10. nap (szerda)
Orosháza környéke
Kb. erről is azt tudnám írni, mint amit a 6. napon írtam: „Előre érzem, hogy ez a napi beszámoló rövid lesz, pedig legalább annyi élmény, látnivaló volt az úton, mint az előző napokban!!!”
Reggel, nem elkapkodott indulás, hisz a találkozónkat Lénával 8-ra beszéltük meg a főtéren. Végül is azt az utat tettük meg, amit másnap ismételten letekerünk majd, de így legalább szakszerű túravezetővel jártuk be ezt a részt.
Kibicajoztunk a kb. 15 km-re fekvő Nagymágocsra. Itt megtekintettük a Károlyi kastélyt. Kissé kettős érzésem volt ismét, mint már több kastélynál is éreztem Magyarországon. Vagy hagyják lepusztulni, vagy…
A kastélyban jelenleg szociális otthon található. Az épületben ma is szinte eredeti állapotában látható pár terem, pl. a fogadóterem, a hall, a kápolna, a télikert, pár folyosó.
Az egykori angolpark még napjainkban is impozáns látványt nyújt, melynek területén egy közel 10 hektáros horgásztó is található, közepén egy szebb időket megért filagóriával.
Pihentető, csodálkozós, megcsodálós séta a parkban, majd irány vissza Orosházára, kis kitérővel. Megnéztük, körbetekertük a Gyopárosi tavat, illetve városrészt. Majd Léna vezetésével, pontosabban segítségével megnéztük az országban csak itt találhatóKútmúzeumot. Léna le akart erről beszélni minket, „ááá nem egy nagy szám”… de erőszakosságunknak engedve megszerezte nekünk a kulcsot és körbenézhettünk a múzeumban. Tényleg nem egy nagy durranás, de ha már itt jártunk… hát megnéztük. Ennyit megért! Többet is!!!
Léna rábeszélt minket, hogy menjünk ki a Kardoskút mellett található Pusztaközpontba, ahol szürkemarhagulyát láthatunk. Igazán a gulya nem hozott annyira lázba, hisz szürkemarhát, azt felénk is látni dögivel. De ha már tekerhetünk, miért ne tekerjünk!
Kardoskúton megismerkedtünk Léna édesanyjával. Amikor kérdeztem, hogy viseli el fia „hóbortját”, nem félti-e a túrákon. A válasz lényege. „Félti, de hát ha ilyen… hát ilyen!!!”
Kitekertünk a Pusztaközpontba, ahová nem engedtek be bennünket megtekinteni a gulyát. Nem nagyon bántam, hisz ahogy írtam láttunk már ilyet, bár ha bemehettünk volna… nem hagyom ki a fotózást, nézelődést. A kilátótoronyban közös fotó Lénával, majd irány vissza Orosházára.
Útközben, a városban jócskán folytattuk az előző napi komoly, és kevésbé komoly dolgokról való beszélgetést. Ami mi más lehetett volna, mint a bicajozás itthon és külföldön, illetve a bicajok.
Estefelé elbúcsúztunk egymástól. Ki jobbra… ki vacsizni. Nem sokkal vacsora befejezése előtt, már szinte épp lépünk rá a pedálra, hogy GO… csörög a telefon. „Léna vagyok, ne menjetek sehova, jövök…” Bevárjuk, és pár személyes ajándékot, emléktárgyat kaptunk tőle. Többek között a Góbi sivatagon átvezető túrájának egyik emlékét, egy követ a sivatagból, amit saját verejtékével cipelt el Kínáig, illetve onnan haza. KÖSZÖNJÜK!!! Azóta is a könyves szekrény egyik jól látható helyét díszíti ez a kő!
Azt hiszem Léna személyében egy átlagember szemszögéből „furabogarat” ismerhettünk meg. Ha maradunk ennél a szónál, hogy furabogár, akkor ő egy „IGAZI furabogár volt”: közvetlen, életvidám, mégis saját szabályokat követő személy. Minden, amiben hisz, azt határozottan hiszi, tartja, de nem akar senkit meggyőzni a maga igazáról. Örülök, hogy sikerült személyesen is megismerkednünk!
Búcsúzás után irány a szállás, erre az estére már nincs igazán miről beszámolni, hacsak nem a fiamról.
Telefonon beszéltem Balázs fiammal. Gondoltam eldicsekszek neki, hogy most járunk 650 km-nél a Körösök túrán. A válasza: „tudtam én, hogy nem vagytok normálisak!” Ha már ő is ezt mondja... ezek után mit várhat az ember a saját fiától? (Lehet neki van igaza?)
