5. nap (szerda)

Altmünster-Stockwinkl

(https://connect.garmin.com/modern/course/17257152)

Látványban talán az egyik legszebb nap következett… ennek ellenére, szerintem, rövid lesz a napi beszámoló. (Én meg a rövid!?!?!?!?)  

Ahogy felébredtünk, örömmel konstatáltuk, hogy végre!!! Megjött a nyár! A felkelés után, a készülődésnél, éreztük, hogy már kora reggel kellemesen meleg van.  Összepakolás után: irány reggelizni, tisztálkodni, illetve a számlát rendezni!

Bicajokat kitoltuk a ház mögé, majd felmálháztunk. Elindultunk!!! Állj!!! Olyan hiányérzetem van! Basszus a kormánytáskám ott maradt! Benne az igazolványok, a fényképező, a készpénz, a bankkártya, a térkép... rohanás vissza... húúúú, még ott van ahol előtte hagytam. Még egyszer csak húúúú! Szerencsém volt! Bár így utólag belegondolva (és nem utolsó sorban csapongva): itt, az egész túra során, nem volt olyan érzésünk, mint a Júlia-Alpoki tekerésnél. Ott mindenhol lakatoltuk a bicajokat, ha bementünk valahová, vagy inkább ott sem hagytuk. Itt nem egyszer hagytuk magukra a gépeket lakatolás nélkül (a nagyobb értékeket azért vittük magunkkal), mire visszaértünk hiánytalanul megvolt minden. Így tán az sem csoda, hogy a táska még mindig a „helyén” volt.

Ezen a napon a Traunsee tó mellett tekertünk még bő 3 kilométert, készítettünk is pár fotót, majd a tavat elhagyva az útviszonyok átváltottak „fel-le-fel formátumba”. Kijelölt kerékpárút nem nagyon volt, mégsem panaszkodhattunk a gépjárművek miatt. Kisforgalmú utakon haladtunk a „tanyák” közt. Gyönyörű, dimbes-dombos tájakon tekerve hagytuk magunk mögött a kilométereket. Szép volt, erről mit is tudnék többet írni?

Így értük el az Attersee tó felső csücskében található Schörfling am Attersee települést. Itt, a tó mellett kicsit megpihentünk, fotóztunk. Találtunk egy „emeletes” kerékpártárolót, aminek az érdekessége, hogy egy egyszerű emelőszerkezettel a kerékpárokat egymás fölött tudták elhelyezni. Egyszerű, ésszerű találmány: „kis helyen hogy helyezzünk el minél több kerékpárt”.

Ezt követően a tó mellett tekertünk, zömében védett kerékpárúton. Itt is több választási lehetőségünk volt, hogy a víz mellett, vagy egy kicsit beljebb a térképek által javasolt útvonalon tekerjünk-e? Mivel mi „vízpártiak” vagyunk, ez számunkra nem volt kérdés, persze, hogy a tó közelségét választottuk (mégha alig-alig akadt is védett kerékpárút). Csak tippeltünk: ha a másik utat választottuk volna tán több látnivalóban lett volna részünk. De… és… mivel… mi az előzetes tervek szerint itt nem igazán akartunk látnivalókat felkeresni a mai napon, így a „vízparti döntés” látszott ésszerűnek. Csak halkan jegyzem meg, a tó melletti út domborzati viszonya továbbra is a „fel-le-fel” jegyében telt.        

Mivel jól bereggeliztünk, így ebédre elég volt egy-egy joghurt kiflivel, amit sörrel fojtottunk le. (Jó kis párosítás, nem?) 

Ebéd után, tűző napsütésben folytattuk utunkat… „fel-le-fel”… Több helyen megálltunk fotózni, meg is állapítottuk amit „nagy könyvek” már leírtak előttünk: „a kristálytiszta vizében 20 méterig is le lehet látni”. Milyen volt a tó színe? Hihetetlenül kék, mintha valaki „kékítőt oldott volna a tó vizében”. Az eddigi tavak is kékek voltak de ez… ez olyan kék volt, de olyan…hogy csak na!  Élmény volt itt (is) biciklizni.

