Hogyan is kezdődött?

Mint az utóbbi időben rendszeresnek mondható, már a túrát megelőző évben beindul a vezérhangya, hová is menjünk jövőre? Így történt ez 2017. kora őszén is, elkezdtem a lehetőségeken agyalni. Jó ötletnek tűnt: ha a Júlia-Alpoki túra „ennyire” ütősre sikerült, „ennyire... de mennyire…” bejöttek a hegyek, mi lenne ha… megint valami olyat céloznánk meg, ahol van víz, van hegy, van minden, amit szeretünk!

A netet bújva találtam is két tájegységet, ahol a fenti kritériumok teljesülnek, van víz, van hegy. A rostán Ausztria, azon belül Karintia, illetve a Salzkammerguti tavak közt kígyózó útvonalak maradtak fent. A még „nyers ötletet”, az ahhoz tartozó linkeket el is küldtem Szaminak, hogy ezekhez mit is szólna? Ő szinte egyből döntött (helyettem is, minek fáradjak én ezzel!): a Salzkammerguti túrát fogjuk megcsinálni!!! Erre mit is mondhattam volna? Parancs, értettem! Igen, én is „pont” erre gondoltam. „Pont” a Salzkammerguti túrát szerettem volna teljesíteni! „Pont” jövőre. Megyünk… „pont”!!!  (Na jó, tán az is segítette őt a döntésben, hogy ezen az útvonalon több volt a „vizes terület”, ami köztudottan az egyik nagy kedvencünk!) Illetve amit erről írtak programajánlóként … na az is megerősítette azt az érzést, hogy ezt a túrát végig kell tekernünk!

„Salzkammergut: gyönyörű hegyek és tavak, csodás kerékpáros túraútvonalak. Kényelmes, rövid napi távokkal járja be a tavak vidékét: Wolfgangsee, Traunsee, Attersee, Mondsee...

Csodás hegyek, kristálytiszta tavak, hatalmas sziklafalak a tópartokon. Ausztria legnagyobb tava az Attersee, Salzburgtól északkeletre található, kristálytiszta vizében 20 méterig is le lehet látni. Csend, nyugalom, parasztudvar állatokkal, a panoráma tavakkal fűszerezve...

Nem csoda, hogy Ferenc József minden évben nyári pihenését Salzkammergutban töltötte. Bizonyára ugyanolyan megkapónak találta a hegyek és a tavak összhangját, mint mi ma.”

Mint ahogy ez a korábbi ötleteléseknél is lenni szokott, pár nap alatt összedobtam egy hevenyészett tervet, ami úgy 4-5 útvonal lehetőséget is tartalmazott. Több-kevesebb tavat érintő útvonal, csillagtúra lehetőségek, stb. Szóval ezen még volt mit csiszolni, ám alapötletnek ez már „tök jóóóóó”! Szinte biztos, hogy meg fogjuk szervezni! Ha…  

Kb. itt tarthattunk az ötletelésben, amikor egy „évadzáró túrának” kikiáltott Velencei-tó kerülésen összefutottunk ismerősökkel, barátokkal. Egyik pihenőben elő is jöttem a nagy „gondolattal”, illetve nem utolsó sorban „túratárs toborzás” címszó jegyében egy rövid mondattal: „Ide megyünk, ezt tervezzük, jöttök”?

Rövid időn belül korábbi túratársaknak, ismerősöknek is küldtem egy „propagáló” e-mailt: „megyünk-gyertek”. A reakciók? Sajnos a megszokottak! Volt, aki nemet mondott, amivel nincs is gond. Szíve joga eldönteni, hogy jön vagy sem, belefér a jövő évi „túrakeretbe”, vagy sem. Ami jobban fájt: többen annyi fáradtságot sem vettek, hogy csak visszaböfögjenek „köszi, nem megyek”.  Ha legalább írt/mondott volna egy nemleges választ, indok nélkül, megérteném, de így? Értem én: cirka, bő 1/2 évre előre, nem biztos, hogy tudja a választ, illetve egy ilyen külföldi túra, előreláthatólag, nem kétfillér, így jobban át kell gondolni azt, hogy belefér az éves költségvetésbe, vagy sem. A lényeg akkor is az, hogy (szerintem) illik valamit mondani, „köszi megkaptam az e-mailt, nem megyek/gondolkodom rajta”. Még indokolni sem kell, csak visszajelezni. Megint rájöttem, nem gondolkodunk egyformán!

