Békésen Békésben
(2013.augusztus 5. – 2013. augusztus 16.)
Az általunk bejárt útvonal:
A túra számadatai:
Mit is takar a cím? Túránk jelentős részét Békés megyében teljesítettük, melynek során a táj, a városok, az emberek a nyugalmat, a „békességet” sugározták felénk. Ezért a túránk mottója lehetne az alábbi idézet: „Ne rohanj, és ne emészd magad. Csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg és érezd a virágok illatát.” (Walter Hagen)
És ha már mottó, meg békesség, meg minden. Feltételezem, hogy egy fordított túrabeszámolót fogsz most olvasni, vagyis a csattanóra, az összegzésre már az elején (is) sor kerül.
A túránkra a kettőség volt jellemző: a nagyvárosokban (Gyula, Békés, Békéscsaba, Orosháza, Csongrád) tapasztalható nyüzsgés, a lakott területek mozgalmassága. Míg ennek ellenpontjaként találkoztunk a csendes falvakkal, romantikus, magányos, vadregényes tájakkal, hosszú gátas szakaszokkal, távol a városi nagy forgalomtól, a város zajától.
Békességet árasztott túránk során a természet ezer csodája, mely felfedte előttünk álarcát. A Hatalmas fák, korhadó törzsek, rejtélyes vízmosások, ahol minden apró zugból harsányan tört elő az élet.
Érdekes volt megismerni azokat az embereket, akik lelket adtak annak, amit építettek és még most is a lelkét őrzik annak, ami az itteni természetből fakad.
Hogyan is kezdődött?
A Körösök túra „feltalálása” hosszantartó, megfeszített kutatómunka, alapos és tudatos tervezés eredménye volt!!!!
És mi is a valóság? Valóban így történt?
A fenét így kezdődött! A „0.” verziós Körösök túra útvonala már 2012. február elején elkészült. Honnan is az ötlet? Ha őszinte akarok lenni, igazán magam sem tudom, illetve csak az ide vezető utat ismerem, melyek az alábbiak.
1./ 2012-ben (még a Tisza túra teljesítése előtt) elkészült egy kézzel rajzolt útvonalhálózat a „Bringára fel!” című térképen, melyre azon túrák összességét vázoltuk fel, amit már kerékpárral teljesítettünk. A térkép elkészülte előtt naivan azt hittem, hogy én annyi, de annyi felé tekertem már. Az útvonalak megrajzolása után kiderült, hogy nem kevés „fehér folt” van még ezen a kiadványon. Pl. a Mecsek, a Duna-Tisza köze, és még írhatnék rengeteg tájegységet… és ebben a felsorolásban szerepelt a Körösök vidéke is.
2./ A fent említett térképen, a túraajánlatok közt, a Körösök vidékét bejáró útvonalat is javasolták. (A végén azért a térképhez képest jelentősen eltért a teljesített szakasz, de a „0.” verzió még eléggé követte ezt az "prospektust".)
3./ Mint már korábbi beszámolókban is említettem: gyengéim a „vizes helyek.” És azért itt akad víz dögivel! Fehér-, Fekete-, Sebes-, Kettős-, Hármas-Körös, Berettyó, rengeteg öntöző csatorna, stb., amit a túránkon keresztezni fogunk.
4./ A végleges útvonal elkészülésénél közrejátszott még az is, hogy szerettem volna találkozni/megismerkedni Lénárt Léna Ferenc bicajos világutazóval.
5./ „Félénken” elővezettem kis családunkban, hogy 2013-as évben a „Nagy kaland” a Körösök túra lesz. Ez ellen természetesen Szaminak sem volt ellenvetése, hisz ő sem járt még erre. (És akkor sorolhatnánk az ő indokait is, da majd ha akarja, ő erről beszámol a saját írásában.)