Szóval! Egész napos szájtátás… majd így értük el a napi végcélunkat. A GPS szerint már ott vagyunk… sehol egy tábla! Akkor, mégis, hol a fenében vagyunk, hol fogunk aludni? Mellettünk pár, emeletes, „jó kiállású” épület. Úgy döntöttünk megnézzük, vagy megkérdezzük, hogy merre is menjünk tovább. Na az épület másik oldalán már ki írták, hogy „mi ide tartunk”. Ha kicsit tovább megyünk még láthattuk is volna a kiírást: „Hegéjéknek fenntartva!” Ha az eddigi szállásokról dicsérő szavakat említettem, erről csak „szuperlatívusz”-okban lehet beszélni. Udvarias, mosolygós, segítőkész kiszolgálószemélyzet, bicajoknak külön zárt garázs dukált, a szobánk egy kisebb lakásnak is beillett, nem utolsó sorban közvetlenül a vízpart mellett, a tóra néző kilátással. Alig pár lépés után már bele is lógathattad a lábad a hűvös vízbe. Na mi így is tettünk! Lepakoltunk, irány a tópartra fotózni, a fent említett láblógatást is teljesíteni kellett! A többnapi tekerés után húúúú… jól esett a hűvösvízben pihentetni megfáradt lábainkat.

Ezt a roppant fontos tevékenységet kizárólag a vacsora, illetve az azt követő desszert kedvéért függesztettük fel. (Estebédünket a pár lépésre található tó partján fogyasztottuk el. Itt úgy tűnt még az ételhez is ilyen panoráma dukál, hmmmm… el tudtuk viselni!) Majd irány vissza, és folytattuk ezt a roppant fontos és kellemes tevékenységet, a láblógatást a hűvös vízbe.

A nap hátralévő részét a parton töltöttük, majd ahogy ránk esteledett visszatértünk a szobánkba hol az alvás előtti időt kártyázással ütöttük el. Na ez (is) egy jó nap volt!!! Itt akarok még maradni pár napot… 

• Megtett táv (km): 41,05
• Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp): 3:25:28
• Átlagsebesség (km/h): 11,9
• Max. sebesség (km/h): 51,9
• Napi szintemelkedés (m): 472
• Napi ereszkedés (m): 488

6. nap (csütörtök)

Stockwinkl-Seeham

(https://connect.garmin.com/modern/course/17259995)

Nem elkapkodott kelés után reggelinket ismét mesés környezeteben, a tó partján, fogyasztottuk el.

Készülődés, fizetés, málházás. Szóval a „napi rutint” teljesítve ismét nekivágtunk az e napra tervezett távnak. Már előre tudtuk, hogy a tavak számát tekintve ez lesz a „legtermékenyebb” napunk. Hisz ma 5 tavat fogunk kipipálni a tervezett 11-ből! Ezek az alábbiak lesznek: Mondsee – Irrsee – Grabenssee – Mattsee - Obertrumersee.

Már kora reggel meleg volt, ami a nap folyamán szinte kánikulává „nőtte ki magát”. Ez a nap a már-már megszokottnak mondható „fel-le-fel” útvonal volt, amely teljes egészében vagy kerékpárúton, vagy kisforgalmú közúton vezetett a tanyák között. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a teljes napot kb. ennyit írnék csak: „Csend, nyugalom, parasztudvar állatokkal, a gyönyörű panoráma tavakkal fűszerezve…” Egyik parasztudvarhoz kapcsolódó napi élményünk… egy jó hideg sör.  Ahogy eltekertünk az egyik „tanya” mellett, a mezőgazdasági gépek takarásából kivillant egy tábla… „kocsma”… akarom mondani Bier. Mivel mi bírjuk bier-t (angolul beer ), úgy döntöttünk megállunk pihenni, illetve egy hideg sör mellé egy forró kávét betolni. Ahogy betérünk az egységbe... az egyik asztalnál jó kedélyű öregurak verik a blattot. Köszönünk, visszaköszönnek. Keressük a kiszolgáló személyzetet, akit nem találtunk meg elsőre… majd az egyik öregúr, miután befejezték a partit, jött és kiszolgált minket. Hiába… „öregember nem gyorsvonat”. Mi sem siettünk, így nem zavart a ráérős kiszolgálás. Ami egy kissé furcsa volt, vagy csak nekünk nem megszokott? Lényegében egybeépült a kocsma, a bolt, a lakótér. Amikor bementél a mosdóba nem tudtad, most a kocsmához, vagy a lakáshoz tartozó mosdót használod. A pihenés után folytattuk utunkat a Mondsee, illetve az Irrsee felé. Ezek is szép kis tavak, ám egy Attersee után kissé fanyalgósra sikerült ez a „tómegcsodálás”, pedig tényleg megérdemelik a dicséretet! Mégis… na mindegy maradjunk annyiban hogy pompás kis tavak amit a környező hegyek még impozánsabbá tettek. Ne hallgass rám… szemléd meg ezeket is!!!! Hidd el, megéri!