A mai napot pihenőnapnak szántuk… a közel 75 km-ével. :-D
Megtett táv (km): 74,87
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 4:33:47
Átlagsebesség (km/h): 16,3
11. nap (csütörtök)
Orosháza – Csongrád
Boltban vásárolt reggelinket a főtéren fogyasztottuk el, kényelmesen. Nem siettünk, hisz Léna ajánlatát elfogadva, vezetésével megtekintettük a Múzeumot, illetve utána a Városi képtárat. A múzeum után Léna elkísért minket, mivel úgy is hivatalos dolga volt a városban. A képtár elég későn nyitott, így kávézással ütöttük el az időt, hármasban.
A kávézóban az első újság, ami kezembe akadt, Lénáról, egyik „világkörüli túrájáról szólt”. A kávézó tulaja nekünk adta az újságot, illetve Léna ezt dedikálta is „személyre szabottan” nekünk. Eljött a képtár nyitás időpontja, immár végleg elbúcsúztunk Lénától, és bementünk a képtárba. Bevallom, itt leginkább Müller Miklós szociofotói miatt mentünk be. Szerintem ez volt a legértékesebb része a kiállításnak.
Nézelődés után, a már részben bejárt útvonalon, utunkat túránk végállomása, Csongrád felé vettük, hisz itt folyik bele a Körös a Tiszába. Ezen a napon nem várt ránk nagy táv, bár a múzeum/képtár miatt későn indultunk, így várhatóan nem is érünk korán Csongrádra. Utunkat végig erős szembeszél lassította, ami miatt nem kicsit szentségeltünk, leginkább én.
Szami ekkor egy „érdekességre” hívta fel a figyelmemet. Mennyivel másabb ez a táj, mint amin Szarvasig jártunk!
Hmmm… igaz volt! Szerintem az alábbi okok miatt mutatott más arculatot: A Szarvasig bejárt területek az alföldi pusztát mutatták meg a nézelődőknek. Kaszálók, legelők, rétek. És elszórtan egy-egy mezőgazdasági terület. Szarvastól lefelé, amerre jártunk, már megváltozott a táj képe, mondhatnánk megfordultak az arányok. Sok szántóföld, megművelt, iparosított terület, és elvétve volt csak az alföldre oly jellemző pusztaság. Így utólag belegondolva, a Szarvas feletti részek látványosabbak voltak számomra.
A már ismerős tájon tekertünk Nagymágocsig. Itt kissé eltévedtünk. Laistó helyett Derekegyháza felé mentünk, így vesztettünk is vagy 3-5 km-t! Derekegyházán megnyugtatott egy úriember, hogy ne bánjuk ezt a választást! Elmondása szerint a másik út kb. olyan lehetett, mint Mezőtúr környékén az a két „nem szeretem” útvonal, ahol a javítás helyett, csak táblát tettek ki, hogy erre nem igazán várható jó útminőség. Így utólag nem bántuk ezt az „eltévedést”.
Majd csak tekertünk… tekertünk… tekertünk az erős szembeszélben. És szentségeltünk! A 45-ös számú főútra ráfordulva „kissé” nagy volt a forgalom!!! Vagy csak mi szoktunk el ettől? Hisz a gátakon, ahol jóformán rajtunk kívül csak a madár járt (vagy még ő sem), nem volt ilyen gondunk. Jöttek-mentek az autók, teherautók, még szerencse, hogy a többség kellő oldaltávot tartott. A főútra ráfordulva megkaptuk az igazi… és totális szembeszelet, ami egészen Szentesig nehezítette a tekerést. Ha már az előbb szentségeltünk, akkor itt… inkább le sem írom! :-D
Szentesen megnéztük Fridrich János fényirdáját (Fridrich János egykori, még a természetes világítást kihasználó napfényműtermé-ben fényképészeti eszközöket, szerszámokat és fényképeit állítottak ki. Fridrich János és utódai szinte az egész XX. században Szentes életének dokumentátorai, a város polgárainak esküvőjéről, a hadba vonuló katonákról, a családokról szokásos fényképek készítői voltak.)”. Ilyen kedvcsináló szöveg után naná, hogy ezt látnunk kellett! A tárlatvezető előtt le a kalappal!!
A múzeum után ismerkedés a belvárossal. A Kurca pataknál tettünk egy kis kitérőt, hogy a mellette található szép kis parkot megcsodáljuk, lefotózzuk. Na itt aztán! Részben a balfaszságom miatt, illetve részben anyaghiba miatt eltört a bicajom kitámasztója. Megállapítottam, hogy nem nagy ügy, max. kissé kényelmetlen, de ha útba esik egy bicajbolt, soron kívül orvosoljuk.