Így a túra „okainak összegzése”, ami a megszervezéshez vezetett: „Ha már fehér folt… és ajánlották… és látunk is vizet, nem keveset… Léna… Szami engedélye”
Ennyi ok, illetve indok után nem haboztam! Szervezzünk!!!!
Szervezés
A 2013-as évi Tiszai kaland után döntöttem úgy, hogy a Körösök vidékét felfedező túránk is „meghívásos” lesz. Hisz nem mindegy, hogy kivel is töltesz el közel két hetet, az sem hátrány, ha a túratársak erőnléte közel egyforma, és… és még sorolhatnám. Aki már részt vett ilyen hosszú túrán, tudja, miről is beszélek, aki nem, azt minek is untassam ilyen apróságokkal (hidd el nem is apróság egy ilyen apróság!).
Mint minden túrához, kell egy jó és pontos térkép. A korábbi évek tapasztalati alapján úgy döntöttem, hogy nem bízom magam a már meglévő térképekre, inkább keresek valami rendes kiadót. A beszerzést, illetve az adatok pontosítását követően letisztult, hogy ez a túra nem csak közúton vezet majd. A tervezett látnivalók némelyikének megközelítése (a Tisza-túrán annyira „bejövős” betonos gátakon való tekerés helyett) bizony-bizony földes utas kerekezést fog eredményezni. Nem is keveset, mondjuk inkább úgy, hogy – pár kilométert leszámítva – végig földes úton tekertünk, ahol gáton közlekedtünk. (Ha a beszámolót olvasod, mindig jusson eszedbe gát = földesút, ehhez mérten vedd alapul a megtett út nehézségét, minőségét!)
Térkép, illetve egyéb segédanyagok alapján a végleges útvonal, a megtekintendő látnivalók kidolgozásában már Szami is jelentősen kivette a részét, így közösen tervezgettünk, keresgéltünk. (A szállások kikeresése szinte teljes egészében az ő érdeme!)
Mint fent is említettem, a túrát meghívásos alapon terveztük teljesíteni. Pillanatok alatt összejött a tervezett létszám. (Meg kell jegyeznem, hogy az egyes szállások maximált befogadó képességhez igazítottuk a túralétszámot.) Az adatok birtokában el is kezdtük lefoglalni a szállásokat.
Majd jöttek a gondok-bajok. Szami időközben munkahelyet váltott, ahol nem kapott szabadságot a tervezett időpontra. Így a már lefoglalt szállásoknál módosítani kellett az időpontokat. Ami nagyjából sikerült is.
A korábban jelentkezők közül ketten, egyéb okok miatt, nem tudtak részt venni ezen a túrán. Ekkor jött a „tünölődés”... most mi is legyen? Mondjuk le a szállásokat, vagy módosítsuk a lefoglalásnál közölt létszámot, és „megyünk ahányan maradunk”, vagy szerezzünk új társakat? Az új társak mellett döntöttünk. Kör e-mail ismerősöknek, mikor máskor, majdnem az utolsó pillanatban. Páran az utolsó pillanat, páran más elfoglaltság miatt nem tudták vállalni a részvételt.
Már le is mondtunk arról, hogy teljes lesz, betelik a tervezett létszám. Majd jött a 3 napos Mecseki-túra. Itt ismerkedtünk meg Évivel és Tamással. Szimpatikusak voltak, illetve a beszélgetések alapján kiderült: rendszeresen tekernek. Arról, hogy bírják is a tempót, a távokat, a Mecseki „lankákon” személyesen meggyőződtünk. Ezért úgy gondoltuk Szamival, hogy megkérdezzük tőlük, volna-e kedvük velünk tartani. A válaszuk egybehangzó IGEN volt. Mivel ez a felkérés tényleg az utolsó utáni pillanat volt, így már itt kiderült, hogy a teljes túrát nem tudják velünk végigtekerni, kb. egy héttel előbb kiszállnak. Így lett a teljes csapatunk 5 fős: Bodza (aki már „őstag”-nak mondható az ilyen hosszú túráinkon), Évi, Tamás („újoncok”), és szerényen csak MI (Szami és Hege).
