Augusztus 12., hétfő

Szarvas

Ez volt a kettes számú pihenőnapunk. Itt már valóban pihenősre, lazásra vettük a figurát. Ezért éhgyomorra letoltunk úgy 7 km-t a bringákkal. Tekintettel arra, hogy Drágám meleg reggelire vágyott. Rántotta, vagy valami hasonló. Én kiválóan beértem volna valami friss, ropogós péksütivel, de mindent az Emberemért! Egy ideig zokszó nélkül jöttem-mentem a nyomában, keresgéltük a reggelizőhelyeket. Ahány embert megkérdeztünk, annyi tippet adtak, mindig a város másik felében. Úgyhogy sokszor keresztül-kasul jártuk Szarvast, míg végül egy gyorsétterem előtt, ahol többedjére haladtunk el, kínomban lefékeztem, és beküldtem Hegét megnézni, nem árulnak-e fogára valót. És láss csodát, végre reggelihez jutottunk!

A kávé ledöntése után megcéloztuk az arborétumot. Háááááát, öööööö, izé. Tavasszal, amikor nyílnak a virágok, meg virágzanak a fák, bizonyára gyönyörű szép. De nyáron, a rekkenő hőségben nem több, mint egy erdőrészlet, bárhol. Illetve, mégis több. A belépőjegy árával. Szóval megmondom őszintén, nekem ez a program egyáltalán nem jött be.

A bejáratnál kaptunk valami kis térképfélét, hogy mi hol található bent. Felfedeztünk rajta négy ún. Bolza-követ. Bent az arborétumban útbaigazító táblák alig vannak, a térkép alapján viszont egyik követ sem találtuk meg. Ami jó volt, hogy a park bejárattal átellenes végében található a holtág, el is sétáltunk a kerítésig. És innen felfedeztünk valamit a túlparton. Egy pici szélmalom-félét. Meg is beszéltük, hogy ezt még a délután folyamán felkeressük!

Kombinált jegyet vettünk, ugyanis már előre, itthon kinéztük, hogy az arborétum mellett van egy Mini-Magyarország makett park is, és van közös konstrukciós beugrójuk. Ha már ott vagyunk… Ez legalább megérte! Magyarország sok szép épülete van ott piciben. Direkt úgy közelítettük meg az épületeket, hogy ne lássuk a táblát, és próbáltuk kitalálni, melyik hol lehet. Együttes erővel elég sokat be is tudtunk azonosítani! Itt csak annyi gond adódott, hogy egy szemernyi fa sincs a területen, úgyhogy iszonyatosan melegünk volt. De még így is megérte!

Viszont a melegre való tekintettel (és persze kizárólag ezért!! ) kollektíve úgy döntöttünk, hogy ismét irány Békésszentandrás, hűtendő magunkat meggysörrel! Ekkor tudtuk meg a kocsmáros hölgytől, hogy nem csak meggyből, hanem szilvából is szoktak sört főzni! Csak a hétvégén akkora volt a forgalom, hogy a szilvás teljesen elfogyott, a következő adag pedig csak hétvégére készül el. Sajnáltam. Szívesen megkóstoltam volna azt is. De hát nem volt időnk ilyesmikre várni, menni kellett tovább másnap.

Folyadékpótló sörbevitel után felkerestük a helyi boltot, ami előtt meg is ebédeltünk. Ha pedig már túl voltunk az ebéden, hát le kellett fojtani valamivel! Mi mással, mint a kedvenc meggysörünkkel?

Kellően feltöltekezve, kényelmes tempóban tértünk vissza Szarvasra, ahol átkeltünk a fahídon, megtekintettük róla a Szarvasi Vízi Színházat (a színpad a vízre épült, előtte a szárazföldön van a nézőtér), majd kerestünk egy cukit, ahol muszáj volt egy sütit még letolni a torkunkon. Utána eltekertünk a szállásra, ahol végighallgattuk a nagyon idős házinéni beszámolóját a cipész-, és szabómúzeumban, majd fürdőruhába bújva gurultunk vissza a Szarvasi-Holt-Körös partjára. Gondoltuk, még aznap délután megkeressük a délelőtt látott malmot. Ekkor döbbent meg Hege, hogy évek óta tévhitben élt, mert az a malom a történelmi Magyarország közepe. Ami meg ő annak hitt, az „csak” egy Millenniumi emlékmű. Miután jól körbefotóztuk ezt a látványosságot is, visszatértünk a partra, és lábat áztatva rejtvényfejtésbe merítkeztünk. Mikor már kellően untuk a helyi fiatalok hangoskodását, és összetörtünk a kényelmetlen betonszegélyen, fapadon, felcihelődtünk.