Irány Csongrád! A Tisza híd előtt tettünk egy kísérletet arra, hogy a Tisza szentesi oldalán közelítsük meg Csongrádot, a földesutas töltésen. Ám erről a helyiek lebeszéltek, hogy ez roppant nagy kitérő lenne. Elhittük nekik, így utunkat a Tisza híd felé vettük.
A hídon átkelve már a múlt évben bejárt, és akkor nagyon is megcsodált „régi úton” tettük meg a Körös-torokig. Feléledtek a Tiszai emlékek, hisz (szerintünk) a Tisza-túránk egyik legszebb szakaszát ismételtük meg, csak most a másik irányba. Ismét előhozakodtam a „Tisza-túra II.” gondolatával. Ám itt még Szami határozottan tartotta magát a már kitalált, részben kidolgozott Fertő-tó, Duna, Szigetköz túrához… Továbbtekerve a csodás tájon meginogni látszott a határozottsága. :-D Amikor a Tiszát meglátta, az emlékeket felidézte, már engedni látszott… lehet, hogy jövőre megint a Tiszát nézzük meg! Lehet... remélem! .-D
Szállásunk a Körös-torokban volt, így a városba be sem kellett tekerni. Lemálháztunk, majd irány a Tisza! A Körös-Tisza összefolyását, a „torkot” jól felfedeztük… a vízből, fürdés közben! A kánikula miatt a víz kellemes volt, annak ellenére, hogy folyó víz. Érdekes volt megtapasztalni, hogy ahogy egyre beljebb mentünk, úgy erősödött a sodrás. Kellemes időben, kellemes helyen jól elidőztünk, pancsoltunk itt. Persze, hogy fotó hegyek, majd mezítlábas séta a parti homokban.
És itt megfogadtuk „Ha nem is NAGY Tisza-túra, de ide még vissza kell jönni!” (Húúú hány helynél is tettünk már ilyen fogadalmat? És hányhoz mentünk… megyünk vissza???)
Szállásunkon fürdés, majd egy közeli vendéglőben vacsora. Vacsi közben fájó szívvel vettük tudomásul, holnap lejár a „Körösök-túra”. Átbeszéltük a túrát, egy-egy emlékét, mozzanatát felidézve. Újra eszünkbe jutott kis csapatunk… sajnáltuk, hogy a túra második felében szerzett élményekből ők kimaradtak.
Vacsi után nem maradt más hátra, irány a szállás, és alvás!!!
Megtett táv (km): 54,19
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 3:13:49
Átlagsebesség (km/h): 16,7
12. nap (péntek)
Csongrád környéke
Sajnos eljött az, amiről előző este már beszéltünk… a túránk utolsó napja. :-(
Összekészültünk, majd búcsút vettünk a Tiszától. Végigtekertük az előző nap gyalogosan bejárt útvonalat a Körös-torokban, miközben többször megálltunk megcsodálni a bennünket körülölelő látványt.
Reggelizni Csongrádon akartunk, így egy darabon a betonozott töltésen tekertünk, rálátva a folyóra. Ha már töltés, akkor nosztalgia… tekerjünk már végig a pontonhídig a Tisza mellett. Ha idáig eltekertünk, akkor nosza! Legyen még nosztalgikusabb a Nosztalgia! Áttekertünk a pontonhídon, hogy olyan érzés-e, mint tavaly volt. Igen olyan! Jó volt emlékezni erre!!!
Itt ismét megbeszéltük, hogy jövőre a már kidolgozott terv alapján túrázunk…. vagy esetleg Tiszázunk! :-D Itt már Szami is erősen bizonytalankodott. A tegnapi „lehet” már átcsapott tervezgetésbe… mikor, hányan, esetleg fordított útvonalon, stb.
Reggeli után szerettem volna a bicajomat ismételten jó állapotban tudni. Menjünk kitámasztót venni! Az alkatrész megvásárlását, illetve a bicaj javítást egy Gepida márkaboltban, pontosabban előtte ejtettem meg.