Vegyes gondolatok
(Csak úgy mindenről, ami nem kapcsolódik szorosan a túrához.)
Pár általános gondolat még a beszámoló előtt: A korábbi évek tapasztalatai alapján időben igényeltem kerékpár szállító vagont, hogy lehetőleg minél zavartalanabbul, kényelmesen, más utastársak zavarása nélkül le tudjuk bonyolítani az utazást. Sajnos a MÁV nem tudta ezt biztosítani számunkra. Egy MÁV-os ismerőssel folytatott magánbeszélgetésen elhangzottak alapján az alábbiak miatt nem volt erre lehetőségünk. A kerékpárszállító vagonoknak is van műszaki vizsgaérvényességük. És nem ám feljavítanák, levizsgáztatnák őket! Nem... inkább kivonják a forgalomból! Ha ez igaz! No comment! Illetve de... így támogassuk a kerékpáros turizmust!!! Még lenne ehhez észrevételem, de minek? Attól változna valami? Na mindegy!
Kicsit előre szaladva a történetben: Szami szerint a túra során ki voltam hegyezve a „hülye, kicsit sem toleráns” emberekre. Inkább itt írom le, mint később elvesszek a részletekben:
Már a kiránduláson történt… felpakoltunk 2 bicajt az első peronra, illetve hármat a hátsóra. Mondanám, hogy Mezőtúrig semmi érdemi nem történt. De nem egészen így volt.
1./ Vonat: Mint említettem, felpakoltunk 3 kerékpárt a peronra. Nem kis gondot okozott már az sem, hogy úgy rendezzük el őket, hogy a „gyalogosok” még fel-le tudjanak szállni a gépektől. Mit ad isten, egyik állomáson jön még egy bicajos, aki szintén fel akarja tuszakolni a bringáját a már amúgy is problémás peronra. Mondom udvariasan, és szerintem érthetően, „ez a peron már tele van, ennek a vagonnak a másik vége is kerékpárakasztóval van felszerelve, én inkább azt javasolnám.” Mellékesen a vagon közepén állt, így mindegy merre indult volna el… Szerinted hova tette a bicajt? Oda ahol üres volt a peron, vagy ahol már amúgy is alig volt hely? Na kitalálod? Nyertél!!!
2./ Leszállás Mezőtúron: Pakoljuk le a bicajokat, a „türelmes” utasok meg már unják, hogy még mindig van bicaj… és még mindig. Mivel egyik úgy gondolta, nem akarja lekésni az indulást, a még fent lévő, leadáshoz feltornyozott bicajok közt átvergődve bemászik a kupéba és nem tetszését fejezi ki. Na én is kifejeztem a nem tetszésemet!
3./ Utunk során rá kellett döbbennem, hogy ezen a tájegységen teljesen más KERSZ van érvényben a bicajosok, illetve a gyalogosok tekintetében, mint az ország többi részén. Ezt kb. úgy tudnám röviden leírni, jellemezni, hogy mindenki úgy halad az utakon, mintha rajta kívül senki más nem közlekedne erre. Amerre ő megy, az a főútvonal, ezért mindenki adjon neki elsőbbséget. (Rengeteg bicajos tekert így.) Pl. egy kiragadott, de sajnos nem egyedi példa. Gyulán haladunk a kerékpárúton, mellette a gyalogos forgalom számára kijelölt sáv. Majd nénike úgy gondolja irány át a bicikli úton, mert az a kirakat, ami épp őt érdekli, a másik oldalon található. Hogy körül kéne nézni? Minek az! Hogy elsőbbséget kéne adni? Minek az! És még sorolhatnánk.
4./ A túránk egyik fő jellemzője, ami örömet, bánatot, és egyben szenvedést is okozott: a kánikula, és a folyamatos szembeszél. Tán egy versike jellemezheti is túránk legforróbb „élményét”, hisz az itt leírtakból mindent megtapasztaltunk!
