otthonról hozott kaját Neusiedl-ben, az út mellett lévő pihenőben fogyasztottuk el.

Purbach előtt szokásos fotómániánk miatt megálltunk kattintgatni. A csajok előre mentek, azzal a címszóval, hogy mi „majd úgy is beérjük őket”.  Már korábban is volt ilyen, akkor is, most is mondtam, hogy csak tovább a Lenini, akarom mondani a B10-es úton. Ők ezt messzemenőkig betartották (de milyen „messze” előre mentek!!! ).

Szóval a csajok előresiettek… eltévedni! (Valahogy úgy vagyok ezzel ilyenkor, ha valaki nem a megbeszéltek szerint ténykedik, mindig belém bújik a kisördög. Ha nem vártatok meg, külön utakat akartok járni, akkor menjetek! De mi minek siessünk emiatt? Ilyenkor még kényelmesebben, mint eredetileg terveztük volna… ráérünk fotózni, nézelődni. Majd találkozunk valahol… ha úgy gondoljátok, hogy megvártok, vagy majd legkésőbb a szálláson. Kinőttem már abból, hogy elvárjam: engem, mint túravezetőt vakon kövessenek. Bár megjegyzem, néha jól jöhet ez másnak is. Vagy, mert ismerem az utat, vagy csak én tudom merre kell/akarunk menni, vagy mert nálam van  térkép, vagy csak simán érdemes, mivel tudok pár „titkot” a helyről. De ha nem hát nem… )

Szóval a csajok: Mivel nem voltak a megbeszélt helyen, a várostáblánál, mi szépen betekertünk, körbefotóztunk mindent a városban, ami minket érdekelt. Ez leginkább a kéményéből kiemelkedő turbános törökfej volt.

„A török története: Vajon mit keres ez a turbános törököt ábrázoló kőszobor a Schulgassén egy régi füstös konyha tetején? Az épület a 17. században egy szőlősgazdáé volt. A történet úgy szól, hogy a várost kirabló törökök közül az egyik annyira berúgott a pincében, hogy mire kijózanodott, társai már távol jártak. A konyha kéményén át akart menekülni, de a purbachiak elfogták, megkegyelmeztek neki és befogadták. A házban ma a Türken Keller nevű vendéglő működik.”

Szóval, ahogy tekerünk ki a városból, már épp azon agyalva, hogy mondjuk el otthon a rossz hírt? „Elvesztettünk két embert!”  Amikor halljuk ám, hogy valaki nagyon kiabál. Nekünk!!! Magyarul!!! „Hege, hé Hege, hőőőő, stop…!”  Kiderült, amíg mi „városnéztünk”, addig a csajok inkább lementek, valami másik úton a kikötőbe (pasizni???). Nem tudom ki járt jobban, de mi azt láttuk, amit elterveztünk, amit szerettünk volna. És ők?

Rustig igazán semmi nagy durranás nem történt velünk, pedig több településen is áttekertünk. Ezekből a településekből kb. csak annyit néztünk meg, amennyit a nyeregben ülve is láttunk. Több pihenővel, illetve fotózással teljesítettük ezt a távot. (Ami fontos infó lehet, legalábbis nekünk az volt. Néha már elmondhattuk a hátralévő szakaszon, hogy „hátszelesek” voltunk. Az egész napos szél nem gátolta, hanem néha már-már segítette a haladásunkat.)

Na, eljött az, amire vártunk, beértünk Rustba! Amíg el nem értük a belvárost, még csak a külső részeken tekertünk, Szami többször is szóvá tette, hol van az, amit előre beharangoztam? Hol van az a „csodálatos város”, amit ígértem? Na de jött a belváros, és eljött az is, amit ettől vártunk! És most átadom a szót a net-nek:

„Rust: A gólyák és a bor városa!

A Fertő-tó környékének legszebb települése, a történelmi Magyarország legkisebb szabad királyi városa, az itt élő gólyák kelepélésétől mindig hangos. A bájos hangulatú Ruszt, a szőlő és a bor városa. 

A Fertő táj részeként világörökségi védettséget élvező, a tó nyugati partján fekvő Rust (Ruszt) középkori városfalakkal körbevett belvárosának szinte minden épülete műemlék.

