2. nap (vasárnap)

Salzburg-Strobl

(https://connect.garmin.com/modern/course/17256094)

Nem igazán keltünk korán, hisz nem időre mentünk. Pontosabban…. de… időre… csak az amit kinéztünk 10.00 órakor nyitott... ráadásul, itt volt a szomszédban, erről kicsit később. 

Említettem, hogy olyan éjszaki pihenőket választottunk ahol a reggeli benne volt az összköltségben. Így történt itt is. A reggeli finom, bőséges. Két, na jó legyen három észrevételem ehhez:

1. A kávé… műkávé, híg, viszont… legalább meleg.
2. Szami kevésnek találta a zöldséget. Tény, mi itthon több zöldséget fogyasztunk, ha olyan az étel.
3. Szami egyszer csak felkiált… „ezt a fejvédőt meséltem a múltkor”. Én két falat között: „Mi van? Mi történt? Ki halt meg?” Kiderült, hogy a neten látott valami „nyakra szerelhető” fejvédőt, ami „esetleges baleset esetén” magától felfúvódik így megvédi a fejet a sérülésektől, „esetleg”. Mondom: „… aha… tényleg.. akkor sem hozott lázba most sem… inkább eszem még egy falatot, utána felveszem a bukósisakot tekeréshez.”

Reggeli után felmálháztunk és követtük a Milán által javasolt itinereket. Rövid idő elteltével választás elé állított minket. Meredek autóúton megyünk úgy 1 km-t, vagy még meredekebb közúti forgalomtól mentes úton megyünk fel a domb tetejére, ami „csak” cirka 4-500 méter. Mivel az autóút mellett nem volt kiépített kerékpárút, a forgalom nagyságát nem ismertük, így a rövidebb, cserébe meredekebb utat választottuk. A felmálházott bicajokkal esélytelen volt a feltekerés, így átmentünk „gyalogos-toló” üzemmódba. Felértünk... végre!! Húúúú. Lehet jobb lett volna a közutat választani???? Ha arra jársz, te majd eldöntöd!  (Amúgy Milán, hogy a fenében találta, ki, hogy erre is lehet menni? Tuti nem én húztam erre az útvonalat, ő mégis tudta… oda vezetett ahova kellett! Nem csak ezen a szakaszon, máshol is ledöbbentett a „szakérteleme”!)       

A netes, illetve az útikönyvek, térképek ajánlása ellenére mi egy másik utat választottunk a Fuschlsee tóhoz, nem a „mások által megszokottat”. Igaz ez az útikönyvek alapján meredekebb volt, mint az alternatív lehetőség, ám ez elvitt bennünket Koppl községbe, ahol megnéztük a Manro Classic Auto & Musik Museum-ot. Itt régi autókat, motorkerékpárokat, zenegépeket és repülőgépeket láthattunk a 30-as évektől a 80-as évek végéig, vegyesen. Belül többszáz, többezer kiállítási tárgy. Ami belőlem kicsi negatív érzést váltott ki: annyira összezsúfolták a bemutatásra szánt darabokat, hogy érdemi fotót nem igazán sikerült készíteni. Mégis: nekem bejött ez a múzeum, érdemes volt ezt az útvonalat választani!

Ahogy elértük a múzeumot, kint a parkolóban rengeteg odtimer autó állt. „De jó! Még itt is kiállítják az autókat! Na majd kifelé jövet jól körbenézzük őket, illetve jól le is fotózzuk.” Na, itt estünk pofára. Ezek nem kiállítási darabok voltak, hanem valami csoporté, akik szintén megnézték a múzeumot. Mire kiértünk se hírük se hamvuk nem volt. Erről lemaradtunk! 

A múzeum után az irányt a Fuschlsee tó felé vettük. Az útvonal jellege olyan „fel-le-fel” volt. Az utolsó magaslatról megcsodáltuk a kék tavat, készítettünk pár fotót, majd legurultunk a partra. Na, amit fent kéknek láttál itt már „hihetetlenül kék” víztömegként tárult elénk. Tátott szájjal bámultuk a csodálatosan tiszta tavon visszatükröződő felhők képét, ennél a legszebb képeslap sem tud többet nyújtani látványban! Hidd el… az itt készült fotókat nem kell „fotósoppolni” (na jó tudom ezt magyarul is: Photoshop), amit a képen látsz az valóban olyan volt! Ez a látvány szinte az összes tó esetében végig kísért minket. Vagyis, mondhatjuk úgy… képesalapról képeslapra jártunk ezen a túrán.  