A túraterv még jelentős finomításra szorult, ezért ehhez beszereztünk egy tök jó térképet (Salzkammergut kerékpáros kalauz / Salzkammergut Radatlas/Esterbauer). Illetve Szami rendelt az Osztrák „Turinformtól” több ingyenes térképet, amiből egy rohadt jó volt ehhez a túrához! Igazán nem is kellett volna más,’iszen ezen már szinte első ránézésre megvolt az az útvonal, amit be KELL járnunk! Így már csak idő, és segg kérdése volt, hogy egy véglegesnek tűnő útvonal „körvonalazódjon” okos kis buksimban.

Amikor már szinte megvolt a fix „nyomvonal”, elkezdtem összevadászni a településeken található látnivalókat, illetve kiválogattuk mi is az, amit feltétlen meg akarunk nézni. Szóval a szokásos ténykedés: tervezés, számolás, minél több infó beszerzése a netről. Kb. itt tarthatott az ötletelés, amikor is egy kis pihit tartottunk e téren, kb. 2-2,5 hónapra jegeltük a témát, egyéb elfoglaltságok miatt.

Majd jött az új év, az új lendület. Tervezésnél kiderült, hogy a túra kiinduló állomása, Salzburg, vonattal, illetve gépkocsival is jól megközelíthető. Bármennyire is furcsa két főre a kocsis kiutazás már jóval olcsóbb! (Csak úgy, „előre szaladva egy tipp”: ha megcsinálod ezt a túrát, és kocsival mész/mentek ki. Nem feltétlen kell Salzburgban kezdeni az útvonalat. Salzburgban szinte mindenhol fizetős parkoló található, ami akár napi 10-15 € is lehet. Ez nem kicsit dobja meg a végösszeget! Inkább keress olyan települést ahol ingyenes, vagy jóval barátibb  ez a díj! Úgy is körtúra… mindegy honnan indulsz, hova érkezel!)

Időközben beszereztem egy nagyon fontos infót: „Figyelem! Túrázáshoz a legjobb hónapok a május-június, szeptember-október. Július és az augusztus a főszezon, ilyenkor nagy a forgalom, probléma lehet az egy éjszakás szállásfoglalás (gyakorlatilag lehetetlen egy éjszakára foglalni). A főszezoni hónapokon kívül nem gond az egy éjszakás szállásfoglalás!”

Mi eredetileg júliust tűztük ki a túra időpontjának, de a fentiek tükrében egyből áttettük júniusra az indulást. Az nem zavart volna, hogy ilyenkor a turisták tömkelege lepi el városokat, utakat, sem a megnövekedett közúti forgalom. A legnagyobb baj az lett volna, hogy ebben az időszakban egy éjszakára nem fogadnak be bennünket sehol. 

Fent említettem, hogy a vonatos kiutazás jóval drágább két főre, mint az autós, így nem is volt kérdés: kocsival megyünk ki, több nap bicajozás, majd kocsival haza. A túrát körtúrának terveztük, így a kocsit nem kellett mozgatni, illetve vonattal vissza menni a túra végén a kocsiért.

Feltételezem azért, mert... az összes olyan utazási iroda, akik ehhez hasonló túrát szerveztek, ajánlottak, mindegyike Salzburgból, illetve a mellette található Eugendorfból indította ezt a kirándulást. Hallgattunk rájuk, mint kiderült kár volt, az alábbiak miatt:

• Salzburgban csak fizetős helyen hagyhatod az autót! (Erről fent már írtam…)
• Ha, mint körtúrát nézem: Salzburg, az útvonal legtávolabbi pontja. (Jóóó! Autópályán mehetsz végig. Akkor is, ha a legközelebbi pontot nézem! Nyersz 2x60 km-t, illetve 2x 35-40 perc autókázást. Ha találsz egy egész hétre ingyenes parkolót, hát nem keveset spórolhatsz ezzel. Bevallom! Ezt elcsesztük, erre egyikünk sem figyelt, na majd… a 2019-es túrát így szervezzük!)  