A fenti tavakat elhagyva a „fel-le-fel” egyre inkább olyan lett mint a „helyzet” => egyre inkább fokozódott… sajnos leginkább csak „felfelé irányban”, akárcsak a meleg. Az egyik faluban elkapott minket egy rövid futózápor. Először csak olyan volt: megálljunk esőkabátot felvenni, vagy ne…? Majd mire eldöntöttük, és behúzódtunk egy fa alá, ahol kivettük a málhából, és felöltöztünk… lényegében el is állt. Az „esőnek” egy előnye volt: ideiglenesen, egy kicsit lehűtötte a levegőt. Majd ismét visszajött a kánikula, most már fojtó párával megspékelve.

Ebédünket egy túlontúl „légkondicionált” Sparból oldottuk meg Straßwalchenben. Na ennek másnapra meg is lett „hozadéka”... Mindent a maga idejében, elmesélem ha oda érek a beszámolóban! Ma is joghurt volt a menü, immáron sör nélkül.

Ebéd után ráérős tekerés közben gyönyörködtünk a mellettünk elsuhanó tájban. Egy húzós dombtetőre felérve megálltunk. Az ok egyszerű volt… a magaslatról sikerült egyben megszemlélni a mai napunk végcélját, három tavat egyben… (Grabenssee – Mattsee – Obertrumersee). Így felülről, impozáns látványt nyújtottak a tavak egymás mellett. Pár fotó… mentünk is tovább… kivételesen lefelé.

A tervezett útvonalunk amúgy is a Mattsee mellett vezetett, így nem jelentett kitérőt ennek a tónak a felfedezése. Ha a három tavat nézem tán ez volt a leginkább „bejövős”. Elég nagy vízfelület, szép, mélykék, sima víztükör. Ezért úgy döntöttünk, hogy itt egy kis pihit tartunk... megajándékozzuk magunkat egy-egy „juti sörrel”. Nem utolsó sorban, hogy a Szaminál erősen jelentkező fáradtságot kipihenjük. Hiába no’! (Szerintem…) A mai nap volt az egyik legnehezebb napunk fizikailag. Na jó, bevallom… Nekem sem esett nehezemre, hogy elücsörögjek vele az árnyas fa alatt egy hűs sörrel a kezemben. Ha már itt voltunk az Mattsee tó mellett… legyünk stílszerűek! Kérek még egy Obertrumer Original Beer-t!  (Obertrumersee tó volt a következő, amit érdemes megemlíteni még a mai nappal kapcsolatban.) Amúgy is… tudtuk, hogy innen a már csak 5-6 kilométer vár ránk, illetve jelentős emelkedő már nem lesz útközben.

Miután kipihentük magunkat, kicsit körülnéztünk a tóparton, elindultunk mai napra tervezett további két tavat felkeresni.