A tó partján megebédeltünk (még volt egy kis maradék hazai szendvicsünk), kipihentük magunkat, indultunk a következő látnivaló felkeresésrére, a Wolfgangsee tóhoz. (Ne felejtsük el megjegyezni: ezek a tavak hegyi tavak a „mélyedésekben”. Vagyis minden tó előtt várt ránk egy-egy húzós, vagy kevésbé húzós emelkedő. Akkor még nem is beszéltünk az út közbeni „fel-le-fel”-ről.) Így jártunk itt is. Felmentünk, hogy lemehessünk. Ha lehet fokozni, ez még impozánsabb, még nagyobb, még szebb volt, mint az előző tó! (Csak így tovább! Akkor tuti jó kis túra lesz ebből!)   

A tóhoz kisebb kerülővel tekertünk az eredeti tervezetthez képest. Húúúú, megérte! Milyen jó, hogy nem csak egy térképre, vagy/és a GPS-re bízzuk magunkat! Milán, egy a parttól távolabbi úton vitt volna bennünket a napot záró úticélunkhoz. Na ezt a papírtérkép alapján azonnal felülbíráltuk… a víz melletti utat választottuk. Megérte!!! Így csodás látvány kísért végig, ami szinte végig a tóparton vezetett.

Mai úticélunk Strobl volt, amit elég korán elértünk, ezért úgy döntöttünk, hogy lemálházunk a motelben, majd a bicajt a „hónunk alá… akarom mondani a lábunk közé kapjuk” és bejárjuk a települést. Az épület, ahol aludtunk, Szami szavaival élve, kissé szocreál. Ennek ellenére semmi gond nem volt ezzel. Tiszta, rendezett, na jó kissé ódivatú, de ez még jól is állt neki, (na nem Szamira gondoltam ezt)!  

A „nézelődést” olyan szemszögből is „néztük”, hogy „kinézzünk” valami jó kis vendéglőt a „nézelődés” végére. Találtunk is párat, ám ami igazán tetszett az még nem volt nyitva, még volt 1/2 óránk… 17.30-ig. Hogy elüssük az időt további tekerés, nézelődés a településen. Ücsörgés, fotózás a tóparton. Nézz oda, hipp-hopp eltelt az idő. Szépet láttunk… megéheztünk… mehetünk vacsizni!!!

Rengeteg „halas étel” mellett semmi „extrát” nem láttunk így én maradtam a hazai hangzású „cigánypecsenyénél”. Amikor kihozták kissé meglepődtem. Olyan fasírt kinézetű izé, vagy még inkább csevapcsicsa szerű húsrudacskákat hoztak lecsós mártással leöntve. Mellé egy ízletes salátatál is dukált. Nagyon finom volt, mégis… nálunk nem ilyen a cigánypecsenye. Érdekesség: Szami a pincértől németül rendelt. Majd a második körben a pincér rákérdezett… „megkérdezheti honnan jöttünk”. Budapestről! Kicsi a világ! Kiderült, hogy a pincér is magyar, aki érezte a kiejtésen, hogy nem vagyunk „idevalósiak”. És ha már „szóváltásba kerültünk egymással”, akkor kihasználtuk az alkalmat és jól kifaggattuk. Így megtudtuk, hogy…

1. eredetileg a Balaton parton lakik, illetve ott tanult, most már ide jár ki melózni.
2. az itt megforduló vendégek elenyésző %-a magyar. Max. 5-6 % lehet ez az arány.
3. főleg németek járnak át ide, akiknek itt vannak a kikötőben a csónakjaik, hajóik.
4. a településen található éttermekben (azért volt jópár ebből) mindenhol van magyar munkaerő (konyhai előkészítők, szakácsok, felszolgálók, stb).
5. ha jól rémlik az egyik vendéglátó egység magyar tulajdonos kezében van.
6. még a legfontosabb is kiderült: A cigánypecsenyéről is megtudtuk a tutit. Itt minden, ami lecsósan készül, az magyaros, vagy ettől lesz „cigány” a cigánypecsenye. 