Már korábban megbeszéltük, hogy aznap este nem megyünk ki a Régimódiba vacsorázni. Egyrészt, mert pihenőnap, úgyhogy tényleg lazuljunk. Másrészt, mert annyira nem volt jó a kaja. Harmadrészt, mert hétfőn úgyis zárva vannak. Viszont amit a háziúr ajánlott, azt érdemes lenne megpróbálni. Így is tettünk, felkerestük a Köteles nevű helyet. Na, ott aztán olyan grillvacsit toltunk be, hogy a fülünk is kettéállt tőle! Frissen, előttünk sütötték ki a husikat, grillezték a zöldségeket. Kedves volt a felszolgáló is. Az ár pedig baráti volt! Kéne ilyen hely sok a környezetünkben!!

Este, már a szálláson, beszélgetés közben eszünkbe jutott, amit előző nap hallottunk. Sárarany Szalmaporta. És ma elfelejtettük megnézni! Elő a térkép, bogarász, böngész. Kitérő ugyan, de nem jelentős. Mi az nekünk? De vajon nyitva lesz? Találtunk néhány információs kiadványt is az előtérben, volt a portához telefonszám is, úgyhogy másnap telefonálással kezdtük a napot – mert persze szünnapjuk volt. Ja, de ne szaladjak ennyire előre!

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   29,15 km
• tekeréssel töltött idő:    2.14.48
• átlagsebesség:               12,9 km/h
• max. sebesség:              24,2 km/h

Augusztus 13., kedd

Szarvas - Orosháza

Reggel egy péknél vettünk péksütit, kávét, gyümölcslevet, amit a teraszon be is termeltünk a pocakba. Majd Hege előszedte a magunkkal hozott telefonszámot, és szerencsénkre jófej volt a pasi, mert bár nem voltak aznap nyitva, de ha kb. egy óra múlva érünk oda, akkor addigra ő is ki tud menni beengedni minket. Ezt a mázlit! Így kaja után kényelmes tempóban indultunk Szarvas-Ezüstszőlők felé, a Sárarany Szalmaportára. Azonban alig haladtunk valamennyit Szarvason belül, még javában a belvárosban voltunk, amikor úgy éreztem, valami nem stimmel. Picit jobban odafigyeltem, és valóban, az első fékem egy szemernyit sem fogott! Azonnal előreszóltam Hegének, állj meg, gáz van. Leszálltunk, mondom, mi a pálya. Jött kis fejvakarás, gondolatcikázás, mielőtt még megnézhette volna a gépet. Ugyanis Ilikén hidraulikus fék van, és Hege ilyet még nem szedett szét, javítani sose javított. Ha valami komolyabb baja van, keresnünk kell egy szervizt, mert nem tuti, hogy meg tudja oldani nekem, így pedig nem maradhatok! De mázlink volt, csak egy csavart kellett meghúzni, ami kilazult a rossz, rázós földesutakon.

Maga a Szalmaporta kissé el van dugva, a kitáblázás is csak többé-kevésbé jó. Viszont a kiállított dolgok nagyon érdekesek! A tulajdonos (legalábbis az úr, aki megmutatta nekünk) felesége készíti a szalmadolgokat, a lányuk pedig a gyöngyfűzéssel előállított remekeket. Láthattunk a „kommersz” kalapokon, ékszereken, fülbevalókon kívül legyezőket, de még egy menyasszonyi ruhát (fátyollal egyetemben!) is, amit szalmadíszekkel ékítettek! Nekem tátva maradt a szám. Ha valaki Szarvas környékén jár, ide mindenképp érdemes elmenni! (Ingyenreklám. )