A pár utcából álló történelmi városközpont tele van hangulatos éttermekkel, helyi bort mérő borozókkal. A központi tér a háromszögletű: Rathausplatz. Itt vannak a legérdekesebb látnivalók, de érdemes végigsétálni a hangulatos Hauptstrassén és a mellette lévő Conradplatzon is, itt összpontosulnak a klasszikus kis heuriger-ek, Buschenschanké-k (borozók). A város lakóinak évszázadok óta a szőlő- és bortermelés a fő foglalatossága. A királyi udvar 1524-ben engedélyezte, hogy a ruszti borászok "R" betűt üssenek hordóikra afféle márkajelzésként, és ez a jel a mai napig megmaradt a parafadugókon.

A bor mellett a másik szembetűnő dolog a szinte minden kéményen kialakított otthonos gólyafészek. Nem véletlenül hívják Rusztot a gólyák városának. Tavasztól őszig hangos a város a gólyák kelepelésétől, néhány madár olyan jól érzi magát itt, hogy el sem repül ősszel.

Az egykori városfal megmaradt részei részben beleépültek a különböző házakba, részben határolják azokat. A patinás polgárházak sok helyen őrzik eredeti reneszánsz vagy barokk stílusukat. A homlokzatokat sgrafittók, stukkók díszítik, több épületbe is be lehet menni, körülnézni az udvarban. Különösen festőiek a nagyobb utcákat összekötő kis közök, régi házaikkal, belső udvaraikkal.

A Hauptstrasse szinte minden épülete figyelmet érdemel, a nagyrészt kétszintes, díszes homlokzatú polgárházak egységes utcaképet alkotnak.”

Azt hiszem, ennél többet én sem tudtam volna saját kútfőből hozzátenni! Szép volt a belváros, megérte itt hosszabban elidőzni. Remélem, ezt a hangulatot az itt készített fotók részben vissza fogják adni majd!

Lassan a nap végére értünk, már csak haza kellett gurulni. Most is a kijelölt kerékpárúton tekertünk. Ez az útvonal hasonló a magyar oldalon leírtakhoz: „az út hosszabb is, sokkal több benne a le-fel az országúthoz képest”. De ez is megérte! Forgalom szinte „0”. Csodás kilátás, panoráma a Fertő-tóra! Kár lett volna kihagyni, mégha dombosabb is!

Hazaúton megbeszéltük, hogy a reggeli kései indulás miatt, várhatóan későn is érkezünk a szállásra. Nehogy bezárjanak a vendéglők, ahol meleg vacsit tudnánk abszolválni (amit bőven megérdemeltünk a mai nap után), ezért a bicajokat le sem málházzuk, hanem egyből eltekerünk a vendéglőbe és degeszre esszük magunkat. Így is történt! Vacsi után, egy húzós, fárasztó nap után, kissé lemerevedett izmokkal, célba vettük a szállásunkat, ahol várt minket a jól megérdemelt pihenés!

Megtett táv (km): 86,68
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 5:13:32
Átlagsebesség (km/h): 16,5

4. nap (kedd)
Fertőrákos – (Budapest) 

Utálom az utolsó napokat a túrákon! Ilyenkor mindig véget ér valami jó! Most is ilyen érzéssel keltem, még akkor is, ha nekünk ez csak a szabadságunk első 1/3-ának a végét jelentette, hisz hazaút után jött még a további pihenés/szabadság.

Ma sem siettünk, így a szokásosnak mondható nem elkapkodott kelés után lementünk reggelizni. Felmálházás után már nem maradt más, csak szobakulcs leadása. Itt kicsit furán néztem a szállásadóra, amikor rám kérdezett: 

„- Fizettünk már?!?!?!?!”
- Perszehogy’!
- Na, mindjárt megnézzük!”

Kisebb dohogás után azért csak kiderült, hogy már az első nap kifizettem mindent, így senkinek nem kellett itt maradnia, hogy „lemosogassa” a szállás költségét.

Még volt bőven időnk, a nap is szépen sütött, ezért lementünk a tóhoz, „elbúcsúzni”. Meg kellett, hogy állapítsam: még ma is szép!

Korábban megbeszéltük, hogy hazafelé a számunkra ismeretlen kerékpárutat választjuk, ami várhatóan a szebb lesz látnivalójában, mintha csak az országúton tekertünk volna Sopronig. Mint utólag kiderült, ez az út hosszabb, emelkedősebb, murvásabb, de megérte, mert sok szépet láttunk útközben!

A soproni dombok között tekerve értünk el egy, az erdőben megbúvó gyöngyszemet, ami nem volt más, mint a „Tómalom”. (Ne felejtsd el, mi az erdei úton közelítettük meg ezt a tavat, nem az országút felől, így ez az érzés jogosnak mondható!) Meg is állapítottam magamban: Kellemes felfrissülést kínálhat az itt pihenőknek a forró nyári napokon a Sopron és a Fertő-tó között található Tómalom Fürdő. Lehet, érdemes lenne ide (is) valami aktív pihenést szervezni? (Húúúú, hány korábban bejárt helyre is mondtam ezt már?)