Még egy érdekesség a kajához: A desszertet, az almás-rétest, jutányos áron kaptuk… na nem a hazafias szolidaritás szállta meg a pincért… hanem ez volt az utolsó darab, ez már a rétes vége… úgysem tudnák kinek eladni, így ez jó lesz nekünk. Jó.. nem ez volt a valós indok, mint utolsó darabot olcsóbban megkaptuk. Finom volt, mégha csak a „vége” volt is! Kettőnknek pont elég volt ez az egy darab.

A desszert elfogyasztása után visszamentünk a közeli tóhoz újra „megcsodálni a még mindig csodálatosan” kék víztükröt… ahogy lebukott a nap, úgy rohamosan hűlt a levegő. Így az az elhatározás született, hogy visszamegyünk a motelbe. Jól időzítettünk... alig értünk el ide, a bicajokat fedett helyre vittük… megjött az eső. Egész éjjel esett, mégis, a félálomban elmormolt imánk meghallgatásra talált…

• Megtett táv (km): 50,93
• Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp): 4:33:48
• Átlagsebesség (km/h): 11,1
• Max. sebesség (km/h): 40,0
• Napi szintemelkedés (m): 731
• Napi ereszkedés (m): 644

3. nap (hétfő)

Strobl-Obertraun

(https://connect.garmin.com/modern/course/17256754)

Hol is hagytam abba az előző napi beszámolót? Ja, megvan!

„Egész éjjel esett, mégis, a félálomban elmormolt imánk meghallgatásra talált…” Igen!!! Reggelre elállt az eső! Hűvös volt ugyan, de már nyoma sem volt a korábbi felhőszakadásnak. Vagyis de! Vagy inkább, mégis!!! Az eső után a környező hegyekből felszálló pára egyértelműen mutatta, hogy itt valamiféle csapadék volt. Magas, hófehér, ködös, párás felhődunyhába burkolódzó hegyek, amit néha-néha megvilágít az „átfurakodott” napsugár. Na ezt a látványt nehéz lenne leírni.. inkább nézd meg a fotókat. Csoda hogy az erkélyen állva nem csak egy fotó készült? 

Várj!! Hol is volt ilyen… erkély… hegyek… pára… fotózás. Talán Shakespeare: Rómeó és Júlia? Neeeeem! Ott nem fényképeztek!  Megvan!!! Az előző évi túrán Tarvisióban! Na ott ugyanez a „jelenség” fogadott minket az egyik reggel!

Korán van még, mi mégis útrakészek vagyunk! A reggelit csak 08.00 órától szolgálják fel a szállón, mivel üssük el az időt? Sétáljunk el arra amerre tegnap nem jutottunk el. Tán a legfontosabb CÉL!!! Így… hátha… esetleg… netán-tán még egy igazi kávét is be tudunk szerezni. Felmálháztuk a bicajokat, majd nyakunkba vettük a települést. Borús, hideg időben jártuk az utcákat. Az egyikben találtunk egy jó kis kávézót, ahol be is toltunk egy-egy kávét. A „szocreálnak” kikiáltott épületünkhöz visszaérve túlestünk a reggelin, a fizetésen, illetve a készülődés, felmálházás végsimításain. Indulhatunk… meginni még egy kávét.

Az élékíntő koffein után most már tényleg elindult a napi etap. Első nagyobb állomás, Bad Ischl. Több alternatívánk is volt ide eljutni. (Hiába, az ókori rómaiak is megmondták: Minden út Bad Ischlbe vezet!) A dimbes-dombos, kisforgalmú, illetve a kevésbé emelkedős, „főbb” út, várhatóan nagyobb forgalommal. Nem okoz gondot a kocsik közötti lavírozás (bár nem ismerjük az ottani forgalmi viszonyokat), mégis a kisebb forgalmat választottuk, amit a dimbes-dombos útviszonyok ellenére sem bántunk meg. Ez magaslatok között vezetett, ahol a hegycsúcsok még mindig felhőtakarót húztak magukra, amit az itt-ott beszűrődő napsugarak próbáltak meg „leszaggatni”… inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ha másért nem, már ezért a látványért érdemes volt erre jönnünk.