Innen Orosházára gurultunk, ahol megkerestük a szállásunkat (ez is nagyon jó volt, mondtam is Drágámnak, hogy itt akár egy egész hetet is el bírnék lenni, annyira tip-top), lemálháztunk, aztán visszatértünk a közeli centrumba egy sörre, ahol telefonos egyeztetés alapján Lénával is találkoztunk. Miután megittunk néhány korsóval (illetve vendéglátónk kisfröccsöt kért), felnyergeltünk, és elgurultunk Lénáékhoz. Kívülről megcsodáltuk a házat körbevevő kerítést, míg Léna kihozta a nekünk szánt behűtött söröket, majd az ismerősénél felszedtük a kulcsot, amivel az általuk üzemeltetett rock klubba jutottunk be. Itt max. hangerőn szóló zene mellett próbált a két pasi beszélgetni. Biztos sikerült nekik – mivel engem sem a téma, sem a zene nem érdekelt, ráadásul nyáron, jó időben, örülök, ha nem kell négy fal közt lennem, inkább kimentem az udvarra egy doboz sörrel, és felhívtam anyuékat, meg anyósomat. Közben a pasik is utánam szivárogtak.

Miután kibeszélgették, kizenélték magukat, megtekintettük közelebbről is az önkiszolgáló éttermet, amit korábban már ajánlott Léna. Itt ő kapott egy pálinkát, mi vacsit vettünk, amit kiéhezetten azon nyomban el is tüntettünk, majd némi kerülővel ugyan, de eljutottunk a szállásig. Itt megbeszéltük a másnap reggeli talit, aztán érzékeny búcsú után bevonultunk a házba. Tisztába téve magunkat kettesben még visszasétáltunk a közeli főtérre, ahol csináltunk pár éjszakai fotót a teret átszelő patakocskáról, és kisebb vízesésekről, majd ágy iránt tájoltuk magunkat.

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   56,68 km
• tekeréssel töltött idő:    3.35.49
• átlagsebesség:               15,7 km/h
• max. sebesség:              25,9 km/h

 
Augusztus 14., szerda

Orosháza

Reggeli és KV után Léna elkalauzolt minket Nagymágocsra, a kastélyba. Nem bántuk, így nem kellett keresgélnünk a nevezetességet, és legalább tudtuk, másnap merre kell elhagynunk a várost (hisz erre kell majd mennünk).

A kastély eredetileg a Károlyiak tulajdonában volt, azonban jó ideje szociális otthonként működik. Egy betegápoló végigkísért az épület látogatható részén, ami nagy élményt jelentett számomra! Nagy meglepetés volt, hogy szinte eredeti állapotban megmaradt sok része az épületnek. A hall, a fogadóterem, a kápolna, az ebédlő és a télikert is. És nem csak hogy eredeti állapotban, hanem jó állapotban! Mesélte Léna, hogy sok házasulandó pár jár ide a kápolnába fényképezkedni – tudja, hisz a párja fényképész, és szokott ide jönni. Megmondom őszintén, nekem nem jutna eszembe efféle menyasszonyként. Bár tényleg nagyon szép, biztos jó fotókat lehet ott csinálni, de a hely… Engem nagyon megrázott az egész légkör, amit ott találtunk. Távozásunk után jó ideig nem tudtam magamhoz térni. Korábban sose jártam szociális otthonban. Sok volt a mentálisan sérült, beteg ember. Kevés az egészséges. És láthatóan, abban a közegben, előbb-utóbb az egészségesek is elbutulnak, annyira ingerszegény a környezet, és annyira sok a sérült, hogy nincs igazán szellemi partner az egészségesek számára.

Orosházára visszatérve megnéztük a helyi Kútmúzeumot, és Hegével megkajáltunk egy közért előtt. Majd kitekertünk egy szomszédos településre, Kardoskútra. Ugyanis ott él Léna anyukája. Ő épp társasági életet élt a parkban, távolról köszöntünk neki, majd bementünk a házba. Itt Léna uszulására házi pálinkát ittunk, és tótkomlósi kolbászból kaptunk egy kis kóstolót. Bár Léna a boltban nem kért semmit, mert nem volt éhes, itt azért jól telerakta a bendőjét (a valóban kiváló) kolbászból!