Ezen a napon beütött a tikkasztó kánikula (azért az előző napi eső-szél után nem is bántuk annyira). Mégis! A ’ököm tele volt már a Sopron előtti csak fel-fel-fel úttal. Semmi le-fel, le-fel, ami legalább a lefelé úton kissé pihentetőbb lett volna. Forróság, tikkadt szöcskenyájak… ja, az nem, de mégis vártam már az emelkedők végét. (Ahogy Body korábban helyesen megállapította: ki a fene gondolta volna, hogy egy síkvidéki tó mellett ennyi dombot meg kell másznunk a túra során???) 

Mivel már korábban megbeszéltük, hogy Évit felsegítjük a vonatra, és utána hiába lett volna még lehetőségünk egy kis városnézésre Sopronban, úgy döntöttünk, inkább ezt mi is kihagyjuk és elindulunk a korábbi vonattal haza. Igazán nem volt ez nagy áldozat részünkről, hisz alig 1-2 nap és újra jövünk ide, és majd jól körbejárjuk a várost, a környéket gyalogosan, illetve kocsival!

Sopronba beérve megkerestük az állomást. Gyorsan körbenéztem a környéken, hogy a málhazsákom tönkrement „malacorrát” (rugós zsinórszorító, ami ezen a reggelen esett szét) kicseréljem, de semmi lehetőség nem volt itt erre, csak a belvárosban. Deiszen’ onnan jöttünk, így ezért már nem megyünk vissza, majd otthon orvosoljuk a problémát.

Mivel többórás vonatozás várt ránk, ezért bevásároltunk kaja, illetve „ivásügyileg” az állomás mellett található áruházban. Jócskán volt még időnk az indulásig, ezért a vonatra várva segítettünk Évinek, hogy a túrára hozott pálinkája nehogy ráromoljon. (Nem is romlik már rá!!!)

Mint minden, a várakozás is véget ért, beállt a vonat, melyre felpakoltunk, és kisvártatva el is indultunk. A haza útról nehéz lenne érdekfeszítően beszámolni. Lájtos, „laposanpislogós” beszélgetés, melynek a fő témája, a látottak/átéltek mellett, „nem is gondoltuk volna, hogy egy tó mellett ennyi szintet kell megmászni ahhoz, hogy körbe lehessen kerekezni”, a túra során tapasztalt szél. Illetve a másik fő téma az augusztusra tervezett Ipoly túra.

A 4 nap „dombos-szeles érzése” meg is látszott kis csapatunkon. Felváltva aludtunk a hazavezető úton. Még szerencse, hogy Győrben nem felejtettünk el átszállni a másik vonatra. Csak órák kérdése és lassan a vonatozás is véget ért. Évitől elbúcsúztunk Kelenföldön. Majd Bodytól is a Margithídnál. Utána már csak kettecskén tekertünk hazáig. A városban közlekedve egyre inkább „ismerős érzések” kezdtek el motoszkálni bennünk. Városi forgalom, dugó, türelmetlen autósok, nyüzsgés, kosz, büdös! Rá kellett döbbennem, hogy ez „mennyire hiányzott már nekem” a vadludak között. 

Sajnos véget ért egy jó túra egy jó csapattal, de nem keseredtünk el, hisz „postafordultával” megyünk is vissza Sopronba, így az esetleg kihagyott Fertő-tavi látnivalók pótolhatóak lesznek.

És most kellene valami frappáns befejezés, vagy valami olyan, hogy miért is érdemes ezt a túrát másnak is teljesítenie, vagy csak a Fertő-tavat felkeresnie. Tán ez jó lesz: Itt minden korosztály, illetve szabadidőt hasznosan eltölteni vágyó megtalálja a számára vonzó programot. Hisz a tó csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik. Az érintetlen természet közelsége, a sok látnivaló, számos csodálatos kis part menti település látképe, a Fertő-tavi strandok, a horgászási lehetőség, a kiépített kerékpárutak, stb., mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jól érezze magát az ide látogató. Azt hiszem nekünk sikerült ezt elérni. Jól, és aktívan pihentünk, jó társaságban, jót szórakoztunk. És még szépet is láttunk...

Megtett táv (km): 33,51
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 2:38:27
Átlagsebesség (km/h): 12,6

Budapest, 2016. július 05.

Hege.