Az út első fele a dimbes-dombos jellege mellett határozottan felfelé vezetett. Majd ez az emelkedés Bad Ischl előtt átváltott egy minimális lejtőbe. A városba érve egy kicsit tököltünk, hogy merre is kellene mennünk, (majdnem felmentünk egy bicajosok elől szigorúan elzárt felüljáróra) azért csak megtaláltuk a helyes irányt. Az Ischl folyó mellett megálltunk fotózni egy kisebb zuhogónál (vízesésnek azért nem nevezném), majd beértünk a belvárosba.

Na megint egy olyan város, ahol nem elég pár órát eltölteni, hanem erre napokat kell(ene) szánni, ami nekünk sajnos nem adatott meg. Pár látnivalót azért megpróbáltunk „abszolválni”: Körbe tekertük/jártuk a belvárost. (Tuti kimaradt még jópár „fontos” látnivaló, mégis… ennyi időnk volt erre, sajnos… nem több!)  

Amit ki nem hagytunk volna! Felkerestük a Zauner cukrászdát. Itt alkotta meg Richard Kuhn a Zauner Konditorei cukrászmestere az eredeti islert az 1950-es években. Na ne a nálunk készített keményre sütött, lekvárral összeragasztott „kis izére” gondolj! Mert az nem az! Menj el... próbáld ki, potom 6 €-ért darabját. Hidd el, finom! Puha, ízletes, omlós, itthon nem ilyet kapsz még a nagymamától sem! Mi ki is próbáltuk a csokis, illetve a diós verziót. Említettem már, hogy finom volt? Ugye még nem!       

A cukrászdában, belül is körbenézve, beindult a nyálcsorgatás… hosszú, vitrines pultokban a szebbnél-szebb sütiköltemények „csábították el” a leendő vásárlókat egy kis „elcsábulásra”. Légy erős… mi is azok voltunk… csak egy-egy islert toltunk be a híres cukrászdában, bár ezt már említettem. Süti után még folytattuk a nézelődést a városban, majd az irányt Hallstatt felé vettük.

(Csak egy közbevetett gondolat: az egész túra során nem láttam szemetelő, csikket eldobó embereket, kivéve itt. Vajon az a véletlen műve, hogy a szemetelő nem európai arcvonásokkal rendelkezett?) 

Ezt a szakaszt úgy terveztük, hogy lehetőleg minél közelebb tekerjünk a Traun folyó mellett. Az útvonal, ha nem is jelentősen, végig emelkedett. Több hangulatos, nekem olyan „tipikus alpesi településnek” tűnő részen/részeken tekertünk át. Ilyen „látvány látva” kit érdekel az emelkedő?       

Az ebédidő Bad Goisern külterületén ért minket, így letértünk a tervezett útról, majd a belvárosban, egy Billában, jól bevásároltunk, utána a földön ülve jól belaktunk. Jól laktunk? Igen! Mehetünk!

Mivel még viszonylag korán volt, felmerült bennünk egy ötlet. Mi lenne ha Hallstattot ma néznénk meg? Nem a tervezettek szerint, holnap. Végül is mindegy! Abban maradtunk, hogy a tó csücskénél, az „Y” elágazásnál majd jól eldöntjük.

Korábban említettem, hogy a mai napot borús időben kezdtük, és ez napközben csak kicsit lett jobb. Ahogy egyre inkább közeledtünk HallstätterSee tóhoz újra erősen beborult. Úgy tűnt mintha a hegyek túloldalán valami sötét felhőréteg örvénylene, azon „gondolkodva” átlépjen a hegyen vagy sem, eláztasson minket, vagy se? Legyen ebből egy óriási vihar, vagy még kitartson egy kicsit? Ezt látva inkább a rövidebb, bal oldali utat választottuk. Ami annyiban lehet jó döntés volt… másnap a túlsó oldalán „legurultunk” a hegyről… amit ha ma tettünk volna meg, akkor ez, mint meredek emelkedő jelentkezett volna. A nap végére, felmálházva, a domboktól kisség megfáradva, lehet ez nem hiányzott volna. Az esőt megúsztuk, az emelkedőt nem! (Igaz ez jóval rövidebb, mint a túlsó oldali lett volna.) 

Vagy… lehet, hogy jobb lett volna, ha az első tervnél maradunk, akkor tán le tudtunk volna jutni a sóbányába? Így, utólag ez „késő bánat…”, most már mindegy.

Csak egy tipp: ha te is hasonló útvonalat jársz be, mint amit mi… ezt a tavat ki ne hagyd! Nem akarom rangsorolni a tavakat „látványosságuk szerint”, az biztos, hogy a képzeletbeli dobogó valamelyik helyén végezne!