Következett… (dobpergés, ováció, tűzijáték)… a Grabenssee!!!! Állj! Minden ünneplést sztornóztunk, ugyanis ez csak egy kis pocsolya volt a többihez képest. Koszos, náddal, egyéb növényekkel benőtt tavacska. Nem is érdemes erre több szót vesztegetni. Mi sem tettük, pipa/enter… egy azaz 1 db fotó, hogy ilyen is van, már mentünk is tovább a következő tóhoz, az Obertrumersee-hez ahol szobánkat lefoglaltuk. A motelt elérve bejelentkeztünk: „megjöttünk”!!! Elmondanak mindent, ebből az egyik legfontosabb infó: saját, fedett/zárható bicajtároló az úttest másik oldalán, a szabadtéri éttermük mellett található. Miután a szobakulcsokat átvettük elindultunk a bicajokat a fent említett tárolóban elhelyezni, lemálházni. (Azért saját „fedettség” ide, zárható tároló oda… a bicajokat jól lelakatoltuk!) 

Ha már étterem… nézzük meg milyen is az ételkínálat, itt estebédeljünk, vagy keressünk mást? Ezt a roppant fontos kérdést eldönteni csakis egy jó hideg sör mellett lehet! Málha le a földre… hideg sör a kézbe… egészségedre! Eldőlt… egy tapodtat se tovább!!!  Na jó, mégis!

A szoba elfoglalása után tisztába tettük magunkat, majd lesétáltunk a közeli tópartra, a strandra. Mivel ide záróra után értünk, így már ingyenes volt a belépés. Fürdeni nem fürödtünk volna amúgy sem, így legalább sikerült pár emlékképet lőni a parton. Mivel már erősen kajaidőt jelzett a gyomrunk, nem is gondolkodtunk sokat visszasétáltunk a korábban feltérképezett étterembe, ahol megrendeltük a vacsorát, A kajára várás közben Szami is kielégült!!! Na nem ÚGY!!! Ugye fogalmad sincs mi is történt itt!?!?!?!  Elmondom mit is írtam az elején: „Szépen rendben tartott, virágoskertek, benne „szép” üveggömbök! Szami meg is fogadta, hogy addig nem jövünk haza amíg legalább egy ilyet nem fotózhat le! (Emiatt a fogadalom miatt kellett majdnem több nappal meghosszabbítani a túrát! )”  Na itt fotózhatott gömböt kedvére, így szinte az utolsó pillanatban… csak-csak hazajöhettünk!!!

Az étel finom, és nem utolsó sorban kiadós volt. Így már nem is maradt más hátra, mint átsétálni az úton… hogy eltegyük magunkat másnapra.        

• Megtett táv (km): 61,92
• Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp): 5:07:50
• Átlagsebesség (km/h): 12,0
• Max. sebesség (km/h): 49,2
• Napi szintemelkedés (m): 668
• Napi ereszkedés (m): 648

7. nap (péntek)

Seeham-Slazburg

(https://connect.garmin.com/modern/course/17260156)

Éjjel esett, így megint egy hűvös, hideg reggelre ébredtünk! Szami ahogy felébredt, egyből torokfájásra, náthára panaszkodott. Tuti, hogy a korábban említett légkondival túl hidegre lehűtött SPAR áruház az oka! Reggeli után a szokásos móka… pakolás, felmálházás, indulás.

A települést elhagyva Szami még mindig, sőőőt újra meg újra gömböket fotózott… Csak magamban, és halkan mertem arra gondolni, hogy „jóóóól van má’… elég... hagyd már abba… most már mehetünk tovább! Ezeket a képeket úgy is nekem kell utómunkázni... naaaaa… menjünk már!”  Hova is? Hát az utolsó tóhoz a Wallersee-hez. Egy kicsit vissza a kezdetekhez: Ez a tó eredetileg nem szerepelt a tervezett útvonalban, ám ha már úgy is itt vagyunk, akkor miért ne tegyünk egy kis kitérőt? Hisz a HallstätterSee tó is így volt (majdnem kihagytuk a tervezés során), majd utólag rájöttünk, hogy nagyon is megérte azt a tavat is beiktatni. Tán most is így lesz! Igen! A Wallersee is megérte a ráfordított fáradtságot. Amikor már eljutottunk odáig…

Szóval, vissza a beszámolóhoz: A települést, illetve a gömböket elhagyva rájöttünk, hogy ma sem maradunk dombok nélkül! (A fenébe!!! Az Alföldön miért nem teremnek hegyi tavak? Mennyivel könnyebb lenne a megközelítésük!!!) Nem elég hogy jó kis dombokat kellett megmásznunk, még a szél is szembe fújt egészen Seekirschen am Wallersee településig.

