2. nap (kedd)
Békés - Gyula
Másnap reggel az előző napi maradék kajánkat fogyasztottuk el. A vendéglős hölgy csak a mi kedvünkért jött el a külterületen lévő egységébe, hogy nekünk kávét adjon. Köszönjük neki így utólag is!
Miután végeztünk, irány a „Kolbászgyár”. A szerevezés során, a látnivalók összeírásánál találtam két „gasztrotúra” lehetőséget. Túratársaimat végigkérdeztem még az indulás előtt, hogy lenne-e kedvük egy sülthurka, sültkolbász, sülhúsos reggelire. Nemleges válaszuk miatt (legnagyobb bánatomra) erről lemondtunk, viszont a húsfeldolgozó megtekintését nem akarták kihagyni. Így esett a választásunk a Kovács István által vezetett Békési kolbász, pontosabban a Békési Húsfeldolgozó Kft üzemére. Több-kevesebb (inkább több) keresgélést követően meg is találtuk az üzemet, ahol szépen felöltöztettek minket hófehérbe. (Ugyan ne lógjon már ki a tiri-tarka ruhába bújtatott, bicajozáshoz öltözött emberek hada a dolgozók fehér egyenruhájából!) Miután a fehér papucsot is felhúztuk lábunkra, megkezdődött az üzem bemutatása. Megtudtuk, hogy mára az egész országban népszerű az árukínálatuk. A Békés megyei kolbászkészítés legősibb, legszebb tradícióit a korszerű gyártási technológiával egyesítve állítják elő termékeiket. Bepillantást nyertünk a húsfeldolgozás, töltés, füstölés legapróbb mozzanataiba is. Amin szinte mindannyian „megdöbbentünk”, kiderült, hogy a vékony-, a vastagkolbász, a szalámi, a… szóval sorolni sem tudom már… termékeik mindegyike egy azonos alapanyagból, azonos keverési aránnyal, recept alapján készül. Mégis! A végtermék, a töltést követő különböző eljárásnak, érlelési módnak köszönhetően más és más ízvilágot, karaktert testesít meg. Hallottál már a Békési szilvalekváros házikolbászról? Amíg itt nem jártunk addig én sem!!! Jól körbenéztünk, jó sokat fotóztunk. És a végén! Még kóstolót is kaptunk a cég által gyártott termékekből!!!! Na itt kiderült, hogy nem csak mese az, hogy finomak a termékeik. Tele szájjal már megértettük, hogy miért is méltán híres a Békési kolbász! Lehet, kissé elnagyolt a beszámoló, de valóban fantasztikus élményben volt itt részünk!
A húsfeldolgozóban szereztünk tudomást, pontosabban megerősítést a Békési Pálinkacentrumról! (Ez valahogy kimaradt a látnivalók összeírásának sokaságából!) Emlékeim szerint Évi és Tamás szerzett egy prospektust, amin ez, mint látnivaló szerepel. A feldolgozó után vetették fel, hogy nézzük meg, hisz az üzemben is ajánlották ezt! Jó ötlet, irány keressük meg! (Mondom én, hogy nem csak az általam kiválasztott dolgokat lehet megnézni egy ilyen túrán!)
Kissé korán érkeztünk, így még várnunk kellett nyitásig. Ezt követően szakszerű tárlatvezetés során itt is jól körülnéztünk. Mit is láttunk?
Az itt működő pálinkafőzőt: a legkorszerűbb 120 literes pálinkafőző berendezésekben mindenki saját maga főzheti ki cefréjét hozzáértő pálinkafőző mester irányításával, választása szerint kisüsti vagy dúsító tornyos eljárással.
A pálinkatrezort: A Békési Pálinkafőzdétől vásárolt, vagy itt lefőzött legértékesebb pálinkák számára bérelhető a pincében „pálinka trezor”. Ennek értékét az állandó 16-18 fokos, a pálinkának optimális hőmérséklet, minőség megőrzés jellemzi. Lehetőség van a palackos illetve szakszerű gondozás melletti „érlelő fahordós” tárolásra is.
Gyermek játszóház: mivel ez minket nem érintett ezt kihagytuk! De látszik, hogy gondolnak mindenre! Míg apuka komoly fizikai munkát végez, lefőzeti, kóstolja a saját pálinkáját, addig a gyerek csak szórakozzon itt! :-D
Kiállítás, konferencia terem: a földszinti nagyteremben került kialakításra a Békési Szilvapálinka történeti kiállítása, valamint a konferencia terem. (A kiállítást meg is tekintettük, érdemes volt!)
Helyi termékek boltja: A békési Pálinkafőzde teljes termékválasztéka mellett Békés Megye valódi Hungarikumai is megvásárolhatóak itt. Ezt nem is hagytuk ki, vettünk itt... mit is? Pálinkát, amit ajándéknak szántunk. Igaz cipelhettük egész úton, de épségben hazaért! Remélem ízlett, ízleni fog az ajándékozottnak!!!