Így nem csoda, hogy ahol szépet, szépnek ígérkező részt láttunk oda be-, le akartunk menni a kerítés nélküli partszakaszon. Hiába volt tiltó tábla „magánterület, ne lépj be”, ilyenkor ki ért külföldiül?  Volt, ahol ezt szóvá is tették. Mi mély „elnézést kérések” közepette bizonygattuk, hogy bocsi, mi csak „hülye magyarok” vagyunk, ezt a kiírást mi nem értettük. Ezt a fotózási vágyat rövidesen pótoltuk egy szabadstrandon, így semmi hiányérzet nem maradt bennünk!

Már a tó alsó csücskénél jártunk, amikor az útvonal egyre meredekebb lett, majd még meredekebb. A végén, szégyen, nem szégyen, volt amikor átváltottunk toló-üzemmódba. Felérve a látvány kárpótolt minket minden kellemetlenségért. Pazar panoráma tárult elénk!!! Szerinted készült itt fotó? Ááááá, alig pár darab. 

Leérve a tóhoz kiderült, hogy egy rövidebb szakaszon valami fémből épített gyalogos-kerékpáros útvonal vezet a… tó felett. Szami elmondta, hogy ezt az „izét” ott fent… a magasban még vonat hídjának nézte, jól le is fotózta… most… inkább visszamenne, ha nem lenne akkora kerülő. Így a hídon már hárman keltünk át. Szami, a Majré, no meg szerénytelen személyem. Nem kicsit könnyebbült meg, amikor leértünk erről a „vasizéről”. (Amúgy nagyon stabilnak tűnő alkalmatoság volt. Nem hinném, hogy pont ő alatta szakadt volna le. ’Iszen még engem is kibírt!) 

Találós kérdés! Hol található a Hallstatti vasútállomás? Ha arra tippeltél, hogy Obertraun előtt, Hallstattal szemben, a tó túlsó oldalán, akkor nyertél! Bennem ez nem is tudatosult amíg Szami fel nem hívta erre a figyelmemet. Fura, de igaz: Befutottunk a „Hallstatti vasútállomásra”, ahonnan egy kishajó vitte át az utasokat az állomásról a „valódi településre”. (Na jó, a tény az, hogy a túlsó oldalon nincs vasútvonal, így ez a legjobb megoldás.)

Obertraumba beérve rengeteg kínaival/japánnal, illetve arabbal találkoztunk, ami a város/település lakosainak számát tekintve soknak mondható volt. Kinéztük azt a helyet ahol az estebédünket szerettük volna elfogyasztani. Mivel még nem voltunk igazán éhesek, így csak egy-egy sört vállaltunk be. Szami meg is jegyezte, hogy a pincérek, esetleg tulajok nem tősgyökeres lakosok, hisz, két itt arab pasi szolgált ki minket. (Bár ennek a sörhöz semmi köze, mégis kellett írni a beszámolóba, hogy ne csak egy-két oldalas legyen!) 

A sörözés után megkerestük a település szélén található szállásunkat, azzal a szándékkal, hogy majd jól lepakolunk, ezt követően még visszamegyünk a tóhoz körülnézni, illetve valami vacsit keresni. A tervezett „kvártélyunkon” Szami ismét úgy nézett, mint amikor a tó feletti hídon közlekedtünk. Hogy mi volt az oka? A bejárati ajtón az alábbi szöveg szerepelt: „a héten családi elfoglaltság miatt zárva, nyitás holnap”. Ezzel leginkább az volt a gond, hogy a túra során egyik szállás sem kérte el a foglalás előlegét, teljes díját… kivéve itt. Szóval a para tárgya Szami részéről: se alvási lehetőség, se pénz. Semmi gond! Többszöri kopogtatás, „hahó-hahó” után egy fiatal lány jött elő, aki megvigasztalt minket… „nyugi, minden rendben, várnak minket”. Húúú... egy nagy koppanás… kő leesés a szívről. Majd miután ezt a követ közösen félregörgettük, felvezetett a szobánkba. Szuper kis tanya volt (ez is)!