Kánikula
Szemembe tűz a nap,
Bőröm a hőtől lángol.
Testem viaszként olvad,
Köröttem a táj szikrát szór
Görnyedeznek a virágok,
A föld darabjaira repedt,
Minden esőért eped.
Szakadatlan dúl a hőség,
Hűvös időért könyörgünk,
Csak csitulj kánikula.
(Pajor Zsolt)
A túra előtt
Közeledett az indulás napja. És egyre inkább kezdtem kétségbe esni! Az idei évünk nem a bicajozás jegyében telt. Nem kisebb hiányosságaink voltak erőnlét terén... hanem jelentősek! Az idén közel sem tudtunk annyit tekerni a „nagy kaland” előtt, mint pl. a Tisza-túránál. A Körösök túra előtt közel 3 hétig nyeregben sem ültünk, családi és egyéb okok miatt.
Na, ennek a hiánynak a pótlására gyorsan szervezett Szami egy barátnő látogatást a túra előtti szombatra. „Hol másutt... Pilis jó lesz bemelegítésnek?” (Tudtam én, hogy sivatagi kánikula lesz, és a forróságban megyünk fel, meg fel, meg fel és csak néha le a Pilisben?) Beleegyeztem. (Mertem/tudtam volna NEM-et mondani?) Érdekes módon a közel 3 hét kihagyás és a Pilisben letekert 85 km kevésbé viselt meg minket, mint vártuk. Szóval tényleg jó bemelegítés volt.
Másnap (vasárnap) délután megérkezett a kaposvári delegáció (Évi, Tamás), mivel a MÁV menetrend miatt csak így volt kivitelezhető az, hogy másnap reggel el is érjék azt a vonatot, amivel leutaztunk túránk kiinduló állomására. Mi edzés gyanánt mind a ketten kitekertünk eléjük az állomásra. Puszi-puszi, majd irány haza. Vacsi után még késő éjszakába nyúló társasozás.
A túra
1. nap (hétfő)
Mezőtúr – Békés
Viszonylag korai kelés (húúú, de nem esett jól!!!), készülődés és irány Körösök vidéke!!!! Pontosabban még csak a Keleti pályaudvar, ahol is a találka volt megbeszélve csapatunk 5. tagjával, Bodzával. Felpakolás, vonatozás Mezőtúrig, a kiinduló állomásig. Vonaton beszélgetéssel, bóbiskolással ütöttük el az időt.
Na végre!!!! Megérkeztünk!!! A lepakolás után szerelvényigazítás, kávé, stb. A Restiben kaptunk egy jó tanácsot, amit utunk során igyekeztünk is betartani. „Ne hagyják őrizetlenül a bicajokat, mert „a lakosság egy része sajátjaként bánna vele”. Szerencsére nem történt velünk semmi „ilyen irányú baj” az egész túra során.
Mint említettem csapatunkból páran korábban befejezték a túrát. Az útvonal összeállításánál volt pár település, amit többször is érintettünk volna, ezért a város, település nevezetességeinek megtekintése a második áthaladásra esett. Még az állomáson javasoltam a többieknek: mivel ők a második körben nem vesznek részt, nézzünk meg pár főbb látnivalót, ami útba esik, ha az időnkbe belefér! Ezt az ötletet mindenki támogatta.
Így került sor Mezőtúron a Tűzoltólaktanya megtekintésére. A neten talált infó szerint Magyarország legszebb laktanyája. Naná, hogy ilyen adatok birtokában ezt nem lehetett kihagyni! Igaz! Nem jelentkeztünk be előre, de az udvarias kérésünkre nem mondtak nemet (mondhatnám pazar fogadtatásban volt részünk), így bepillantást nyerhettünk a laktanya, a tűzoltók mindennapi életébe, megismerkedtünk mindennapi munkájukkal, felszerelési tárgyaikkal (amit fel is próbálhattunk). Körbevezettek bennünket az épületben, a látottak alapján valóban kiérdemelhette a „Magyarország legszebb laktanyája” címet. (Igaz, ezt leszámítva, nem sok tűzoltólaktanyában jártam eddig.)