Pálinkakóstoló program: Na itt a lényeg!!! Kb. 200-300 Békési pálinkából kóstolhattunk (volna). Közben szakszerű, teljes körű tájékoztatást kaphatunk a választott gyümölcsfajták ismérveiről, a belőle készült pálinkák jellegzetességeiről. Nem kóstoltunk meg egyet sem, hisz bicajjal voltunk! Vagy mégis? Ha esetleg ez kitudódna… így utólag úgyis tagadni fogunk!!! :-P
És, hogy a „körinformáció” milyen hasznos! A húsfeldolgozóban tudomást szereztünk a Pálinkacentrumról. A Pálinkacentrumban a Csuta-művészteplről…
Fölös energiánkat a Csuta művésztelep felkutatására fordítottuk. Aki keres, talál! Így mi is odataláltunk a telepre. Itt megtudtuk, hogy ez egy óriási érdeklődés mellett tartott vidám, igazi kerti-, nyári parti, vagy inkább „dzsembori” hangulatú tábor, ahol 40 főből álló, meghívott alkotó művészek vesznek részt. De bárki betérhet megcsodálni a kész alkotásokat, illetve megtekintheti a művészeket munka közben. Csuta Györgytől, a házigazdától megtudtuk, hogy az idei évi alkotások fő témája a „halak”. Érdekes volt látni, hogy a sok művész hogyan is értelmezi, fogalmazza meg ezt a szimbólumot képeiben, kisplasztikáiban, domborműveiben. Bevallom, volt, ami tetszett, volt, ami kevésbé, és volt, ami nem. De hát istenem! Az egyéni ízlés mindig EGYÉNI. Lehet csak én voltam laikus, hozzá nem értő!
A Békési nézelődéssel jól elment az idő. Már jócskán a délelőttben jártunk, amikoris eljött az igazi indulás, menjünk egy házzal tovább. Ekkorra már letekerünk közel 12 km-t. Így már láthatod, hogy egy útvonaltervezővel kiszámolt 500 km-s útvonal a túra végére hogyan lesz 740 km!!!
Következő állomásunk Békéscsaba volt. Ezt a rövidke távot betonozott kerékpárúton, a békési tájra oly jellemző „békés”, nekem nagyon is „bejövő” alföldi környezetben tettük meg. (Utunk során, tekerés közben, milyen sokszor rácsodálkoztam erre a békét, nyugalmat árasztó, csodálatos tájra!)
Békéscsabán nagyobb pihenőt tartottunk, hisz az ebédidő itt ért minket, illetve volt pár látnivaló, amit feltétlen látni kellett. (Szokásomhoz híven, a beszámolóban nem szerepeltetek minden olyan látnivalót, amit felkerestünk. Aki ott volt, úgyis tudja. Vagy megtekinthető a túrán készült fotók sokaságában, vagy letölthető a honlapunkon található látnivalós listában.) Csak címszavakban pár olyan látnivaló, amit szerintem érdemes megnézni: István malom, Gabonamúzeum, Munkácsi Mihály emlékház, Szoborsétány, Meseház. Épp a Meseházban hallgattuk a tárlatvezető hölgyet, aki nagy élvezettel beszélt a látottakról, a házat megálmodó, létrehozó személy(ek)ről, amikor is telefonon kerestek…
Léna hívott, hogy tuti jövünk-e, lesz-e tali, mikor érünk oda a környékükre?
Jövünk?: Nem jövünk! Már itt vagyunk!
Lesz tali?: Naná, hisz a tervezett útvonalba csakis miatta iktattuk be az orosházi kitérőt!
Mikor érünk oda?: A megbeszélt, és tervezett időpontban… :-D
És akkor nem utolsó sorban, a Szoborsétányhoz térjünk vissza! Ha nem is feltétlen az itt látható szobrok miatt (bár azt is érdemes volt megnézni), hanem a sétány mellett található, illetve tovább vezető Élővíz csatorna és a mellette található kerékpárút miatt! Ennek a napnak az egyik fő attrakciója volt ez a békességet, nyugalmat árasztó élő csatorna, ami árnyas fák között, ligeteken vezetett át, madárcsicsergéssel körülvéve minket. Ha valaki erre azt mondja, hogy nem volt szép… az így járt keressen magának szebb látnivalót!!!:-D Közel 8-10 km-t tekertünk ebben a mesés környezetben.
Így értünk el a Veszely Csárdához. Itt (is) vehettük volna utunkat célirányosan a napi célállomás, Gyula felé. De! Ha én tervezek túrát, akkor az nem mindig arról szól, hogy minél könnyebben, egyszerűbben érjünk célt! :-D Így utunkat a Póstelken található Széchenyi Vadászkastélyhoz, illetve a körülötte található kastélypark felé vettük. Ez a gyönyörű, valaha impozáns kastély vadregényes természeti környezetben található. Látható volt, hogy a valaha jobb időket is megélt épületet mára már széthordták, hagyták lepusztulni az egykori Széchenyi-Wenckheim család kastélyát. Kár érte! Az tiszteletet parancsoló romok közt sétálva nem kis szomorúságot éreztünk, „hogy lehet egy ilyen csodás építményt” így parlagon hagyni! Bevallom rám nagy hatást tett ez az épület, illetve ami maradt belőle. Szép, de mégis lehangoló élményben volt részem.