Miután lemálháztunk visszatekertünk a városba a fent már leírt „tervet megvalósítani”. A tóparton szereztünk egy „kedvencet” magunknak: egy távol-keleti csajt, nevezzük csak egyszerűen „szelfi hercegnőnek”. Hol állványról, hol szelfibotról, lépésenként (most komcsi, mondom lé-pé-sen-ként) csinált egy-egy szelfit magáról! Ő nagyon is komolyan vette, hogy „ha nem posztolod az meg sem történt”. Volt amikor már azon gondolkodtam odarohanok, megmentem az utókornak… pl. amikor a mólón szelfizett, ha még egyet lép… tuti beleesik a tóba  

A városkép, ahogy a tótól eltávolodtunk, nem volt egy nagy durranás. Sima lakóövezet, igaz nagyon rendezett formában. A csavargásunkat egy finom kajával, illetve egy kis sörrel koronáztuk. A „korona” után irány a „lakásunk”, hogy a megérdemelt pihenőt kiélvezhessük. Ahogy megérkeztünk, már a tulaj fogadott bennünket. Nagy „elnézéseket kért”, hogy nem ő várt bennünket, hanem csak a „rokon lányka”. Ennek jóvátételeképpen megajándékozott bennünket ásványvízzel és egy-egy Mozart golyóval. Ma sem kellett minket ringatni!  

• Megtett táv (km): 49,76
• Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp): 4:01:30
• Átlagsebesség (km/h): 12,3
• Max. sebesség (km/h): 44,0
• Napi szintemelkedés (m): 589
• Napi ereszkedés (m): 658

4. nap (kedd)

Obertraun-Altmünster

(https://connect.garmin.com/modern/course/17256985)

Ezt a napot pár mondatban le tudnám rendezni, bár ez nekem úgy sem fog menni. Alig történt valami említésre méltó ma, mégis annyi minden, hogy… szóval nem úszod meg!

Finom reggeli, forró péksütivel. Majd a bicajok felmálházása az épület előtti placcon. Amíg a zsákokkal bajlódtunk, a tulajdonos, egy vidám, mosolygós fickó, szóval tartott minket. Elmondta, hogy a felesége a gyereket elvitte az oviba. Megkérdezte milyen céllal járjuk be a tavak környékét. Miután Szami elmesélte neki, kissé irigykedve beszélt arról, hogy ő is szívesen venne részt hasonló túrákon, de a felesége... akarom mondani a gyerekek miatt, erre nincs lehetősége. Beszélgetés közben „vette észre”, hogy csak csóró magyarokkal van dolga. Kereste a bicajokon az elektromos rásegítőt, elmondtuk neki, hogy mi csak így tudjuk vállani, nálunk ez a megszokott.  Nem mellékesen ezt a kérdést ő inkább elismerésnek szánta, mint leszólásnak. Mi is annak vettük…    

Most csak úgy, „legényesen”, pólóban, indultunk el reggel. Nem vagyok fázós, viszont most én szóltam Szaminak álljunk már félre, had vegyem fel a széldzsekit. Nem ellenkezett... inkább ő is felvett még egy réteg ruhát. Így értünk be Hallsattba (a kiindulási helytől kb. 5 km-t tettünk meg). Annak ellenére, hogy a tegnapi napot elbénáztuk a látnivalók tekintetében, mégis úgy éreztük itt annyi, és olyan, de OLYAN nevezetességeket találunk, hogy ebből minél többet ki kell pipálni. Azt már előre tudtuk, hogy a sóbánya meglátogatását ki kell hagynunk, időhiány miatt (többórás program). Kerékpárokat lelakatoltuk a „lift mellett”, majd felvonóval felmentünk a hegyre ahol megtekintettük:

• Először tán a legfontosabb látnivalót: A környező tájat (A különleges alakú tóban visszatükröződő szépséges hegyek, a sziklára felkapaszkodó, egymástól többnyire különböző, egymással mégis harmonizáló házak.)
• Welterbeblick kilátó (A látogatót, 360 méterrel Hallstatt fölött, lélegzetelállító panoráma fogadja, innen nemcsak Hallstattra, hanem az egész Hallstatti-tóra is feledheteteln a rálátás. A kilátótó, illetve Hallstatt a Világörökség része. A háromszög alakú kilátó a Salzbergen, a Rudolfsturm étterem mellett található.)
• Kilátóhíd (Hallstatt fölött, 350 méterrel magasodik.)
• Még innen fentről „megszemléltük” a Szigetet, melyre egy hídon át lehet besétálni.