Itt fordultunk el a tó felé, hogy körbe tekerjük. A tó kb. bő 2/3ával nem is volt gond. Hol betonozott, hol jó minőségű, döngölt földes, murvás úton tudtunk haladni. Végül is megérte erre rászánni az időt, az energiát. A tóparton megpihenve kávéztunk, ittunk egy aperol spritzet, illetve a tóról itt volt a legszebb látkép, így egy csomót fotóztunk. Majd folytattuk utunkat.

A tó utolsó szakaszán, útban Eugendorf felé egy combos emelkedőbe futottunk. Nevezzük nyugodtan hegynek, még ha viszonylag rövid is. Az útminőséggel nem is volt gond, hisz betonozott volt. Felmálházva nem nagyon akaródzott itt feltekerni. Így bevallom férfiasan… kb. 1,5-2 km tolás várt ránk, ami még így is megerőltető volt a meredek emelkedő, illetve a málha súlya miatt. Szentségelés, pihegés, majd fordítva… pihegés, szentségelés. Egyszer csak vége lett!!! Húúúú de nem bánom!!!   

Ahogy a tavat elhagytuk, ismét kisforgalmú utakon közlekedtünk a tanyák közt. Ez is elég „combos” emelkedőket tartogatott számunkra, bár az előző (szentségelős) „hegyet” meg sem közelítette. Itt is igaz volt, amit korábban írtam: Csend, nyugalom, parasztudvar állatokkal, a megunhatatlan panoráma tavakkal fűszerezve… a végén… Eugendorf!

Végre! Elértük… innen már nincs sok hátra! Azaz mégis! Ebédelni kéne! Mégis, hol? Se kajálda a környéken, se bolt, se üzlet. A belváros, ahol tuti találnánk ilyet, nem a tervezett útvonalra esik. Végül is arra is mehetünk Salzburgba, csak az garantáltan forgalmas főúton vezet. Hoppá!! Nézd csak! Ott, szemben! Látod amit én? Az nem egy bevásárló központ?? De!! Menjünk, vegyünk kaját!

Majdnem úgy jártunk, mint a kiscsiga a viccben, amikor át akar menni a forgalmas autópályán. „Hogy jutunk át a másik oldalra... oda biza’ születni kell!” A forgalmas 1-es autóúton nem találtunk átkelési lehetőséget, zebrát, lámpát. Basszus, az ínycsiklandozó kaja alig párszáz méterre… mi meg itt fogunk éhenhalni!

A végén, igaz jó kis kerülővel, sikerült átjutni, a kaját beszerezni. A szokásos módon fogyasztottuk el az ebédet… útszélén megterít… kaja betol... bicska-, száj „megtürül”... mentünk is tovább! A korábbi kerülő úton visszajutottunk a túlsó oldalra… majd Milán segítségével a tervezett útvonalra is! Végre!!! Jött a korábbi tónál elszenvedett kellemetlenségekért a „jutifalat”… 10 km-es gurulás Salzburgig, lényegében a szállásig! Ezen a szakaszon csak egyszer-kétszer álltunk meg, a tájat megörökíteni. Szami néha panaszkodik, hogy jól átfagyott. Tény: már reggel betegen kezdte a napot, erre jött a hideg, szeles idő, tolás a tóparton. De!!! Azt a korszakalkotó ötletemet, hogy vegyen fel valamit, nem fogadja meg. Hja! Nők!! Ha a pasi mond valamit az hülyeség!!! Inkább a fagyoskodás, nehogymá’ nekem legyen igazam!     

Szóval! Gurulunk-gurulunk, egy kis szállásnál… tovább megyünk!!! Illetve mentünk volna ha Szamira hallgatok. Épp ő gurult elől, én hátul (tán fotóztam előtte?). Gondoltam is… jé nédd’ mán’, ott… az a „böszme nagy épület”… az má’ a hotel! Szami biztos azért siet, hogy minél előbb meleg helyen legyünk… ezért tolja neki ezerrel… és csak tolja neki!!! Ha nem szólok rá, lehet, hogy lendületből még egy kört tettünk volna a Salzkammeguti tavak közt, mire rájövünk, hogy hol is kell megállni!  Rá is szólok, „álljunk már meg”! Kiderült! Fordítva nézte a térképet, vagyis teljesen eltájolta magát.. azt hitte „nem jövünk, hanem megyünk”… a hotel a város túlsó felén van.  Ugyanott aludtunk, mint első nap, így már rutinosan oldottuk meg a becsekkolást. Bicajok az utcán lelakatolva, lemálházás, majd elfoglaljuk a szobát.