Rövid története, ami egyben elszomorító is:
„Feltételezések szerint a neobarokk stílusú 72 szobás kastélyt Siedek Viktor tervezte. Egyes források szerint a kastélyt gróf Wenckheim Frigyes és neje építette 1906-1909 között leányuknak Krisztina és vejük Széchenyi Antal részére. Más források szerint a megrendelő gróf Széchenyi Antalné gróf Wenckheim Krisztina volt. Tény, hogy a birtokot a grófnő szüleitől kapta ajándékba. A kastély a kígyósihoz hasonlóan alápincézett. A pincéből kikerült földet szétterítették, így azt a látszatot kelti, mintha a kastély a környezeténél magasabb helyen állna. A kastély három szintre tagolódik: mélyített földszint (alagsor), magasföldszint és emelet. Az alagsor ablakait díszes kivitelű vasrácsok védték. Az alagsorban a kastély urainak kiszolgálásához szükséges helységek, tárolók voltak. Az épület homlokzatának két fő dísze a két ovális alakú két grófi címer volt. A manzárd tetőt cserép borította. A tető még 1952-ben viszonylag ép volt. A külső falakat japán vadszőlővel futtatták be. A kastélynak két bejárata volt. A díszes kapuk kovácsoltvasból készültek. Az épület főbejárata a szalonba vezetett, ahol mindkét oldalon márvány kandalló díszlett. Innen az emeletre két lépcső vezetett fel. A lakosztályok falait különböző színű plüss tapétával borították. A szobákat a fal színéről nevezték el. Valamennyi szobában a csempekályha színe megegyezett a tapéta színével. A kastélyban gáz- és villanyvilágítást használtak. A kastélyhoz impozáns kert és park létesült. 1944 őszén a kastély tulajdonosai elmenekültek, a kastély lakatlanná vált. Az ínséges időket élő környékbeliek leszaggatták a falról a tapétákat és ruhákat készítettek belőle.
A II. világháború után a kastélyt államosították. Gyógypedagógiai intézetet szerettek volna létesíteni a kastélyban, de mindez csak elképzelés maradt. A lakatlan kastély állapota folyamatosan romlott. A 60-as években a Földműves Szövetkezet nagy hordókban zsírt tárolt az alagsorban, majd az azt követő esztendőkben a kastélyparkot a honvédség tisztjei pihenőparkként használták. Egyes források szerint robbantási gyakorlatokat is tartottak. 1983-ban polgárvédelmi gyakorlat feladataként a kéményeket és az omladozó falakat lebontották.”
Miután körbenéztünk, és jól kifotóztuk magunkat, utunkat az erdőn át vezető földesúton Gerla felé vettük, ami nem is volt nagy távolság. Itt meg szerettük volna tekinteni a Harruckern- Wenckheim kastélyt. Sajnos itt zárt ajtók, illetve lepukkant épület látványa fogadott minket, így ezt a látnivalót nem tudtuk kipipálni listánkon.
Gerlától a Kettős-Köröst átszelő hídig betonozott kerékpárúton, jó tempóban haladtunk. A hídon áttekerve Dobozra érhettünk volna, ha..!!! A híd előtt jobbra át, és irány Gyula, hisz ezen a napon ez volt az úticélunk. Nem is mi lettünk volna, ha Szami és én nem megyünk fel a hídra, ahol megcsodáltuk a Kettős-Körös látványát, illetve ha már itt vagyunk, persze, hogy készült is fotó. (Hiába! Nem titkolt kedvenceim a ”vizes helyek”!!! Azt hiszem most már a Körösök vidéke is ide tartozik!!!) A többiek a patron vártak ránk. Nem tudják mit is veszítettek! Hozzájuk visszatérve, kisebb kupaktanács: Hogyan tovább? Gáton, a földesúton ami „nem kicsit ráz”, de rálátunk a folyóra, vagy lent közúton és csak a környező, táj erdő látható? A többség a közútra szavazott. (Amit be kell vallanom nem is annyira bántam.) A szavazás eredményeként a többiek előre húztak, én még tettem egy gyenge próbát, hogy a gáton milyen is a tekerés, ez a tempó felmálházva tartható-e a gáton? Hát nem! Annyira rázott, hogy a kényelmes tempó jóval alatta maradt a közúton tekerőkének, ezért mi is visszatértünk a közútra. Már majdnem utolérjük a többieket, amikor mit látunk? Egy komp kikötőt, ami mellett a többiek csak elrobogtak. Ezt nekünk látni kell! Szamival be is tértünk, meg is néztük, le is fotóztuk. Ha azt írom, hogy szép volt, az már a fentiek ismétlése. De egy biztos, a többiek bánhatják, hogy kihagyták! (Igaz ide még visszatértünk, „kollektíve”, fürödtünk is… csak akkor már a másik oldalon!)