Már január végén, február elején nekiálltunk a szállásokat kiválasztani, illetve lefoglalni. (Ehhez csak egy kis érdekesség: a fixálásánál több helyen volt egy „foglaltság kijelző”... már ekkor volt, ahol 85-90 %-on állt a mutató! Szóval érdemes időben dönteni, foglalni!)  

A foglalásnál az alábbi szempontok voltak lényegesek számunkra:

• Sátrazás kilőve, mégha olcsóbb is.
• Kerestünk „Zimmer Ferit”, ha volt is… nem volt igazán olcsóbb, mint egy motel, vagy hotel. Viszont nincs az, hogy térítésmentesen lemondhatom a foglalást.
• Ha lehet, ne kelljen előleget fizetni.
• A foglalás legyen „ingyen” lemondható, hiszen bármi közbejöhet (általában 1-2 héttel korábban lehet lemondani).
• A múlt évben, az Olasz túrán, bejött, ezért most is olyant választottunk, ahol az árban benne volt a reggeli. (Ez zömében nem sokkal több, mintha boltból vásárolnád meg a reggelit, viszont jóval kényelmesebb, hisz nem kell közértet keresned, illetve az üzlet előtt állva/ülve reggelizned. Na azért ennek is megvan a maga „fííííílingje!!!))

A tél közepére, végére lényegében már „készre is szerveztük” a túrát. Már csak edzeni kellett, hisz azért a túra hegyek közt vezet! Bevallom… kissé féltem a túrától. Szerintem az indulásra nem sikerült annyi kondit összeszedni, amennyit a hegyek indokoltak volna. Ez sajnos nem rajtunk múlt, hanem az egyéb elfoglaltságokon. Kicsit előre szaladok, kibírtuk, enélkül nem olvasnád most ezt a beszámolót. 

Szóval, januárban lefoglaltuk a tervezett „kvártélyokat”, majd a jó idő megérkeztével nekiálltunk „edzés címszóval” bringázni, hogy gyűjtsük a kondit. A végén már csak annyi hiányzott a túrához, hogy eljöjjön a szabadság ideje, vele együtt a jó idő! Végre!!! Eljött a nap! Indulhatunk!!!

A kinti tekerésünk során szinte végig jellemzőek voltak az alábbiak:

• Már a túra elején feltűnt, hogy a kerékpárok zöme elektromos, rásegítéses pedelec. Hjaaaaa, így könnyű! Szerintem a „dombosabb” részeken a pedelec bicajok aránya elérhette a 65-70 %-ot is! Csak a hülye, „csóró” magyarnak nem fussa ilyenre!!! Többször találkoztunk idősebb bicajosokkal, akik első ránézésre úgy 70-80 év körüliek voltak, mégis vígan nyomták a hegyekben. Na itt megértem az elektromos rásegítést, bár bevallom, néha ilyenkor is szégyelltem magam, ha a 80 év körüli Hanzi integetve húzott el mellettünk az elektromos bicajával. Ám a fiataloknál?  Hááát…  
• Rájöttünk! Ausztria nem is gazdag ország! Alig van áruválaszték!!! Ez a bicajos kiegészítőkre is igaz! Akinek volt egyáltalán, annak csak és kizárólag Ortlieb málhazsákja volt!!! Tuti, hogy itt nem is lehet másikat kapni! (Csórók!!! Nincs választék!) Szerintem egy jó kis TESCO-s zsákért mit nem adnának az érdeklődők!
• Rengetegen kerékpároztak! Úton-útfélen találkoztunk „sorstársainkkal”. Autókon megszokott látvány volt a kerékpártartó. Feltételezem nem csak azért, mert fent felejtették. Erre csak egy kiragadott példa, ami a Wallersee tónál történt: Autó leparkol, bicaj hátulról leemel, tavat körbeteker, majd irány haza. (Szembejövet találkoztunk ezzel a párral.)
• Tán a legfontosabb!!! A kerékpárutak! Először is kiváló minőségűek. Az autóutaktól fizikailag is jól elkülönítve, nem csak egy sárga csík, mint itthon! „Ne ba..meg itt a kerékpárutad!”
• Hidd el, igazat mondok!!! A teljes túrán max. 30-40 km volt az, amit nem kerékpárúton, hanem autók között tettünk meg! Ez igaz, bár kicsit csalóka adat. A városokban sok a kerékpárút, óhatatlanul rá-rátévedtünk olyan utakra is, ahol volt autós forgalom. Illetve a túra második felében (kb. az Irrsee tótól) olyan kisforgalmú utakon vezetett a túra, ahol alig volt forgalom. Ezek inkább mezőgazdasági területeken átvezető, „tanyákat” összekötő kiváló minőségű, betonozott utak voltak. Szóval ezeket is a nem „autóút” kategóriába sorolom, hanem a kerékpárúthoz.
• Ha már tanyák: Na, ne egy vidéki magyar „tanyában” gondolkodj!!! Magas, többszintes, tán többgenerációs, kiváló állapotú, szép épületek voltak, mellette mezőgazdasági portákkal, gépekkel. Szívesen elviselnék itthon egy ilyen „tanyát”. 
• Na igen! Azok a szép-, ezüst-, piros-, mélykék üveggömbök! Emlékszem, régen kis hazánkban is volt ilyen őrület. Neoncsövek a rózsabokrok mellett, színes üveggömbök, égők a virágoskertben. Na itt még mindig divat ez a giccses „izé”. Szépen rendben tartott virágoskertek, benne „szép” (-nek gondolt) üveggömbök! Szami meg is fogadta, hogy addig nem jövünk haza, amíg legalább egy ilyet nem fotózhat le! (Emiatt a fogadalom miatt kellett majdnem több nappal meghosszabbítani a túrát!) 
• Ezt még Szami szúrta ki: szinte minden vendéglőben a térdnadrágos, bőrgatyás pincérek szolgálták fel a kikért ételt-italt. Nekünk úgy tűnt, a bőrgatya „állaga” utalt a pincér „társadalmi helyzetére”. Új, tiszta gatya => újonc pincér, vagyis kezdő a szakmában. A zsírtól, használattól megfeketedett, kopott gatya => profi, akinek akár már fizető főpincérségig is felvitte Isten a dolgát!
• Amúgy, az úton végig, bármilyen vendéglátó egységbe is tértünk be… udvarias, segítőkész pincérekkel találkoztunk. Azok a pincérek, akik nem minket szolgáltak ki, mindig oda köszöntek nekünk, jó étvágyat kívántak, „kérünk-e még valamit, hogy ízlett a vacsora”, stb. Szerencsére már kis hazánkban is találni jópár ilyen egységet.
• Itt nem nézték le-, illetve „ki” a nap végén csapzott, izzadt, büdös bicajost, aki egy éjszakát eltöltene egy-egy nívósabb szálláson, vagy a vendéglőben enne-inna egy jót. Ugyanúgy fogadtak, mintha egy zsír új „nagy fekete terepjáróval” érkeztél volna. Na igen... ez a tájegység a bicajosok paradicsoma, így van erre fizetőképes kereslet… rájöttek, hogy a koszos, izzadt bicajos még jólfizető vendég is lehet.
• A tekerés átlagsebessége? Tény! Hozzáértők, edzett bicajosok szemében ez nagyon gyatra átlag. Elismerem (bár nem zavar)! Ha te is látnád élőben, amit mi, és nem az a cél vezérel, hogy minél előbb letudd a távot... Megérted, hogy itt csak szájtátva, andalogva szabad tekerni. Ki kell élvezni az összes pillanatot, a látványt, minden apró kis rezdülését a természetnek, rájössz… itt nem szabad sietni. Ha még a fotózást is hozzáveszem… na az még jelentősen ront ezen az értéken! 

* * *

A napi beszámolók címében található linkekről: Ezeket a tervezett útvonalakat töltöttük fel Milánra, a GPS-re, amit vagy követtünk, vagy útközben felülbíráltunk.)

* * *

1. nap (Szombat)

Budapest-Salzburg (kocsival kiutazás), Salzburg (kerékpáros városnézés)

(https://connect.garmin.com/modern/course/18989961)

Korai kelést terveztünk, hogy időben, terveink szerint 05.00 óra körül, indulni tudjunk. Hogy ezt valóra is tudjuk váltani már hajnali 04.00 órakor fel is keltünk. Tény, nem kapkodtunk, így el is tököltük az időt a készülődéssel, reggelivel, lepakolással, bicajok „felapplikálásával” a tetőcsomagtartóra, így már majdnem 06.00 óra volt mire elindultunk. Na és? Sietünk valahova? Áááá csak Salzburgba, az meg itt van egy köpésre, nyugi, majd odaérünk!