Kis pihenőnk után a közeli természetvédelmi területre tekertünk be, a Pusztaközpontba, azonban nem volt szerencsénk, mert a gulya épp kint legelt valahol messze. Meg mivel nem voltunk bejelentkezve, amúgy sem engedtek volna be minket. Hát újra Kardoskút felé vettük az irányt. Mivel az út nyílegyenes volt, letérni nem nagyon lehetett volna (illetve persze volt néhány bekötőút, de azokat nem akartuk igénybe venni), hát ráléptem a pedálra, és otthagytam a pasikat. Muszáj volt egy kicsit levezetnem a „feszültségemet”, érezni akartam az izmaimat, a menetszelet, a sebességet. Néha rámtör ez a most-aztán-mindent-bele-kifulladásig típusú tekerés. Többnyire pár perc alatt le szoktam higgadni. Itt egészen a főútig tartott, ahol intenzív légcserével vártam Hegééket.

A városban még megtekintettük, hogy a képtár, amit meg akartunk nézni, zárva van, így az másnap reggelre tevődött át. Lénával ittunk még pár pohár italt, mielőtt az előző napi önkiszolgálóba mentünk volna. Itt fizettünk még egy kört, majd elköszöntünk tőle, és megkajáltunk. Vacsi után irány a szállás. A még Szarvason vett whiskey elfogyasztására végül nem adódott lehetőség, úgyhogy a csomagban hazatért velünk Pestre. Majd megisszuk Léna egészségére!

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   75,16 km
• tekeréssel töltött idő:    4.31.39
• átlagsebesség:               16,6 km/h
• max. sebesség:              29,6 km/h

Augusztus 15., csütörtök

Orosháza - Csongrád

Reggel még volt egy utolsó randink Lénával. Ő ugyanis a helyi múzeumban dolgozik, és megbeszéltük, hogy reggel bemegyünk hozzá, hogy megtekintsük a kiállítást. Miután ezt kipipáltuk, még elkísért minket a képtárhoz, ahol időszaki kiállításként szociofotók voltak, és mindenképp szerettük volna látni. Mivel ez még később nyitott, a közeli kávézóban letoltunk egy kávét, forró csokit, majd Léna elpályázott, mi pedig kivártuk a nyitást. Illetve a kisasszony érkezését, ugyanis jó negyed órával később nyitott a hely a kiírthoz képest. Végigjártuk a kiállítást, és csak ez után indultunk a már előző napról ismert úton Nagymágocsra.

Megmondom őszintén, nem bántam, hogy továbbindultunk, és folytatódott még a túra.

Nagymágocs után Szentest céloztuk meg, ám a tervezetthez képest kissé másfelé közelítettünk. Nem elb.sztuk az irányt, ááááá, dehogy! Így akartuk! Egy boltnál feltöltekezve azonban az úr, aki szóba elegyedett velünk, megnyugtatott, hogy amerre végülis jöttünk, sokkal jobb minőségű. Térképről pedig mi is láttuk, hogy viszont nem sokkal hosszabb. Úgyhogy nem morcogtunk magunkra.

Szentesen megnéztük a Fridrich Fényírdát, ami egy régi fényképészet, ma múzeumként üzemeltetve. Érdekes volt a hely kialakítása, a régi gépek, fotók, amik fel voltak ott halmozva.

Még a városban csalingázva megálltunk egy helyen fotózni, ahol Hege le is támasztotta a gépét. Majd induláskor kicsit elbalgáskodta a dolgot, ugyanis nyitott oldaltámasszal hátrafelé kezdte tolni a bringát, így sikeresen eltört az oldaltámasza. Vicces volt a nap hátralévő részében, mikor megálltunk valahol, először rutinból mozdult a lába, majd rájött, hogy ez most nem okés, és keresett egy fát, oszlopot, padot.