Gyula határában a többiek bevártak minket, és innen már közösen kerestük fel szállásunkat a Mediterrán Apartmanházat, amit kisebb-nagyobb eltévedéseket követően meg is találtunk.
És itt derült ki, hogy a „lefoglalt” szállást a tulaj kiadta… másnak!
Igaz, első körben az eredetei időponthoz kértük, foglaltuk le a szállást. Majd az időpontot át kellett tenni, amiért a tulaj (érezhetően) nem rajongott, de elfogadta, és biztosított, hogy „na jó meglesz ez a szállás”. Majd kiderült, hogy ő ezt a szállást kiadta másoknak, mert most van valami repülőmodellek világ-, vagy európai versenye, aminek Gyula ad otthont. A tulaj el is mondta, hogy a szobákat kiadta KÜLFÖLDIEKNEK! (Biztos nem több pénzért, mint amennyiben velünk megalkudott!!!) De!!! Szerezett nekünk hasonló színvonalút, mint az övé lett volna. Nem mondom, hogy nagy örömmel egyeztünk bele ebbe, hisz ha igaz az, hogy verseny… és nyár… és szezon. Tuti nem találnánk itt mást. Na jó, nézzük meg!
Megnéztük. Ha elsőre MI foglaljuk le ezt, mint szállást, azt mondom, elmegy „ennyi pénzért”. De mi láttuk a neten, amit lefoglaltunk és azt, amit kaptunk… helyette. Háááát erős nem tetszésünket fejeztük ki a szállásadónak. Nem volt vita, de érezte, hogy valami nem oké… a vége az lett, hogy engedett az árból. (Nem hinném, hogy amiatt, hogy másnak adta ki a szobát „olcsóbbért”, nem tudta volna fedezni ezt az engedményt.) Illetve felajánlotta, ha legközelebb itt járunk, és nem lesz verseny, ingyen kapunk tőle szállást. (Azért kíváncsi lennék, hogy erre az ígéretére akkor is emlékezne-e ha tényleg élnénk ezzel a lehetőséggel. Megnyugtatnám… ezek után nem élünk ezzel a felajánlással!)
Lemálházás után lemostuk magunkról az út porát, izzadtságát, és irány valami meleg kaját keresni! Nem kellett messzire mennünk, ki is néztük magunknak a Várkert éttermet. Igazán erről rosszat nem tudnék mondani, a kaja jó, bőséges, az ár, ha azt nézem, hogy hol is vacsiztunk, elfogadható. Amit viszont a beszámolóból nem hagyhatok ki, a felszolgáló hölgy. :-D Hogy is lehetne leírni az „enyhén” kétbalkezességét, a szórakozottságát, a feledékenységét (Pl. amikor elhagyta a tálcáját és egész este nem találta. Elsőre nem azt a kaját kaptuk, amit rendeltünk. Vagy amikor fizettünk volna, és mondjuk, hogy külön fizetnénk, de a számlán közel sem az volt amit kértünk. Vagy amikor mondom, hogy mennyiből kérek vissza, és ő visszaadott… a maga feje szerint. Stb.) Valami hasonlót egy Louis de Funès filmben tudok elképzelni. Ténykedése nem zavart minket, sőt inkább szórakoztatott…
Vacsi után elindultunk vissza a szállásra. Na ma sem UNO-ztunk! Jó éjszakát!
Megtett táv (km): 57,64
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 3:29:01
Átlagsebesség (km/h): 16,5
3. nap (szerda)
Gyula - Kétegyháza - Gyula
Ezen a napon nem vándoroltunk tovább, nem is terveztünk nagy távot, így viszonylagos kései kelés, ebből adódóan nem elkapkodott indulás, hisz csak „alsó kört” tettünk Gyula – Szabadkígyós – Kétegyháza – Gyula útvonalon. Reggelinket a közeli boltban vettük meg, majd jóízűen elfogyasztottuk a ház előtti, zöldövezetben lévő teraszon. (Legalább egy pozitívum a szállásról!)
Kisebb kavarás után bejutottunk a belvárosba. Reggel még hűvösben indultunk, majd a kilométerek számának növekedésével… nőtt a meleg, és pillanatokon belül megérkezett a kánikula is.
Elhaladtunk a Wenckheim-Czigler emlékmű mellett, hogy elérjük úticélunk első állomását a Wenckheim-kastélyt és az őt körülölelő parkot. A neten ezt olvastuk erről „A legszebb a megyében.”
Sajnos kiderült, hogy csak 12.00 órától látogatható. Hiába hívtam fel a megadott címen a felelős személyt, aki beengedett volna bennünket, de elég messze járt a kastélytól, csak a fenti időpontra ér vissza. Így legnagyobb szívfájdalmunkra a kastély belsejének, kiállításainak megtekintése elmaradt. Pedig a kiírás szerint érdemes lett volna ezt is végignézni. Ennek hiányában maradt a park, ami valóban csodálatos.