A „kiautókázásról” mit lehet érdekeset mondani? Semmit! Mégis! Írjunk erről valamit, csak hogy el ne sikkadjanak ezek a fontos tények!

• M1: nagy forgalom, ez megszokott. Ennek ellenére jó tempóban haladtunk célunk felé.
• M1: megálltunk egy pisilésre egy... hogy is fogalmazzak finoman… egy lepukkant WC-nél, amire fellengzősen kiírták, hogy „Toalett”. Lepukkant? Sajnos ez is megszokott kis hazánkban.
• Autóztunk-autóztunk, majd egy kis Osztrák pihenőben lecsücsültünk… egy kicsit pihenni. Mit ad Isten, itt a WC-t, már méltán nevezték Toalettnek. Egy kis szusszanás, egy kis pogácsa elmajszolása után a tettek mezejére léptünk… autóztunk tovább.
• Na!!A harmadik megállás kissé kalandosra sikerült. Autó pittyeg!!! Mi a fene, csak nem történt valami baj?!?!?! Ilyet még soha nem produkált Balu! Ránézek a műszerfalra… kiírt valamit. (Ki a fene érti ezt, ha „külföldijül” írják oda!) Na de volt egy nemzetközi ábra, hogy még én is megértsem: egy villogó „tankoljál már” jel! Elsőre kissé furcsállottam a dolgot, tele tankkal indultunk, aminek (elvileg) elégnek kellett volna lennie Salzburgig. Mégis, mi történt, hogy máris pittyeg. Leesett!!! A tetőcsomagtartón lévő két bicaj miatt megnőtt a fogyasztás. Mondtam is Szaminak, semmi gond, innen már nem kell sokat tolni a kocsit a legközelebbi benzinkútig. (Én nyugodt voltam, hisz a felvillanó lámpa nem azt jelenti, hogy itt a „vége”, innen már nincs tovább. Azért még „pártíz” kilométert meg tudunk tenni, addig meg csak befut valami benzinkút. Ha nem… lesz aki tolja!) Szami egyre jobban izgul… már telefonon (is) nézegeti, hol is tudnánk minél előbb tankolni… én adom alá lovat… csak egy kicsit kell tolnod „nyugííííí”. Bevallom… azért én is jobban éreztem magam, amikor sikerült tele nyomi a tankot egy EVI kúton.  
• Végre!!! Kb. 550 km autókázás után elértük Salzbugot. Hol is hagyjuk az autót? Pár nappal az indulás előtt keresgéltük, hogy hol tegyük le a kocsit. (Fent már említettem, ha újra tervezném a túrát, nem innen indulnánk.) Ha már így szerveztük, itt parkolunk. Az árak elég húzósak, napi 10-15 €. Így inkább azt választottuk, ami a szállodához közel volt, a P+R Messecentrumot. Igaz itt a napi díj 15 €, ahogy írtam az előbb... legalább közel volt az éjszakai pihenőnkhöz, bő 2 km. A 3000 férőhelyes "kocsitároló" szinte üres. Kiírás nincs, vagy csak mi nem találtunk, arra vonatkozóan, hogy csak egy napra, vagy akár egy hétre is itt hagyhatjuk kicsi kocsinkat. Szami próbált érdeklődni azon kevés járókelőtől, aki véletlenül erre tévedt, „hogy is van ez”, nem jutott előrébb. Annyit megtudtunk, hogy ne ezen a placcon álljunk meg, hanem menjünk át az épület másik oldalára, ott is van parkolórész. Hogy miért is volt ez a jótanács? Passz! Átálltunk, és abban reménykedtünk, hogy jól gondoljuk: több nap múlva is itt találjuk a kocsit… büntetőcédula nélkül. Ki-, lepakoltunk, felmálháztunk, ettünk egy kis hazai szendvicset, majd elindultunk. (Na ennyit arról, hogy „semmi nem történt” velünk autókázás közben. )       

Térjünk vissza az igazi beszámolóhoz. Cirka egy héttel az indulás előtt találtam egy Salzburgi „városnézős bicajtúrácskát” a neten, ami szerencsére a város jelentősebb nevezetességeit járta körbe. Belváros, állatkert, Schloss und Garten Mirabell park, stb.

A szöveges útleírást fel is vittem Milánra, így már nem volt nehéz az általa mutatott utat lekövetni.