Készülődés közben jól megbeszéltük, hogy majd megint abban a jó kis vendéglőben kajálunk, ahol az első nap. Majd jött a pofára esés… rendezvény miatt zárva. Mire jó az okos telefon? Kerestünk a közelben egy másik étteremet. Nem volt egyszerű!!! A környéken jóformán csak nívós éttermek voltak. Voltam/vagyok annyira sóher, hogy ha megtehettem is, miért adjak dupla árat ugyanazért az ételért, csak mert flancos helyen van! Na a végén mégis meglett a megoldás! Egy „kocsma-étteremben” leltük meg a tutit. A kocsmarészben, törzsvendégnek tűnő őskövületek, üdítővel, bocs tévedtem, piával a kézben… Ennek ellenmére, vagy pont ezért… a kaja finom volt, árak barátságosak, sör is volt elfogadható! Kell ennél több????

Szami, az ételre várva, kiszúrt az egyik fa tartógerendán egy csomó pénzt, köztük egy régi magyar 2.000 Ft-os papírpénzt. Persze, hogy le kellett fotóznia! 

A finom ételek elfogyasztása után még tettünk egy kisebb sétát a városban… na nem nagyot, csak kerülővel mentünk vissza szállásra. Séta közben vettünk észre az egyik ház mellett egy kék fémdobozokból álló „izéket”. Közelebbről megnézve kiderült, hogy ezek biza kerékpártárolók. Jéééé! Jobban belegondolva… sok helyen láttunk a panellakások bejárati ajtajai mellett egy csomó kerékpárt, nyitott kerékpártárolóban. Illetve ilyen kerékpárokat magukba foglaló fémdobozokat. Csak tipp részünkről, így vagy igaz, vagy nem. Esélyes, hogy itt nem lehet felvinni a lakásokba, a lakások előtti folyosóra a bicajokat. Így kénytelenek a bejárat mellett, vagy itt, ezekben a dobozokban elhelyezni őket… az utcán! Ezekbe a tárolókba úgy tűnt, hogy ügyeskedve be lehet suszterolni kettő-kettő bicajt. Nem mondom, hogy ez a legjobb megoldás, én mégis nyugodtabban hagynám itt a bicajomat, mint a bejárati ajtó mellett az utcán. Nem beszélve arról, hogy ez legalább véd az időjárás viszontagságai ellen, nem ázik, nem süti a nap, stb.

A szállásra visszaérve már tényleg nem maradt semmi mára csak az, hogy eltegyük magunkat másnapra.

• Megtett táv (km): 45,14
• Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp): 4:00:01
• Átlagsebesség (km/h): 11,2
• Max. sebesség (km/h): 36,3
• Napi szintemelkedés (m): 733
• Napi ereszkedés (m): 698

8. nap (szombat)

Salzburg-Budapest (kocsival haza)

Eljött a kerékpáros nyaralásunk utolsó napja… sajnos.

Nem jól aludtam, mint kiderült Szami sem. Egész éjjel zuhogott, hallottuk ahogy az eső veri az ablakot. A hőmérsékletet a szobában hol melegnek, hol hűvösnek éreztem (ablak esőérzékelős, ha esik, hát becsukódik magától). Szóval olyan „nem jó meleg volt”. Felkelés után, ahogy szellőztettünk, egyből éreztük, láttuk, hogy továbbra is hideg van, borult az idő. 

Szami panaszkodott, hogy ő sem aludt jól, fáj a torka, hőemelkedése van. (Hiába a légkondi nem játék!) Így nem sokat gondolkodtunk a mai programon. Eredetileg egy városnézős napot terveztünk, leginkább a vár megtekintését beiktatva, amit Szami állapotára tekintettel felülbíráltuk. Irány haza! (Még jó, hogy nem útközben érte el ez a betegség, így lényegében semmit nem vesztettünk a túránk során!)