Szamiban felmerült egy gondolat. Legközelebbi túrán a kinézett látnivalókkal egyeztetni kell, hogy nyitva lesznek-e, vagy egyáltalán látogatható-e, nincs-e magánkézben. Sajnos a túra szervezése során erre egyéb okok miatt nem volt már „érkezésem”. (Bevallom a nagyobb túrák szervezése közül erre tudtam a legkevésbé felkészülni.)
A kastélyt elhagyva irány Kétegyháza. (Nem elég ám nekünk egy ház... kettő kell!) Tekertünk, meg csak tekertünk az egyre elviselhetetlenebb forróságban. (Hogy ennek minden nap így kell lennie? Elég jól bírom a meleget, de a többieken egyre inkább látszott, hogy nekik kezd ebből elegük lenni!)
Hiába békés a békési táj, a meleg miatt nehéz volt ebben önfeledten gyönyörködni. Én azért megpróbáltam. Utunk során több csatornát, élővizet kereszteztünk…
Elértük a kétegyházi Andrássy-Almásy kastélyt… hááát. Bejutottunk, de kissé csalódtunk. A kastély ma mezőgazdasági iskola. Az épületek belseje nem látogatható. A Mezőgazdasági Gépmúzeum, ami a kastélyban található, nem volt nyitva, mivel a kezelője elment haza. Összefutottunk itt egy úriemberrel, mint kiderült, ő itt tanár. Ő legalább jófej volt, megpróbált segíteni, telefonált, de már ő sem tudott intézkedni, hogy körülnézhessünk az épületekben. Mindegy, a park szép volt, ennyi előnyünk származott a kitérőből.
Irány vissza Gyulára. Útközben jött az, amit annyira vártam. Megtekintettük a Tanya Múzeumot. Én már jártam itt régen, ennek ellenére nagyon vártam az ismételt látogatást. Most is bejött ez a múzeum, mint látnivaló. Körülnéztünk, majd úgy döntöttünk, hogy itt elfogyasztunk egy meleg ebédet. Nem csalódtunk benne: „szürkemarha” lábszárpörkölt, desszertnek lekváros fánk…
Ebéd után még leültünk kint egy kicsit pihegni. És megjelent két kéregető! Nem ám valami „hajléktalan féle, forma alak” „. Nem!!! Két csacsi!!! És szó szerint úgy viselkedtek, mint akik otthon vannak (ami igaz is volt), és nekik mindent szabad, és szemlátomást kéregettek. Ha nem kaptak, elvették. Mindenkinek mosolyt csaltak az arcára. Pár fotó, majd búcsú a csacsiktól, a múzeumtól, és irány vissza Gyulára. Megbeszéltük, hogy a városban kicsit körülnézünk a nevezetességek terén. Bevallom, a meleg miatt bennem nem dühöngött a kultúra iránti vágy… inkább fürdenék a hűs gyulai fürdőben, ezért én csak pár nevezetességet néznék meg, és utána irány a Gyulai Várfürdő, a hűsítő vííííz. Csapatunk többi tagja is támogatta az ötletet, és ők is úgy döntöttek, hogy jönnek velünk. Legalábbis a többség. Megtekintettük a Százéves Cukrászdát. A netes információk alapján „Itt a helyi specialitások elfogyasztása után érdemes megnézni az egyedülálló cukrászmúzeumot és a Simonyi Imre emlékszobát.”
Őszinte legyek? Nevesincs cukiban ettem-ittam már sokkal finomabb sütit, üccsit. Meg is beszéltük, hogy ők részben csak a korábbi (hír)nevükből élnek. Viszont a múzeumot tényleg érdemes volt megnézni. (Nem tudom figyelsz-e? Hú de modern vagyok! Cuki-üccsi szót használom. A múzeum zsír volt, meg király… egyenesen zsírkirály!)
Cuki után irány haza, fürcsizni, majd irány Gyula legnagyobb nevezetességét megnézni, a Gyulai várat. Jól körbenéztük, és egyöntetűen megállapítottuk, hogy ennyi pénzért nyújthattak volna többet is. Bodza itt elvált tőlünk, őt nem vonzotta a hűsítő fürdő. Megbeszéltük, hogy amikor végzünk, rácsörgünk, és a kajáldában találkozunk.
A fürdés nagyon jól esett ebben a kánikulában, kipróbáltunk jópár medencét, élményelemet. Majd záráskor elindultunk a tegnapi vacsis helyre. Na kitalálod, ki is szolgált ki ma minket? Igen! Ő!!! Akkor ennek függvényében el tudod képzelni a mai vacsora hangulatát. Nevezhetjük úgy, „szórakozott/szórakoztató vacsora” volt.
Kaja után irány a szállás! Ahol egy kis ünneplést szerveztünk stikában. Tamás! Lehet már tudod az ide vezető utat, ha nem, elmondom pár szóban. (Vagyis hosszan.)