A városba visszaérve még megtekintettünk pár nevezetességet:

• Gótikus templom (Érdemes volt felmászni a templom lépcsőin, hogy megnézzük a három szárnyasoltárt, a nagy figyelemmel gondozott teraszos temetőkertet, és magát a panorámát.)
• Szent Mihály kápolna, Csontkápolna (Michaeliskirche und Beinhaus) (A helyszűkével küzdő kisváros különös és egyben bizarr nevezetessége a templom kertjében található teraszos temető, melyben a halottak maradványait 10 évente kiássák, majd koponyájukat kifehérítik. A koponyákat festett virág- és babérkoszorúkkal ékesítik, majd a fehér „homlokra” gót betűkkel vésik fel az elhunyt nevét. A templom melletti sziklafalba vájt Csontház több mint 1200 egykori lakó maradványát őrzi.)
• Virágzó fák, melyeket a ház falára futtattak fel! (Később, a hátralévő utunk során többször láttunk ilyet, máshol is.)
• Marktplatz (A Piactér éttermeivel, kávézóival remek pihenőpont… lehetett volna, ha erre vágyunk..)
• Elvileg még láthattuk is volna a Mühlbach-vízesést is, hisz a piactér közelében van… csak… ha… nincs benne víz, akkor a víz nem „esik”, így a vízesés kimaradt!

Egy kis érdekesség: A városból kitiltották a személyautókat, buszokat, így itt csak bicajjal, vagy gyalog lehet körülnézni (kivéve helybeliek, áruszállítás). A személyautók hiánya szerencsének mondható. A látnivalók miatt nagy volt a tömeg, akik leszarták, hogy van járda meg közút, rajtuk kívül más is közlekedne… még ők sértődtek meg, ha rájuk szóltál, csengettél. 

Ez a beszámoló rövidnek tűnik, mégis órákat töltöttünk itt. Így már javában 12.00 óra körül járhatott az idő, amikor elhagytuk a várost. Még így is hiányérzetünk volt… „nem néztünk meg mindet, amit szerettünk volna!” Hányadszor is írom le egy-egy túrával kapcsolatban?  Ide még vissza kell térnünk, hogy jól körbenézzünk. Fájó szívvel vettünk búcsút a településtől, hisz még szívesen elidőztünk volna itt.

A várost elhagyva a tó csücskéig (kb. 6-6,5 km) legurultunk egy elég meredek lejtőn. Azért bevallom... azt nem bánom, hogy tegnap nem fordítva jöttünk, vagyis ezt a „dombocskát” nem kellett megmásznunk a felmálházott bicajokkal, elég húzós lett volna. Ami fontos infó lehet: Ezen az útszakaszon nem volt kerékpárút, így az autókkal, buszokkal kellett „együtt élni”. Kivételesen, gondolom a „nevezetes város” miatt, elég nagy volt a forgalom. Nem zavart, csak furcsa volt így pár nap után, hogy jéééé megint „közúti forgalomban közlekedünk”? (Egy gondolat a mai nappal kapcsolatban: tán ez volt az egyetlen nap, amikor nem voltak fárasztó emelkedők, csak kisebb dimbek-dombok, az út lényegében ereszkedett, nem korábban megszokottak szerint… emelkedett.)

Az ebédről szó szerint annyit tudnék írni, mint az előző napon, hisz pont így történt ma is.  „Az ebédidő Bad Goisern külterületén ért minket, így letértünk a tervezett útról, majd a belvárosban, egy Billában, jól bevásároltunk, utána a földön ülve jól belaktunk. Jól laktunk? Igen! Mehetünk!”

Majd ismét jött Bad Ischl, vagyis az isler, amit ismét jól lemeóztunk. Még mindig finom! Mehettünk is tovább a Traun folyó mellett! Elhiszed amit már annyiszor leírtam? Szép tájakon tekertünk most is! Nem hiszed? Akkor menj, ellenőrizd le magad!   