A laktanyát elhagyva még fotóztunk a Berettyó folyónál, majd irány Szarvas. Ezt a távot a térkép alapján a Hortobágy-Berettyó, illetve A Körös (Hármas-Körös) gátjain terveztük megközelíteni. Amivel nem is lett volna baj, ha nem több hetes aszály után vagyunk, és nem száradt volna cserepesre az út felülete. Ekkor még azt hittük ennél nem lehet rosszabb minőségű a földesút. De lett! Így utólag azt kell mondanom jó minőségű úton tekertünk a Perjesi-Körös mellett található gátőrházhoz, ahol megtekintettük a Körösvölgyi múzeumot. Hétfő lévén nem volt nyitva, de szerencsére kérésünkre minden további nélkül bemehettünk, és körülnézhettünk. (Ne feledd nem ezen a napon akartunk itt szétnézni, hanem a második körben, így nem fogtunk mellé a hétfői nyitvatartással!) A gátőrházhoz közeledve az útból pár kilométer betonozott volt. (De jó lett volna ilyenen tekerni végig!)
Múzeum után irány Szarvas! A távot az Országos kéktúra útvonalán tettük meg a vasúti átkötő hídig. Itt elágazott az út, egy ment a komp felé, illetve egy a töltés mellett a hídhoz vezetett. A töltés minőségét látva felmerült bennünk a „hogyan tovább kérdése”. Mondanám, hogy szavazásra bocsájtottuk a dolgot. De a többség nem tudott dönteni. Ekkor én úgy döntöttem, kipróbálom a töltés melletti részt. Ha lassan is, de „tekerhető” volt. Így nem fordultam vissza. Mint utólag megtudtam Szamitól, a többiek ekkor már eldöntötték, hogy „irány a komp”. Csak hát ugye…. én erről nem tudtam. Miután látták, hogy csak nem jövök… csak nem jövök, így ők indultak el utánam.
A vasúti hídon szép nagy tábla „a vasúti átkötőn tilos az átjárás”. Értem én... de ha már Országos kék, és térkép, ami IDE jelöli az áthaladást. Akkor mi is az igaz?? Ezt a két infót nem lehetne, nem kellene összhangba hozni? Vagy tiltani… de nagyon, vagy megengedni egy kicsit?? Na mindegy, „átosonkodtunk” a hídon. Többekben feléledt a félem, mi lesz, ha jön a vonat? Há’ akkor így jártunk, nem volt szerencsénk!! (Na ezt azért megúsztuk, hisz olvasod a beszámolót.)
Itt már látszott a csapat pár tagján, hogy kezd nyűgös lenni, lehet, hogy az út(ak) minőségétől, a kánikulától, vagy…
Mentségünkre legyen mondva, rohadt nagy kánikula volt, amit leginkább „ivás-ivás-ivás” érzete jellemezhetne. Az is tény, a kánikula azért kikezdi/kikezdheti az ember fizikai álló, illetve az idegi tűrőképességét.
Így érkeztünk meg Szarvasra. A városban végigtekertünk a Történelmi emlékút egy szakaszán. Itt mi adatott meg nekünk? Ez is földesút minőségű volt. Már nem is mondom, hogy… szóval nem annyira jött ez be mindenkinek. A városban eltöltött időnket röviden tudom jellemezni. Ivás, pihi, fürdés (na már akinek, mert ebben csapatunk döntő többsége nem vett részt, csak Tamás). Eredeti tervek szerint itt a nézelődés elmaradt, mivel a túra későbbi időszakában egy egész „városnéző napot” terveztünk ide. Így a nevezetességek megnézése nélkül tekertünk tovább.