Évi felvette a kapcsolatot Szamival, hogy Tamásnak a túrán lesz a 22. (???) szülinapja. Benne lennénk-e egy kisebb meglepiben. Naná, hogy...! Felmerült ötletként torta, torta tűzijátékkal egy (mondjuk a 100 éves) cukrászdában, vagy egy... na azt le sem merem írni, mert elpirulnék. Majd jött a nagy ölet. Tomi a túra előtt eltörte a bicaj lámpáját, ezért „új állta helyét”. Ez egy jó ötlet, mint ajándék! Évi megvette Kaposváron, felcsempészte Pestre, stikában átadta nekünk, majd innen már a mi málhánkban pihent a jeles napig. Még Gyulán, a szállásra érkezés előtt kicsit – szándékosan – eltévedtünk Szamival és vettünk egy pezsgőt, amit be is hűtöttünk estére. Szóval így jött össze ez a kis szerény ajándék, és a hideg pezsgő. Ünneplés után a mai UNO is elmaradt, helyette alvás…
Megtett táv (km): 58,66
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 3:21:43
Átlagsebesség (km/h): 17,4
4. nap (csütörtök)
Gyula - Vésztő
Előző este megbeszéltük, hogy korán indulunk, így legalább az utunk egy részét „hűvösben” tesszük meg. A korai indulás összejött…
Reggeli a boltból, majd utunkat Sarkad felé vettük. (Nem a tiéd felé, ne izgulj!!!!) A két település közti útból kb. a felét tehettük meg, amikor rábukkantunk egy kerékpárútra, ami egészen Sarkadig vezetett. Útközben kereszteztük a Fehér-, majd a Fekete-Köröst. (Van itt víz dögivel! Hurrá!!!)
Sarkadon csak a Kilenc fiatornyos református templomot, illetve az Almássy-kastélyt néztük meg, illetve néztük volna, ha…. a templom zárva volt, a kastély ma iskola, így nem látogatható. Hátra arc, és irány vissza a Fekete-Köröshöz!
Itt terveim szerint ismét egy földesutas rész jött a Fekete-Körös gátján. Nem bántuk meg, hogy ezt választottuk. Állíthatom, hogy utunk egyik legszebb szakaszát jártuk be ezen az útvonalon. Ja hogy földesúton? Igaz! De a látvány minden kellemetlenségért kárpótolt. Tiszta Tisza „fíling”! Csodálatosan kék vízfelület, mellette buja, élénkzöld növényzet, felriasztott madarak. Ááááá… ez az, amiért imádom az ilyen részeket!!!
Minden jónak, így ennek a csodának is vége szakad egyszer. Így elértünk Szanazugba, a szabadstrandhoz. Hurrá... pihenő, szabadprogram. Én szokásomhoz híven szóba elegyedtem az egyik vendéglőssel. Beszéltünk mindenről, bicaj, látnivaló, üzlet, Békési kolbász. Eljutottunk addig, hogy megkínált egy kis hazai füstölt áruval. Tényleg finom volt. Mire visszaértem, Évi és Tomi már a vízben lubickolt.
Bodza felajánlotta, hogy vigyáz a bicajokra. Nekünk sem kellett több… átöltöztünk, és irány a víz.
A csobbanás nagyon jól esett, kellemesen üdítő volt a hűs víz. És elmondhattuk, hogy egyszerre kettő Körösben fürödtünk, hisz itt volt a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyása, amiből itt lett a Kettős-Körös. Fürdés közben a folyóból láttuk az összefolyást. Fájó szívvel, de tovább kellett indulnunk. Tekerés közben érintettük a dobozi Wenckheim kastélyt. Ami iskola, így nem tudtuk belülről megtekinteni. Útközben megint csak csodáltam a békés békési tájat. Majd jött Tarhos. Itt kiderült, hogy a kastély csak engedéllyel látogatható. Hiába hívtuk, az illetékest és kértünk engedélyt, nem kaptunk meg. Úgy döntöttünk itt hideget ebédelünk, a boltból. Bevásároltunk és elfogyasztottuk ebédünket a bolt lépcsőjén.
Ebéd után már csak az utolsó etap volt hátra mai napból. Irány a szállásunk, pontosabban Vésztő. Útközben Az alföldi első gazdasági vasút emléktáblája mellett tekertünk el. Fotózás, majd amikor beértek bennünket a többiek, irány tovább. Szállásunkat felkeresve, a Musli-Sziget Panzió & Étterem tulajdonosával megbeszéltük a részleteket. Pl. mikorra kérünk vacsit. Mivel még korán volt, ezért úgy döntöttünk, megnézzük a falu határában található Vésztő-Mágor - Történelmi Emlékhelyet, ahol a Mágor-domb, illetve Csolt-monostor Múzeum is található. Döntésünket az is indokolta, hogy ezt a látnivalót nem szívesen hagytuk volna ki, ám másnap reggel korán szerettünk volna indulni a várható meleg miatt. Nem bántuk meg döntésünket, érdekes volt ezen a helyen körbe nézni. Megtekintése után visszatértünk a szállásra. Fürdés, majd kiültünk a teraszra összevárni csapatunk többi tagját, és a vacsorát. Ahogy kiérünk, Bodza már kint ült.