GPS-ről, a betáplált útvonalról pár gondolat. Hiába volt kétféle, nagyon jó térképünk, mégis jól jött ez a ketyere. Neki köszönhetően a nagyobb városokban sem volt gond a „merre is induljak, tekerjek” kitalálása. Néha olyan utakon vitt bennünket, amiről azt sem tudtam, hova vezet, hol is vagyunk éppen, érdekes módon mindig ott kötöttünk ki a nap végén ahová reggel indultunk.

Salzburgban tekerve megállapítottuk, amit már előre tudtunk. Erre a városra, a látnivalók sokasága miatt, nem elég félnap, főleg kerékpár nyergében ülve. Ide még vissza kell jönni, lehetőleg több napra!

Mivel bicajjal voltunk így nem igazán mentünk be sehová nézelődni. Pl. a várat is kihagytuk, amit azért szívesen megtekintettünk volna belülről is. De!!! Úgy döntöttünk, hogy majd az utolsó nap. Utolsó éjszakánkat úgy is itt töltjük, így a hazaindulás napjára nem terveztünk bicajozást, csak a kocsiig, illetve még egy kis városnézést, amiben a vár is szerepelt, mint megtekintendő látványosság. Lelövöm a poént: sajnos ezt Szami lebetegedése áthúzta. Így maradt az elhatározás, hogy ide még vissza kell jönnünk jóóóól körülnézni! 

Belváros, illetve az egész város nagyon szép, rendezett, kicsit sem koszos. Vajon hogy csinálják, hogy nem láttunk eldobott szemetet, csikket? Ilyen jól takarítják a várost? Vagy netán az emberek nem szemetelnek? Passz! A belvárosban épp nagy felújítások voltak, így ez a rész kissé rendezetlennek tűnt, illetve sikeresen „belefutottunk egy futóverseny (Mozart 100) befutó szakaszába”.

A városközpont után megtekintettük a Freibad Leopoldskron tavat, majd egy jó darabon tekertünk árnyas fák alatt az Almkanal patak mellett, ahol Szami kiszúrt egy érdekes „létesítményt”. Szörfösöknek alakították ki úgy a patakmedret, mintha valami nagy hullámot lovagolnának meg a tengeren. Jópáran edzettek itt… több-kevesebb sikerrel, ügyesen, vagy kevésbé ügyesen. Érdekes látvány volt! Jól „megszemléltük” őket, majd folytattuk utunkat az Állatkert, illetve Schloss und Garten Mirabell park felé, ahol megpihentünk, fotóztunk ebben a csodálatos parkban, majd utunkat ismét a belváros felé vettük. Persze azért többször megálltunk fényképezni a Salzach folyó, a folyón átívelő hidak mellett.

A folyót követve elértünk a szállodához, ahol kisebb bonyodalom árán mégis csak sikerült becsekkolnunk. Én csak Szamitól értesültem a bent történtekről, de őt ismerve… erről ő majd röviden, pár oldalon keresztül, úgy is beszámol. 

Ami kissé furcsa volt: a szállodának nem volt fedett, zárt, saját kerékpártárolója. Kint a nyílt utcán volt pár kerékpártárolóalkalmatosság. Mit tudtunk tenni, itt lelakatoltuk a bicajokat, és elfoglaltuk a szobánkat. A komplexumról csak jót tudok mondani! Korrekt, ennél nem is kell jobb!

Miután végeztünk a „tisztábatevéssel” elindultunk valami vacsorát beszerezni. Pár saroknyira sikerült egy szuper kis éttermet felfedezni, ami közel volt a vasútállomáshoz. Meg is beszéltük, legközelebb vonattal jövünk vissza körülnézni… majd egyszer… valamikor, akkor itt foglalunk szobát. A vasútállomás közel van, és nem utolsó sorban a vacsi nagyon finom volt a Zum Hirschenwirt étteremben. Kerülőúton visszasétáltunk a szállóhoz, ahol átadtuk magunkat a jól megérdemelt pihenésnek.

• Megtett táv (km): 24,58
• Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp): 2:06:32
• Átlagsebesség (km/h): 11,6
• Max. sebesség (km/h): 25,2
• Napi szintemelkedés (m): 78
• Napi ereszkedés (m): 78

Folytatás: ITT