A Szarvas – Mezőberény közti távot, kisforgalmú útvonalon terveztük megközelíteni, Hunya-Őrménykút felé. Hogy is tudnám ezt jellemezni? Ez „rohadtszarminőségűútszakasz” volt. A főútról lefordulva még nem tudtuk, hogy mit is jelenthet egy szép nagy tábla, amin ezt olvastuk: „Az útszakasz (állapota miatt) igen nehezen járható X km.” Na megtudtuk!!! És nem egy ilyennel találkoztunk túránk során! Lehet, lelövöm a poént! De!!! Komolyan mondom, hogy volt olyan, amikor a betonozott út mellett vezető földesút minősége jobb volt, mint a „főút”! No comment! A csapat egy részén megint a „nyűűűűgösség álarcát” véltem felfedezni. Tény, nekem sem jött be ez az út!
Így szenvedtük el magunkat Őrménykútig, ahol Szami és én meg akartuk nézni a Szélmalmot. Ez minimális kitérőt jelentet, és annál több földesutat. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt a látnivalót többen kihagyták volna.
Nem itt volt, de ehhez a gondolathoz kapcsolódik: Tamással, Évivel beszéltük, tán még a túra előestéjén, a társasozás közben. Látnivalók tekintetében, „mit nézzünk meg, merre menjünk” – működhet a demokrácia. De egy dolog tuti, amit MI meg akarunk nézni, azt megnézzük, mégha a csapat többsége ellenünk is szavaz. Oka? Egyszerű! Semmi túravezetői kiváltság! Egész évben erre készülünk. Nekünk ez A NYARALÁS. Így az ember a saját nyaralásán csinálhasson, amit akar, főleg ha ő szervezi, vezeti. A többieknek biztosítjuk a részvétel lehetőségét, azon az áron, hogy ezt elviselik, nem beszélve a fotózási mániánkról. Elismerem, ezt nehéz lehet megszokni, tolerálni. De ekkor az egyes szabály lép érvénybe. :-D Bár ez fordítva is működhet, a többség akaratának engedve bemegyünk olyan helyre, amit mi nem terveztünk be, akkor mi is toleráljuk ezt, sőőőt akár nyerhetünk is ezzel (lásd Békési pálinkacentrum).
Hol is hagytam abba?? (Hiába no’, a tőlem már megszokott csapongás!!!) Ja... Örménykút. A faluba beérve felfrissülés, hol máshol, mint a kocsmában. Bodza jellemezte jól túránkat a későbbi napok egyikén. „Kocsmatúra.” De hidd el, a kánikula miatt kellett a rengeteg folyadék, mégha ez nem is pia volt. De akkor minek a kocsma? Csak és mer’!
A pihenő után irány a földesút, ami elvitt minket a nevezetességhez, a Bakolya Szélmalomhoz! Mit vártunk? TÖBBET. Mit kaptunk? Egy lepukkant, düledező szélmalom romot, ennek ellenére ez nekem bejött, mint látnivaló. Akit érdekelt, megnézte, lefotózta. Mi lett volna, ha tudom, hogy mit is fogunk látni? Kihagyom? Tuti, hogy nem!!! :-D
És jött a napunk legnehezebb szakasza! Nem tudom, hogy is lehetne leírni szavakkal az átélt dolgokat. Kánikula, zéró útminőség, egyenes, árnyat adó fáktól mentes útszakaszok, amiknek nem látni a végét. Nem mellékesen az a szél is, ami lengedezett, szembe fújt, fáradtság, és a végén az italkészletek erőteljes fogyása. Csapatunk tagjain sorban jelentek meg a fáradtság egyre markánsabb jelei! (Kéne ide valami ütős, költői hasonlat, hogy hogy is nézhettünk ki. Hát egyre ÚGYABBÚL!)