Elkezdtünk UNO-zni. (Túránk során először és utoljára.) Közben befutott Évi, Tomi és a vacsiig kártyáztunk. A kaja finom és bőséges volt. Erről az estéről már nincs igazán miről beszámolni. Minden nyűgünk, bajuk, és kánikula ellenére ez is egy élményekben gazdag, jó nap volt!
Megtett táv (km): 75,02
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 4:09:18
Átlagsebesség (km/h): 18,0
5. nap (péntek)
Vésztő - Gyomaendrőd
Még az előző este megbeszéltük, hogy ma is korán kelünk, korán indulunk a várható kánikula miatt. Gyors reggeli egy boltban, majd irány Szeghalom. Vésztő-Mágor emlékhelyig a már előző nap bejárt betonozott kerékpárutat vettük igénybe, majd ennek hiányában az országutat. Ma is korán utolért minket a kegyetlen forróság. Így tekertünk el a felforrósodott levegőtől délibábos alföldi mezők mellett, át a Sebes-Körösön és a Berettyón. Megint mennyi víz!!!! A Berettyón átkelve értük el Szeghalom települést. Itt szerettük volna megnézni a Wenckheim-D’Orsay kastélyt, ami jelenleg iskola. Szami és én bekéretőztünk az udvarba, felmásztunk az egyik épület erkélyére. Szóval jól körülnéztünk, míg a többiek pihegtek egy árnyas ligetben.
Ezt követően már csak a Harangláb megtekintését terveztük. 1892-ben készül, a megyében egyedülálló gúla formájú, lépcsős fatorony. Itt kisebb gondok voltak a bejutással, ám végül a helyiek segítségével, kerülő úton, de elértük célunkat, és közelről megtekinthettük ezt az érdekes építményt.
Miután Szeghalmot is kipipáltuk, hátra arc! Irány vissza a Sebes-Körös felé. A Berettyó hídnál megálltunk ismét fotózni.
Sebes-Körösnél vissza a gátra, ami már megszokottan földes, de a rosszabbik fajtából. Az aszály miatt olyan cserepes volt az út, hogy csak lassan tudtunk haladni. Ennek ellenére, vagy pont ezért gyönyörködtünk a tájban, a természet nyújtotta szépségekben.
Szamival hoztuk a szokásos formánkat. Fotó, tekerés, fotó, tekerés, fotó… Úgy tűnt ezt a többiek megunták és előre tekertek. Vesztükre!
Az út mellett található a Sebes-Körösi Duzzasztómű. Amin át is lehet kelni. Mi éltünk ezzel a lehetőséggel, és a folyó középről megcsodáltuk a felduzzasztott vízfelület, a zöldellő, erőtől duzzadó ártéri növényvilágot. Én még oda is bementem ahova nem lett volna szabad. Így a gátőr meg is kért, hogy ezt ne tegyem. Elnézést kértem, majd jól elbeszélgettünk.
A gátról „leszállva”, bicajra ültünk és irány a többiek után! Szaminak elmondtam: Lehet, néha megéri velünk maradni. Vagy azért, mert nálam a térkép, és tudom, (na jó… néha csak sejtem), hogy mit is lehet látni, vagy mert ismerem a területet. A többiek így jártak, ebből az élményből kimaradtak. Nekik marad a fotó, nekünk az élő emlék.
A földesút/betonút találkozásánál utol értük őket és elmeséltük nekik, hogy miről is maradtak le.
Körösladány látnivalóit közösen átnézve úgy döntöttünk „kollektíve”, hogy ennek a településnek a megtekintése elmarad. Megkérdeztünk pár helybélit: „Merre menjünk Köröstarcsára?” Na 3 ember 4 félét mondott! Így inkább hittünk a térképnek, így oda is találtunk, ahová indultunk.
Köröstarcsa látnivalóiból csak kettő érdemel említést, a 100 éves kert, illetve Tűzfigyelő torony. A kertet gyorsan megtaláltuk, a megtekintését kipipáltuk. De a toronnyal bajok voltak. A helyiek segítségét kértük… „Menjenek arra….” Arra mentünk, majd ismét érdeklődtünk… „Áááá! Nem jó irányba jönnek! Menjenek vissza…” Visszamentünk, érdeklődtünk…. „Áááá az már nincs meg lebontották.” (Megjegyzem a városból kifelé menet sikerült beazonosítani a tornyot. Tehát, ha a helyiek netán nem tudják, hogy mi is található abban a nagy metropoliszban, forduljanak hozzám bizalommal, segítek megkeresni és útbaigazítom őket!!!)
