Időben kellett kelnünk, mert 8 körül érkezett az első csapatszállítmány a pályaudvarra Kaposvárról, illetve Kiskunhalasról, 9 körül pedig még egy fő érkezését vártuk Budapestről. A szállásközeli közértben megvettük a reggelinek és ebédnekvalót, majd a vonat melletti parkban nekiálltunk falatozni. Miután három részletben megérkezett a csapatunk, a túrának is nekiindulhattunk.  Ezen a napon volt az elmúlt két hétben a legmelegebb, így már rögtön induláskor bikinifelsőig vetkeztem, hogy legyen végre egy kis színe a hátamnak is.  Első állomásunk Pörböly volt, ahol megtekintettük (illetve inkább csak a többiek, mivel mi ezt tavaly már végignéztük Hegével) a Gemenci Állami Erdei Vasút végállomásánál a kiállított mozdonyokat, majd a gát túloldalán a kis vadaspark-félét. Erre a napra inkább csak tekerés volt tervezve, kultúrprogram nélkül, tekintve, hogy a gát kevés települési, múzeumi lehetőséget biztosít a túrázók számára.

Miután túratársaink lefotózták az állatokat, nekiindultunk a tulajdonképpeni túrának. Ám alighogy felvettük a menettempót, loholt előre Lajos, hogy várjunk már, mert valami történt, Csiga és András hátul megálltak. Drágám azonnal visszafordult, mi Anival és Lajossal első körben csak álltunk és beszélgettünk. Ám mivel úgy tűnt, kicsit hosszadalmasabb lesz a szervízidő, inkább visszagurultunk mi is, kíváncsian, mi történhetett. Nos, Csiga elhagyott a csomagtartójából egy csavart.  Már kész volt a szerelés, épp az elcsomagolás fázisánál jártak a fiúk, pár perc és indulhattunk is tovább.

A betonozott gát szekszárdi végénél található a Keselyűsi Csárda, ahova bár viszonylag korán, dél magasságában érkeztünk, mégis elfogyasztottuk az ebédre szánt kajákat, mondván, visszafelé nem nagyon lesz lehetőség, ahol úgy le tudnánk ülni enni, mint itt. Jól csúszott a gyümölcslé és a sör is a nagy melegre való tekintettel. 

Ahogy ráfordultunk a híd után a betonozott gátra, rögvest tiszai feelingünk lett.  Jobbról ártéri erdő, balról mezőgazdasági terület, szemből pedig szél.  Egy ideig azért bírtam nagyobb tempót, ám egyre durvább lett a küzdelmem. Nem is értettem. Drágám normális tempóval tudott itt tekerni, nekem meg kínszenvedés volt tartani egy 22-es sebességet. Mi a franc lehet velem?? Alig vártam, hogy a következő kocsmánál megálljunk, pihenjek, és kapjak egy frissítő sört. Patakokban folyt rólam a víz, remegett a lábam, mikor leszálltam végre a nyeregből. Ennyire erős lenne a szél? De hogyhogy csak engem visel meg? Nem értettem… Ám mikor elindultunk, kiderült a turpisság!  Úgy alakult, hogy valami gáton közlekedő kocsi miatt én kerültem előre, Hege mögém. Ekkor szólt Drágám, hogy álljak meg. Nem értettem, miért, mi lehet a baj, nem szokott így megállítani, és a hangsúly is olyan furán ijesztő volt. Ekkor kérdezte, hogy nem tűnt-e fel, hogy lapos a hátsó kerekem? Nekem ugyan nem, a nagy málhától én nem látom a kerekemet. Lehet, nem is a szembeszél volt az oka az elmúlt kilométerek nagy erőfeszítésének, hanem a lapos hátsó?? Tisztára, mint Szolnok előtt Bodza.  Az lett a döntés, hogy megpróbálja felpumpálni, hátha csak leeresztett, de nem lukas, viszont ő fog mögöttem menni többnyire, hogy lássa a pumpálás hatását, tartósságát. Egy idő után aztán közölte, hogy valami árnyékos helyen álljak meg, mégiscsak kicseréli a belsőmet. Addigra már látszottak Baja házai. Konkrétan az elmúlt két heti komoly nyaralós túránk ráadás túrájának utolsó 5 km-én lett csak egy műszaki problémánk. Jól megúsztuk azért ezt!  Amúgy egy akáctüske volt a bűnös, ami a kevlár-betét mellett fúródott be a gumiba, és bökte át a belsőt is.

Jó túra volt ez a két hét nagyon! Már kedd-szerda magasságában éreztem, hogy lassan vége van, és milyen rossz is lesz ez. Egyrészt leszállni a bicikliről, visszatérni a város betondzsungelébe a négy fal közé, másrészt megválni a természettől, és a csapattól. Hiszem, hogy bár jobbára ismeretlenek voltunk egymásnak korábban, ez a két hét jól összekovácsolta négyesünket, és tényleg Csapat lettünk! Tán nem véletlen, hogy a Hegétől átvett tekerés közbeni énekelgetési szokásom során többször előbukkant az a nóta is, hogy „Újra itt van a nagy csapat!”!  Mikor leértünk Szegedre, azt hiszem, kijelenthetem, egyöntetűen mindenki úgy gondolta, hogy akár azonnal elindulnánk a megtett úton visszafelé, még két heti bringatúrát vállalván, ezúttal más szemszögből, 180 fokos fordulattal!

Nem bántam meg, hogy bő egy éve rákattantam erre a túrára, és kértem Hegét, szervezzük meg újra. Nem bántam meg, hogy összejött a túra, EZ a Csapat, ezek a programok. Külön öröm, hogy új ismerősöket, tán barátokat találtunk az országnak abban a részében! Bár utólag már látom, hogy az általam kért pihenőnapok nélkül is tudtam volna teljesíteni a távot, de jó volt így, a lustázós napokkal tarkított tekerés, hisz ez nekünk nyaralás volt, nem feladat, kötelesség.

Ha megkérdeznéd, mi tetszett leginkább a túra során, nem tudnám megmondani. Tudnék 2-3 templomot, természeti részt, várost, szállást… felsorolni, de túrailag nem tudnék kiemelni egyetlen „csúcspontot” sem, hogy na ez volt ebben az egészben a legeslegjobb. Az egész, mindenestül volt fantasztikusan jó volt!

És hogy mik a jövő évi terveink? Körösök-úgyis-úgyis! 

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.08.15. 09:02 Cuvi Hát tök jó! Képek is lesznek? Válasz: Igen, lesznek! :) Sajna, van "némi" elmaradásunk képanyagban, és nem csak a Tisza... Szami