Ráérősen megreggeliztünk, összecihelődtünk, felmálháztunk, majd rendeztük a számlát… Mégis! Belecsaptunk egy nagyobb túrába…. Átmentünk a szomszédban található kávézóba… gyalog, egy jó erős, és főleg IGAZI kávéra. (A reggelihez ismét csak „műkávét” adtak.) Kb. ez volt nap legizgalmasabb „cselekedete”. Ráérősen visszatekertünk a bő 2 km-re lévő parkolóba, ahol szerencsére épen, sértetlenül megtaláltuk a kocsinkat. Lemálháztunk, elpakoltunk, a bicajokat felraktuk a kocsi tetejére… elindultunk haza. Illetve elindultunk volna, ha… nem tököltünk volna el a parkolódíj kifizetésével. Egyszerű volt az ok. Alig találtunk nekünk megfelelő automatát, sőt egyáltalán automatát, hisz a terület nagyságához képest elenyésző volt a számuk. Nem utolsó sorban az egyik csak készpénzt, a másik csak bankkártyát fogadott el. Miután csak-csak összehoztuk valahogy a fizetést, utána egyből elindultunk. Az autópálya csak pár kilométerre található, így ezt pillanatok alatt elértünk és megkezdődött a többórás, nem utolsó sorban unalmas autókázás. Erről tényleg nem lehet érdekfeszítően írni:

• Nagy forgalom… most már az osztrák autópályán is.
• M1-ről nem is beszélve.
• Győrben megálltunk tankolni (most nem volt figyelmeztető pitty-pitty). Tankolás után megebédeltünk, és folytattuk az utat.
• Hazaérve lemálházás, felpakolás a lakásba, ahol fájó szívvel, mégis élmények garmadával a tarsolyunkban, megállapítottuk, hogy sajnos véget ért ez a nyaralás. Ami vígasztalt minket, még várt ránk egy hét másfajta, egy „elfekvős” pihenés Egerszalókon.
• Pakolás végén egy kicsit „újra átéltük a korábban átélteket”. Letöltöttük a fotókat számítógépre, hogy közösen átnézzük őket. A képeket „megszemlélve” csak áradoztunk… de jó is volt… milyen szép volt ez a tó, húúú… erre emlékszem… meg erre is…

Mi is a végkonklúzió? Ehhez visszanyúlnék a múlt évi nyaralásunk záró gondolataihoz. Hisz ennél jobban nem igazán tudnám megfogalmazni azokat a benyomásokat a hegyekről, „hegyfüzérekről”, hegyitavakról ami a túránk során végigkísért minket, és a legnagyobb élményt nyújtotta számunkra.

Itt nagyon is igaznak hatottak az alábbi mondatok: Ezek a monumentális sziklák, erdők, szinte éreztették velünk, hogy „tisztelni kell a hegyet! Mert itt nem te vagy az úr kisember, csak egy kis porszem vagy a hatalmasok közt! Ha nem vigyázol, akkor ez az óriás úgy összeroppant, mintha nem is léteztél volna soha! Ha viszont sikerül megtalálnod a helyed a hegy világában, csodálatos ajándékokkal fog elhalmozni: A zord sziklák helyett természet alkotta gyönyörű szobrokat fogsz látni, zuzmós-mohás kövek között csörgedező friss patakot, zúgó vízesést, a völgyekben virágzó réteket! Az égen a felhők csak neked játszanak majd, öltenek furcsa alakzatokat.”

Kívánom, hogy éld át te is azt, amit mi megtapasztaltunk, éreztünk utunk során!

Jó bicajozást, jó túrázást a Salzkammerguti tavak között!

• Megtett táv (km): 2,12
• Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp): 0:12:19
• Átlagsebesség (km/h): 10,2
• Max. sebesség (km/h): 18,2
• Napi szintemelkedés (m): 15
• Napi ereszkedés (m): 27

Budapest, 2018. december

Hegedüs László