Szerelés közben beszélgettem az eladóval. Miután letisztult előtte, hogy nem csak a közeli bolti bevásárlás miatt vagyunk így felmálházva, beöltözve, hogy már túl vagyunk ezen a túrán a 700 km-en, ajánlott egy jó bicajt, Gepida Alboin 200-ast. Kissé fanyalogtam, ezt észre is vette rajtam. Egyből megmutatta, hogy van náluk egy darab 300-as is, és tud hozatni egy párját is, ha érdekel minket. Mondom, hogy a kint álló bicajok az 500-as szériát képviselik. Ekkor már nem csak ránk nézett furcsán, hanem a kerékpárokra is. Pedig ezek a bicajok, főleg az én bicajom, nem mai csibe. Ennek ellenére nem cserélném le őket, annyi helyre elvittek már minket, annyi örömet szereztek már nekünk, hisz mindig figyeltem arra, hogy újszerű állapotban legyenek. Így, legalábbis remélem, pár hosszú, és csodálatos túrát magunk mögött tudhatunk még a jövőben is VELÜK!
Szerelés után felkerestük a vasútállomást és megvettük hazafelé a jegyeket, mert minden jónak, a Körösöknek is vége szakad egyszer. Eredeti tervek szerint, ha teljes csapatlétszámmal teljesítjük a túrát, az „új emberek” miatt városnézést terveztünk. Csapat hiányában a városnézés elmaradt, hisz amire kíváncsiak voltunk, azt már megnéztük a múlt évben.
Illetve majdnem mindent… Mivel még volt időnk a vonatindulásig, kinéztünk egy nevezetességet, az Ellés monostort. Ezt még nem láttuk, amúgy is a Tisza túloldalán található a gát mellet. Persze, hogy megyünk. Hisz akkor újra Tiszázhatunk is!!!
Irány a pontonhíd, illetve a már annyira „hiányolt” földes gát! Bevallom, most nem esett jól ez a kb. 2x5 km gátas rész. Meleg is volt, földes is volt… Monostornál fotózás, majd visszakerekeztünk a városba. A fennmaradó időt még a városban tekergéssel, nézelődéssel ütöttük el, majd irány haza. Erről mit is lehetne szépet, érdekfeszítőt írni? Azt, hogy Kiskunfélegyházán át kellett szállni? Kit érdekel. Szóval vonatoztunk…
… és megérkeztünk egy büdös, zajos nagyvárosba. Hogy ez mennyire hiányzott nekem a gátakon! Milyen rossz is volt a friss levegőn, a madárcsicsergés közepette élvezni a tekerést, a kerekek monoton surranását hallgatni, izzadni a napon, este koszosan, büdösen leszállni a nyeregből. És ehhez képest „milyen jó is volt a tiszta városi képet” újra megtapasztani.
Pesten még tekeregtünk egy kicsit a hazaérkezés előtt. De ez már egy másik történet…
Megtett táv (km): 33,46
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 2:47:36
Átlagsebesség (km/h): 11,9
És akkor legyen ez a „záróakkord”...
Mit is adott nekünk a Körösök vidékén teljesített kirándulás? Utunk nagy részét Békés megyében teljesítettük, melynek során a táj, a városok, az emberek a nyugalmat, a „békességet” nyújtották nekünk. További ajándék volt az önfeledt kikapcsolódás, a mindennapi taposó malomból való kizökkenés, az öröm, a pihenés, a természet ezer csodájának felfedezése. Kell ennél több?
A túra valóban sok élménnyel gazdagította (szerencsére már elmondhatom) az eddigi túráinkon szerzett számos emlékek számát. Kár lett volna, ha ez a túra kimarad életünkből. Bárkinek merem ajánlani, aki szeret síkvidéken tekerni, nem ijed meg a gátak magányától, minőségétől.
Kevés az a túra, amire azt mondom, hogy „Jöhet ÚJRA”! Legyen ez egy áradozás, egy dicséret… Ez BÁRMIKOR jöhet újra! Vagy majd a Tisza vidéke… újra… jövőre.
Egy biztos, ha ezt a túrát újra teljesíteném, az eredetileg tervezett 7-8 földeutas, földesgátas részt is végigjárnám, és nem csak felét, és nem csak azokat melyek (szerintem) a legszebbek, legkívánatosabbak voltak számomra. A többi sem maradna ki a szórásból.
Külön köszönet túratársainknak azért, hogy elviselték hóbortjaimat, fotózási mániámat, a korai keléseket, a diktált tempó (néha feszített) ütemét. És hogy (zömében szó nélkül :-D) tekertek akkor is, ha nehezükre esett!
Csak így egyszerűen, de igaz gondolatként írom: Jó volt veletek túrázni! Köszönöm nektek az élményt, a társaságot!
Budapest, 2013. október 6.
Hegedüs László
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