A tegnapi vacsora maradéka volt a mai ebédünk, amit a Büngösdi csatorna mellett fogyasztottunk el, árnyas fák alatt. Miután jól laktunk, vissza a főútra. A csatornát alig hagytuk el amikor Szami…
Egy kisebb emelkedőn kellett felhajtani… sebesség, lendület hiányában a bicaja megállt… majd ő szép lassan oldalra dőlt…. Leugrok a bicajról. Felsegítem. Első látásra jól van, majd kis idő múlva elkezdi fájlalni a lábát, ami kissé meg is dagadt a későbbiek során. Elmondása szerint nem megütötte, hanem amikor erőből nyomta volna... és nem ment, egy halk reccsenést követően dőlt el. Fájlalta, de nem volt (annyira) elviselhetetlen, így nem kellett orvoshoz mennünk. Pontosabban ő nem akarta, hisz az lehet, a túra végét jelentette volna számára. Így kisebb pihenő után folytattuk utunkat. A tekeréstől nem lett rosszabb a boka állapota, annak ellenére, hogy pár óra múlva már enyhe lilulás, dagadás is látszott a lágyrészeken. Szerencsére a későbbi napok folyamán a fájdalom enyhült, szinte el is múlt. Azért még másnap kissé sántítva járt, de a napok, az idő múlásával egyre csökkent a fájdalom, és a duzzanat. Azért este azt kérte tőlem, hogy ezt „ne mondjuk el anyuéknak!”. De én most majd jól leírom!!! Igaz utólag már nem kell emiatt aggódni. Mert mit is tehettünk volna a helyszínen? Orvost hívunk, vagy mentőt, vagy megoldjuk mi magunk a műtétet, az amputációt. (Lehet ettől való félelmében tekert inkább velünk tovább.)
Itt megint kupaktanácsot tartottunk. Minimális kerülővel Mezőberény megtekintése, vagy rövidebb úton Csárdaszálláson át jutunk el Gyomaendrődre, a szállásunkra. A kollektív megbeszélés eredményeként Mezőberény megtekintése megint csak elmaradt.
Csárdaszállásra nem csak főút, hanem kisforgalmú betonozott út is vezet a térkép szerint. Nem gond az, ha kisforgalmú, sőt… erre menjünk!
Na itt megint belefutottunk „Az útszakasz (állapota miatt) igen nehezen járható X km.” jelzőtáblába. Ez legalább olyan, vagy még olyanabb volt, mint az első napon megtapasztalt útburkolat. Azért az már gáz, ha az országút minősége rosszabb, mint a mellette vezető földúté! Így átnyergeltünk a mezőgazdasági, de jobb minőségű földútra. Nem mondom, hogy tetszettek a körülmények. Rettenetes kánikula, szar utak. Így még az ember kedve is elmegy a bicajozástól. Mint minden jónak, a rossz útnak is vége lett egyszer.
Befutottunk Gyomaendrődre, ahol a csapat többségén látszott a fizikai fáradtság. Még a kedvük is elment a kúúúl-túrától!!! :-D Így a Kner Nyomdaipari Múzeumot csak ketten tekintettük meg Szamival. A múzeum „egyszemélyes személyzete”, volt nyomdász, és bicajos, egy olyan, de olyan tárlatvezetést, ismertetőt „rittyentett számunkra”, hogy az alapján akár holnap nyomdát is nyithatnánk. Élménydús, érdekes beszámoló a tulajdonosokról, a szakmáról, látnivalóról. Érezhetően belőle még áradt a szakma iránti tisztelet, szeretet és alázat. Utólag is köszönjük az érdekes vezetést! Megnéztük volna a Motor múzeumot is, de kiderült, hogy a tulaj belépett a Jehova tanúi közé, így a múzeum nem látogatható, mert felszámolta a gyűjteményt.
Többeknek ez volt az utolsó előtti nap. Évi, Tamás (a bevezetőben leírt okok miatt) másnap elbúcsúzott tőlünk. Miután kiderült, hogy Ők Pesten keresztül utaznak haza, Bodza is úgy döntött, hogy inkább egy nappal megrövidíti a túrát, részben kényelmi okok miatt, hisz így nem egyedül kell a vonaton rakosgatnia a felmálházott bicajt. Részben az embertelen kánikula miatt, ami őt fizikailag kikésztette. Amiért az a bekezdés született. Amíg mi „múzeumoztunk” távozó csapatunk tagjai kiderítették a vasútállomás helyét, és a vonat indulását. Így a másnap reggelt így terveztük, szerveztük.
A kánikulára való tekintettel kiderítettük a városi fürdő hollétét, a vacsora lehetőségét, majd megkerestük a szállásunkat. Közben megint találkoztunk egy újabb Körössel. Most már a Hármas Köröst kereszteztük a szállás felkutatása közben.
A „fürdés előtt lefürödtünk, majd megfürödtünk” a strandon. El sem hiszed, hogy milyen jól esett egy forró, nyári nap után! Strandolás, majd vacsora egy közeli vendéglőben. Kellemes nyári este, jó társaság, beszélgetés, finom vacsi (egymillió plusz még ezeregyszáztizenegy vérszívó szúnyog). Kell ennél több? A szúnyogból biztos nem!!!) Majd kényelmes séta a szállásra, és soron kívüli alvás!!!
Megtett táv (km): 67,41
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 4:10:51
Átlagsebesség (km/h): 16,0
Folytatás »»»
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