Nem tudom, a résztvevők észrevették-e? A megtett etapokat a fáradság miatt szinte feleztem. Tekertünk 15 km-t. Pihi. Tekertünk 8-at. Pihi. Tekertünk 5-öt. Pihi. A „jó minőségű” út 2/3-ánál már Szami is „kidőlt”. Eddig tartotta magát, de itt már ő is erejének a végére ért. Én elég jól bírtam, igyekeztem viccelődni, legalábbis annak tűnni, hogy valahogy lelket verjek kis csapatunkba. Engem az italkészletem erőteljes fogyása aggasztott. A kulacsom ürült… és csak tartalékoltam, tartalékoltam, hogy legyen később is pár korty meleg lé, és közben „majd szomjan döglöttem”. De menni kellett, víz nélkül! Persze útközben nem volt se kút, se bolt, se kocsma. A tempónk egyre lassúbb lett… És egy kis kitérő: Esti vacsinkat megadott időre kértük. És a tempó miatt többször módosítani kellett ezt az időpontot. Le a kalappal a tulaj előtt! Zokszó nélkül teljesítette kérésünket.
És végre eljött az utolsó „kis ugrás”. (Hol is hallottam ezt? „Kis lépés az embernek, de nagy lépés…”) És hidd el, mi is hasonló éreztünk, amikor végre láttuk, hogy Mezőberény már csak 5-4-3 km-re van. (Akkor is kitartunk a „0”-ig!!!) De szerencsénk volt… jött egy kocsma 2-3 km-el a kitűzött útkereszteződés előtt. Látni kellett volna kis csapatunkat! Főleg amikor pihenőhöz, italhoz jutottunk, igazán le sem tudom írni ezt az érzést! Nem csak a kulacsainkat, hanem magunkat is feltöltöttük (mint a teve)!
Végre! Eljutottunk odáig, hogy már nem csak fáradtság, hanem az irónia is megjelent a beszélgetésben, a ténykedésben: Lábszépségversenyt tartottak a csajok! Na nem olyat!!! Hanem hogy kinek koszosabb a lába. Fotón dokumentálva, akit érdekel az eredmény, nézze meg a fotókat! Érdemes!!! :-D
Mezőberény: na kérem… a túránk során ez is kétszeri áthaladásos állomás volt. Ide még visszajövünk! Illetve, a látnivalókat áttekintettük, és úgy döntöttünk, hogy ezt vagy kihagyjuk, vagy a „második körre” tesszük. Így az utunkat a napi utolsó célállomás, Békés felé vettük. Ezt a távot már betonozott kerékpárúton tettük meg. Micsoda megkönnyebbülés volt a korábbi úthoz képest. Az egész tán ha 10 km volt. De mégis többnek tűnt számunkra, az egész napi herce-hurca után! Csoda, hogy ezen a napon nem néztünk meg itt semmit? Egyből irány a szállás, irány Dánfok a Kettős-Körös mentén!!! Szobák elfoglalása, fürdés, majd a megbeszélt időpontban tali a vacsiasztal mellett! Erről már tényleg csak címszavakban: a kaja finom, olcsó és hatalmas adag. Szállás is olcsó! Vacsi után még egy kis séta a gátra, hogy nézelődjünk. Ám annyira sötét volt, hogy szinte semmit nem láttunk a Körösből, a környező tájból, így rövid idő elteltével irány vissza, ahol egyből az alvásé lett a főszerep. Még az UNO parti is elmaradt!!! (Az UNO-t azért bővebben kifejteném: korábbi túráinkra, és most első sorban a Tisza-túrára gondolok, de sorolhatnék többet is, esti elfoglaltságunkká váltak a hatalmas UNO csaták, ami néha a késő éjszakába is belenyúlt. Na erre a túrára ez nem volt jellemző. Szinte minden nap úgy ájultunk bele az ágyunkba. A kánikula megtette hatását!!!)
Megtett táv (km): 96,32
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 5:38:50
Átlagsebesség (km/h): 17,0
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