A kerékpárút most is jól elkülönült az országúttól. Mennyivel biztonságosabb így tekerni! Találkoztunk pár alagúttal, ahonnan a kerékpárosokat kitiltották. Semmi „gond”, hisz „gondoskodtak” arról, hogy a kerékpárosok „gond” nélkül, és nem utolsó sorban különösebb „gondolkodás” nélkül, főleg balestmentesen ki tudják kerülni ezeket a „veszélyes” szakaszokat. Várj!!! „Gondolkodom”... (nem nevet… igenis „gondolkodom”) azon, hogy hol is láttam ilyet kis hazánkban… nem jut eszembe… pedig megfordultam már pár helyen kerékpárral, mégis… ígérem, ha beugrik, megírom neked!

A csodás szó helyett kellene valami jó kis szinonima, hisz annyit használtam már (mellékesen 14,5 oldalon keresztül csak 4x írtam le ezt a szót, tehát ne nevezzük elcsépeltnek)! Legyen mesés, hihetetlen, isteni, tüneményes, káprázatos, fenomenális? Legyen! A tény akkor is tény marad a Traunsee tavat elérve ismét egy varázslatos látványt nyújtó vízfelület tárult a szemünk elé! Ja… a varázslatost nem is soroltam fel a lehetőségek között. 

Szállásunk lényegében a tó túlsó csücskénél volt így jócskán kijutott a csodá… akarom mondani a mesés látványból. Hihetetlenül kék víz, melyet magas hegyek ölelnek körül. Vajon csoda hogy ezt a tájat is tátott szájjal csodál… néztük meg és élveztük ezt az isteni látványt, amíg mellette tekertünk, kb. 12-15 km-en át??? 

Az éjszakát Altmünster-ben terveztük eltölteni, ahová könnyűszerrel oda is találtunk. Hiába Milán tudta, tette a dolgát, most is úgy oda vitt bennünket ahová kértük, akár egy kiváló taxisofőr. Jó kis panzió volt, a bicajok külön ZÁRT garázst kaptak, amíg mi fent pihentük ki a nap fáradalmát.

Miután tisztába tettük magunkat elindultunk, immár gyalog, a várost felfedezni... és nem utolsó sorban valami meleg hami-papit beszerezni. A város megtekintésével nem is volt gond… az estebéd viszont majdnem elmaradt. Alig találtunk egy nyitva lévő éttermet. Még az elindulás előtt megkérdeztük a recepcióst, aki készségesen segített is… viszont amit ajánlott nem volt nyitva. Ám a szerencse mellénk szegődött! Találtunk a neten egy jó kis kínait, akarom mondani kínai vendéglőt! Gond egy szál se... ’iszen mind a ketten szeretjük a kínai kaját, mit veszíthetünk, irány az étterem! A kaja a megszokott itthoni kínai választékkal volt azonos, mégis bőséges, finom… Alighogy leültünk, már akkor kiszúrtuk, hogy a fizető vendégek valami színes „löttyöt” kapnak. Kérdeztük is egymástól. Mi ez? Ezt miért kérik ki a végén? Kérjünk mi is? De... hisz’ nem is tudjuk mi ez! Inkább nem kockáztattunk! Ahogy végeztünk, mi is fizettünk... láss csodát... mi is kaptunk ilyen „izét”. Megtudtunk pár dolgot erről az italról. Ez a japán szakéhoz hasonló ital kínai változata. Amúgy a mi „felállós poharunkhoz” hasonló búcsú pia. Nem mondom hogy nagyon ott volt a szeren, viszont ingyé’ volt, ennyiért még mi sem hagyjuk ott! 

A panzióba visszaérve: valamiféle „cincogás” ütötte meg a fülünket az erkély felől. Kimentünk, hogy megnézzük mi is ez a zene-bona. Pontosan! Zene volt!!! Egy muzsikusokkal telt csónak közlekedett fel-alá a tavon.  Tradicionális osztrák ruhába öltözött zenészek fújták a talp alá… akarom mondani az evező alá valót. Nem is rosszul! Húúú ha már kimentünk… mit láttunk a szemben található szirteken? A lemenő nap fényei szikrázó, aranyló koronát rajzoltak a hegy csúcsára. Persze, hogy egymást fellökve rohantunk vissza a fényképezőért. Így a zenészek, ezt követően a fényárban pompázó hegycsúcs is megörökítésre került! Na ennyit mára! Jó éjszakát!

• Megtett táv (km): 59,27
• Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp): 4:03:30
• Átlagsebesség (km/h): 14,5
• Max. sebesség (km/h): 40,8
• Napi szintemelkedés (m): 726
• Napi ereszkedés (m): 771

​

Folytatás: ITT