Aztán elérkezett utunk végső szakasza is. Megtámadtuk a Tiszát, és annak egyik legszebb, legvadregényesebb része mellett értünk fel a gátra. „Nosztalogtunk” is rendesen! Nem kapkodtunk, kiélveztük a látványt, az autópálya minőségű gáton vezető kerékpárutat, kattogtattuk a fényképezőgépet (és töröltem az év eleji képeket, mert megtelt a memóriakártyám is), emlékezgettünk a tavalyi túrára, és az akkori túratársakra. Majd befutottunk a nyaralóövezetbe, a Körös-Torokhoz, ahol a helyi vendéglátóipari egységben hosszas várakozás után végre kikérhettük, és megkaptuk a jól megérdemelt sörünket. Éjszakai szállásunk tulaja ekkor érkezett, úgyhogy szomjasan átsiettem a parkolóba, megtekintettem a hölggyel a szobánkat, átvettem a kulcsot, és visszasétáltam Drágához. Már korábban megbeszéltük, hogy lemálházás után megtisztulunk a tus alatt, de mivel aznap egész délelőtt viszonylag hűvös volt (legalábbis az elmúlt másfél hét rekkenő hősége után), csak délutánra melegedett fel az idő, és mivel még viszonylag korán volt (négy óra felé lehetett délután), így inkább kihasználjuk az időt, és végre csobbanunk egyet az élő Tiszában! Így is tettünk, fürdőruhára vetkezve indultunk a partra, és nyakig merültünk a vízbe. Fantasztikusan jó volt a víz, a napfény, a látvány. Szerintem legalább egy órát áztattuk magunkat a Tiszában, mire megelégeltük, és nekiindultunk vacsorát keresni. Persze, először ismét letusoltunk az amúgy a Tiszára néző szállásunkon, majd fényképezőgéppel felszerelve elindultunk vacsit lőni. Kaja közben ismét megerősítettük egymást abban, hogy megint egy nagyon szép, hosszú túrát teljesítettünk, és megérte a szervezés, utánajárás. És hogy jövőre is kell ilyen nagy túra – bár ebben még ma sem egyeztünk meg, hogy ismét a tavalyi Tisza legyen, vagy az idén kora nyáron összedobott, eltervezett Fertő-tó/Kis-alföldi rész. Valamint én újra leszögeztem, mint tavaly is, hogy a Körös-Torokba még vissza kell jönnünk. Azt hiszem, ez a hely állandó vendég lesz nálunk, míg élünk… Persze, vacsi közben berzenkedtünk is, hogy vége, letelt, menni kell másnap haza. Valahogy egyikünknek sem fűlt hozzá a foga. Tény, hogy még egy négynapos hosszúhétvége állt előttünk, kicsit más jellegű, de kettesben töltött kikapcsolódással, de már ekkor is hiányoltuk a jövőre vonatkozóan az állandó nyeregben létet, a természetközeli életmódot, amit a nyaralás során végigélveztünk.

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   53,76 km
• tekeréssel töltött idő:    3.10.27
• átlagsebesség:               16,9 km/h
• max. sebesség:              27,6 km/h

Augusztus 16., péntek

Csongrád - Budapest

Reggeli után a gáton begurultunk a városba, illetve elgurultunk a város másik végébe, ahol tavalyról tudtuk, hogy a „pettyen-híd” (aki nem olvasta a tavalyi beszámolót, az pótolja, és akkor megtudja, miért nem pontonhíd ez itt) van. Hege indítványára nosztalgiából át is gurultunk rajta oda, majd fordulás után vissza. Biztos nem néztek hülyének minket az ott dolgozó melósok. Majd bementünk a városba megreggelizni, és eldönteni, mit is kezdjünk magunkkal a nap hátra lévő részében.

Először is kerestünk egy bringaboltot, ahol beszereztünk egy új oldaltámaszt Hegének, amit kelt helyben fel is szerelt. Majd elugrottunk megvenni a vonatjegyeket, aztán úgy döntöttünk, hogy megkeressük az Ellés-monostor romjait, mert azt tavaly nem láttuk. Ennek okán ismét át kellett kelnünk a pettyen-hídon, és a Tisza túlsó partján folytattuk utunkat, rissz-rossz földes gáton. Na, ez a rázás már baromira nem hiányzott egyikünknek sem! Ráadásul nem is igazán érte meg szerintem. Dzsungelben van, elgazosodott, térdig érő épületromok. Legalább lenne kitisztítva a növényzettől…

Visszazötyögtünk a gáton, ismét át a hídon, majd egy kocsmát szerettünk volna találni, inni még egy utolsó sört, azonban ilyent nem sikerült felfedeznünk. Végül valami italboltban tankoltunk fel, és a vonatállomáson üldögélve fogyasztottuk a hűs nedűt, míg fel nem cuccoltunk a vagonba, és haza nem zötyögtünk.

A nap mérlege számokban:

• megtett táv:                   33,38 km
• tekeréssel töltött idő:    2.42.33
• átlagsebesség:               12,2 km/h
• max. sebesség:              25,7 km/h

Mikor lesz már jövő nyár???